Keresés: „tó” (4392 találat)

Balesetek

· Kék hírek

Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt a 25-ös főúton csütörtökön délután.

Ráfutásos baleset történt a 25-ös főúton Kerecsend közelében. Egy teherautó és egy személyautó ütközött össze. A baleset következtében utóbbiban egy ember megsérült, őt a mentők kórházba szállították.

A kamion vezetője elmondta: egy jól belátható helyen a külső sávban állt meg műszaki hiba miatt. A Kerecsend felől érkező helyi férfi fékezés nélkül ment neki az álló járműbe.

Még a helyszínelés javában tartott a lezárt főúton, amikor egy motorost ért baleset Egerben a 25. számú út átkelési szakaszán.

Gokartos a főúton

· Kék hírek

Több bejelentés érkezett a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére, hogy egy gokartos száguldozik Eger belterületén.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Forgalomellenőrző Alosztály járőrei a napokban igazoltattak egy 40 éves egri férfit, aki egy gokarttal közlekedett Eger belterületén. A férfi semmiféle okmányt nem tudott átadni az egyenruhásoknak a jármű eredetére vonatkozóan.

Továbbá kiderült, hogy a jármű kialakítása sport vagy versenycélú, műszaki, illetve biztonsági felszereltsége alapján a közúti közlekedésre nem alkalmas.

A 40 éves egri férfi ellen az egyenruhások szabálysértési feljelentést tettek - tájékoztatott Soltész Bálint, megyei rendőrségi sajtószóvivő.

Kisiklott, majd felborult egy tehervonat négy vagonja

· Belföld · Gazdaság · Kék hírek

Kisiklott, majd felborult egy 27 vagonból álló, szénport szállító tehervonat négy vagonja a füzesabonyi vasútállomáson kedd délután - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A tájékoztatás szerint a balesetben senki nem sérült meg.

A Mávinform közleménye szerint kedden délután negyedkettőkor Mezőkövesd és Füzesabony között kisiklott egy tehervonat négy kocsija. A vagonok a másik pályatestre borultak, emiatt ezen a szakaszon nem lehetséges a vonatközlekedés.

A MÁV-START megszervezi a miskolci vonalon közlekedő vonatok helyett az autóbuszos közlekedést, illetve várhatóan a menetrend is módosulni fog. A korlátozás és a késések érintik a Budapest – Miskolc közötti InterCity és gyorsvonat járatainak utasait, továbbá a Budapest – Miskolc – Sátoraljaújhely közötti sebesvonatokat, a Budapest – Miskolc – Nyíregyháza – Debrecen közötti IC összeköttetést, illetve a Füzesabony – Miskolc – Hidasnémeti viszonylatú személyvonatok utasait is.

Az utasokat várhatóan Mezőkövesd és Füzesabony között vonatpótló autóbuszok szállítják majd. Egyes vonatok rövidebb útvonalon közlekedhetnek, de vonatelmaradásokra is számítani lehet.

A baleset a nyílt vasúti pályán történt, melynek okáról egyelőre nincs információ. Feltehetően a vasúti pálya is megrongálódott, valamint a felsővezeték rendszer is megsérült. Személyi sérülés nem történt. A műszaki mentést és a helyszínelést már megkezdték a szakemberek.

A helyreállítás hosszabb időt vesz igénybe, hiszen az oldalukra borult vagonokat ki kell emelni, s majd amennyiben műszakilag biztonságos el kell távolítani a nyílt pályaszakaszról. A baleset vizsgálatában a pályát üzemeltető MÁV Zrt. mellett a tehervonat tulajdonosa, a Rail Cargo Hungária Zrt. is részt vesz.

16:35

A Budapest – Hatvan – Miskolc vasútvonal egy szakaszán történt baleset miatt Füzesabony és Mezőkövesd között vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat. Módosult a menetrend is Mezőkövesd és Miskolc között - tájékoztatta a heol.hu-t Kavalecz Imre, kommunikációs szakértő.

A MÁV-START megszervezte a személyszállító vonatok és vonatpótló autóbuszok közlekedését, az utasok zökkenőmentes elszállítása érdekében. Ennek eredményeként, ha késve is, de elérik úti céljaikat a vonattal utazók.

A változások érintik a Budapest – Miskolc közötti InterCity, gyors- és sebesvonatok utasait, továbbá a Budapest – Miskolc – Sátoraljaújhely közötti sebesvonatokat, a Budapest – Miskolc – Nyíregyháza – Debrecen közötti IC összeköttetést, illetve a Füzesabony – Miskolc – Hidasnémeti viszonylatú személyvonatok utasait is.

Budapest-Keleti pályaudvar – Füzesabony – Budapest között menetrend szerint közlekedik valamennyi személyszállító vonat. Füzesabony és Mezőkövesd között vonatpótló autóbuszokkal lehet utazni. Mezőkövesd és Miskolc, illetve Miskolc és Mezőkövesd között óránként indítanak vonatokat. A Nyíregyházára, Sátoraljaújhelyre és Hidasnémeti felé utazóknak egy másik vonatba kell átszállniuk Miskolcon. A Debrecen – Nyíregyháza – Szerencs felől érkező InterCity vonatok csak Miskolcig közlekednek, onnan indulnak vissza Debrecen felé.

