Keresés: „tó” (4392 találat)

Ünnepváró a Nemzeti Parknál

· Szabadidő

Szerelem első látásra a gyöngyösi állatkertben

· Szabadidő

Egyedül maradt a gyöngyösi állatkert törpe fehérpamacsos selyemmajma. Fél évig szomorkodott, de a napokban egy kislány érkezett hozzá párként a jászberényi állatkert jóvoltából. A találkozás szerelemvolt első látásra: a két pici majom imádja egymást, állandóan összebújva, egymást simogatva várják a látogatókat.

Süsü és barátai Egerben

· Kultúra · Szabadidő

Az adventi programsorozat részeként az egri közönség előtt december 2-án, hétfőn 10.30-kor nyílt meg a Csukás István mesefiguráit embernagyságban felvonultató kiállítás.

A mesekönyvek és tévéjátékok világából ismert és sokak által kedvelt szereplőket - mint például Mirr-Murr, Süsü, a sárkány, a Nagy Ho-ho-ho horgász, Pom-Pom, Sebaj Tóbiás alakját - Megyeri János szobrászművész keltette újra életre utazó tárlatában.

A kiállítás december 7- éig látogatható a Bartakovics Béla Közösségi Házban. Az előzetesen bejelentkezett csoportokat kiegészítő programmal - játékos mese- és daltanulással - várják.

Advent első vasárnapja

· Belföld · Kultúra · Szabadidő

Felnémeten összegyűltek a helyiek és meggyújtották Advent első vasárnapján a gyertyát. A saját fenyőjüket néhány száz méterről hozták: egy utcabeli ajánlotta fel a közösségnek.

Felnémeten nagy hagyománya van a közösségi megmozdulásoknak, hiszen a macok-fesztiváltól a disznótorig gyakran találkoznak a településrész lakói. Az Adventi összejövetelt is immár harmadik alkalommal rendezték meg.

Vasárnapi ebédnek indult, halál lett a vége

· Kék hírek

Bejelentés érkezett a Heves Megyei Rendőr-főkapitányág ügyeletére 2013. december 1-jén 13 órakor, miszerint egy kömlői családi házban egy férfi egy szúró eszközzel bántalmazta élettársát, aki ennek következtében életét vesztette. A helyszínre érkezett körzeti megbízott rendőr a 36 éves B. Jenőt elfogta és előállította a Hevesi Rendőrkapitányságra.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást. A helyszíni szemle jelenleg is folyamatban van.

Úgy tudjuk, a 36 éves férfi élettársával ebédelni érkezett a férfi szüleihez, ahol féltékenység miatt alakult ki veszekedés a párnál. A  vita hevében szúrta meg a 30 év körüli nőt élettársa. Az apjuk később lépett be, akkor már a nő a földön feküdt és vérzett. A család az úton haladóktól kért segítséget, ők hívták a rendőrséget és a mentőket.

Motoros menekült a rendőrök elől, majd balesetet szevedett

· Kék hírek

Álló autóba hajtott egy motoros, majd elszaladt.

Pénteken este nem sokkal 7 óra után történt egy motoros baleset Egerben a  25. sz. főút átkelési szakaszán.

Mint a  baleset szenvedőitől megtudtuk, ők szabályosan kanyarodtak egy utcából, amikor a szirénázó rendőrautóra lettek figyelmesek. Úgy próbáltak megállni, hogy a rendőr el tudjon haladni tőlük, mikor hátulról beléjük csapódott a motoros. A kétkerekű vezetője több métert repült.Úgy tudjuk, a kismotor szabálytalankodó vezetőjét akarták megállítani, akit már  a rendőrök régről ismertek, több kihágása is volt már, most is sisak nélkül száguldozott. A baleset után pár percig a helyszínen tartózkodott, aztán egyszer csak elfutott a helyszínről a közeli sötét hegyoldalra.

Gyereket gázoltak a zebrán: alkoholt mutatott a szonda

· Kék hírek

Egerben a színház előtti zebrán gázoltak el egy 8 év körüli gyermeket, aki szabályosan édesanyjával akart átkelni az úton. Az éppen érkező Ford Fiesta vezetője meg is állt, de hátulról nagy sebességgel neki ütközött egy autó, így fellökték a gyalogosokat.

A szemtanúk szerint az érkező kocsi fékezés nélkül ment a Fordnak. A vétkes kocsi vezetőjét a helyszínen megszondáztatták, ami alkoholt mutatott, bár lehet, hogy szondára sem lett volna szükség, hiszen a vezető nehezen tudott járni is. Ismerőseit hívta telefonon és azt közölte, hogy részegen balesetet okozott. Őt a rendőrök bilincsben szállították el a helyszínről.

A gyermeket a mentők az egri kórházba szállították. A vétlen kocsi utasai nem sérültek meg.

Katasztrófavédők tették próbára pszichikumukat

· Belföld · Egészség · Kék hírek

A Heves Megyei katasztrófavédelmi Igazgatóságk hetedik alkalommal szervezte meg a tűzoltók részére az immáron hagyománnyá vált pszichikai gyakorlatot.

 A gyakorlat helyszíne - mint korábban is - a Szőllőske nevű objektum volt, amely egy Eger melletti hajdani védett vezetési pont. A most megrendezett gyakorlaton a Mátrai Erőmű Zrt. Létesítményi Tűzoltóságának beavatkozó állománya vett részt, e mellett az egri hivatásos tűzoltók is kipróbálhatták magukat a sötétben és a füstben.

Antal Erika katasztrófavédelmi szóvivő tájékoztatása szerint a négy nap alatt összesen ötven létesítményi és hét hivatásos tűzoltó gyakorolta a beavatkozást a labirintusszerű építményben.

