Keresés: „tó” (4392 találat)

Leszakadt egy konyha mennyezete

· Kék hírek

Csütörtökön este Hatvanban egy családi ház konyhájának a mennyezete hat négyzetméteres területen leszakadt, a törmelék pedig a helyiséget beterítette.

A hatvani tűzoltók és katasztrófavédelmi műveleti szolgálat vonult a helyszínre. Az egység a házat áramtalanította és a gázt is elzárta. A műveleti szolgálat helyszíni szemlét folytatott le, mely során megállapították, hogy az épület a statikus vizsgálatig nem lakható. Az eset során nem sérült meg senki, viszont három fő elhelyezése vált szükségessé, amelyet rokonoknál oldottak meg.

A lakók elmondták: otthon voltak amikor az eset történt, a hatalmas dörgésre figyeltek fel. Szerencsére a konyhában épp akkor nem tartózkodott senki. A konyhát álmennyezet borította, így semmi sem utalt a közelgő bajra.

Útlezárás: baleset a 25-ösön

· Kék hírek

Három autó ütközött össze péntek reggel a csúcsforgalomban Eger mellett a 25. sz. főúton.

Úgy tudjuk, egy Peugeot kezdett előzésbe, de közben az előzött kisteherautó is előzni kezdett. A Peugeot vezetője, a balesetet elkerülendő, a padkára hajtott, de az megdobta és az elől szabályosan haladó Mercedesnek vágódott hátulról. A luxusautó az ütéstől megpördült és az árokba ment.

A baleset során személyi sérülés nem történt, de a helyszínelés idejére az főutat le kellett zárni, óriási torlódást okozva. Az személyautók a lezárást a sáros földutakon próbálták kikerülni.

A rendőrség vizsgálja a balesetet, az anyagi kár jelentős.

Illegális bordélyházat számoltak fel a rendőrök Egerben

· Kék hírek

A nyomozók elfogtak egy férfit és két nőt, akik a gyanú szerint havonta több százezer forint illegális bevételre tettek szert az interneten is hirdetett szexuális szolgáltatásokkal.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói november 6-án a kora reggeli órákban egy egri bordélyházban tartottak rajtaütésszerű ellenőrzést. Az erre a célra bérelt ingatlanban a házkutatáskor több, az üzemeltetést alátámasztó bizonyítékokat foglaltak le a rendőrök.

A helyszínen elfogtak továbbá három személyt, akik a gyanú szerint havonta több százezer forint illegális bevételre tettek szert az interneten is hirdetett szexuális szolgáltatásokkal.

Az elfogott személyektől a rendőrök lefoglaltak több luxusautót, nagy értékű ékszereket és műszaki cikkeket.

D. Gábor 27 éves miskolci, P. Melinda 23 éves sajóvámosi és K. Emőke 22 éves szolnoki lakosok ellen - őrizetbe vételük mellett - prostitúció elősegítése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya - tájékoztatott Soltész Bálint, megyei rendőrségi szóvivő.

Úgy tudjuk, hogy az itt dolgozó nők az interneten hirdették szolgáltatásukat és ebben a házban találkoztak az ügyfelekkel.

Szirénázó mentő karambolozott

· Kék hírek

Életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba annak a személyautónak a vezetőjét, aki csütörtökön kora délután összeütközött egy mentőautóval Füzesabonyban.

Egy, a régi 33-as úton, a 3. sz. főút felé haladó mentővel karambolozott a vele azonos irányba tartó Fiesta. Úgy tudjuk, a mentő megkülönböztető jelzését használta a balesetkor. Az elsődleges megállapítások szerint az autó vezetője balra kifordult a mentő elé.

A mentőben beteget szállítottak, azt egy másik kocsi vitte tovább. A mentőautóban négyen utaztak, közülük egy mentőápoló sérült meg, információink szerint könnyebben.

A személyautó fejtetőre borulva az árokba csapódott. A személygépkocsi vezetője beszorult a járműbe, őt a mentőszolgálat szakemberei még a tűzoltók kiérkezése előtt kiszedték az autóból és, az elsődleges adatok szerint, életveszélyes állapotban kórházba szállították.

