Keresés: „tó” (4392 találat)

25-ös út: 4 halott, 50 baleset, 6 hónap

· Kék hírek

Óvatosságra inti a rendőrség és a közút kezelője a 25-ös út Eger és Kerecsend közötti szakaszán közlekedőket. Fél év alatt félszáz baleset történt arrafelé.

 – Már az év első másfél hónapjában aggasztó baleseti statisztikák jelezték, fokozottan oda kell figyelni a 25-ös út Eger és Kerecsend közötti szakaszára – kezdte Meggyesfalvi Tamás alezredes, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetője sajtótájékoztatóját az említett út mellett hétfő délelőtt.

A legkritikusabb szakaszon, a 8. kilométerszelvényben tartottak tájékoztatót a Magyar Közút Heves Megyei Igazgatóságát vezető Mikesz Csabával közösen arról, hogy februári első egyeztetésük óta milyen intézkedéseket tettek annak érdekében: kevesebb baleset történjen ezen az úton is. Mint arról a heol.hu is beszámolt az év elején többször is halálos kimenetelű balesetek helyszíne volt ez az útszakasz.

Meggyesfalvi kifejtette: harminc irányjelző, illetve hat közúti ellenőrzésre figyelmeztető táblát helyeztek ki az elmúlt időszakban és rendőreik napi szinten jelen vannak az útszakaszon. Ellenőrzéseik során azt tapasztalják, hogy még mindig sok a relatív gyorshajtó errefelé is.

Mikesz Csaba, a közútkezelő megyei vezetője arról számolt be: összesen mintegy 11 millió forintot költöttek a 25-ös út legveszélyesebb szakaszának még biztonságosabbá tételére. Annak érdekében, hogy a lejtős kanyarban az esővíz még gyorsabban folyjon el az útról: bevágásokat készítettek. Ráadásul, bár korábban is megfelelő volt az útburkolat érdessége, egy még érdesebb aszfaltréteget húztak a balesetekkel leggyakrabban érintett szakaszra.

Egy vállalkozó jóvoltából pedig az út mindkét oldalára hatalmas figyelmeztető tábla is került, amely szintén óvatosságra, a balesetek elkerülésére figyelmezteti az erre autózókat. szöveg: HEOL

Keressétek először Isten Királyságát!

Jehova Tanúi mindenkit meghívnak, hogy vegyen részt a „Keressétek először Isten Királyságát!” kongresszuson

 DEBRECEN – Jehova Tanúi meghívják a szomszédjaikat, hogy vegyenek részt az évenként megtartott kongresszusukon a Főnix Csarnokban. Az ez évi kongresszus témája „Keressétek először Isten Királyságát!”

Timkó László, a kongresszus szóvivője megjegyzi: „Különböző hitet valló emberek imádkoznak Isten Királyságáért. Ez a kongresszus kifejti, hogy mi is ez a Királyság, és hogyan lehet jótékony hatással az életünkre. A kongresszus egyik kiemelkedő pontja a péntek reggel elhangzó kulcselőadás lesz, ami kifejti, hogyan meríthet hasznot a ma embere ebből a Királyságból.” Hozzáteszi még, hogy „Jehova Tanúi hitének lényege, mely a Biblián és történelmi bizonyítékokon alapszik, az, hogy 1914-ben Jézus Krisztus, mint Isten Királyságának a Királya, megkezdte uralmát. Ebben az évben a kongresszusi program ennek az eseménynek a századik évfordulóját hangsúlyozza.”

Jehova Tanúi személyes meghívót igyekeznek eljuttatni mindenkihez Sátoraljaújhelytől Berettyóújfaluig, valamint Szlovákiában Tornaljától Királyhelmecig, hogy velük együtt vegyenek részt a kongresszuson. Jehova Tanúinak a környéken lévő mind a 88 gyülekezete kiveszi a részét a kongresszusi meghívók terjesztésében. A háromnapos esemény, mely Debrecenben lesz megtartva, 2014. július 11-én, pénteken kezdődik 9.20-kor. A belépés díjtalan. Jehova Tanúi kongresszusai teljes egészében önkéntes adományokból vannak fedezve.

