Keresés: „felhívás” (55 találat)

Megszépült Gárdonyi Géza sírja az egri várban

· Belföld · Kultúra · Szabadidő

A sírkert felújításának ötlete az Eger Vára Barátainak Körétől származik, apropóját a Gárdonyi Emlékév adta.

 – Egy szép és különleges összefogás eredménye Gárdonyi-sír megújulása, ebből is jól látszik, hogy az egriek segítségével sok mindenre képes lehet a város – fogalmazott így Rázsi Botond alpolgármester a zarándokhely pénteki átadásának, és megszentelésének alkalmából.

A sírkert felújításának ötlete az Eger Vára Barátainak Körétől származik, apropóját a Gárdonyi Emlékév adta. Ennek kapcsán Román Gáborné, az egyesület elnöke elmondta: „mindig az a jó, amit szeretettel végzünk”.

Kezdeményezésükhöz rengetegen csatlakoztak: az Egri Városszépítő Egyesület, a Dobó István Vármúzeum, az egri önkormányzat, a Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium, számos vállalkozó, és magánszemély tett közösen azért, hogy megszépülhessen az emlékhely. Az augusztusban kezdődött munka magában foglalta mind a növényzet, mind pedig a lépcső, a kerítés, a sír és a kereszt renoválását.

Dr. Nyitrai Zsolt honatya köszöntőjében elmondta: egyfajta folytonosságként tekinthetünk a mostani ünnepségre, hiszen anno Tordai Ányos ciszterci szerzetes kezdeményezte az író emlékét ápoló társaság megszervezését, s idén csatlakozott a felhíváshoz az egri ciszterci gimnázium, a sírt Dékány Árpád Sixtus zirci apát szenteli fel.

A rendezvényen szólt Dr. Ternyák Csaba egri érsek is, aki Gárdonyi jelentőségét méltatta: – Arról, hogy ma ebben a városban turizmusról lehet beszélni, az az írónak s az Egri csillagok című regényének köszönhető. Nélküle Eger nem lenne az, ami, hiszen művével ő tette világhírűvé városunkat.

A Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium tanulóinak műsora után, koszorúzás vette kezdetét, majd mindenki leróhatta kegyeletét a megszépült zarándokhelynél.

Az avatás az egész hétvégén át tartó Gárdonyi emléknapok nyitórendezvénye volt, amely előtt az érsekkerti Múzsák kertjében egy jegenyefát is elültettek az egri remete tiszteletére.

Forrás: HEOL

Fotó: Lénárt Márton

Felhívás: VIII. Országos Ifjúsági Szólótáncverseny

· Szabadidő

Eger, 2014. január 17 – 18.

Az Egri Kulturális és Művészeti Központ az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület és a Martin György Néptáncszövetség támogatásával meghirdeti a VIII. Országos Ifjúsági Szólótáncversenyt.

Célunk, hogy az ifjúsági (15-18 éves) korosztály kapjon önálló bemutatkozási, találkozási lehetőséget.

A versenyre az 1995-96-97-98-es években született fiatalok jelentkezhetnek.

A jelentkezőket két korcsoportra bontjuk:

  • I.  korcsoport: 97-98-ban születettek /15-16 évesek
  • II. korcsoport: 95-96-ben születettek /17-18 évesek

A verseny két kategóriában kerül megrendezésre: fiúszóló és páros. Mindkét kategóriában kötelező és szabadon választott táncokat kell bemutatni.

A fiú szólisták kötelező anyaga az első korcsoportban (15-16 évesek):

Mátyusföldi és Vág-Garam közi férfitáncok 

- A párosok kötelező anyaga az első korcsoportban (15-16 évesek):

Mátyusföldi és Vág-Garam közi páros táncok    

- A fiú szólisták kötelező anyaga a második korcsoportban (17-18 évesek):

                Kalocsa és szállásvidéke férfitáncai

- A párosok kötelező anyaga a második korcsoportban (17-18 évesek):

                Kalocsa és szállásvidéke páros táncai

Szabadon választott:

  • a kötelező táncanyagon kívül bármely más tájegység táncából 1,5 - 2 perces improvizáció.