Gáz robbant Egerbaktán

· Kék hírek

A házban egy hét tagú család lakott, köztük egy egy év körüli kisgyerek. A házba valószínűleg annak veszélyessége miatt nem mehetnek vissza, az önkormányzat segíti őket szállást találni.

Úgy tudjuk, a robbanás reggel 6 óra körüli időben történt, de akkor nem, csak 9 órakor értesítették a tűzoltókat. Egy ember sérült meg, őt kocsival vitték az egri kórházba, úgy tudjuk, kisebb égési sérülést szerzett a fején.

Egyelőre nem tudni, mi okozta a robbanást, a földgáz  nincs bekötve a házba, maga a gázpalack nem robbant fel. Valószínűleg akkor robbant a gáz, amikor a főzéshez meg akarták gyújtani.

A detonáció teljesen lerombolta a házhoz épített konyhát.

Szakemberek vizsgálják statikailag az épületet, ettől függ, hogy a lakók maradhatnak, vagy sem.

Az eset körülményeit a katasztrófavédelem vizsgálja, és azt is, miért nem jelentették a robbanást.

Faragták és ették is a tököt

· Kultúra · Szabadidő

Negyedik alkalommal rendezték meg Szilvásváradon a sütőtökös napokat. A kicsik és nagyok rengeteg programon vehettek részt a tökfaragástól a bábkészítésig. Volt aki magának faragott, volt aki apával faragtatott. Az éhesek kóstolhattak sült tököt, az ínyencek sütőtökös, makarónis szarvascombot is.

Nem robbanás volt a Mátrai Erőműben

· Belföld · Gazdaság

Kedden reggel 6.15-kor hatalmas robajra ébredtek a a Mátrai Erőmű közelében lakók. Az interneten megindultak a találgatások, hogy mi történt. Egyesek tudni vélték: hatalmas robbanás volt az erőműben, amit szeretnének eltussolni.

Már a délután folyamán közleményt adott ki a cég, de ez sokakat nem győzött meg.

A cég vezetése készségesen megmutatta az érintett üzemrészt.

A kora reggeli hangot egy biztonsági szelep beindulása okozta, amelynek épp az a feladata, hogy hiba esetén megóvjon a katasztrófától. A rendszer egy apró hibát észlelt, ezért a blokkot leállította, leválasztotta az országos hálózatról, a nagynyomású gőzt kiengedte . A hiba kijavítása után visszakapcsolták a rendszert.

A szomszédos falvakban lakók elmondták: nem értik, hogy ki találta ki a robbanásos történetet. Ők már megszokták, hiszen 1-2 havonta hallhatják ezt a hangot, tudják, hogy ez a biztonság része.

Megalakult a LEADER Egyesületek Szövetsége

2013. október 29-én, 62 LEADER Helyi Akciócsoport közreműködésével Tatárszentgyörgy-Sarlóspusztán létrejött a LEADER Egyesületek Szövetsége országos hatáskörű civil szervezet melynek célja a LEADER szervezetek szakmai munkájának segítése.

Az országos ernyőszervezetként működő egyesület vállalja fel a hazai LEADER módszer elveinek megfelelő vidékfejlesztési program szakmai képviseletét, a Helyi Akciócsoportoknál felhalmozódott tudás- és tapasztalat összegyűjtését és megosztását, valamint az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósítandó program népszerűsítését. A szervezet további céljai között szerepel az együttműködés a vidékfejlesztéssel foglalkozó állami és önkormányzati szervekkel a területfejlesztési és területrendezési feladatok ellátásában, valamint a nemzetközi kapcsolatok erősítése a vidékfejlesztés területén.

Az alakuló ülésen részt vett dr. Maácz Miklós, a Vidékfejlesztési Minisztérium főosztályvezetője, és Tar Gyula megbízott igazgató, osztályvezető, a Nemzeti Agrárszaktanácsadási Képzési és Vidékfejlesztési Intézet képviseletében.

Az országos szervezet megalakulásában a Magyarországon működő LEADER Helyi Akciócsoportok közel fele, 46 alapító tagszervezet vett részt.  Mind a hét magyarországi régió képviselteti magát a megalakult egyesületben, és a szervezethez való csatlakozás lehetősége továbbra is nyitva áll a Helyi Vidékfejlesztési Akciócsoportok előtt.