2006. augusztus 8-án este 21 óra után kigyulladt a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem központi épületének mínusz második szintjén található lőtér. A tűz oltásában a helyszínen 130 tűzoltó vett részt, a mentési munkálatok közben három tűzoltó életét vesztette, hét tűzoltó füstmérgezést szenvedett.

- Annak érdekében, hogy a Heves megyei tűzoltókat felkészítsük az ilyen jellegű épületekben történő beavatkozások sajátosságaira, így minden évben megszervezzük részükre azt a pszichikai gyakorlatot, amely során légzőkészülékkel, teljes védőfelszerelésben és biztosítókötéllel végeznek mentési feladatokat. Igazgatóságunk nemcsak az állomány elméleti felkészítésére helyezi a hangsúlyt, hanem a gyakorlatira is. Mivel a létesítményi tűzoltóknak nincs annyi éles beavatkozása, mint a hivatásosoknak, ezért négy gyakorlati napot szerveztük a részükre - mondotta.

A résztvevők két – három, esetlegesen négyfős csoportokban kaptak feladatokat. A tűzoltóknak olyan beavatkozásokat kellett gyakorolni, amelyek akár egy éles helyzetben is bekövetkezhetnek. Azért fontos a folyamatos gyakorlás, hogy egy tűzeset során minél gördülékenyebben és hatékonyabban menjen a tűzoltás és az életmentés.

A labirintusszerűen kialakított földalatti létesítményben egy-egy fabábut kellett megkeresni és az építményből kimenteni a beavatkozóknak, viszont mindezek előtt egy szerelési feladatot is meg kellett oldani. Az objektumban mindenki teljes sötétségben gyakorolhatta a beavatkozást légzőkészülékkel, biztosítókötél alkalmazásával, viszont világító eszközök használata nélkül.

A feladat végrehajtása során a résztvevők kipróbálhatták reagálási képességüket, a pszichikai tényezőkhöz, mint a sötétséghez és a bezártsághoz való alkalmazkodó képességüket, a légzőkészülék használat során a fizikai terhelhetőségüket és a tájékozódási képességüket. A feladat végrehajtását követően, csak a helyszínbejárás során szembesülhettek igazán a résztvevők a létesítmény zegzugos elrendezésével, a közművezetékek, valamint a berendezési tárgyak elhelyezkedésével.

- A gyakorlat elsősorban arra világít rá, hogy egy ilyen jellegű beavatkozásnál mennyire fontos az egymásra való odafigyelés, illetve a biztosítókötél használata a tájékozódáshoz - jegyezte meg a tűzoltó főhadnagy.

Forrás: HEOL

Közösen készül a télre a közút és a katasztrófavédelem

· Belföld

A Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Heves Megyei Igazgatóságával közös szemlét végzett az egri, a gyöngyösi, a hevesi és a káli üzemmérnökségénél november 27-én.

A szemle célja az volt, hogy a közútnál alkalmazott technikai eszközöket közösen leellenőrizzük és megvizsgáljuk. A közeledő télre fel kell készülnie mindkét szervezetnek, ezért meg kellett vizsgálni a gépjárműveket, azok hatékonyságát és az alkalmazott szóróanyagokat.

A Heves Megyei Igazgatóságon Mikesz Csaba igazgató mutatta be a gépparkot Plachi Péter tű. mk. alezredes, katasztrófavédelmi igazgató-helyettesnek és Seres Tibor tű. alezredes, egri katasztrófavédelmi kirendeltség-vezetőnek. Az ellenőrzés során minden gépjárműtípus alkalmazhatóságát és megfelelősségét vizsgálták, mely során megállapították, hogy a járműállomány állapota kifogástalan. Ezen túlmenően a katasztrófavédelem és a közút szakemberei a gyöngyösi, a hevesi és a káli üzemegységénél is tartottak közös ellenőrzést. A szemle mindenhol sikeresen zárult, hiszen semmilyen hiányosságot nem tapasztalt egyik szervezet sem, a gépek és a technikai eszközök a rendkívüli téli időjárás okozta helyzetek kezelésére alkalmasak.

A közútkezelő huszonkilenc kombinált eszköz hordozóval (alkalmas a sószórásra, és hóeke is egyben), hat hómaróval, négy rakodóval, és két hómaró adapterrel (ekével vezérelhető) áll készen, hogy a téli időjárás adta nehézségeket leküzdjék. Heves megyében összesen 1172 kilométernyi útszakaszról gondoskodik a közútkezelő, ezen kívül a káli üzemmérnökséghez, mint gyorsforgalmi hálózathoz további 60 kilométernyi útszakasz tartozik.

Kiégett az autója és még fizethet is

· Belföld · Kék hírek

Kiégett egy domoszlói nő autója augusztus 19-én délután a Verpelét és Egerszalók közötti úton. A kocsi teljesen megsemmisült és most a közútkezelő is fizettetni akar.

Lányaihoz akart utazni Domoszlóról a nő, amikor füstöt vett észre a kocsiban. A motortérben gyulladt ki valami, a tűz teljesen megsemmisítette a 21 éves kocsit. Hetekig állt a roncs az út szélén, míg valaki elvitte onnan. A károsult néhány napja levelet kapott a közútkezelőtől: fizessen a rongálásért 168 ezer forintot. A nyugdíjasnak nincs erre pénze, ezt befizetni nem tudja, de nem is érti miért kellene.

A Magyar Közút igazgatóságától megtudtuk: a cégnek nincs mérlegelési joga, a nő elismerte a helyszínen a károkozást, a biztosító pedig csak baleset esetén fizet, műszaki hibából eredő károkért nem.