Mindkét kategóriában az elbírálás szempontja az eredeti táncanyag alapos elsajátítását bemutató stílusos, de az egyéniséget tükröző szólisztikus előadásmód, ami a hatásos színpadi megjelenés mellett megőrzi a folklorisztikai hitelességet is.

A kötelező táncanyag elsajátításának megkönnyítésére felkészítő képzést tervezünk 2013. október hónapban. Az elődöntőkre terv szerint 2013. november 29-30. december 1-jén kerül sor, három különböző helyszínen. A kötelező táncanyag zenei kíséretéről a rendező, a szabadon választott tánc kíséretéről a versenyző gondoskodik.

A versenyen elnyerhető címek:

  • Gyöngygalléros Táncos (lányok)
  • Ezüstpitykés Táncos (fiúk)

Nevezési határidő: 2013. szeptember 20.

Határidőn túl érkezett nevezéseket nem fogadunk el!

Nevezni a mellékelt nevezési lapon lehet az alábbi címen:

Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház, Lisztóczki Mónika

3300 Eger, Bartók tér 6. Tel/fax: 36/517-555

e-mail: lisztoczki.monika@ekmk.eu

Nevezési díj: 2.000 Ft/versenyző

A nevezési díjat átutalással a Raiffeisen Bank 12033007-00102638-00100007 számlaszámra (EKMK) kérjük befizetni „Szóló nevezési díj X főre ” megjelöléssel! A befizetési igazolás fénymásolatát a jelentkezési laphoz kérjük csatolni! Számlát az átutaló nevére állítunk ki. A nevezési lap korlátlanul fénymásolható, illetve beszerezhető a fenti címen, valamint letölthető a kiírással együtt a www.orokseg.hu és a www.martinszovetseg.hu  honlapról.

Kata és Ders költözik Egerbe

· Belföld · Szabadidő

A fiatal, Budapesten élő pár, Kata és Ders egy hónapig élvezheti a megyeszékhely vendégszeretetét!

„Költözz Egerbe!” címmel hirdetett pályázatot az egri önkormányzat nemrégiben. Ennek nyertesei július 20. és augusztus 20. között megyeszékhely vendégei lesznek. A felhívásra olyan fiatalok jelentkezését várták, akik otthonosan mozognak a közösségi médiában, szívesen vezetnek blogot, érdeklődnek a hazai kulturális programok és fesztiválok iránt, és vállalják, hogy élményeiket megosztják az egész országgal.

Jelentkezni egy egyperces videó feltöltésével lehetett, melyben kreatív módon kellett megmutatni miért szeretnének Egerbe költözni.

Balizs Kata filmelmélet-filmtörténet és magyar szakon tanul, hobbija a fotózás. Horváth Ders alkalmazott grafikusnak készül, hiszen nagyon érdekli a grafika világa, és szeretek rajzolni, festeni is.

A jelentkezők közül július 10-én, Budapesten 15 párost hallgatott meg az öt főből álló zsűri. Az ítészek a következők voltak: Rázsi Botond Eger alpolgármestere, Saxinger Veronika turisztikai koordinátor, Herczeg Flóra énekművész (a 2013-as egri nyár háziasszonya), Fesztbaum Béla Jászai-díjas színművész (a 2013-as egri nyár házigazdája) és Barna Béla főiskolai tanársegéd (Eszterházy Károly Főiskola), turisztikai újságíró.

A kiválasztott fiatal pár részt vehet a város fesztiváli forgatagában, de egy kicsit az egriek mindennapjainak részesévé is válnak: egri történeteiket pedig videós, képi és szöveges beszámolókkal osztják meg a nagyvilággal, a koltozzegerbe.blog.hu oldalon). Bárki találkozhat velük személyesen is a Gárdonyi Géza 150. születésnapjához kapcsolódó Gárdonyi Irodalmi Fesztiválon (augusztus 8-11.), együtt mulathat velük a Végvári Vigasságokon (augusztus 15-20.), vagy ihat egy pohár bort velük a hűvös egri pincék valamelyikében.

Forrás: Heol.hu

A Művészetek Háza új igazgatóját keresik

· Belföld · Kultúra

Pályázati felhívást tett közzé az egri önkormányzat a Művészetek Háza Eger Kulturális és Szórakoztató N.K.K. Kft ügyvezető állásának betöltésére.

