Keresés: „ár” (5447 találat)

Megúszhatja a börtönt az érdi anya

· Kék hírek

Lehet, hogy nem kerül börtönbe az az érdi nő, aki egy éven át rejtegette halott csecsemőjét. Ugyanis ha a baba holtan született, a nő nem követett el bűncselekményt. Ha azonban élve született, gyilkosság lehet a vád. Egy szakértő szerint azonban ennyi idő után már nem lehet bebizonyítani, hogy élt-e a csecsemő a születés pillanatában.

A nő a gyanú szerint még 2015-ben szülte meg gyerekét, majd zacskókba csomagolva egy kutyaólba tette. A holttestet a nő élettársának az anyja találta meg a múlt héten. Szólt a fiának, hogy valami furcsa csomagot talált. Ezután hívták a rendőröket. Úgy tudjuk, a nő már a terhességét is titkolta és orvosnál sem járt.

A Blikk információi szerint a kegyetlen anya elfogása után nem tett részletes beismerő vallomást, ám azt nem tagadta, hogy ő szülte meg a csecsemőt. Az esetről nem beszél, így a szakértőkön múlik, hogy kiderítsék, mi történt - mondja az ügyvéd.

„Nyilvánvalóan mintákat vettek, amelyet igazságügyi szakértők fognak vizsgálni. Annak a megállapítása kapcsán lehet részletesen információt szerezni arról, hogy ez a csecsemő életben született-e vagy pedig sem.” – közölte Mile Adrienn.

Ha a baba élve jött a világra a nő bűncselekményt követett el - börtönbe megy. Ha holtan, az asszonyt nem büntetik meg. Egy független szakértő szerint azonban egy év múlva szinte lehetetlen megállapítani, hogy a baba élt-e a születés pillanatában.

„Ha meg akarjuk mondani azt, hogy hogy élve született-e a csecsemő, vagy nem, akkor tudjuk ezt bizonyossággal, hogyha néhány nap telt el. Néhány hétig még nagy valószínűséggel meg tudjuk mondani, de ezt követően már bizonyosan nem tudjuk megmondani, hogy élve született, vagy nem.” – mondta Szeles Géza, igazságügyi orvosszakértő.

Az asszonynak akkor is börtönbe kell mennie, ha a szakértők találnak olyan sérülést, ami bizonyíthatóan a baba halálát okozta. Ha nem fedeznek fel ilyet, a nőt nem büntetik meg.

Sok járda veszélyesen jeges

· Belföld

http://rtl.hu/rtlklub/hirek/sok-jarda-veszelyesen-jeges

Jégpáncél az utakon, balesetveszély

· Belföld

Sok helyen többcentis jégpáncél borítja az utcákat Budapesten. Ez rendkívül balesetveszélyes. Sokszor senki sem tudja, - mert nem egyértelmű-, hogy kinek kellene a jeget letakarítania. Hasonlóan balesetveszélyesek a járdák vidéken is, például Egerben, vagy Szolnokon... Bajáról útnak indult a Széchenyi jégtörőhajó, ami más magyar jégtörőkkel együtt végzi a jégmentesítést a Duna horvát-szerb szakaszán.

Járhatatlan utak a hó miatt

· Belföld

Több út is járhatatlan volt szerdán a havazás miatt. Borsodban négy mellékutat zártak le. A hóakadályok, hóátfúvások nagyon megnehezítették a közlekedést. Sok baleset is történt a jeges, csúszós utakon. A tűzoltóknak több kamiont és személyautót kellett kihúzni az út menti árkokból.

Hóátfúvás miatt veszélyes az út

· Belföld

Hófúvás miatt veszélyes a Mezőkövesd - Andornaktálya közötti útszakasz.

A mezőkövesdi körforgalom előtti kb 2 km-es szakaszon a megélénkült szél folyamatosan az útra hordja a havat. Az útkezelő már hómarót is küldött a helyszínre, de az állandó szél visszahordja a havat. Az elmúlt órákban sokan elakadtak, a kocsik mentése idején feltorlódik a forgalom.

Nem takarítják a jeges járdákat

· Belföld

Kameránk előtt értek ki a mentők egy postáshoz, aki a jeges járdán csúszott el Egerben. Sok gyalogútról még ma sem takarították el a havat és jeget - pedig ezért komoly kártérítést fizethetnek a tulajdonosok. Egy háznál a tulajdonos azt mondta, eddig azért nem szórta a járdáját, mert a boltokban elfogyott a só.

Tízezrek maradtak víz nélkül

· Belföld

Ivóvíz nélkül maradt több Tolna megyei falu és város is, tízezrek hordják vödörben a vizet a kútról. Azoknak, akik kérték, lajtos kocsi vitte házhoz a vizet, de abból inni nem lehet. Göncruszkán befagyott a víztorony, Sirokon egy házban csőtörés volt, a víz már két napja folyamatosan folyik a járdára. Egy vízvezeték szerelő szerint a -20 fok utáni olvadás okozza a rengeteg csőtörést.

Quadoztak, pingvint faragtak a hóban

· Belföld · Szabadidő

Quadoztak, szánkóztak, túráztak a hóban és a tavak jegén horgásztak a hidegben vasárnap nagyon sokan. A Mátrában 40 centis hó van, Eplényben nemcsak síelni lehetett, volt jégszobrászat, és volt síszimulátor is a kezdőknek. A Balatonnál pedig egy óriási vadkacsa rajt videóztak le drónnal, a látványos felvételen a madarak Fonyód környékén találtak egy léket a befagyott tavon és ott fürödtek.

Nem lesz több hó, de jön a fagy

· Szabadidő

Snowboardoztak, síeltek, szánkóztak, vagy csak kirándultak ma az emberek a Kékestetőn. A hirtelen jött havazás miatt nagyon sokan mentek ma a szabadba sportolni. Jövő héten viszont már alig lesz hó és ónos eső, visszajön viszont a fagyos idő, akár mínusz 15 fok is lehet majd megint.

A következő napokban már nem lesz annyi csapadék, mint az elmúlt napokban, de egyre hidegebb lesz.

„Holnap már sok napsütésre számíthatunk, de keleten, az északkeleti és keleti országrészben még lesznek tartósabban felhős területek, így kisebb havazás, hózápor még előfordulhat, de már nem lesz jelentős mennyiségű a lehulló csapadék.” – nyilatkozta Török László, meteorológus.

Bár a jövő héten sok lesz a napsütés, a meteorológus szerint visszatér a fagyos időjárás, vasárnap akár -15 fok is lehet majd ismét.

http://rtl.hu/rtlklub/hirek/oriasi-a-ho-sok-a-csuklotores

Radiátorral melegítik az állatokat

· Belföld · Szabadidő

Rengeteg gyümölcs, vitaminporok, folyamatos vízellátás, a ragadozóknak pedig előmelegített hús. Így védik a hidegtől a gyöngyösi állatkert lakóit. A fázósabbak még plusz radiátort is kaptak a nagy hidegben. Az állatok többsége ugyan hozzászokott a szélsőséges időjáráshoz, de például a gyűrűsfarkú makik megfagynának a nagy hidegben.