Keresés: „tó” (4392 találat)

Erőss Zsolt hegymászóra emlékeznek a transzbükki átkelésen

· Belföld · Szabadidő

Kopjafát avatnak a tavaly májusban elhunyt hegymászó, Erőss Zsolt tiszteletére a szombati transzbükki átkelés elnevezésű túra végén Felsőtárkányban, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI) Nyugati Kapu Oktató- és Látogatóközpontjában.

A majdnem 30 kilométeres, szakvezetett terepi tanulmányút az év első nagy túrája a BNPI szervezésében és mostantól Erőss Zsolt Emléktúrának nevezik a Kancsendzöngán szerencsétlenül járt hegymászó tiszteletére - közölte Paulikovics Ildikó, az igazgatóság közönségszolgálati referense az MTI-vel.

Közlése szerint a majdnem 30 kilométeres, Nagyvisnyóról reggel nyolc órakor induló túra különlegességét az adja, hogy a BNPI szakemberei a fokozottan védett, látogatók által elzárt területekre is elkalauzolják a résztvevőket.

A túrázók várhatóan 18 órára érkeznek meg Felsőtárkányba, a BNPI Nyugati Kapu Látogatóközpontjába, ahol az Erőss Zsolt tiszteletére állított kopjafa avatásával idézik fel a Bükki Nemzeti Park védnökének, a 2013-as transzbükki átkelés túravezetőjének emlékét. Az ünnepség keretében köszöntőt mond Dudás György, a BNPI igazgatóhelyettese, a kopjafát Ugron Ákos Gábor, a Vidékfejlesztési Minisztérium főosztályvezetője avatja fel.

Paulikovics Ildikó emlékeztetett: Erőss Zsolt 2013-ban vállalta, hogy a BNPI "arcaként" a természetvédelmet, a hazai természeti és kulturális örökség megőrzésének fontosságát hirdeti. Erőss Zsolt feleségével együtt részt vett a tavalyi transzbükki átkelésen, ez volt az utolsó, családjával együtt töltött magyarországi túrája.

"Miután életét veszítette a Himalájában, igazgatóságunk örökös védnöknek választotta és a transzbükki átkelést Erőss Zsolt Emléktúraként rendezzük meg a jövőben" - közölte a referens. A kopjafa mellett emlékhelyet is alapítanak Erőss Zsolt és Kiss Péter, a vele együtt elhunyt fiatal gyöngyösi hegymászó tiszteletére.

A program része a Téli túrák nemzeti parkjainkban című sorozatnak, amelynek keretében január 25. és február 8. között országszerte több mint húsz túra közül választhatnak az érdeklődők. A tematikus nap a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége által koordinált Vidékjáró programsorozat részeként valósul meg.

kép: bnpi.hu

Forrás: MTI

Verekedés tanúit keresik Hatvanban

· Kék hírek

A megsérült fiatal fiúnak segítő férfi jelentkezését várja a rendőrség.

A Hatvani Rendőrkapitányság nyomozást indított 10040/61/2014. bü. számon garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen, aki a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján 2014.január 20-án 13 óra 30 perc és 14 óra közötti időben Hatvan, Grassalkovich úton bántalmazott egy 16 éves fiatalkorú fiút. A bántalmazást több személy is látta, valamint a két személyt egy arra járó felnőtt férfi választotta szét.

A bántalmazott fiatal fiú orvosi ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.

Az eset körülményeinek teljes körű tisztázása érdekében a rendőrség kéri, hogy jelentkezzen az a felnőtt férfi, aki a két személyt a cselekménykor szétválasztotta, valamint az is, aki szemtanúja volt a történteknek, és eddig az ügyben még nem hallgatták ki.

Jelentkezni lehet személyesen a Hatvani Rendőrkapitányságon, valamint az üggyel kapcsolatosan bejelentést lehet tenni továbbá az ingyenesen hívható 107 és 112 segélyhívó számokon.

Jelentős havazás várható

· Belföld · Szabadidő

Jelentős mennyiségű hóra, hófúvásra, ónos esőre is számítani lehet a következő napokban.

A várható időjárás miatt az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) mindenkitől azt kéri, tegye meg a szükséges óvintézkedéseket

Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint péntekre virradóra délnyugat felől kiterjedt csapadékrendszer éri el az országot. Az északkeleti megyéket leszámítva sokfelé várható csapadék: a kezdeti esőt, illetve a déli megyékben az ónos esőt egyre inkább havazás váltja fel. Nagyjából a Sopron-Budapest-Debrecen vonaltól délre jelentős hótakaró alakulhat ki. A megerősödő északkeleti szél a hóval borított tájakon hófúvást okoz, amely délnyugaton magas hótorlaszok kialakulásához vezethet - közölte a meteorológiai szolgálat.

