Keresés: „tó” (4392 találat)

Bántja a szemét a szemét: óriáskupac a gyurgyalagok költőhelyén

· Belföld

Az egri Rozália temető melletti területen gyűjtik a szemetet: eredetileg csak a szerves hulladékot, faleveleket, virágokat dobták le a kerítés melletti bányagödörbe, ma már azonban  a temetőben keletkezett valamennyi hulladék ott köt ki. A fenntartók szerint ideiglenes tárolásról van szó és az egyéb hulladékot a temető látogatói dobták a szakadékba. A gondnokság szerint egyébként tavasszal az összes szemetet elszállíttatják a helyszínről.

A szemétdomb felfedezői értesítették a Bükki Nemzeti Park munkatársait is, hiszen ezen a területen fészkel a védett gyurgyalag is, így veszélybe kerülhetnek a költőhelyek.

Szerettük volna megtudni a plébánia álláspontját is, de nem kívántak élni a lehetőséggel.

Csíkos-baba az új kedvenc

· Oktatás · Szabadidő

Még néhány hétig látogathatók a kis oroszlánok a gyöngyösi állatkertben, de már meg is érkezett az új kedvenc.

Csíkos-baba, - ahogy gondozói nevezik- egy 7 hónapos zebra csikó, a napokban költözött be a parkba. Két éve vártak arra, hogy zebra is legyen az állatkertben. A jövevény a nyíregyházi állatparkból érkezett.

A rövid beszoktatás után a napokban találkozhatott a látogatókkal. Bár a zebra köztudottan bizalmatlan állat, már a gyerekek kezéből fogyasztja az állatkerti csemegét.

Teherautókból lopták a gázolajat, míg a sofőr benn aludt

· Kék hírek

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a Készenléti Rendőrség speciális egységeinek közreműködésével egy tervezett akcióban 2013.november 14-én a hajnali órákban tetten értek és elfogtak egy üzemanyaglopásokra "szakosodott" háromfős társaságot.

A három férfi az eddigi adatok alapján évek óta járta éjszakánként a Budapesttől legfeljebb száz kilométeres távolságra lévő autópályák pihenőhelyeit, és több száz alkalommal loptak gázolajat.

Az előre megbeszélt munkamegosztás alapján egyikük személyautójával néhány száz méterre a kiszemelt helyszíntől megállt, és figyelte a gépjárműforgalmat, hogy szükség esetén tudja figyelmeztetni másik két társát.

Eközben a banda többi tagja speciálisan erre a célra kialakított kis tehergépkocsijával leparkolt egy kamion mellett, - melynek sofőrje általában a fülkében aludt - majd szivattyúk és csövek segítségével átfejtette a járműben elrejtve kialakított közel ezer literes tartályba az üzemanyagot, alkalmanként 500-600 litert.

Az "összegyűjtött" gázolajat magánszemélyeknek illetve kisebb, árufuvarozó vállalkozásoknak értékesítették.

Legutóbb ugyanezen módszerrel a banda Dunaújváros közelében egy kamionpihenőben tulajdonított el több száz liter gázolajat, amikor a rendőrök tetten érték és elfogták mindhárom személyt.

A társaság telephelyén és a gyanúsítottak lakásaiban megtartott házkutatás során, több üzemanyag tárolására használt tartályt, szivattyúkat, valamint a bűncselekményekkel okozott kár megtérülésének biztosítása érdekében a speciálisan átalakított tehergépjárművön túl két nagy értékű személygépkocsit foglaltak le a rendőrök.

N. József 48 éves, T. Mihály és T. Tamás 45 éves budapesti férfiakat többrendbeli lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói. Az ügyész jelenlétében megtartott kihallgatásokon a férfiak részben elismerték a terhükre rótt bűncselekmények elkövetését.

Mindhárom személlyel szemben indítványozta a rendőrség az előzetes letartóztatást, amelyet két fő tekintetében 2013. november 15-én az Egri Járásbíróság nyomozati bírája el is rendelt.

N. József – tekintettel arra, hogy részleges beismerő vallomást tett – házi őrizetbe került a Bíróság döntése alapján.

EVK: IH Közlemény a vidéki gazdaság és a lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások fejlesztéséről

· Belföld

Tisztelt Érdeklődők!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy megjelent az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki gazdaság és a lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások fejlesztésére
2013-tól igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről szóló 103/2013. (XI.18.) VM rendeletről, valamint a kistérségi közlekedési szolgáltatások fejlesztése keretében a kötelező arculati elemek alkalmazására vonatkozó Arculati útmutatóról, továbbá a „Gépjármű katalógus a kistérségi közlekedési szolgáltatások fejlesztéséhez” című katalógusról szóló IH közlemény.

A mellékletekben megtalálható az IH közlemény, az Arculati Kézikönyv valamint a Gépkatalógus.

Fájlok:

IH közlemény 321_2013.docx

Gépkatalógus_2013_VMnek gépkódokkal.xlsx

2013XI_Kistérségi közlekedési szolgáltatások.zip

„Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa”    

Forrás: www.evk-egyesulet.hu

Baleset az M3-as autópályán

· Kék hírek

Csütörtök délután az M3-as autópálya 62-es kilométerszelvényénél, Nyíregyháza irányában, egy személygépkocsi az autópályáról lesodródott és a tarlón állt meg.

A hatvani tűzoltókat riasztották a baleset helyszínre, akik a járművet áramtalanították. A tűzoltók kiérkezése előtt a mentők egy sérültet kimentettek az autóból. A sérültért mentőhelikopter érkezett a helyszínre.

