Keresés: „takarítás” (73 találat)

Őrzi pozícióját a Mátra

· Gazdaság

Költségeit visszavágja, de munkavállalói létszámát nem csökkenti a Mátrai Erőmű, amely fejleszti a bányáit és jövőre felépítheti a naperőművét.

Költségcsökkentéssel és fejlesztésekkel alkalmazkodik a piaci viszonyokhoz a Mátrai Erőmű Zrt. A villamos energia ára az utóbbi egy, másfél évben tovább csökkent, ez az ország második legnagyobb erőművétől is intézkedéseket kívánt.

– Megőrizzük kapacitásunkat, s okosan igyekszünk fejleszteni. A lignit alapú villamosenergia-termelés nagy belföldi hozzáadott értékkel bír, a gazdaság kiszámítható szegmense. Tevékenységünket úgy fejlesztjük, hogy megfeleljünk a műszaki, gazdasági, környezetvédelmi kihívásoknak. Stabil, kiszámítható működést kell garantálnunk. Az áramárak csökkenésével a jövedelemtermelő képesség is visszaesik, piaci pozíciónkat éppen ezért csak költségcsökkentéssel őrizhetjük meg – mondta a cég bányásznapi ünnepségén Derekas Barnabás, a vállalat igazgatóságának elnökhelyettese.

Hozzátette, ez nem létszámleépítés. Korábban a természetes fogyást nem pótolták, a mostani termelési szint feladataihoz igazodik az állományi létszám. A vállalat az anyagokat igyekszik olcsóbban beszerezni, illetve beszállítók felé él árcsökkentéssel, de a technológiát is optimalizálják. A bevételeket is növelni kívánják, például a szén lakossági, illetve harmadik félnek történő értékesítésével. A társaság több lábon áll, hiszen ipari parkot is üzemeltet, amelybe vannak jelentkező vállalkozások. A gabona-feldolgozó területét már előkészítették, a szerződést megkötötték, már csak a beruházó betelepülésére várnak. Az ipari parkon keresztül gazdaságfejlesztési pályázatokon való indulásra is nyílik lehetőség.

Az első nyolc hónapban idén 5,7 millió tonna lignitet bányásztak Visontán és Bükkábrányban, ez alapján elérhetik a 9 millió tonnát is. Az eredeti tervekben nyolcmillió tonna lignit bányászata szerepelt, ám a harmadik félnek az exportra történő értékesítés növekedett. A lakossági eladásokban a korán beköszöntő tavasz kis visszaesés hozott, ám ismét beindult a piac, év végére a tavalyihoz hasonló mennyiséggel számolnak. A lakossági értékesítésben továbbra is a bükkábrányi bánya játszik jelentősebb szerepet, hiszen az ott bányászott lignit fűtőértéke és egyéb tulajdonságai jobban kedveznek az otthoni felhasználásnak.

– A középtávú terveinkben továbbra is a kétbányás működéssel számolunk, s éves szinten nyolcmillió tonna lignit bányászatával. A szén felhasználásában elsőbbséget élvez az erőmű, amely fontos eleme a hazai villamosenergia-rendszernek. A 2015-ös évre már lekötöttük az erőmű által termelendő áramot – tért ki a következő időszakra Derekas Barnabás.

 A Mátrai Erőmű Zrt. már lekötötte a jövő évben előállítandó villamos energiát. A két bányában összesen nyolcmillió tonna lignit kitermelésével számolnak.

A cég tervei között beruházások is szerepelnek. A bükkábrányi bányában áthelyezik a 220-400 kilovoltos vezetékeket, Visontán pedig folytatódik a Keleti II-es bánya előterének, azaz az új Keleti III-as bánya területének a feltárása. Itt infrastrukturális fejlesztések zajlanak, áthelyezik a Tarnóca-patak medrét, hidakat építenek, előkészítik a bányászatot, víztelenítik a területet, kialakítják az energiaellátást. Jövőre az első géplánc is megérkezik, s akkor elkezdődhet az üzemszerű letakarítás. A naperőmű építésének előkészületei folynak, az engedélyeket megkapták, pályázatot írtak ki a megvalósításra, ami jövőre meg is kezdődhet.

