Keresés: „tó” (4392 találat)

Múzeumok Éjszakája

· Kultúra · Szabadidő

Először láthatták  Egerben Dobó István végrendeletét az érdeklődők a június 16-án megrendezett Múzeumok Éjszakáján, az egri várban. A szervezők számos érdekességgel várták a látogatókat.

Június 16-án, szombaton este várták Egerben a látogatókat a Múzeumok Éjszakája elnevezésű programon. Országszerte közel 240 helyszínen tartottak ingyenes rendezvényt az érdeklődőknek. Budapesten, több, mint 100 helyszínen várták programokkal a múzeumokba látogatókat, míg vidéken 130-140 ingyenes kiállítást tartottak.

Egerben idén tizedik alkalommal kapcsolódtak be az országos programba. Az egri vár már a kezdetekkor részese volt, akkor Múzeumok Hosszú Éjszakája címmel. A hevesi megyeszékhelyen délután 5 órától hajnali 1 óráig várták a vendégeket. Az egri vár története és a börtönkiállítást ingyenesen tekinthették meg. Az est folyamán műsort adott az Egri Obsitos Zenekar, a várba látogatók megtekinthették a fáklyás felvonulást a Dobó térről, illetve a föld alatti erődrendszer megtekintésére is volt lehetőség. Mind a gyerekek, mind a  felnőttek a máglyagyújtást és a tűz-produkciókat élvezték a legjobban.

Dr. Rémiás Tibor, a Heves Megyei Múzeumi Szervezet igazgatója elmondta: számos különlegességgel készültek a Múzeumok Éjszakáján, többek között Dobó István végrendeletével, aminek különlegessége, hogy idén tekinthették meg először Egerben, eredeti formájában.

Dobó István 1558-ban készítette el ezt a végrendeletet, amely Végles várának örökléséről szól. 1558. július 16-án íródott az irat, azonban csak 1931-ben, Olaszliszka mezőváros iratanyagának rendezésekor találtak rá a Zempléni  Levéltárban. A latinul írt, kódexírással készült emlékiratot a Líceum múzeuma már többször is próbálta megvásárolni, azonban az eltelt 81 év alatt egyszer sem láthatták még Egerben az eredeti végrendeletet, melyet Sátoraljaújhelyen őriznek.

Magyarország legjobb sportiskolája

· Oktatás · Sport

Újra Magyarország legjobb sportiskolájának választották meg az Egri Városi Sportiskolát. Az idén 10 éves jubileumát ünneplő sportintézmény két évvel ezelőtt is átvehette ezt a megtisztelő címet. Múlt évben „csak” a második helyezést sikerült elhozni.

Magyarország legjobb sportintézményének választották az Egri Városi Sportiskolát. Az idén tizedik évfordulóját ünneplő intézmény évek óta a mezőny legjobbjait adja az országnak, számos egri sportolót emeltek ki a díjátadón. Eger a sportok városa -mondta Kovács Géza, az intézmény igazgatója. Beszédében kiemelte: a gyerekekre jó hatással van a sport, a tanulás és a rendszeres mozgás igenis megférnek egymás mellett. A sportiskola az élvonalban van, rengeteg kitüntetést hoztak el a június 6-ai átadóról.

Két évvel ezelőtt már elhozták egyszer az első helyezést, múlt évben „csak” a második hely jutott a sportiskolának. Idén azonban megint a dobogó legtetejére állhattak fel. Az Egri Városi Sportiskola 50 edzővel és 465 sportoló gyerekkel vívta ki a legjobbaknak járó elismerést.

Az iskola igazgatója elmondta: komoly támogatást kaphatnak az olimpiai bizottságtól illetve állami támogatásra is számíthatnak.

„Korlátok közé szorítanák a főiskolai képzést”

· Oktatás · Politika

Tovább erősödött az együttműködés Eger város és az Eszterházy Károly Főiskola között. Több képviselő kezdeményezte már a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény módosítását. A város sietteti a főiskola egyetemmé válását, a hatályba lépés előtti módosítást szeretnék elérni.

Közel 250 évvel ezelőtt, gróf Eszterházy Károly egy egri székhelyű egyetem megalapítását álmodta meg- mondta dr. Ternyák Csaba egri érsek. - Ez a cél azonban a mai napig is csak álom, hiszen az EKF még mindig a főiskolai titulust viseli.

Az egri főiskola képzése azonban veszélybe kerülhet, ha nem fogadják el a nemzeti felsőoktatási törvényről szóló törvényjavaslatot.

Habis László, polgármester és dr. Lukács Tamás, országgyűlési képviselők módosító indítványt nyújtottak be, melyben kezdeményezték, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma vegye fel programjába módosító javaslatukat, mellyel a terület egyik legkiemelkedőbb felsőoktatási intézményét védhetik meg.

A 2012. szeptember 1-jén hatályba lépő törvény kimondja: a főiskolai intézmények nem folytathatnak doktori képzéseket, a mesterképzést pedig korlátok közé szorították.