Egerben kicsik és nagyok várták a hó érkezését.

Tél tábornok kopogtat

· Belföld · Szabadidő

Esett a hó Egerben. Késő délután indult meg a havazás. Éjfélkor a belvárosban 0 fok mellett esett a hó, ami csak a fákon, autókon és a fűben maradt meg. Az utak nedvesek voltak, ami oda esett, az rögtön el is olvadt. A havazás fennakadást nem okozott.

Nőtt az iskolagyümölcs-programban résztvevő iskolák száma

· Oktatás

Jelentősen nőtt az idei, 2013/2014-es tanévben a Nemzeti Iskolagyümölcs Programban részvevő iskolák és a tanulók száma is - mondta Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára.

Míg a megelőző tanévben az iskolagyümölcs-programban 1880 iskola vett részt 340 ezer tanulóval, a mostani tanévben már 2030 iskola és 535 ezer diák. A  fiatal nemzedékeket a szaktárca a jövő fogyasztóinak tartja, akiket arra kíván ösztönözni, hogy minél több egészséges élelmiszert fogyasszanak.Az iskolagyümölcs-program az ország uniós csatlakozását követően indult azzal a céllal, hogy a gyerekeket egészséges táplálkozásra ösztönözze, és segítse, hogy minél több zöldséget és gyümölcsöt fogyasszanak. Az idei tanévben a program finanszírozására 2,8 milliárd forint áll rendelkezésre, az előző tanévben biztosított mintegy 1,65 milliárd forinttal szemben. A program költségeinek felét a VM, a másik felét az EU fizeti.

Forrás: MTI

Elrabolta az anyjától a gyermekét

· Belföld · Kék hírek · Külföld

Engedély nélkül vitte el olasz apja magyar gyermekét karácsonykor Egercsehiből, ezt állítja a két és fél éves kisfiú édesanyja. Az anya azt mondta, hogy a férfi fenyőfát ment el venni a gyerekkel, de már nem hozta vissza a fiút, csak telefonált, hogy nem jönnek haza. Most arra vár, hogy az olasz bíróság úgy döntsön, hogy visszakapja a gyereket. A nő egy hónapja látta utoljára a kisfiát és nagyon félti, mert szerinte az apa drogozik és agresszív.

Őrizetben a gyermekek kirablója

· Kék hírek

Az Egri Rendőrkapitányság nyomozást indított ismeretlen tettes ellen, aki 2014. január 9-én 12 óra körüli időben - a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján –az egri Érsek utcában megállított három gyalogosan közlekedő fiatal fiút és felszólította őket, hogy adjanak neki pénzt.

A fenyegetés hatására mindhárom fiatal átadta a nála lévő készpénzt, majd az ismeretlen férfi elmenekült a helyszínről.

Az egri nyomozók az elvégzett adatgyűjtésnek köszönhetően azonosították a férfit, akit 2014. január 21-én a kora reggeli órákban mezőtárkányi otthonában elfogtak és előállították a rendőrkapitányságra.

A 19 éves K. Róbert ellen – őrizetbe vétele mellett – rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást az Egri Rendőrkapitányság és kezdeményezte előzetes letartóztatásának elrendelését.

Az egyik fiú édesapja elmondta: a 11 éves gyerek azóta is fél, nagyon megrázták a történtek.

Hajdani sztárok serege jótékonykodik

· Sport

UTASSY DÉNES-EMLÉKTORNA

Az Egri Sportcentrum SE egykori elnöke előtt tisztelegnek.

Tizennégy labdarúgócsapat alkot három mezőnyt egynapos torna keretében az egri körcsarnokban február 8-án, ahol a tavaly elhunyt klubelnökre és játékosra, Utassy Dénesre emlékeznek.

„Olyan ember távozott közülünk, aki az egyik bástyáját adta az Egri Sportcentrum SE-nek, ahol alapító tagként, elnökként, játékosként és példát mutató nagyszerű EMBERKÉNT nézhettünk fel Rád.”

Fenti sorok az Egri Sportcentrum SE honlapján szerepelnek.

Utassy Dénesről, aki tavaly áprilisban, 56 éves korában hunyt el tragikus hirtelenséggel. A Tarnaleleszen nevelkedett, majd a debreceni egyetemi csapatban futballozott játékos a megyeszékhelyre térve az Unió Eger FC, később pedig a Recsk játékosaként számított megbízható, korrekt védőnek, míg kispályán az Autósuli oszlopos tagjaként jegyezték.