Nagy fejlesztések kellenek az energiaiparban Rabi Ferenc, a Bánya- és Energiaipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke szerint a következő években érkező 12 ezer milliárd forintnyi uniós forrásból az energiaszektorban is kell, hogy ösztönözzenek beruházásokat. Emlékeztetett arra, hogy Németországban decemberben adtak át egy új, 46 százalékos hatásfokú, 750 megawattos szénerőművet, s arra is, hogy 2025-re a szén szerepét az energiatermelésben minimálisra csökkentenék. Felelevenítette, a visontai bányászat 50 éve kezdődött, abban, hogy a Mátrai Erőmű sikeres, a mostaniak és az elődök munkája is benne van. Ahhoz, hogy a munka megmaradjon, most kell komoly döntéseket hozni.

 

Forrás: HEOL

Fotó: Lénárt Márton

Hajnali havazás: téliesek az útviszonyok

· Belföld

Az ország északi és keleti részében változó intenzitással havazott. Az autópályákon és a főutakon nem okoz fennakadást, de téliesebb útviszonyokra kell számítani.

 A közút Útinform szolgálatának kora reggeli összesítése alapján az északi és a keleti országrészben hajnal óta folyamatosan, változó intenzitással havazik. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. az érintett megyékben II-es készültségi fokozatban dolgozik, a reggeli összesítésünk alapján több mint 250 munkagép és 640 munkatársunk dolgozott a hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkák elvégzésén.

Az autópályákon és a főutakon nem okoz fennakadást a havazás, de téliesebb útviszonyokra kell számítani az autósoknak Nógrád, Heves, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye nagy részén. A salgótarjáni, hajdúszoboszlói, debreceni, polgári, nyírbátori és mátészalkai üzemmérnökségeink térségében havas vagy hókásás szakaszok is előfordulnak, főleg a mellékúthálózaton.

Forrás: HEOL

Továbbra is csak használati víz van Abasáron

· Belföld · Egészség

A Heves Megyei Védelmi Bizottság döntése alapján, a szakemberek és az önkormányzat megfeszített munkájának köszönhetően kiépültek azok a rendszerek, amelyek Abasárt használati vízzel látják el. Működésüket az illetékes hatóságok soron kívül engedélyezték. Mint ismert, a településen október 7-e óta nincs fogyasztásra alkalmas vezetékes víz, mert az abban található szén tetraklorid, valamint triklór- és tetraklór etilén szennyeződés mértéke meghaladta a vonatkozó rendeletben foglalt határértékeket.

Az abasári vízellátó rendszer feltöltése két irányból történt meg: egyfelől Mátrafüred, másfelől a volt honvédségi kutak irányából. Technikai okok miatt jelenleg e két forrás kevert vize található az abasári vízvezeték-rendszerben. A honvédségi kutak részletes vizsgálatai kiváló kémiai és bakteriológiai eredményeket hoztak, ugyanakkor a nehézfém vizsgálatok elvégzését követően kiderült, hogy a kutak vizében 15 mikrogramm/liter arzéntartalom mutatható ki, amely meghaladja a 10 mikrogramm/liter határértéket.

Ez a tény a hálózati víz teljes körű használati vízként történő felhasználását önmagában nem akadályozná. A települési hálózatról vett vízminták mikrobiológiai vizsgálatának előzetes eredményei szerint azonban a hálózati víz egyelőre nem használható ivásra, főzésre és tisztálkodásra sem. Takarításra, mosásra, wc-öblítésre, tüzivíz biztosítására és a fűtési rendszerek feltöltésére a hálózati víz alkalmas.