Felsőfokú szakirányú végzettséggel és tárgyalási szintű nyelvismerettel rendelkező szakembert keresünk az újjáalakuló, kizárólag turisztikai desztináció menedzsment feladatokkal foglalkozó szervezet élére. A pozíció betöltésének várható kezdő időpontja: 2013. április 1-je. Alapvető feltétel: jártasság pályázati projektmenedzsmentben, minimum 3 év gyakorlat a turizmus területén, vagy közgazdasági és/vagy turisztikai/művelődésszervezői végzettséggel minimum 5 év gyakorlat a turizmus területén.

Pályázati anyag benyújtása 2013. március 19-ig személyesen, levélben, vagy e-mailen az egri Polgármesteri Hivatal Titkárságán: 3300 Eger, Dobó tér 2. - titkarsag@ph.eger.hu.

Fő feladatok:

a Művészetek Háza Eger Nonprofit Kiemelkedően Közhasznú Kft ügyvezetői feladatainak ellátása, szakmai és operatív feladatok végrehajtásának vezetése, ellenőrzése

a TDMSz turisztikai menedzseri feladatainak ellátása

a TDMSz-hez és az egri desztinációhoz kapcsolódó stratégiai, tervezési-kutatási, fejlesztési-pályázati, valamint marketing-, látogatói- és információ-menedzsmenti feladatok szakmai koordinációja, irányítása

a TDMSz regisztrációjában vállalt feladatok teljes körű ellátása, koordinálása

Továbbá

kapcsolattartás szakmai szervezetekkel, kiemelt helyi, térségi, regionális és országos turisztikai döntéshozókkal, szolgáltatókkal, partnerekkel és a szaksajtóval

TDMSz rendezvényei előkészítésének, lebonyolításának szakmai irányítása, koordinációja (szakmai szemináriumok, konferenciák, utazási kiállításon való megjelenés, PR rendezvények stb.)

a TDMSZ szolgáltatási struktúrájának, belső folyamatainak, továbbá monitoring rendszerének és kommunikációs eszközrendszerének fejlesztése

a TDMSZ képviseleti és érdekérvényesítési feladatainak ellátása

További részletek a www.eger.hu oldalon, az önkormányzati hirdetményeknél.

Idén is ki kell csengetni az 5000 forintot

· Belföld · Gazdaság

A Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara figyelemfelhívást tett közzé a kötelező kamarai regisztráció érdekében, hiszen több vállalkozás nem tett eleget e törvényi előírásoknak és még nem jelentkezett be. A regisztrációt követően évente kell megfizetni az 5000 forintos kamarai hozzájárulást, így aki tavaly regisztrált, anna idén csak fizetnie kell.

Az Országgyűlés 2011. november 21-én elfogadta az egyes adótörvények és az azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot, amely tartalmazza a gazdasági kamarákról szóló 1999. évi CXXI. törvény módosítását.

A kamarai törvény módosítása három lényeges változást tartalmaz:

1.    2012. január 1-től életbelépő új rendelkezések alapján a gazdálkodó szervezetek kötelesek a
o    kamarai nyilvántartásba vételüket kezdeményezni,
o    a kamarai közfeladatok ellátásához évente 5.000,- Ft kamarai hozzájárulást fizetni (a hozzájárulás összege önkéntes kamarai tagok esetén levonható a tagdíjból),
o    a Kamara pedig köteles részükre a törvényben meghatározott szolgáltatásokat (tanácsadás gazdasági, pénzügyi, adózási, hitelhez jutási kérdésekben; üzleti partnerkeresés és pályázatfigyelés) térítésmentesen biztosítani. A törvénymódosítás nem érinti az agráriumot, vagyis a fő tevékenységként mezőgazdasági tevékenységet folytató vállalkozásokra, a mezőgazdasági termelőkre nem terjed ki a hatálya.

2.    lényeges, hogy a kamarai tagság továbbra is önkéntes marad, így a regisztrált vállalkozások nyilvántartásba vételükkel nem válnak kamarai taggá.

3.    A törvény hatálybalépését követően létrejövő egyéni és társas vállalkozások a bejegyzésüket követő 5 napon belül, a már működő vállalkozások pedig a hatálybalépést követő 60 napon belül, legkésőbb 2012. március 30-ig kötelesek a székhely szerinti területi kereskedelmi és iparkamaránál a nyilvántartásba vételüket kezdeményezni.