Várhatóan 7.000 fő látogat majd el a Főnix Csarnokba a hétvégén, hogy meghallgassák a Biblián alapuló előadásokat. Magyarországon Jehova Tanúi 11 kongresszust szerveznek 4 városban. Világszerte több mint 7 900 000 Tanú van több mint 113 000 gyülekezetben.

Kapcsolódó linkek:

Jehova Tanúi évenkénti kongresszusai: http://www.jw.org/hu/jehova-tanui/kongresszusok/

Video: Beszámoló egy nemzetközi kongresszusról: http://www.jw.org/hu/jehova-tanui/kongresszusok/video-beszamolo-nemzetkozi-kongresszusrol/

Gombaszögi Nyári Tábor

· Szabadidő

A tábor a szlovákiai magyar ifjúság hagyományos találkozóhelye. A fesztiváli hangulatról különböző stílusokat képviselő hazai és külföldi zenekarok, DJ-k és VJ-k gondoskodnak. A tábori szabadegyetem egy semleges platform közösségünk aktuális történéseinek és jövőjének megvitatására, a felvidéki alkotók és a tudományos élet bemutatására, hagyományaink ápolására. A csapatjátékok révén pedig barátaiddal próbára tehetitek ügyességeteket, műveltségeteket és tudásotokat is!

https://www.gombaszog.sk/

Százéves autó okozott balesetet, ittas volt a sofőr

· Kék hírek

Elvesztette veterán autója felett az uralmat egy sofőr, még a Ford T-modell hátsó kereke is kiesett.

Mint utóbb kiderült, ittasan vezette oldtimer autóját, egy Ford T-modellt az az orosházi férfi, aki balesetet okozott pénteken, a gyöngyösi Bene úton. A városban aznap kezdődött egyébként a XIX. Mátrai Veteránautó találkozó, a férfi is ennek mezőnyéhez tartozhatott.

Soltész Bálint, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője elmondta, valóban történt baleset veteránautóval péntek este háromnegyed nyolc körül az említett helyszínen. Az orosházi férfi Mátrafüred felől érkezett Gyöngyösre, amikor a vasúti átjárón áthaladva elvesztette uralmát a Fort T-modell felett. A jármű előbb keresztbe fordult, a szembe jövő sávba sodródott, majd oldalára borulva addig csúszott, míg nekiütközött egy, a közelben parkoló lezárt autónak.

Úgy tudjuk az ütközést követően a Ford hátsó kereke is kiesett. Az autót vezető férfi nem, ám utasa könnyebben megsérült. A kiérkező rendőrök alkoholszondát alkalmaztak a sofőrnél. Az eszköz pozitív értéket mutatott, így a balesetet okozó sofőr vezetői engedélyétől, és veterán életkorú Fordjától is el kellett hogy búcsúzzon egy időre. A Ford T-modellt lefoglalták a rendőrök. Információink szerint egy 1917-es gyártmányú Ford T-ről van szó.

A vezető jogosítványát a rendőrök elvették, a kocsit lefoglalták.

Forrás: HEOL

"Gyermeket lőttek meg": zsarolták az idős nőt

· Kék hírek

Egy hevesaranyosi idős nőt zsaroltak a kitalált bűncselekménnyel.

Egy 71 éves hevesaranyosi nő tett bejelentést a rendőrségen 2014. június 20-án, miszerint őt több személy zsarolja.

Elmondta, hogy 2014 tavaszán megismerkedett D. Ernővel, aki a ház körüli munkában segített neki. A férfi a későbbi sértett otthonának pincéjében talált egy fegyvernek látszó tárgyat, amelyet kérésére neki adott a nő.

Néhány nappal később, 2014. április 23-án a nő lakcímén megjelent két férfi, akik civil ruhás nyomozónak mondták magukat, és közölték az idős asszonnyal, hogy az elajándékozott fegyverrel meglőttek egy gyermeket, így nagy bajba került.