Az alakuló közgyűlésen a tagság a LEADER Szervezetek Szövetségének elnökévé választotta dr. Finta Istvánt, a Mecsek – Völgység – Hegyhát Egyesület elnökét. A szervezet alelnöke Rácz Judit a Felső-Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület munkaszervezet vezetője, és Gelencsér Géza, Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület elnöke.  A közgyűlés által választott  Elnökség tagjai:  Hutvágnerné Kasper Judit munkaszervezet vezető, „A BAKONYÉRT” Vidékfejlesztési Akciócsoport Egyesület, Kodák József munkaszervezet vezető, Cserhátalja Vidékfejlesztési Egyesület, Szabó Tibor munkaszervezet vezető, Zala Termálvölgye Egyesület, Szendrői Júlia munkaszervezet vezető, Völgy-Vidék Vidékfejlesztési Közösség Közhasznú Egyesület, Dr. Szemán Ákos munkaszervezet vezető,  Dél-Zemplén Fejlődéséért LEADER Egyesület, Völgyi Tamás titkár, Szinergia Egyesület.

A Felügyelő Bizottság elnöke Bíróné Nagy Csilla munkaszervezet vezető, Hortobágyi LEADER Egyesület, a bizottság tagjai: Dr. Vén Gabriella munkaszervezet vezető, Homokhátság Fejlődéséért Vidékfejlesztési Egyesület, és Szabó István elnök, Tisza-Tó Térsége LEADER Egyesület.

A LEADER Egyesületek Szövetsége, (rövid nevén LESZ), erősítve a LEADER Helyi Akciócsoportok pozitív megítélésének támogatását Etikai Bizottságot hozott létre, melynek elnöke Dr. Orcsik István, a Hortobágyi LEADER Egyesület elnöke, a testület tagjai: Pál Zoltán elnök, Zala Zöld Szíve Vidékfejlesztési Egyesület, Hargitai Katalin főtitkár, Zagyvaság Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület, Horváth Márton munkaszervezet vezető, Mecsekvidék Egyesület, Vida Tamás elnök, Nagykunságért Vidékfejlesztési Egyesület.

A helyi fejlesztéspolitikai feladatok ellátására Magyarországon 95 LEADER Helyi Akciócsoport működik. A LEADER szervezetek összefogására létrejött LEADER Egyesület Szövetsége fontos célkitűzése a vidéki területek egységes fejlesztésének előmozdítása, valamint a vidék-város partnerség erősítése, különösen a 2014-2020 közötti időszakban.

A LEADER Egyesületek Szövetsége alakuló közgyűlésén készült videofilm linkje:

http://www.youtube.com/watch?v=eMBW5RGb4pg&feature=c4-overview&list=UUHhtGVcXE6YGfSNr7chOs4w

Bankcsapda

· Belföld · Gazdaság

A vállalkozóknak egyre több kiadással kell számolniuk az utóbbi időben bevezetett adók miatt. Az átutalásokat tranzakciós adó terheli, a bankok saját költségeiket áthárítják ügyfeleikre. A megkérdezett cégvezetők szerint ezek a terhek nem segítenek a gazdaság kifehérítésében, hiszen üzletfeleik és dolgozóik is egyre inkább a készpénzes kifizetés mellett kardoskodnak, holott így kevésbé átlátható egy-egy cég pénzügye.

Tiltott helyen szemeteltek

· Kék hírek

A Készenléti Rendőrség Füzesabony térségében szolgálatot ellátó járőrei vasárnap 15 óra 30 perckor Poroszló külterületén tetten értek több személyt, akik egy személygépkocsihoz kapcsolt utánfutóról háztartási szemetet rakodtak ki.

A férfiak az azt tiltó táblától kb. 5 méterre pakolták ki a leginkább sörös dobozokból és műanyag palackokból álló rakományukat, amelyet később - a rendőri intézkedés hatására - visszapakoltak az utánfutóra.

Az eset kapcsán szabálysértési feljelentést tettek az egyenruhások - tájékoztatott Soltész Bálint, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.