Miért lehet hasznos a kamarai regisztráció?
A nyilvántartás a vállalkozások alapadatai mellett elsősorban a valósan végzett üzleti tevékenységére fókuszál, azaz ki mit gyárt, ki milyen szolgáltatást végez.
A regisztráció a törvényhozó szándéka szerint hozzájárul a gazdaság fejlesztéséhez, hiszen olyan adatbázisok jönnek létre, amelyek alaposabb információkkal segítik a fogyasztókat, és az üzleti szféra képviselőit egyaránt. A nyilvántartás ez alapján elkülöníti a valós vállalkozásokat a passzívaktól. Az adatbázis támogatni szeretné az üzleti forgalom biztonságát, hiszen a cégek valós tevékenységének ismerete, elősegítheti a piaci vállalati együttműködéseket, szerződéses, illetve „keres-kínál” kapcsolatokat. Ilyen értelemben konkrét vállalati érdekeket is szolgál, hiszen aki az adatbázisban megjelenik, az látható, annak eggyel nagyobb esélye van az üzleti forgalmának  bővítéséhez. A nyilvántartás elősegíti a fogyasztók és vállalkozások közötti korrekt szerződéses kapcsolatát, lehetőséget teremt a kontárok kiszűrésére, a fekete munka csökkentésére.
A létrejövő adatbázis a törvényalkotó szándéka szerint segíti a gazdasági folyamatok elemzését, pl.: a gazdaság szereplőinek valós térképe nagy segítség lehet az iskolaszerkezet munkaerő-piachoz történő igazítása terén.

Lépések

Ha ÖN Heves megyei székhelyű vállalkozás:

1.    A www.hkik.hu honlapon a „kamarai regisztráció” menüpontban található adatlapot töltse ki (3-6 perc)
2.    Nyomtassa ki és írja alá
3.    Küldje be postán: HKIK 3300 Eger, Faiskola út 15. címre
4.    Kérjük, fizesse be a törvény szerinti 5000 Ft kamarai hozzájárulást
5.    Bankszámlaszám: 10300002-46800905-49020023 Közlemény rovatba: adószám feltüntetését kérjük!
6.    Visszaigazolást kap a sikeres regisztrációról

A vállalkozások kamarai nyilvántartása legkésőbb 2012. június 1-től nyilvános, az interneten, az MKIK és a területi kereskedelmi és iparkamarák honlapjáról szabadon elérhető.

Forgalomlassítás az árnövekedés ellen?

· Belföld · Politika

Növekvő árak, csökkenő bérek. Ezek a tényezők voltak a péntek reggeli forgalomlassító tiltakozás legfőbb kérdései, melyet az MSZP tartott Egerben. A szocialisták felvetették az árak nagyfokú növekedését, illetve a kormány hanyagságát, amely rengeteg ember életszínvonalán rontott.

Az elmúlt egy évben az alapvető élelmiszerek ára óriásit nőtt. A tojás, a cukor ára 40%-os emelkedést mutat, míg az olaj és a kenyér díja is emelkedett. Mindezek mellett az energiaköltségek is fokozódtak, a szocialisták szerint az Orbán kormány hanyagsága több millió ember életét teheti tönkre ezekkel a lépésekkel. Éppen ezért egy országos figyelemfelhíváshoz csatlakozott az MSZP, felhívva ezzel az emberek figyelmét a kormány hibás gazdaság-, illetve oktatáspolitikájára.

Az MSZP az árak emelkedése, a csökkenő bérek ellen szervezte forgalomlassító tiltakozását Egerben.

Pál György, az MSZP városi elnöke szerint az Egerben élők számára nagy segítséget jelentene a biomassza-erőmű létrehozása, ami azonban a korcsolyapálya eltűnése után sem jelent meg. Óriási problémaként említette meg, hogy az elmúlt egy évben közel egy millió fővel nőtt a létminimum alatt élők száma. Úgy véli, hogy Eger az élen jár abban, hogy megnyomorítsa az emberek életét. Kiemelte a megyében folyó oktatási problémákat: a tankönyvcsomagok horribilis ára „egyedülálló” az országban.