A két férfi közölte, hogy „nem lesz semmi probléma” ha átad nekik több millió forintot.

Ugyanezen férfiak az azt követő hónapokban többször megjelentek a nőnél újabb pénzösszegeket követelve, akit - miután közölte, hogy nincs több pénze – banki hitelfelvételre kötelezték, azonban idős kora miatt nem kapott.

Június 20-án a sértettet a két férfi egy harmadik férfival kereste meg otthonában, aki úgy mutatkozott be, mint a megsérült fiú édesapja, majd elmondta, hogy a fia lebénult a lövéstől és a lakásuk akadálymentesítésére követelt ő is nagyobb pénzösszeget.

Ugyanezen férfi, két nappal később az idős asszony lakásánál megjelent és nagy értékű szerszámgépeket vitt magával.

A sértett ezt követően tett bejelentést a rendőrségen, elmondta továbbá hogy közel 10 millió forintot adott át eddig a három férfinak.

Az Egri Rendőrkapitányság zsarolás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást, és rövid idő alatt azonosították a feltételezett elkövetőket.

A zsarolók által megjelölt helyszínre - amelyen újabb pénzösszeget akartak átvenni - a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága és az Egri Rendőrkapitányság nyomozói összehangolt elfogást szerveztek.

Tekintettel arra, hogy a férfiak rendelkezhettek lőfegyverrel a rendőrkapitányság felkérésére a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége 2014. június 26-án a délutáni órákban Hevesaranyos belterületén, újabb pénzösszeg átvétele közben tetten érte és elfogta L. Lórándot.

Továbbá Borsodnádasd és Pétervására közelében három társát szintén elfogták a rendőrök.

Az egri nyomozók a férfiak lakásaiban tartott házkutatásokkor megtalálták a „kölcsönvett” szerszámgépeket, valamint kettő fegyvernek látszó tárgyat.

A kármegtérülés biztosítása érdekében két nagy értékű személyautót és jelentős mennyiségű készpénzt is lefoglaltak a nyomozók.

D. Ernő 65 éves tarnaleleszi, L. Lóránt 35, B. Tamás 54 és A. Tamás 40 éves borsodnádasdi lakosok ellen zsarolás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást az Egri Rendőrkapitányság. Az ügyben illetékes bíróság a gyanúsítottakat előzetes letartóztatásba helyezte.

Úsztak az alkalmatlanságok és az utasok

· Belföld · Kultúra · Sport · Szabadidő

Voltak úszó- és kevésbé úszó eszközök Felsőtárkányban a hét végén.

A hétvégén rendezték meg az Úszó Alkalmatlanságok Világbajnokságát, a Tárkányok Találkozóját és a Vígtárkányi Malacságok Főzőversenyt Felsőtárkányban.

A tárkány nevű települések (Nagytárkány, Kistárkány, Kőröstárkány, Tárkány, Mezőtárkány és Felsőtárkány) a sok évvel ezelőtti első találkozó színhelyén mulattak együtt újra.

A tavon két futamban tíz hajó mérettette meg magát. Előbb a tárkányok csaptak össze egy gyorsasági futamon mindenki nagy örömére. Majd jött a "világbajnokság", amelyen a versenyen egyébként rendszeres résztvevő Agria Polgárőrség csapata bizonyult a legjobbnak. A közönség és a pompom lányok Jack Sparrow-val szurkolhatták végig a versengést. Volt eszköz amelyik a vízen is maradt.

Medve nyomát látták Istenmezejénél

· Belföld · Szabadidő

Istenmezején kihelyezték azokat a plakátokat, amelyek medveveszélyre hívják fel a lakosság figyelmét. A környéken egy hím mackó bukkant fel.