Az utazásról történő lemondás esetén, az érintett szakaszra megváltott jegyeket kezelési költség nélkül visszatéríti a MÁV-START. A késések miatt az általános átalány-kártérítési szabályok szerint jár el a vasúttársaság. A Miskolc – Füzesabony közötti szakaszon belül utazók számára nem kell megvásárolni az IC és a gyorsvonati pótjegyet. A szakaszon túl utazók az eredeti felárat (IC és gyorsvonati pótjegyek) kötelesek megfizetni.

A műszaki mentést és a helyszínelést már megkezdték a MÁV szakemberei. A helyreállítás hosszabb időt vesz igénybe, hiszen az oldalukra borult vagonokat ki kell emelni, el kell távolítani a nyílt pályaszakaszról. A kiborult teherkocsik mentését vasúti daruval végzik, ezután kezdődhet meg a több száz méter hosszban megrongálódott vasúti pálya helyreállítása.

A baleset vizsgálatában a pályát üzemeltető MÁV Zrt. mellett a tehervonat tulajdonosa, a Rail Cargo Hungária Zrt. is részt vesz.

A műszaki mentés és helyreállítás kedden egész éjjel folytatódik, annak érdekében, hogy mielőbb megindulhasson a vonatközlekedés. Annyi biztos, hogy a mai napon már érvényesek a bevezetett korlátozások és menetrendi módosítások a miskolci vonalon. Szerda reggelre derül ki, hogy mikor indulhat meg újra a vasúti közlekedés Füzesabony és Mezőkövesd között.

A MÁVINFORM javasolja: utazásuk előtt tájékozódjanak a menetrendről és az aktuális helyzetről a MÁV és a MÁV-START weboldalain (www.mav.hu, www.mav-start.hu), valamint a vonatinfón (http://vonatinfo.mav-start.hu/). Érdeklődhetnek telefonon is a MÁVDIREKT 06 40 49-49-49-es helyi tarifával hívható telefonszámán.

Szöveg: Heol.hu

Heti bűnügy

· Kék hírek

Betört, ivott majd elaludt

Egy kápolnai otthon bárpultját itta ki a férfi, majd elaludt.

A Füzesabonyi Rendőrkapitányság lopás vétsége elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy 52 éves pélyi lakos ellen.

A rendelkezésre álló adatok alapján 2014. június 5-én 8 óra 30 perc körüli időben az 52 éves férfi bement egy kápolnai családi ház udvarára, ahol a teraszon megtalálta a pótkulcsot, majd a nappaliban lévő bárszekrényből megivott különböző alkoholtartalmú italokat.

Ezt követően lefeküdt a nappaliban található kanapéra és elaludt.

A helyszínre kiérkező egyenruhások elfogták B. Istvánt, majd előállították a Füzesabonyi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki.

Templomi perselyből próbált lopni

Az egri férfi egy csipesszel próbálta meg kivenni a pénzt a perselyből. Fotók!

Állampolgári bejelentés érkezett a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságra, miszerint 2014. június 4-én 10 óra 49 perckor egy egri templomban egy férfi a perselyből megpróbálta kivenni a benne lévő pénzt egy orvosi csipesszel.

A férfit azonban cselekménye közben megzavarta a bejelentő és a rendőrség kiérkezéséig visszatartotta.

R. Sándor 53 éves egri lakost a kiérkező rendőrök előállították az Egri Rendőrkapitányságra, ahol ellene lopás vétség kísérletének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

A férfi gyanúsítotti kihallgatásakor elismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését.

Kigyulladt a templomgondnok háza

· Kék hírek

Nagy erőkkel vonultak szombaton a tűzoltók Egerben, a Vitkovics utcába.

Az utca végén található Rác templom melletti ház melléképülete gyulladt ki. Úgy tudjuk itt nyári konyha volt berendezve, ott keletkezett a tűz. A lángok hamar átterjedtek a ház tetőszerkezetére is.

A szemtanúk szerint gázpalack is volt az épületben, de azt sikerült időben kihozni.

A baleset során személyi sérülés nem volt, de a ház lakójához mentőt hívtak, mert nem érezte jól magát.

A gyanú szerint kábítószerrel kereskedtek

· Kék hírek

Heves megyei rendőrök hat személy ellen indítottak nyomozást.

Az Egri Rendőrkapitányság nyomozást indított kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt több ismeretlen személy ellen.

Az egri nyomozók és a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága továbbá az Agria Közterületi Támogató Alosztály rendőrei 2014. június 5-én a kora reggeli órákban összesen kilenc helyszínen - Heves és Jász-Nagykun-Szolnok megyék valamint Budapest területén - tartottak házkutatást, kábítószer kereső kutyák bevonásával.

