Keresés: „pihenés” (26 találat)

Szilvásvárad: Pihenéssel ünnepeltek

Október 23-án kirándulókkal telt meg Szilvásvárad és környéke. A kisvonat turistákkal szakadatlanul rótta a köröket. Fiatalok és idősebbek élvezték az októberi napsütést. A Szalajka-völgyben lovasrendőrök is vigyáztak a biztonságra, az érdeklődők akár egy igazi rendőrló nyergét is kipróbálhatták.

513 millióból újul meg a szilvásváradi kisvasút

· Gazdaság · Szabadidő

Mintegy 513 millió forint beruházással a jövő év végéig megújul a szilvásváradi kisvasút - közölte a vasutat üzemeltető Egererdő Zrt. médiareferense.

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv Észak-magyarországi Operatív Program 433 millió forintos támogatásával rekonstruálják a Szalajka-völgyön végighaladó pályát, a mozdonyt és a kocsikat, illetve az állomásokat is - közölte Vigh Ilona.

Elmondta: a fejlesztés keretében új nyílászárókat, belső alapozást és vörösfenyő lambériát kaptak a vasúti kocsik és energiatakarékos, illetve környezetkímélő motorokkal szerelik fel a mozdonyokat.

A projekt fő elemeként megújul a pálya és mindhárom állomás, illetve akadály mentesítik a területet és új játszóteret is építenek a gyermekek számára. Az épületek felújítása mellett térburkolás könnyíti majd a kirándulók pihenését.

A többi között sor kerül a völgyben futó erdészeti út felső szakaszának burkolására, így végig járhatóvá válik a Szalajka-völgy a kerekes székesek és a babakocsit toló kismamák számára - mondta a referens.

Az Egererdő Zrt. mintegy 55 ezer hektárom gazdálkodik a Mátrában, a Nyugat-Bükkben és a Borsodi dombságon. A szilvásváradi mellett a cég üzemelteti a mátrai és a felsőtárkányi kisvasutat is.

MTI

Az értelmi fogyatékosok megújult környezetben pihenhetnek

· Egészség

Ünnepélyes keretek között csütörtök délután átadták az új helyszínre költözött Családsegítő Intézet által üzemeltetett Értelmi Fogyatékosok Nappali Intézményét, melyet hétfőn vehetnek birtokba a gondozottak.

Az átadón Habis László Eger polgármestere köszöntőjében mondta: az épület bárhol a világon megállná a helyét. A város büszke lehet rá, hogy egy olyan intézmény jött létre, ahol az értelmi fogyatékos ellátottak méltó körülmények között pihenhetnek. A polgármestertől megtudtuk azt is, hogy a költözés miatt megüresedett Lajosvárosi épületben bölcsődei férőhelyek bővítése válik lehetővé.

2 évvel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy ilyen szép lesz a végeredmény, kezdte megnyitó beszédét Nyilasi Gabriella a nappali ellátás vezetője, majd így folytatta: ebbe az intézménybe olyan emberek járnak, akik mögött összesúgnak az emberek az utcán, esetleg még félnek is tőlük. Most egy olyan méltó helyet kaptak, ahol az igényeiket, a szórakozásukat ki tudjuk elégíteni, fejlesztésüket meg tudjuk valósítani.

Európai Uniós forrásból közel 87 millió Ft-os beruházás eredményeképpen létrejött a Kallómalom utca 90. szám alatt az 519 m2 területű Értelmi Fogyatékosok Nappali Intézménye, mely a Lajosvárosból költözött ide, a felújított és kibővített épületbe.Az épületben tágas társalgót, ebédlőt, pihenő- és csoportfoglalkozásra alkalmas, akadálymentesített szobákat alakítottak ki. Korszerű, a pihenést, sportolást és szórakozást szolgáló eszközökkel és berendezésekkel is gyarapodott. Megvalósult a teljesen belső és külső akadálymentesítés és bekerítettek 612 m2 területű udvar is. Bővült a férőhelyek száma, az eddigi harminc helyett, most már negyven főre.

Forrás: Egriszín

Vályi Vanda vidék bajnok, Rompos Dóra ranglistavezető időt úszott!