 Másfél hete jelezték először, hogy Észak-Hevesben és Nógrád megyében medvenyomokra bukkantak vadászok. A hírek arról szóltak, hogy feltehetően egy nőstény barnamedve és két bocsa járják a környékbeli erdőket. Akkor felhívtuk Kiss Gábort, a helyi vadászközösség vezetőjét is azzal a kéréssel, erősítse meg, vagy cáfolja az információkat. Türelmet kért, mondván, amíg nem győződik meg kollégáival száz százalékosan arról, valóban medvenyomokról van szó, nem szeretne nyilatkozni. Nos, tegnap délelőtt újabb telefon érkezett, ezúttal immár Istenmezeje polgármesterétől, Kotroczó Istvántól, hogy a településen elkezdték kiragasztani a medveveszélyre utaló plakátokat.

Elmondta, most már bizonyos, hogy nem afféle mendemondáról van szó, ugyanis a hét elején az egyik vadász újabb, határozott nyomot talált Szilaspogony Kis-kő elnevezésű részén. Miután több szakember is megvizsgálta a 24x14 centiméteres nyomot, bebizonyosodott, hogy az minden kétséget kizáróan egy kifejlett hím barnamedvétől származik. A történetet már Szilaspogony polgármestere, Nagy György folytatja, aki ugyancsak rendszeresen vadászik a környéken. Tőle tudtuk meg, hogy egy vadász ismerőse talált rá a nyomra, amely egy nagyjából 250 kilós hímtől származik. Minthogy ezek az állatok 60-80 kilométeres körzetben mozognak – alkalmasint 60 kilométer/óra sebességgel –, nem árt felhívni az erdőjárók figyelmét a lehetséges veszélyekre.

Szilaspogonyban már e héten kedden, Istenmezején pedig tegnap ragasztották ki a felhívásokat, amelyekben ez áll: „Szilaspogony polgármestere és a Szilaspogony-Zabar Földtulajdonosi Közösség (Vadászati Közösség) közös képviselője felhívással fordul a község lakóihoz az esetleges baleset megelőzésének érdekében, mivel hitelt érdemlően meggyőződtünk arról, hogy Szilaspogony község határában lévő Kis-kő területrészen és környékén kifejlett barnamedve tartózkodik.”

A továbbiakban arra hívják fel a figyelmet, mit kell tennünk, ha az erdőbe indulunk, illetve ha ott szembe találjuk magunkat a mackóval. Eszerint lehetőleg legyünk többen, s beszélgetve, zajt keltve közlekedjünk. A hollók által jelzett részeket, netán az elhullott állat szagát árasztó részeket kerüljük, a sűrűbb fiatalosokban a gomba keresését mellőzzük. Ha találkozunk a medvével, ne provokáljuk, ne dobáljuk, ne nézzünk a szemébe (vagyis kerüljük a szemkontaktust), mivel ezt a támadás jelének érzékeli. Igyekezzünk futás és hátat fordulás nélkül, lassan visszahúzódni. Lehetőleg ne kíváncsiskodjunk!

Istenmezején egyébként a legidősebbek sem emlékeznek arra, hogy a környéken bármikor is felbukkant volna medve. Azt mesélik, a most errefelé kóborló mackó egy környékbeli, gombászót már megriasztott. A férfi először csak a neszezésre lett figyelmes, ám azt hitte, őz jár a közelben... Pár pillanat múlva azonban meglátta a felágaskodó medvét. Félelmében felpattant a motorjára, azzal menekült el...

De bárhogy is van, nem árt, ha a kirándulók óvatosabban járják az erdőt egy darabig. A barnamedve a gyakorlatban tipikus mindenevő; gyakorlatilag mindent fogyaszt, legyen az fű, gomba, gyökér, erdei gyümölcs, rovar, kisemlős vagy szarvas méretű zsákmány. Nyáron elsősorban növényeket, terméseket és hagymákat eszik. Táplálék után kutatva előszeretettel ássa ki az üreglakó állatokat, például egereket, mormotákat, de a dögöt sem veti meg.