Dr. Hauser Zoltán, az Eszterházy Károly Főiskola rektora elmondta: megrendültünk a törvényen, hiszen korlátozták a nem egyetemi ranggal működő felsőoktatási intézményeket. A főiskola kiemelt stratégiai jelentőséggel bír a területen, így nagyon fontos, hogy ne lépjen hatályba ez a törvény.

Habis László, Eger Város polgármestere a sajtótájékoztatón elmondta: az EKF Eger legfontosabb oktatási intézménye, így, ha a jövőbe tekintünk, fontos cél, hogy a város őrizze meg iskolavárosi szellemét. Ehhez azonban a törvény azonnali módosítására van szükség.

Gyermeknap az olimpia jegyében a Balassiban

· Oktatás

Gyermeknapi kavalkád fogadta ma az iskolásokat a Balassi Bálint általános iskolában. Az egész évi programot az olimpia jegyében szervezték: avattak olimpiai tantermet, készítettek kiállítást. A gyermeknapi programokat is ennek megfelelően állították össze. Focizhattak, tollasozhattak, bicikli versenyen mérhették össze tudásukat a nebulók, a legkisebbek a rendőrség által biztosított kisautókon gyakorolhatták a közlekedést.

Dobó István végrendelete először Egerben

· Kultúra · Szabadidő

Először idén tekinthető meg Egerben Dobó István végrendelete. A június 16-án, szombaton megrendezésre kerülő Múzeumok Éjszakáján lesz látható, az egri várban. A szervezők számos érdekességgel várják a látogatókat.

Június 16-án, szombaton este várják Egerben a látogatókat a Múzeumok Éjszakája elnevezésű programon. Országszerte közel 240 helyszínen tartanak ingyenes rendezvényt az érdeklődőknek. Budapesten, 100-105 helyszínen biztosítanak programokat, míg vidéken 130-140 múzeum várja a látogatókat.

Egerben idén tizedik alkalommal rendezik meg ezt az országos programsorozatot. Az egri vár már a kezdetekkor bekapcsolódott ebbe a rendezvénysorozatba, melyet a Múzeumok Hosszú Éjszakája néven szerveztek. Egerben délután 5 órától hajnali 1 óráig várják a vendégeket, a programokon ingyenes lesz a részvétel.

Dr. Rémiás Tibor, a Heves Megyei Múzeumi Szervezet igazgatója elmondta: olyan helyeket nézhetnek meg a látogatók, amelyeket még a látogatók nem nézhettek meg. Számos különlegességgel készülnek ezen az éjszakáján, többek között megtekinthetik Dobó István végrendeletét. Az irat különlegessége, hogy idén látható először Egerben, az eredeti formátumában.

Dobó István 1558-ban készítette el ezt a végrendeletet, amely Végles várának örökléséről szól. A latinul írt, kódexírással készült emlékiratot 1931-ben találták meg, azóta is Sátoraljaújhelyen őrzik. Idén nyáron, a szombati napon, először láthatják Egerben az érdeklődők ezt.

A Múzeumok Éjszakáján délután 5 órától ingyenes a belépés a várba. A szervezők rengeteg színes programmal várják az érdeklődőket. Fellép az Egri Obsitos Zenekar, az Egri Vitézlő Oskola pedig fáklyás felvonulást szervez. A Gótikus Püspöki Palotában Márai Sándor életmű kiállítása lesz látható.

IH Közlemény

· Gazdaság

Az EMVA társfinanszírozású intézkedések Irányító Hatóságának 74/2012. (IV.18.) számú közleménye a 76/2011. (VII. 29.) VM rendelet alapján a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2011-től nyújtandó támogatások minimális ponthatárairól

Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból

a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2011-től nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 76/2011. (VII. 29.) VM rendelet alapján, a 2011.09.30-2011.11.15. között, valamint 2011.11.29-2011.12.05. 18 óráig volt lehetőség pályázatokat benyújtani. A pályázatok esetében a támogatás igénybevételének feltételeként az Irányító Hatóság a 2007. évi XVII. Törvény 14. § (1) bekezdésében előírtaknak megfelelően az alábbi LEADER Helyi Akciócsoportok (továbbiakban: LEADER HACS) területén megvalósuló beruházások vonatkozásában a minimális pontszámokat az alábbiakban határozza meg:




























2012. április 30-ig LEADER Helyi Akciócsoport címmel rendelkező

Eger Vidék Kincsei Térségi Vidékfejlesztési Nonprofit Kft., 2012. május 1-től Eger Vidék Kincsei Egyesület területén egyéb célterületek esetén

Ssz Célterület száma Célterület megnevezése Rangsor típusa Minimum pontszám
1 1017092 Hagyományőrző kulturális rendezvények szervezése és lebonyolítása Vegyes 76
2 1017108 Egységes térségi közbiztonsági hálózat kialakítása Vegyes 96
Budapest, 2012. június 18.