Az ivóvizet továbbra is lajtoskocsik biztosítják a korábbi vételezési pontokon.

A védelmi bizottság szakértők, illetve a hatóságok bevonásával folyamatosan dolgozik azon, hogy megfelelő műszaki megoldást találjon az egészséges ivóvíz biztosítására. Az ÉRV Zrt. mindaddig eltekint a szolgáltatási díj kiszámlázásától mindaddig, amíg a rendszerbe tiszta, iható víz kerül.

LMP: hol legyen rendrakás Egerben?

· Belföld · Szabadidő

A hét elején a Városüzemeltetési Iroda megkereséssel fordult az önkormányzati képviselőkhöz. Az Egerben megvalósuló közfoglalkoztatási program keretében a Városüzemeltetési Iroda listát készít azokról a közterületekről, önkormányzati és intézményi ingatlanokról, amelyek rendbetételét, gondozását a program keretében a közmunkásokkal végeztetnék el. Ehhez kérték a képviselők segítségét, felvetéseit.

A társadalmi részvétel erősítése miatt az egriektől vártam javaslatokat. Beszélgetések során és rengeteg e-mailban érkezett ötlet, amik valódi problémákat jeleztek, többel magam is találkoztam. A sok észrevétel közül nem egy azonos volt: vagy egy területet vaagy egy utcát emelt ki több javaslattevő egri lakos.

A legjelentősebbnek tűnő problémás helyek a következők:

-          felnémeti (pásztorvölgyi) vízelvezető árok valamint a könyvtár környéke

-          rutinpálya környéke

-          laktanya közvetlen környéke

-          kp-i buszpályaudvar környéke

-          Kertész úti malom környéke

-          piaccsarnok környéke időszakosan

Az összegyűjtött problémás helyekről összeállítottam egy listát indokolással.  A listát a tegnapi nap folyamán elküldtem a Városüzemeltetési Iroda vezetője számára, egyben kértem, hogy adjon tájékoztatást arról, hogy melyik javaslatot emelik be a programba.

Többen jelezték, hogy egy önkormányzati intézményben, méghozzá a Városházán kezdenék meg a takarítást, többen pedig a fejekben kezdeményeztek volna rendrakást. Ezeket a felvetéseket támogatom, 2014-ben pedig az egriekkel közösen meg is valósítjuk.

A javaslattevőknek köszönöm a sok ötletet. Sikerült bemutatni, hogyan működik a részvételi demokrácia városunk érdekében.

Eger, 2013. október 10.

dr. Csarnó Ákos

képviselő, LMP

Kérdés Sós Tamáshoz

· Belföld · Politika

Sós Tamás ne gondolja, hogy a nyugdíjasok emlékezetkiesésben szenvednek

 A szocialista politikusok számára a választási kampány közeledtével ismét fontossá váltak a nyugdíjasok, Dr. Sós Tamás mai sajtótájékoztatója is ennek bizonyítéka. Dr. Sós Tamás azonban bizonyára igyekszik majd elfeledtetni, a múlt homályában tartani mindazt, amit a szocialisták tettek a nyugdíjasokkal nyolc esztendőn át, illetve első négyévi regnálásuk idején. Dr. Sós Tamás óriásit téved, mikor azt feltételezi, hogy a nyugdíjas embereknek törvényszerűen memóriaproblémáik vannak, vagy emlékezetkiesésben szenvednek. A nyugdíjasok sem felejtik el a szocialista kormányok tetteit.