A 2008-ban létrehozott Egri Sportcentrum SE február 8-án a nézőknek ingyenes teremtornával emlékezik alapító tagjára. A Focitorna Utassy Dénes emlékére nevet viselő eseményre nemcsak az elhunyt korábbi klubjának játékosai, de hajdani NB I-es sztárok is elfogadták a meghívást. Az egész napos programot az érdeklődők térítésmentesen tekinthetik meg a Kemény Ferenc Sportcsarnokban, amelynek bejáratánál becsületkasszát helyeznek a szervezők. A esemény bevételét jótékony célra ajánlja fel a rendező Egri Sportcentrum SE.

A február 8. ingyenes rendezvény programja

A délelőtti mezőny csapatainak mérkőzései

9.00–9.20: Autósuli–Egri Sportcentrum SE
9.25–9.45: Groupama Garancia Biztosító–Tarnalelesz
9.50–10.10: Egri Sportcentrum SE–Tarnalelesz
10.15–10.35: Autósuli–Groupama Garancia Biztosító
10.40–11.00: Egri Sportcentrum SE–Groupama Garancia Biztosító
11.00–11.20: Autósuli–Tarnalelesz

11.25: Eredményhirdetés, díjátadás

A déli mezőny csapatainak mérkőzései

11.30–11.50: Színészválogatott–Sport TV
11.55–12.15: Sportcentrum-Sztárcentrum–Birkózóválogatott
12.20–12.40: Színészválogatott–Birkózóválogatott
12.40–13.00: Sport TV–Sportcentrum-Sztárcentrum
13.05–13.25: Színészválogatott–Sportcentrum-Sztárcentrum
13.25–13.45: Sport TV–Birkózóválogatott
13.50: Eredményhirdetés, díjátadás
13.55: Megnyitó, köszöntő

A délutáni mezőny csapatainak mérkőzései

14.00–14.20: Ferencvárosi Sasok–Debreceni VSC (A csoport)
14.25–14.45: Újpest FC–Honvéd (B csoport)
14.50–15.10: Ferencvárosi Sasok–Salgótarjáni BTC (A csoport)
15.15–15.35: Újpest FC–Unió Eger FC (B csoport)
15.40–16.00: Debreceni VSC–Salgótarjáni BTC (A csoport)
16.00–16.20: Unió Eger FC–Honvéd (B csoport)
16.25–16.45: Mérkőzés az 5–6. helyért: A3–B3
16.50–17.10: Mérkőzés a 3–4. helyért: A2–B2
17.15–17.35: Mérkőzés a 1–2. helyért: A1–B1

17.40: Eredményhirdetés, díjátadás

Súlyos baleset Eger és Kerecsend között

· Kék hírek

Súlyos baleset történt ma délután Eger és Kerecsend között a 25. számú főút 7-es kilométerénél.

Két ember, egy idősebb házaspár sérült meg abban a balesetben, amely ma délután történt. A baleset egyik résztvevője elmondta: Eger felé közlekedett Opel Corsájával, amikor a barackos előtt a kanyarban megcsúszott és átsodródott a záróvonalon. Éppen akkor érkezett ide a Toyota a belső sávban, melyben egy házaspár közlekedett. A két autó frontálisan ütközött össze. A Toyota az árokban kötött ki, utasait a tűzoltóknak kellett kivágni a kocsiból. A házaspárt a mentők elszállították.

Az Opel vezetője nem sérült meg. Az ütközésre jellemző, hogy a Corsa motorja kiszakadt a kocsiból, a jármű kb. 20 m-re állt meg.

A helyszínelés idejére a főutat lezárták.

17.15-kor az útzárat feloldotta a rendőrség.

Három autó égett az éjjel Egerben

· Kék hírek

Nem sokkal éjjel egy óra előtt érkezett a bejelentés a katasztrófavédelem ügyeletére, hogy három kocsi ég Egerben a Mátyás király úton. A tűzoltók nagy erőkkel érkeztek a házak közötti parkolóba.

Egy használaton kívüli Trabant égett hatalmas lángokkal, a tűz átterjedt a mellette álló kocsikra is. Úgy tudjuk, a négyütemű trabantot évek óta nem használta 93 éves tulajdonosa, az a parkolóban állt. Akkumulátor sem volt benne, így feltételezhető, hogy nem elektromos zárlat okozta a tüzet: elképzelhető hogy valaki szándékosan gyújtotta azt.

A helyszínre tűzvizsgáló is érkezett és a rendőrség is megkezdte a nyomozást.

A tűz miatt senki sem sérült meg, a három kocsiban keletkezett anyagi kár milliós nagyságrendű.