· Sport

60. alkalommal rendezték meg az Országos Vidék Bajnokságot, amelynek a székesfehérvári Csitáry uszoda adott otthont, melyen az Integra Agria Sportegyesület versenyzői is jelen voltak.

Integra Agria Sportegyesület fiatal versenyzői kezdenek „felnőni”, hiszen elérték azt a minimális életkort, amivel már nevezhetővé váltak erre a versenyre. A múlt heti gyermek bajnokság után a versenyzők többsége megkezdte a jól megérdemelt nyári pihenését, így több éremesélyes, például Szeivolt Melinda, Kripkó Ádám és Holló Balázs sem állt rajtkőre. Akik viszont versenyeztek, azok nagyon kitettek magukért. A hatfős küldöttség egy arany, kettő ezüst és három bronzérmet szerzett és többen is nagyszerű időeredményt is úsztak.

A legeredményesebb versenyző Vályi Vanda volt, aki révén vidék bajnoki cím is jutott az egrieknek. A 11 éves Szedmák Enikő pillangóúszásban két érmet is nyert az egy évvel idősebbek között. A 11-12 évesek lány vegyes és gyorsváltója ezüst és bronzérmes lett. A népes mezőnyben Nagy Viktóriát kevés választotta el, hogy egyéniben is dobogóra állhasson, Sós Klaudia és Vinczepap Réka pedig egyéni csúcsokkal érdemelték ki az edzői dicséretet. Rompos Dóra okozta a legkellemesebb meglepetést, hiszen mind a három úszásával megjavította az egyéni legjobbját. Az egy évvel idősebek között rajthoz álló Dóri 50 méteres hátúszásban elért idejével átvette az országos ranglistán a vezetést a 11 évesek között. Ezzel a versennyel egy nagy sorozat végére értünk. Minden versenyzőnk dicséretet érdemel a helytállásáért. Következik egy rövid pihenő és szeptemberben folytatjuk a felkészülést. – nyilatkozta Pohl Anette edző.

   Eredmények:

Vályi Vanda (1999) 200 méter gyors      1. helyezett    2:20,48 100 méter gyors      3. helyezett    1:06,02 50 méter gyors      4. helyezett       30,37

Szedmák Enikő (2000)
200 méter pillangó      2. helyezett    2:42,96
100 méter pillangó      3. helyezett    1:14,01
50 méter pillangó      5. helyezett       33,89
100 méter mell      9. helyezett    1:30,71
50 méter gyors    10. helyezett       32,29

Nagy Viktória (1999)
100 méter mell      5. helyezett    1:28,35
50 méter mell      6. helyezett       40,57
200 méter mell      8. helyezett    3:06,41

Rompos Dóra (2000)
50 méter hát          6. helyezett       36,38
50 méter mell      8. helyezett       41,12
50 méter pillangó    10. helyezett       34,84

Sós Klaudia (2000)
100 méter mell    10. helyezett    1:31,71
200 méter mell    10. helyezett    3:11,47

Vinczepap Réka (1998)
400 méter gyors    14. helyezett    5:18,46
200 méter gyors    24. helyezett    2:33,02
50 méter gyors    31. helyezett       32,11
100 méter gyors    31. helyezett    1:09,95

4 x 50 méter lány vegyesváltó
2. helyezett    2:21,88
(Rompos Dóra, Nagy Viktória, Szedmák Enikő, Vályi Vanda)

4 x 50 méter lány gyorsváltó
3. helyezett    2:11,39
(Szedmák Enikő, Sós Klaudia, Nagy Viktória, Vályi Vanda)

A mai Városi Közgyűlés percről-percre

· Politika

Ma ül össze a jelenlegi összetételében utoljára a Városi Közgyűlés a Városháza Dísztermében. A napirendi pontok előtt díszpolgári címet adományoztak a nemrég elhunyt Bánffy György színművész özvegyének. Kövesse portálunkon a közgyűlés eseményeit élőben!

10.20: Bánffy Györgynének a nemrég elhunyt színművész, Bánffy György özvegyének díszpolgári címet adományozott a város. A városi televízió egy rövid összeállítást is készített Bánffy Györgyről, amelyben a színművész vall Egerhez fűződő viszonyáról. Dicséri Eger nagyszerű iskoláit, ahol kemény kötelességtudatot, hitet és erkölcsi normákat kapott, amelyekbe később is kapaszkodni tudott.