A szocialistáknak kormányzásuk alatt eszük ágában sem volt eltörölni azt a passzust a nyugdíjtörvényből, amely felbruttósította volna 2013-tól a nyugdíjakat, így ennek fejében ma adót is beszedhettek volna a nyugdíjasoktól. A legnagyobb kárt a nyugdíjjárulékokkal tették, hiszen a nyugdíjkassza helyett közel 3 millió ember befizetéseinek 80 százalékát magánnyugdíj-pénztárakba pumpálták. Ezt a pénzt kétes értékű külföldi kötvényekbe fektették, és ebből a brókerek, valamint a pénztárak dolgozói mesés jövedelemre tehettek szert. Eközben a nyugdíjkasszában keletkezett hiányt az állami költségvetésből kellett pótolni. Ha megmaradt volna a magánnyugdíj-pénztári bűvészkedés, akkor 2013-ra már több, mint 400 milliárd forintot kellett volna betenni a kasszába, hogy folyamatosan ki lehessen fizetni a nyugdíjakat. A szocialisták ebből se csináltak gondot, hiszen számukra mindenre megoldás volt az IMF hitel, úgy gondolták abból ki lehet pótolni mindent, így a hiányzó nyugdíjpénzt is. 2007-ben hoztak egy olyan törvénymódosítást, amely alapján 2008. január 1-jét követően nyugdíjba vonulók legalább 8 százalékkal alacsonyabb induló nyugdíjat kaptak.

Ezzel szemben a Fidesz-kormány teljesítette ígéretét: a nehéz pénzügyi helyzet ellenére megvédte a nyugdíjakat és megvédtük azok reálértékét. A 2012 júniusában elfogadott nyugdíjtörvény módosításával továbbra is garantálttá vált a nyugdíjak adómentessége. Nemcsak megőriztük a nyugdíjak vásárlóértékét, de infláció fölötti nyugdíjemelést tudtunk végrehajtani. Ennek köszönhetően a tavaly novemberi 1,6%-os nyugdíj-kiegészítés után januártól további 5,2%-kal nőtt a járandóság. Idén januártól mintegy 3 millió embernek hozott magasabb nyugdíjat vagy nyugdíjszerű ellátást a postás. A nők alanyi jogon negyven év munka után nyugdíjba mehetnek, és nagyon fontos, hogy ebbe a 40 éves szolgálati időbe a gyermekneveléssel töltött idő is beleszámít. Eddig mintegy 90 ezer nő, édesanya élt ezzel a lehetősséggel. Eltöröltük a kötelező magánnyugdíj-pénztári rendszert, ami egy átvágás volt és évről évre egyre nagyobb lyukat ütött a nyugdíjkasszán, egyre több pénzt kellett bevonni más adóbevételekből a nyugdíjrendszer fenntartásához.

A nyugdíjasokkal kapcsolatos rengeteg csúsztatás, politikai haszonszerzés céljából kreált mellébeszélés helyett, kérem Dr. Sós Tamást, hogy sajtótájékoztatója alkalmával adjon végre egyenes választ a következő kérdéseimre:

Tudják-e már, hogy első szocialista kormány négy éve alatt milyen intézkedésekkel lehetett volna kiküszöbölni a nyugdíjak vásárlóértékének 11,9 százalékos csökkenését?

  • Mi indokolta az MSZP kormány alatt a nyugdíjkorhatár megemelését?
  • A Gyurcsány-Bajnai kormány miért vett el egy tollvonással egyhavi nyugdíjat és miért csökkent a nyugdíjak reálértéke?
  • A Gyurcsány-Bajnai kormány miért döntött úgy, hogy 2013-tól bruttó összegben állapítsák meg a nyugdíjakat és megadóztassák azt?

Megkérem Dr. Sós Tamást, az MSZP politikusát, hogy mai, a nyugdíjasokról szóló sajtótájékoztatóján szíveskedjen válaszolni a témához kapcsolódó kérdéseimre, ismertesse pártja vagy személyes álláspontját az ügyben.

Sajtóközleményemet kérdéseimmel természetesen Dr. Sós Tamás részére is eljuttatom, azonban amennyiben sajtótájékoztatóján megpróbálkozna kérdéseim elől kitérni, tisztelettel kérem a sajtó munkatársait, hogy szíveskedjenek azokat tolmácsolni felé!