Búsi Lajos

Irányító Hatóság vezetője

(Forrás: Eger Vidék Kincsei Egyesület www.evk-egyesulet.hu )

Pénzváltót próbáltak kirabolni Egerben

· Kék hírek

Szerda reggel fél 9 és 9 óra között valutaváltót próbáltak kirabolni Eger belvárosában. A tettes bevonszolta az alkalmazottat az irodába, később pedig elmenekült. A rendőrség nagy erőkkel keresi az elkövetőt.

Reggel 9 óra előtt érkezett bejelentés a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságra, miszerint az Eger belvárosában található Széchenyi utcában valutarablás kísérlet történt.

A valutaváltó hölgy nem sokkal fél 9 után ért be az üzletbe, majd amikor a táblákat rakta ki, egy férfi megragadta, behurcolta az üzletbe. Az előtérben dulakodni kezdtek, az elkövető behúzta a belső irodába a nőt, aki azonban kijutott az üzletből. Azonnal segítségért kiáltott, ekkor a tettes elfutott.  A rendőrség azonnal a helyszínre sietett, ahol nagy erőkkel kezdték meg a nyomozást.

Soltész Bálint, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: a rendőrség keresi az elkövetőt, a nyomokat rögzítették és egy nyomkövető kutyát is bevontak a nyomozásba.

Az üzletben tartózkodó sértett könnyű sérüléseket szenvedett, a tettes a hölgy nyakát és karját szorongatta meg.

A rendőrség rablás bűntett kísérletének gyanúja miatt nyomoz az ügyben.

Megkezdődhet az egri vár turisztikai attrakcióinak fejlesztése

· Kultúra

Az Új Széchenyi Terv keretében a kormány mintegy 1,5 milliárd forint európai uniós támogatást juttatott „Az egri vár és erődrendszer turisztikai attrakcióinak fejlesztése” elnevezésű pályázathoz. Az önerőt az állam biztosítja a központi költségvetésből. Az 1.746.402.035 Ft összköltségű turisztikai projekt támogatási szerződését a napokban írta alá Benedek István, a Heves Megyei Intézményfenntartó Központ vezetője, ezzel megkezdődhet a fejlesztés.

A számos új attrakciót tartalmazó fejlesztés megváltoztatja, javítja, erősíti az egri vár arculatát, gazdagítja kínálatát. 2014-re egy interaktív, mozgalmas, sokszínű látványosság jön létre, melynek falai között mindenki találhat a maga igényeinek megfelelő látnivalót, programot - olvasható a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben.

Benedek István, a Heves Megyei Intézményfenntartó Központ vezetője hangsúlyozta: a támogatói szerződés aláírása mérföldkő, amely most már belátható közelségbe hozta a projekt megvalósulását. Az attrakciós elemek sokszínűvé, élménydússá teszik majd az egri várat.

Az aláírás kapcsán Szabó Róbert, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke elmondta: a most induló program kiemelkedően fontos, mivel az egri vár több mint 340 ezer évi látogatójával vitathatatlanul Heves megye legfontosabb turisztikai látványossága.

Dr. Rémiás Tibor, a Heves Megyei Múzeumi Szervezet igazgatója szavai szerint a következő két év alatt a Dobó István Vármúzeum szakemberei felkészülnek arra, hogy egyre több vendég érkezik a várba újabb és újabb igényekkel.

(Fotó: Nemes Róbert)

Kéménybe csapott a villám

· Kék hírek

A hétvégi viharok rengeteg kárt okoztak országszerte. Tiszanánán egy kéménybe csapott bele a villám. A ház tetőszerkezete megsérült, közel fél milliós a kár. Nem történt személyi sérülés.

A hétvégi viharok sok munkát adtak a tűzoltóknak. Heves megyében számos esetben hívták őket, legtöbbször fák dőltek az útra.

Tiszanánán egy családi ház kéményébe csapott bele a villám, ami ennek következtében szétrobbant és a szomszédos házak tetejére, illetve az útra is került a darabokból.

A házban lakó család az erkélyen volt, amikor belecsapott a hátsó kertnél található kéménybe a villám. Antal Erika, a Heves megyei katasztrófavédelmi szóvivő elmondta: a tűzoltókat a szomszédban levő házból értesítették, szerencsére nem történt személyi sérülés.

A család összes elektronikai készüléke elromlott a villámcsapás következtében, a hétvégére meleg víz nélkül maradtak. A tetőre esett kéménydarabok súlyosan megrongálták azt, a hátsó szobák beáztak a heves esőzések miatt. Közel fél millió forintos az anyagi kár. Tűz nem keletkezett a villámláskor.

Kisrendőrök versengése Szihalmon

· Kék hírek

Több éves hagyománya van a rendezvénynek, amelyet minden évben más település általános iskolája szervez meg. Az esemény egy játékos sportvetélkedő, amelyben az iskola diákjaiból és a település körzeti megbízottjából álló csapatok mérik össze tudásukat, erőnlétüket, ügyességüket, emellett a diákok megismerkedhetnek a rendőri munkával. A vidám vetélkedést megelőzési tanácsokkal és bemutatókkal teszik színessé.

Az értékes díjakon kívül a vándorserleget megnyerő iskola rendezheti a következő évi versenyt is.