Habis László méltatja a színművészt. Személyes megjegyzésében elmondja, hogy Bánffy György édesapja tanítványa is volt.

Bánffy Györgyné személyesen köszönte meg a kitüntetést, és sajnálja, hogy férje már nem lehet személyesen jelen. Hálás azért, hogy megemlékeztek a mai napon is róla.

10.32: 26-ból 17 képviselő jelentkezett be, a közgyűlés határozatképes.

10.35: Orosz Ibolya képviselő a rendőrségtől kérdezi, hogy mi indokolta pontosan, hogy be kellett rekeszteni a Magyar Dal Napját a Széchenyi úton. A rendőrség képviselője azt mondja, hogy szabadságon volt, és nem tud pontos választ adni a kérdésre. Beszél a lőszerek és gránátok kiemeléséről és az útlezárásról is a rendőrség képviselője. Elnézést kér a lakosságtól az útlezárás miatt. Említette, hogy tegnap du. ismét találtak még gránátokat, ezért húzódik a forgalomkorlátozás.

10.38: Deák Boldizsár képviselő is a Magyar Dal Napjáról beszél. Elmondja, hogy az engedélyek 22.00 óráig szóltak. Nem érti, hogy kivételesen miért nem adott az önkormányzat tovább engedélyt.

10.44: Dr. Estefán Géza címzetes főjegyző kéri, hogy a közgyűlés járuljon hozzá a nyugdíjba vonulásához. Habis László méltatja a főjegyző munkáját, kiváló szakembernek nevezi már a rendszerváltás óta jegyzői teendőit ellátó szakembert.

10.45: Nyerges Andor képviselő is kiváló szakembernek nevezi Dr. Estefán Gézát. A Közgyűlés köszönetet mond áldozatos és kiváló munkájáért a címzetes főjegyzőnek. Nyerges Andor kéri, hogy tüntessék ki a főjegyzőt.

10.50: Nagy István is méltatja Dr. Estefán Géza munkáját. Megköszöni a városért végzett szakszerű munkáját. Jó egészséget és pihenést kíván.

10.52: Dr. Estefán Géza mindenkinek megköszöni az eddigi munkát. Kérését azzal indokolja, hogy már több mint hatvan éves, és elérkezett a nyugdíjba vonulás korhatáráig. A szakma csúcsának nevezi azt, hogy egy megyei jogú város jegyzője lehet. Elmondja, hogy büszke arra, hogy szakmai körökben elismertté vált a jó munkája és hitelessége révén. Szerinte Egerben egy jól felkészült Polgármesteri Hivatal működik.

Dr. Estefán Géza hangsúlyozza, hogy munkája során öt fő elvet tartott szem előtt:  mindig tisztában legyen azzal, hogy nem ő a polgármester; biztosítsa a törvényességet; ő is legyen törvényes; fogadja el a közgyűlés határozatait és legyen méltányos.

11.00: Habis László kiemeli, hogy a főjegyző közel negyvenéves köztisztviselői tapasztalattal bír. Amióta ismeri, mindig korrektnek és hitelesnek látta. Kéri a napirend elfogadását a közgyűléstől. A testület 19 igen szavazattal elfogadta a főjegyző kérését.

11.12: Városrendezési rendelet-tervezetekről tárgyalnak.

11.23: Megkezdődtek a lakossági bekiabálások. Bányász Róbert felszólalása során egy lakos adott hangot annak, hogy reméli, nem lesz helye a következő közgyűlésben a polgármester-jelölt számára.

11.30: Kisebb előterjesztésekről szavaznak.

11.32: 100-ról 200-ra növeli az önkormányzat a közfoglalkoztatottak számát.

11.40: Elfogadták Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2010. év IV. negyedévi feladattervét, valamint a 2011. év I. negyedévi feladatterv-tervezetét.

11.42: Habis László megköszöni képviselőtársainak, hogy konstruktívan dolgoznak együtt az ülés során, és nem tapasztalható különösebb konfliktusgerjesztés a közelgő választások jegyében.