Köszönettel és üdvözlettel:

Dr. Gondos István

Heves Megyei Közgyűlés

Fidesz – KDNP frakció

frakcióvezető

 

mszp_logoSajtóközlemény

Mivel a FIDESZ megyei politikusai igen szorgalmasan – külön stábbal is – figyelemmel kísérik sajtótájékoztatóinkat, közleményeinket, úgy tudhatnák, hogy az MSZP számára mindig igen fontosak Heves megye és az ország nyugdíjasai.

Viszont az egész lakosság számára nyilvánvaló lehet – sokan saját bőrükön tapasztalhatják -, hogy a Heves megyei fideszes politikusok, hatalmuk 3,5 évében lezüllesztették, leszűkítették az idősek, a fogyatékkal élők tereit. Kormányzásuk első évében máris szétverték a Mátraházi Idősek Otthonát, a legaktuálisabban pedig a Bélapátfalvi Idősek, Fogyatékosok Otthona és Módszertani Intézetében lakó fogyatékkal élők ellen indítottak „hadjáratot”, az ő boldogulásukat, elhelyezésüket próbálták akadályozni.

Ugyan Horváth László megyei kormánymegbízott igyekezett jótevőként kikerülni az ügyből, ám mindenki számára egyértelmű, hogy eredetileg nem támogatta a bélapátfalvi fogyatékosok Szilvásváradra és Bélapátfalvára való lakóotthonos kihelyezését. Jelenleg pedig a két település vonatkozásában egy megrekedt ügyről van szó, hiszen nem határoztak arról a mai napig sem, hogy építenek – egy felvetés szerint -, vagy önkormányzati ingatlant vesznek igénybe a fogyatékkal élők elhelyezésére.

A FIDESZ országosan az idősek, a nyugdíjasok életét is megnehezítette, elvette 65 év feletti ingyenes utazási lehetőségüket, járandóságaikat egyre csökkenti.

Felvetődik tehát a kérdés, hogy mikor éltek jobban az ország és Heves megye nyugdíjasai? A dr. Gondos István frakcióvezető által állandó jelleggel forszírozott Gyurcsány-Bajnai kormányok alatt, vagy ma, amikor a FIDESZ-kormány szinte egyetlen leglátványosabb és legdrágább beruházása, fejlesztése a sorozatos stadionépítés és az 1800 lelket számláló Felcsút falu virágoztatása?

Említhetnénk – nem mellékesként – az Egerben elmaradó fejlesztéseket is, így a vár, vagy az egri kórház ügyében. Miért nem kezdődött el az egri Markhot Ferenc Kórház 5 milliárdos fejlesztése? Miért csak 900 millió forintnyi beruházást terveznek a 2010-ben megítélt 4,5 milliárd helyett?

Hol van az erre a kormányzati ciklusra tervezett 64 kilométernyi út felújítása Heves megyében? Miért csak 11 kilométer valósult meg belőle? Gyalázatos állapotban vannak Heves megye útjai, ezen nevet, botránkozik az ország.

Dr. Gondos István olyan kérdéseket tett fel az MSZP megyei elnöke, dr. Sós Tamás felé, amelyekre lehet, hogy Gondos Úr személy szerint kíváncsi, de a lakosság a jelent éli meg, most nyomorog 4 millió ember az országban. Ez a szám pedig sosem volt ilyen magas.

A lakosságot nem a Gyurcsány-Bajnai kormányok érdeklik, hanem az, hogy a jelenlegi miért sanyargatja őket, miért marad hónapról hónapra kevesebb pénz a pénztárcában. Vagy ha tételes dolgot is hozzá teszünk, akkor az is kérdése a lakosságnak, hogy miért loptak el közel 3000 milliárd forint magánnyugdíj-megtakarítást tőlük. Az Önök közleményében levezetett nyugdíjváltoztatásokra vonatkozó számadatok nem fedik a valóságot, ne tévesszék meg az időseket.

