Keresés: „ár” (5447 találat)

Halálos motoros baleset

· Kék hírek

Egy 35 év körüli motoros halt meg az úton.

Halálos motoros baleset történt vasárnap délután a 24. számú főúton,  Parádsasvár közelében.

Egy tiszafüredi férfi közlekedett motorjával Gyöngyös irányába, amikor egy erős jobbra ívelésű kanyarban elvesztette uralmát a motor felett és átsodródott a szemközti sávba, ahol összeütközött egy szabályosan közlekedő autóval.

Az autó vezetője - aki orvos - a baleset után azonnal a sérült motoros segítségére sietett. Elmondta: a vezetővel még tudott beszélni, megkezdet az elsősegélyt, de a motoros a mentő kiérkezése előtt meghalt.

A rendőrség lezárta a helyszínelés idejére az utat. A balesetet szakértők bevonásával vizsgálják.

A mostani hétvégén volt az első, igazán motorbarát időjárás. A Mátra ma is megtelt motorosokkal.

Életveszélyes sínek a vihar miatt

· Belföld

Sok helyen a vonatközlekedés is megbénult, a hirtelen lezúduló hatalmas eső, jég miatt. Ugyanis a víz kimosta a sínek alatti köveket, így életveszélyes lett a pálya. A kritikus szakaszon az utasok pótlóbuszokkal utaztak, de többen is azt mondták, nem tudtak róla, hogy nem járnak a vonatok. De nem csak ez okozott problémát. A Budapest-Miskolc vonalon például akár egy órát is késtek a járatok.

Mindent letarolt a jégeső

· Belföld

Fák, kerítések dőltek ki, autók rongálódtak meg a Heves megyei Karácsondon. A tojás nagyságú jég nagy pusztítást végzett, a hatalmas víztömeg pillanatok alatt lepte el az utcákat, kerteket. Volt akinek a pincéjét is elöntötte a bezúduló víz. Gyöngyösön felhőszakadás volt, és mintha havazott volna, akkora halomban állt a jég az utcákon.

Jégeső, özönvíz: lezárták a 3.sz. főutat

· Belföld

Hatalmas mennyiségű jég és eső érte el szombaton délután Gyöngyös és Visonta térségét.

A lezúduló csapadék miatt még buszok is az út szélére húzódtak, ott várták meg az eső csendesedését.

Ottjártunk után néhány perccel a régi 3-as utat teljes szélességében lezárták, az ott hömpölygő víz életveszélyessé tette a közlekedést.

Százezer forintos károk kátyúk miatt

· Belföld

Több százezer forintos kárt is szenvedhetnek azok az autósok, akik kátyúba hajtanak és emiatt megsérül a futóművük. Budapesten minden harmadik, míg vidéken minden negyedik autósnak volt már kára kátyúk miatt. Egy szakember azt mondja, bár jó minőségűek a magyarországi aszfaltok, de nem megfelelően tartják azokat karban, emiatt van annyi kátyú az utakon.

Jégesővel jön a meleg

· Belföld

Ma az egész országban napsütéses idő volt, de holnap akár diónyi nagyságú jég is eshet. Felhőszakadással és zivatarokkal érkezik ugyanis a meleg. A mai szép időt viszont még sokan kihasználták: sorban állás volt a fagyizóknál, és rengetegen pihentek valamilyen fürdőben, vagy egyszerűen csak kiültek egy parkba napozni. Holnaptól azonban már több helyen lehet számítani riasztásra is.

Mátrai erdőt tarolt le a szélvihar

· Belföld · Gazdaság

Iszonyatos erejű tornádó pusztított a Mátrában. A hatalmas erejű forgószél gyakorlatilag mindent letarolt Recsk és Sirok között, ami az útjába került. A pusztító erejű tornádó érintette a kék túra útvonalát és több tízmilliós kárt okozott.

Őrült száguldó autóst vett fel

· Belföld · Kék hírek

Hatalmas sebességgel száguldozott egy autós Egerben, ezt pedig egy másik kocsi fedélzeti kamerája felvette. Pont egy zebránál előzte meg őt, ott sem lassított. A szemtanú szerint akár 130-cal is mehetett az ámokfutó.

Zűrgombócok fagyi a sláger

· Belföld · Gazdaság · Szabadidő

Dobozokkal felszerelkezve mentek fagyizni sokan országszerte, hiszen a fagylalt napján féláron lehetett fagyit venni. A legtöbben így több gombócot ettek, mint általában. Egerben még az sem tudta eltántorítani a fagyizni vágyókat, hogy esett az eső.

Szihalom: első lovas fogathajtó kupa

· Belföld · Szabadidő

A nemrégiben felújított Tár-ház munkatársai célul tűzték ki, hogy a Kárpát medencei magyarság kulturális hagyományait, eszközeit mutassa be. Az első nagyobb rendezvény a Tárház lovas fogathajtó bajnoksága volt Szihalmon.