Török Zsolt, a párt szóvivője elmondta: szeptember végére egy alternatív gazdasági programot dolgoznak ki.

Takarékos polgármesterek jelentkezését várják

· Belföld · Politika · Szabadidő

Péntekig jelentkezhetnek a bükkszéki önkormányzat felhívására azok a politikusok,  akik tudnak „okosan”, gazdaságosan főzni. Olyan településvezetők jelentkezését várják, akik tudják:  a vakáció a legjobb időpont arra, hogy bárki elkezdhessen az egészséges táplálkozás alapszabályai szerint élni. Ebben segíthetnek azok a friss magyar zöldségek, gyümölcsök, amelyeknek most van szezonja. A főzőversennyel tudatosítani szeretnék azt is, ha hazai terméket vásárolunk, munkahelyeket menthetünk meg vele. 

A versennyel a nyaralási szezon beindulása előtt arra szeretnének rávilágítani, hogy a vakáció a legjobb időpont arra, hogy bárki elkezdhessen az egészséges táplálkozás alapszabályai szerint élni. A szervezők úgy vélik, hogy az all inclusive nyaralások helyett, itt az ideje, hogy egyre többen menjenek olyan hazai kistelepülésekre, ahol a jó levegő mellett, akár meg lehet ismerni a friss, helyi alapanyagokból készített tájjellegű ételeket is. – nyilatkozta a heves megyei Bükkszék polgármestere, Zagyva Ferencné.

A főzni tudó polgármesterek segítségét abban kérik, hogy  a versenyen való részvételükkel demonstrálják: a nyaralóknak érdemes felkeresniük  a hazai kistelepüléseket is,  a vakációt  érdemes kiegészíteni  az itt található helyi piacok meglátogatásával,  ahol nem csak friss zöldségekhez, gyümölcsökhöz juthatunk, hanem a helyi konyha specialitásait is megkóstolhatjuk.

Mindezekhez a szervező település polgármestere hozzátette:  a legtöbb magyar család sajnos jól ismeri azokat a szűkös napokat, amikor kevés pénzből kell okosan gazdálkodni. Sok mai háziasszony elfelejti, hogy nyáron az olcsóbb, hazai alapanyagokból is készülhet kiadós és ízletes étel, ha használjuk azokat a praktikákat, amelyeket még a nagy- és dédszüleink jól ismertek. Sajnos a legtöbb háztartásban elfelejtették,  hogyan kell  gazdaságosan főzni. Pedig a takarékos konyha nem jelenti azt, hogy külföldi, rossz ízű, gyenge minőségű alapanyagokból kell elkészítenünk ételeinket.  A takarékos háztartásnak vissza kell adni azt a jelentését, amit nagymamáink jól ismertek: olcsóbb árú, de jó minőségű alapanyagokból is készíthetünk  finom és laktató ételek. – a versenyen induló polgármesterek mind ezt szeretnék demonstrálni. - mondta a nyolcszáz lakosú település polgármestere.

A rendezvény ideje: június 23.

Helye: Bükkszék

Koccintás

· Gazdaság · Szabadidő

(Forrás: Eger Vidék Kincsei Egyesület www.evk-egyesulet.hu )

Egerben is ketyeg a Föld órája

· Kultúra

A WWF Magyarország felhívására Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata is csatlakozott a Föld Órája 2012. elnevezésű akcióhoz.

A kezdeményezés Ausztráliából, Sydney-ből indult 2007-ben és két év alatt világméretűvé nőtte ki magát. A Föld Órája felhívás célja, hogy eddig soha nem látott méretű, globális összefogást teremtsen az éghajlatváltozás elleni küzdelemben. Az ember által előidézett klímaváltozás jelenti a legnagyobb környezeti fenyegetést Földünkre. Lassítása érdekében mindenkinek változtatnia kell az életmódján. A Föld Órája bebizonyítja azt, hogy ez megvalósítható. Megmutatja, hogy együtt, összefogással, egy kis cselekedettel is nagy eredményt érhetünk el a folyamat lassításában.

Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata az akció keretében lekapcsolja jellegzetes épületeinek díszvilágítását, így egy órára elsötétül a Székesegyház, a Líceum, a Várfal a várzászlóval együtt, a Dobó I. Gimnázium, a Minaret, a Hatvanasezred emlékmű, az 56-os emlékmű, a Ráctemplom, a Felnémeti templom, a Ciszterci templom és a Bartók B. téren lévő Mária szobor.

A Város vezetése arra kéri ugyanakkor Eger lakosságát, a vállalatokat és a közintézményeket, hogy minél nagyobb számban csatlakozzanak a kezdeményezéshez és kapcsolják le a villanyt - egy óra időtartamra - március 31-én, szombaton este 20.30 órakor.

Mutassunk példát, takarékoskodjunk közösen ezen a napon.

Monitoring adatszolgáltatásra felhívás

· Belföld

Ezúton hívjuk fel a figyelmét, hogy a 18/2009. (III.6.) FVM rendelet Melléklete és az 50/2011. (VI. 6.) VM rendelet 4. számú melléklete alapján többek között az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program

(a továbbiakban ÚMVP) keretében támogatásban részesülő ügyfelek kötelesek 2012. február 13- március 12. között monitoring adatszolgáltatási kötelezettséget teljesíteni.

Ezúton hívjuk fel a figyelmét, hogy a 18/2009. (III.6.) FVM rendelet Melléklete és az 50/2011. (VI. 6.) VM rendelet 4. számú melléklete alapján az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (a továbbiakban ÚMVP) keretében támogatásban részesülő ügyfelek kötelesek 2012. február 13 - március 12. között monitoring adatszolgáltatási kötelezettséget teljesíteni. Aki már rendelkezik MVH támogatási határozattal, annak kötelező a monitoring adatszolgáltatás.

Az adatszolgáltatási kötelezettségnek kizárólag elektronikus úton lehet eleget tenni. Ennek feltétele az Ügyfélkapus regisztráció. Ügyfélkapus regisztrációt a www.magyarorszag.hu honlapon igényelhet - kizárólag magánszemélyként. Ha szervezetnek, vállalkozásnak van monitoring kötelezettsége, akkor a szervezet nevében, meghatalmazottként eljáró magánszemélynek kell Ügyfélkapus regisztráltnak lenni. Ha adatszolgáltatási kötelezettségét meghatalmazott

útján teljesíti, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) által kiadott jelszóra van szüksége. Ezt a jelszót

az MVH honlapjánwww.mvh.gov.hu elérhető G946-os nyomtatvány kitöltésével igényelheti meg. Aki korábban már igényelt jelszót,, és teljesített adatszolgáltatást EMVA-HOP 2009 jogcímben annak a korábbi jelszava él. A fent említett regisztráció birtokában, az MVH honlapját www.mvh.gov.hu felkeresve kezdhető el a monitoring.

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy az elektronikus felület a Mozilla Firefox böngészőre lett kifejlesztve. Más böngészőkkel előfordulhat hibás megjelenítés. A MVH honlap jobb oldali sávjában található elektronikus ügyintézés ablakból érhető el az „E-MONITORING" ablak és a jelre kattintva érkezik meg egy bejelentkezési oldalra. Ott rá kell kattintani az „Ügyfélkapus bejelentkezés"-re. Ezután kérni fogja az Ügyfélkapus regisztrációkor megadott felhasználói nevet és jelszót. Mindezen lépések megtétele után a megjelenő felsorolásból ki kell választani az EMVA - HOP 2011 menüpontot és a monitoring adatlap kitöltése megkezdhető.

Felhívjuk szíves figyelmüket továbbá arra, hogy az MVH az adatszolgáltatást elmulasztó, vagy hiányos, hibás adatokat közlő ügyfeleket bírsággal sújthatja.

A 2012. évi monitoring adatszolgáltatási kötelezettség teljesítésének ideje alatt, 2012. február 13. - március 12. között a Központi Ügyfélszolgálat hosszabbított munkaidővel áll az ügyfelek rendelkezésére;

minden nap 7:30-12:00 valamint 13:00 - 17:30 között fogadja a hívásokat a             (1) 374-3603      , és a             (1) 374-3604       telefonszámokon.

Forrás Eger Vidék Kincsei Nonprofit Kft. (www.egervidekkincsei.hu)