Csarnó levelét megírta: új vezető a Bükki Nemzeti Park élén

· Belföld · Gazdaság · Politika

Levelet küldött Csarnó Ákos (LMP) a Bükki Nemzeti Park új vezetőjének, melyet változtatás nélkül adunk közre.

Tisztelt Igazgató Úr!

A napokban értesültem arról, hogy a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság vezetője lett, az Igazgatóság honlapján legalábbis már ön lett megjelölve.

A GreenR – Zöld objektív internetes oldal értesülései szerint ön pályáztatás nélkül lehetett vezető és önéletrajza sem elérhető, amiből kiderül, hogy milyen szakmai ismeretei vagy elhivatottsága miatt esett önre a választás.

Több állampolgár értetlenségének adott hangot a fentiek miatt, ezért tisztelettel kérem tájékoztatását arról, hogy valóban pályáztatás nélkül kapta-e kinevezését? Kérem továbbá, hogy önéletrajzát hozza nyilvánosságra akár úgy, hogy az Igazgatóság honlapján feltünteti, akár úgy, hogy azt elektronikus formában megküldi számomra (csarnoakos@gmail.com).

Segítségét előre is köszönöm.

Eger, 2013. november 13.

Tisztelettel:

dr. Csarnó Ákos

önkormányzati képviselő

Lehet Más a Politika

Kigyulladt egy istálló: több százezres a kár

· Kék hírek

Rózsaszentmártonban kigyulladt egy istálló szerdán kora hajnalban. A gyöngyösi tűzoltók három gépjárművel és tizenegy fővel vonultak a tűzeset helyszínére. Még az egységek kiérkezése előtt a tulajdonos elvégezte az épület áramtalanítását és az állatokat is kiterelte az istállóból.

A tűzoltók megállapították, hogy egy hetven négyzetméteres istállónak használt épület tetőszerkezete teljes terjedelmében lángol. Vízsugár fedezete mellett két propán-bután gázpalackot is ki kellett hozni az épületből. Közel egy óra alatt két sugár segítségével sikerült a lángokat megfékezni. A tűzesetben senki nem sérült meg, viszont több százezer forintos anyagi kár keletkezett - tájékoztatott Antal Erika, megyei katasztrófavédelmi szóvivő.

Fejlesztés a mátrai áramfogyasztókért

· Belföld · Gazdaság

Galyatető mellett mutatta be hétfőn a mátrai áramkrízis kiküszöbölésére elhelyezett új technikai eszközeit az ELMŰ-ÉMÁSZ Társaságcsoport.

Az idén, csak január hónapban 17 alkalommal volt áramszünet a Mátrában, nem kis bosszúságot és kárt okozva a helyi vállalkozóknak és a vendégeknek.

Galyatető mellett, a piszkéstetői bekötőútnál mutatta be hétfőn a mátrai áramkrízis kiküszöbölésére elhelyezett új technikai eszközeit a sajtó munkatársainak az ELMŰ-ÉMÁSZ Társaságcsoport. A probléma orvoslásában kulcsszerepe volt Balázs József országgyűlési képviselőnek is, aki a kezdetektől szorgalmazta a Mátra energiahelyzetének javítását, és folyamatosan egyeztetett a cég vezetőivel a tennivalókról.

- Arról szóltak a hírek 2013 telén, hogy nincs megbízható áramszolgáltatás a Mátrában. A szállodaüzemeltetők és a szabadidős tevékenységek szolgáltatói többmilliós anyagi és presztízsveszteséget szenvedtek el a mátrai áramkrízis miatt – emlékeztetett a tájékoztatón Balázs József.

Az ELMŰ-ÉMÁSZ csoport, a megfelelő engedélyek birtokában, közel 100 milliós fejlesztést hajt végre: ennek része a most bemutatott távvezérlésű szakaszoló, a földkábelek kiépítése, és a vezetékek közelében lévő fák ritkítása.

Késsel akart kirabolni egy dohányboltot Egerben

· Kék hírek

Rabolni ment, de üres kézzel távozott. A nyomozók 45 perc alatt elfogták az egri férfit.

Bejelentés érkezett a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságra, 2013. november 10-én 11 óra 40 perc körüli időben, miszerint egy ismeretlen férfi Eger Iskola úton egy dohányboltba bement, ahol késsel a kezében fenyegetőzve dulakodni kezdett az eladóval.

A férfi a dulakodást követően elmenekült a helyszínről.

A bűncselekmény során személyi sérülés nem történt. A nyomozók a bejelentést követően háromnegyed órán belül lakcíméhez közel elfogták a rablót, majd előállították.

Az Egri Rendőrkapitányság rablás bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást - őrizetbe vétele mellett – S. Ferenc 21 éves egri lakos ellen, továbbá előterjesztést tett a férfi előzetes letartóztatásának indítványozására.

Úgy tudjuk, hogy az eladó fiatal lány a pulton átugró és késsel hadonászó elkövetőt elkapta és a pulthoz nyomta, így az értékek nélkül volt kénytelen távozni az üzletből.

A rablási kísérlet során használt kést egy közeli lépcsősoron eldobta, amit a rendőrök meg is találtak.

Két autó ütközött össze

· Kék hírek

Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt Andornaktálya és Nagytálya között szombaton késő délután.

Andornaktálya és Nagytálya között két személygépkocsi ütközött össze szombaton este hat óra körül. A helyszíni szemle teljes útzár mellett folyik, kerülni Mezőkövesd felé lehet.

Vámos Boglárka, megyei rendőrségi sajtóreferens elmondta: Andornaktálya felől érkezett az a személyautó, amelyik,eddig még nem tisztázott okokból, áttért a másik sávba és összeütközött a szembejövő autóval.

Egy sérültet vittek kórházba a mentőszolgálat munkatársai.

A helyszínelés idejére lezárták az utat.