Az egyik legnagyobb szárazföldi ragadozó A wikipédia szerint a barna medve (Ursus arctos) a medvefélék (Ursidae) családjának legelterjedtebb faja, az egyik legnagyobb termetű szárazföldi ragadozó. Az eurázsiai kontinens mintegy felén, továbbá Alaszkában, valamint az Amerikai Egyesült Államok és Kanada nyugati részén is megtalálhatjuk. Magyarországon kipusztult, de a 2000-es években elkezdett visszatelepülni. Gyakran átkóborló egyedeket is lehet látni Magyarországon (a Börzsönyben, a Bükkben, Aggteleken), de korábban a Karancsság környékén is felbukkant. Teste 1-3 méter hosszú, tömege ennek megfelelően 100–700 kilogramm.

Forrás: HEOL

Autó a kerítésen

· Kék hírek

Négy autó tört össze abban a balesetben, ami szombaton dél körül történt Egerben a Egri Csillagok utcában.

Az eddig tisztázatlan körülmények között történt karambolban egy, a sor végén álló kocsi irányjelzés után elindult, amelyet hátulról épp előzni kívánt egy autó. Az ütközés a szűk úton elkerülhetetlen volt. Az előzni kívánó autó az út menti kerítésen kötött ki. A sor végén álló autó vezetője szerint ő szabályosan kanyarodott ki a parkolóból, szerinte a másik soför nem vette észre a manővert. Az álló autók közül még másik háromnak is nekilökődött, volt amelyiknek a tulajdonosa nem is volt a közelben.

Úgy tudjuk, a kerítésre repülő kocsi vezetőjét a mentők vizsgálatra elszállították.

A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja. A sérült kocsit a kerítésről a tűzoltók mentették ki.

Meghalt egy motoros a Mátrában

· Kék hírek

Életét vesztette az a motoros, aki csütörtök délután ütközött egy autóbusszal a 24. sz. főúton, Sástó közelében.

Úgy tudjuk, a motoros Gyöngyös felől Mátraháza felé közlekedett, amikor egy kanyarban valószínűleg megcsúszott, ezért átsodródott a szemközti sávba, ahol épp akkor érkezett egy menetrend szerinti autóbusz. A busz vezetője már nem tudta elkerülni az ütközést, a motor és vezetője a busz alá került. A járaton 22 fő utazott, ők nem sérültek meg. Mindannyian a sérült segítségére siettek, de a busz alá került motoros az élettel nem összeegyeztethető sérüléseket szenvedett. A mentők a 40 év körüli, budapesti motoros halálát tudták csak megállapítani. A motorost csak a busz megemelése után tudták elszállítani.

A főúton késő estig teljes útzár mellett helyszíneltek a rendőrök. A forgalmat elterelték, sokan csak óriási kerülővel tudtak hazamenni.

A baleset körülményeit a rendőrség szakértő bevonásával vizsgálja.

Pokoli torony: hogy ne legyen Gyöngyösön

· Kék hírek

Az akcióban harminc tűzoltó vett részt hét gépjárművel Hatvanból, Egerből, Hevesről és Gyöngyösről.

Tűz ütött ki a gyöngyösi húszemeletes toronyház pincéjében kedden délelőtt. A helyszínre harminc tűzoltó vonult hét gépjárművel Hatvanból, Hevesről, Egerből és Gyöngyösről. Volt, aki beszorult a liftbe, volt, aki megsérült. Ez volt a feltételezése annak a megyei ellenőrző gyakorlatnak, amelyet kedden tartott a Heves Megyei Katasztrófavédelem.

Antal Erika, megyei katasztrófavédelmi szóvivő elmondta: a lánglovagoknak a teljes, 25 kilogrammos védőfelszerelésben kellett megfékezniük a „tüzet”.

Hozzátette: a gyakorlat célja az volt, hogy a hatóság felmérje a beavatkozók és a tűzoltásirányítók elméleti és gyakorlati felkészültségét.

A gyakorlattal párhuzamosan a Heves Megyei Tűzmegelőzési Bizottság tájékoztatót tartott a lakóknak a társasházak tűzvédelméről és a betartandó szabályokról.