A házkutatások során az ingatlanokban több helyen elrejtve, kiporciózott tasakokban kábítószergyanús anyagokat, mérlegeket, és nagyobb mennyiségű készpénzt foglaltak le a nyomozók.

A rendőrök hat férfit állítottak elő és hallgattak ki gyanúsítottként, közülük három személyt bűnügyi őrizetbe is vett az Egri Rendőrkapitányság és egyben kezdeményezte előzetes letartóztatásuk elrendelését.

Megszeppentek az oroszlánok

Megkapták első kötelező védőoltásukat Gyöngyösön, a SzórakoZoo Állatkert legifjabb nagymacskái, ugyanis elérték a hathetes kort az április közepén született kisoroszlánok.

Délelőtt érkeztek az orvosi rendelőbe gondozóikkal az oroszlánkölykök, akik eleinte jól viselték a vizsgálatokat, majd volt pár „hangosabb szó”, de utána hússal és tejjel engesztelték ki őket az okozott kellemetlenségekért. Ezen az alkalmon nem csupán a leggyakoribb betegségektől védő kombioltást kapták meg az állatok, hanem az azonosító chip-jeiket is.

Barcai Henrietta, az állatpark vezetője elárulta: egy hete választották el a négy kölyköt az anyjuktól, Elzától, de már megszokták a helyzetet. Jól fejlődnek, erősek és egészségesek. A tervek szerint, amint rendben letelik az oltástól számított tíz nap, a látogatók is megismerkedhetnek a kis ragadozókkal. A névadási pályázatot is akkorra hirdetik majd meg.

Forrás: HEOL 

Betörőt fogtak Hevesen

· Kék hírek

A hevesi férfi utolérte otthonának hívatlan látogatóját.

Egy hevesi férfi tett bejelentést a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságra, miszerint 2014. május 31-én a délutáni órákban, hazaérkezését követően észlelte, hogy egy férfi kiugrik lakásának ablakából és menekülni kezd.

A bejelentő nem messze a helyszíntől utolérte a férfit és a rendőrség kiérkezéséig visszatartotta.

A hevesi rendőrök előállították a 24 éves tarnaszentmiklósi K. Gábort a rendőrkapitányságra, ahol ellene lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

Saját kutyájuk támadta meg az idős házaspárt

· Egészség · Kék hírek

Egy család  két generációja élt együtt Mikófalván a házban, ahol a támadás történt. Az idősebb házaspárnak esett neki a család kutyája Mikófalván szerdán. A férfira támadó ebet a feleség próbálta megfékezni, a kutya azonban őt is megtámadta.

A házaspárt az egri kórházba szállították a mentők. A kórházban elmondták, hogy a férfi sérülései súlyosak.

Soltész Bálint r. őrnagy, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője érdeklődésünkre elmondta, hogy nem történt jogsértés, s ezért az ügyben nem indult eljárás. Hozzátette: a helyszínre kivonuló rendőrök a kutyát megkötötték, illetve elsősegélyt nyújtottak a megsérülteknek a mentők kiérkezéséig. Forrás: HEOL

A sérült férfi kameránk előtt elmondta: a kutya kis kora óta van náluk, soha sem csinált még ilyet. Ő csak megfogta a felesége vállát, ezt értelmezhette rosszul a kutya, ekkor támadt rá. A harapások közben a felesége is megsérült. Szerencsére a menye gyorsan felmérte a helyzetet, és egy seprű nyelével távolította el a kutyát.

A családot nagyon megrázták az események, a kutyát nagyon szerették, most azonban már féltik a gyerekeket.

Az ebet jelenleg megkötve tartják, 2 hét karanténban. Mivel félnek tőle, valószínűleg a karantén után elaltatják.

Időseket károsítottak meg

· Kék hírek

A Heves megyei rendőrök elfogták az idősek pénzét ellopó társaságot.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság és a Füzesabonyi Rendőrkapitányság nyomozói a Közterületi Támogató Alosztály munkatársainak segítségével 2014. május 29-én hajnalban elfogtak három személyt, akik a gyanú szerint több rendbeli lopással gyanúsíthatóak.

A jelenleg rendelkezésre álló információk alapján a több tagból álló társaság 2013 óta az ország több településén idős emberek megtakarított pénzét tulajdonította el, úgynevezett trükkös lopás módszerével.

Az idős sértettek otthonába krumpli árusítás, tűzifa árusítás, nagy címletű pénz felváltása ürügyével bementek, majd figyelmüket elterelve eltulajdonították az otthon tartott készpénzüket.

Az összehangolt rendőri akcióban a Sajóbábony és Kazincbarcika településeken elfogott két 17 éves fiú és a 36 éves K. Róbert ellen bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult – őrizetbe vételük mellett – eljárás, továbbá a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság kezdeményezte előzetes letartóztatásuk elrendelését.

Az egyik gyanúsított lakásában tartott házkutatáskor a nyomozók nagy mennyiségű készpénzt találtak az erre a célra kialakított rejtett üregben.

A gyanú szerint a társaság az ország egész területén követett el hasonló módszerrel bűncselekményeket.