11.50: Mindenkinek megköszöni a polgármester, aki konstruktívan segítette az önkormányzat munkáját. Szerinte az utóbbi években nehéz időszakot élt meg a magyar társadalom. Úgy véli, hogy nem jó irányba haladt az ország az előző kormányzati ciklus során. Ennek bel- és külpolitikai okai is vannak – mondja. Habis László szerint a bizottsági döntések többször a közgyűlésben átpolitizálódtak. Reméli, hogy a jövőben sikerül az összefogást megvalósítani és a város érdekei szerint együttműködni.

11.55: Jánosi Zoltán képviselő is megköszöni mindenki munkáját és az együttműködést.

12.02: A lakossági hozzászólások következnek.

12.10: Horváth Mátyás a lovasszoborról beszél. Szerinte ott kellene hagyni a helyén, s úgy véli, hogy a polgárok azt szeretnék, ha nem mozdítanák el azt. A belváros rehabilitációjáról azt mondja, hogy az sem az itt lakók véleményét és érdekeit veszi figyelembe. Technokrata szemléletűnek nevezi az átalakítást. Horváth Mátyás annak ellenére folytatja a hozzászólást, hogy már percekkel túllépte a rendelkezésére álló időt.

12.17: Hamza Etelka kért szót. Nagy Istvántól azt kérdezi, hogy régen miért szavazta meg a szemétszállítás díjának növelését. Császár Zoltánhoz is szólna, de ő nincs itt. Szerinte azért nincs itt, mert „kidurrant a kampány lufi”. Üzeni neki, hogy az ő temetésére biztosan el fog menni, illetve jobban tenné, ha inna, mert az legalább meglátszana rajta. Üzenetét azt követően mondta el, hogy – elmondása szerint – Császár Zoltán azt terjesztette róla, hogy a férje temetésére el sem ment, illetve, hogy alkoholproblémái vannak.

12.24: Szabó Pál is felszólalt a Dobó téren található szobrok védelméről. Az eddig felmerült civil vélemények tükrében a város mely pontjait kívánják a korábbiaknak megfelelően vagy azt változtatva újjá építeni. Habis László szerint civil szervezeteket vonnak be a munkálatokba.

12.30: A közgyűlés a további pontokat zárt ülésen tárgyalja.

Forrás: Egriszín

Szebb élet a barlangban

· Kultúra · Szabadidő

A pihenés völgyeként emlegetett Egerszalók nemcsak a fürdővel, hanem turisztikai látványosságokkal is csalogatja a turistákat.

A kínálatuk egyik érdekes eleme a Sáfrány utca végén található barlanglakások. Tőgyi Gábor polgármester elmondta, hogy a 33 millió forint támogatást 8,5 millióval egészítette ki az önkormányzat. Így felújíthatták a kétszáz évvel ezelőtt készült, tufába vájt lakhelyeket, ahonnan 11 éve költözött ki az utolsó lakó.

Simon Andrásné, Marika néniről, az átadóünnepségen éneklő asszonykórus egyik tagjáról megtudtuk: kislányként ő is itt élt édesanyjával, nagynénjével, unokatestvéreivel a háború idején. Az apák katonák voltak, az asszonyokra hárult a ház körüli teendő. Mégis gyönyörű volt, kívül-belül vakító fehér a lakásuk. Az ablakkeret akkoriban kékre volt festve. Talán ennyi a különbség az akkori és a mostani között. És persze az is, hogy nem villannyal, hanem petróleumlámpával világítottak.

A házak előtt gyerekek szaladoztak, tyúkok kapirgáltak, az ólban disznó röfögött, kecske mekegett, s a kertekben minden megtermett, amire a konyhán szükség volt. Ez utóbbiakat nem varázsolhatták ide a helyi civilszervezetek tagjai, de arra gondjuk volt, hogy az igényesen helyreállított építmények berendezésében a néprajzos szakemberek se találjanak hibát. Összegyűjtötték a hajdan használatos tárgyakat az ágytól a bögréig, s úgy helyezték el, ahogyan azok valaha álltak.

Funkciót is találtak az épületeknek. Nemcsak kiállításként látogathatják az érdeklődők, hanem bekapcsolódhatnak a kézműves-foglalkozásokba. Vagyis, újra élet lesz itt – de csak szépség, a hajdanvolt mindennapok keservei nélkül.

Forrás: Heol