Keresés: „ár” (5447 találat)

Szmog miatt újra riasztás van

· Belföld · Egészség

Újra szmogriadó van a fővárosban, meghaladta ugyanis a tájékoztatási értéket a szállópor koncentráció. Ez azonban még nem jelenti az autógforgalom korlátozását. Emellett nagy a köd is, nem csak itt, hanem az ország jó részén. Budapest környékén emiatt ugynevezett ipari hó is esett, ami szintén a ködös, rossz levegőhöz kapcsolódik. A Mátra csúcsán és a nyugati országrészben kisütött a nap, az előrejelzések szerint pár napon belül erős felmelegedés jön, pénteken egy légmozgás kitakaríthatja a piszkos levegőt.

Tavasz volt és tél egyszerre

· Belföld · Szabadidő

Szikrázó napsütés és tavaszias meleg volt a Dunántúlon, keleten pedig ködös, szürke, hideg tél. Míg például a Balatonnál rengetegen kirándultak, kacsákat etettek, Egerben akkora köd volt, hogy alig lehetett látni valamit. Az előrejelzések szerint melegszik majd az idő, jövő hét közepén akár már 10 fok is lehet.

Letették az esküt a Fertálymesterek

· Belföld · Kultúra · Szabadidő

A hagyományos misével kezdődött, majd esküvel folytatódott a fertálymesterek mai avatása.

A Bazilikában tartott mise után a fertáymesteri testület először az elhalálozott tagokról emlékezett meg a kopjafánál, majd együtt vonultak a városházára. Ott a polgármester előtt esküt tettek, majd Várkonyi György főkapitány felavatta a suttogón megválasztott új tagokat.

A fertálymesteri testüleről többet itt olvashatnak.

 

Naponta 10 lábat amputálnak

· Egészség

Naponta tíz cukorbeteg lábát kell amputálni, ez minden kétszázadik cukorbeteget érinti. Magyarországon 300 ezren nem is tudnak cukorbetegségükről. Szakemberek szerint azonban ha korán felismerik a betegséget, megelőzhető az amputáció. A 2-es típusú cukorbetegség, akár vaksághoz is vezethet, végül pedig halálos veseelégtelenséget okozhat.

Trafikot akartak rabolni Noszvajon

· Kék hírek

Információink szerint vásárlási szándékkal érkezett egy személy a noszvaji dohányboltba, ahol az eladót felszólította, hogy adjon neki pénzt, mert fegyver van nála. Az eladó a felszólításnak nem tett eleget, így értékszerzés nélkül távozott a rabló.

Úgy tudjuk, a helyi polgárőrök és a riasztott rendőrök nagy erőkkel indultak az elkövető nyomába, akit hamarosan - ezekben a percekben - el is fogtak. Meg nem erősített információ szerint a rablónál fegyvert nem találtak.

Frissítés:

A rendőrség közleménye

A noszvaji polgárőrök segítségével fogták el a budapesti férfit. Videóval!

A cikkhez kapcsolódó videó:

Egy noszvaji lakos tett bejelentést a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2017.február 11-én 14 óra 40 perc körüli időben és elmondta, hogy egy ismeretlen férfi kirabolta a helyi dohányboltot.

Az eddigi adatok alapján a férfi megfenyegette az ott dolgozó nőt, hogy használni fogja a zsebében lévő fegyvert, amennyiben nem adja át a bevételt.

A nő ennek nem tett eleget, így a férfi kivette a pénztárgépből a benne lévő papírpénzek nagy részét, majd elmenekült.

A férfit a helyszín közelében a helyi polgárőrök visszatartották, majd a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztályának rendőrei elfogták és előállították a 23 éves budapesti férfit az Egri Rendőrkapitányságra.

A gyanúsított ruházatának átvizsgálásakor nem találtak fegyvert az egyenruhások.

E. Róbert ellen – őrizetbe vétele mellett – rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást az Egri Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya és egyben előterjesztést tett a gyanúsított előzetes letartóztatásának indítványozására.

Saját anyját késelte halálra

· Kék hírek

Saját anyját késelte halálra egy 52 éves nő Mezőkövesden. Anya és lánya együtt éltek, és állítólag veszekedtek, ezután szúrta le a nő a 79 éves édesanyját. A szomszédok úgy tudják, hogy a késelő skizofrén volt, gyógyszert is szedett. A környéket megrázta a gyilkosság, az ott élők azt mondták, ehhez fogható családi tragédiáról még nem is hallottak.

Utasokkal teli busz borult árokba

· Kék hírek

Elaludt a sofőr a volánnál, ezért borult fel egy menetrendszerinti busz az M3-ason. Huszonkilencen sérültek meg, az összes utas, aki a buszon volt. Az egyik utast csak nagy nehezen tudták kiszabadítani a roncsok közül, több bordája is eltört. A sofőrnek nem esett baja. A baleset tavaly márciusban történt, most emeltek vádat a sofőr ellen. Nem küldené őt börtönbe az ügyészség, de a vezetéstől eltiltaná.

Kisebb lesz a zsúfoltság

· Belföld · Kék hírek

8 új börtön épül meg jővő nyárra, amivel összesen 5 ezer új férőhely jön létre, ezzel pedig megszűnhet a túlzsúfoltság a hazai börtönökben. Erről a büntetés-végregajtás országos parancsnoka beszélt évértékelőjén. Azt is mondta, hogy a rabok többsége dolgozik, vagy tanul a börtönökben, a ruháikat például teljes egészében maguk varrják.

Felborult a kamion

· Kék hírek

Megcsúszott vagy csak levágta egy kocsi a kanyart, ezért az árokban kötött ki egy kamion traktora Eger és Egerszalók között. Úgy tudjuk, a szemből a kanyarba érkező kocsi a menetirány szerinti bal oldalon vette a kanyart, a kamionos, hogy az ütközést elkerülje, lerántotta a kormányt. Teherautó az árokba érkezéskor egy gyökérben megakadt, így átfordult, és a menetiránnyal szemben az oldalán állt meg. Sérült nem volt a balesetben. A szemből jövő autó megállás nélkül tovább hajtott.

A baleset miatt órákra lezárták az utat, mert a kamiont nem tudták talpra állítani.

Úgy tudjuk, a jegesedés miatt az elmúlt éjjel ebben a kanyarban 2 autó is fejre állt, Sérülés akkor sem történt.

Házakat fenyeget a belvíz

· Belföld

Korcsolyapályává válhat az ország, ha újabb hideg jön és lefagy a belvíz. 5000 hektár, egy nagyobb megyényi terület van víz alatt. Az Alföld déli részén a legrosszabb a helyzet, kertekben, udvarokon áll a víz, a házakat homokzsákokkal védik, Békésben törni kellett a jeget, hogy szivattyúzni tudjanak. A föld még fagyos, nem tudja elnyelni a hirtelen elolvadt rengeteg havat, ráadásul a következő napokban megint sokat esik majd.