Kérjük a FIDESZ megyei vezetését, hogy a saját házuk táján tegyenek rendet, és a jelenben éljenek, a hátralévő pár hónapnyi kormányzásuk eredményességén dolgozzanak, a többi pedig a fülkében dől el 2014 tavaszán.

Eger, 2013.október 4.

Magyar Gina

Sajtóreferens

MSZP

Választási összefogás

· Belföld · Politika

ÖSSZEFOGÁSSAL A GYŐZELEMÉRT!

A Heves megye 01-es sz. választókörzetben létrejött összefogást a közös célok és az azonos elvek eredményezték. Körzetünkben az összefogás eredményeként dr. Szalóczi Géza az Együtt 2014-PM szövetség tagja a közös országgyűlési képviselő jelölt. A szocialisták vallják, hogy pártállástól függetlenül közös és együttműködő egyéni jelölti kampányra van szükség.

 Még ezen a héten előkészítjük a jelölt bemutatását mindkét pártszervezetünknél (Eger és Füzesabony). Felállítjuk a közös kampánycsapatot és megfogalmazzuk a közös kampánystratégiát. Az MSZP minden rendelkezésére álló erőforrást mozgósít a győzelem érdekében.

 Mindkét fél számára világossá vált, hogy a kormányváltás már nem elég. Világos garanciák kellenek a választókörzetben élő emberek számára. Rögzítenünk kell, hogy a IV. köztársaság: szabad, európai, igazságos és modern köztársaság lesz. Ezen túl: mi lesz a demokrácia tartalma, milyen erkölcsi alapokon nyugszik, és milyen értékeket képvisel. A IV. köztársaság kormánya kiszámítható és szakszerű kormányzást valósít meg.

 Az összefogás két pártja és 01-es választókerületi jelöltje Szalóczi Géza, minden erejével az elesetteket, a kiszolgáltatottakat, a közösség támogatására szorulókat fogja támogatni.

Az összefogás két pártja vallja:

-          esélyt, ösztönzést és támogatást fog adni a még alul lévőknek

-          tisztességes bért és jövedelmet azoknak, akik dolgoznak

-          több felelősséget és közteherviselést kér a felül lévőktől

 Az összefogás két pártja félelem nélküli Magyarországot épít. Ne kelljen senkinek félni, hogy elveszik a magánnyugdíj megtakarítását, bankbetétjét, rokkantsági vagy özvegyi nyugdíját.

Ne kelljen senkinek félni, hogy kivel beszélget, kire szavaz vagy kivel barátkozik!

 A jelölt elhivatott a szegénység csökkentése és a esélyegyenlőség növelése, a kiszolgáltatott társadalmi csoportok védelme érdekében. Az MSZP azért támogatja Szalóczi Géza jelölését mert vallja: a szabadság, igazságosság, szolidaritás és a demokrácia elveit. Elkötelezett az euroatlanti integráció és a modernitás mellett. Reményeink szerint aktívan képviseli az őt megválasztó közösséget és egész életével és munkásságával ezt a közösséget fogja szolgálni.

Habis László méltatlanná vált az egriek és az Eger környéki és füzesabonyi emberek képviseletére. Ezért is kell új képviselőt választani.

Az Együtt 2014-PM szerint az MSZP bebizonyította az utóbbi 23 év választásai alkalmával, hogy meghatározó erőt képvisel Heves megyében, és jelöltjükkel, Szalóczi Gézával szintén a baloldaliságot kívánják erősíteni.

Eger, 2014.szeptember 9.

Korózs Lajos                                      Szalóczi Géza

Országos elnökségi tag                    Országgyűlési képviselő jelölt

MSZP                                          Együtt 2014-PM

MSZP: jelölt van, stratégia nincs

Habis László, a Heves megyei 1. sz. választókerület országgyűlési képviselőjének közleménye

 Az elmúlt napok bejelentéseiből kiderült, hogy a szocialisták feladták Egert. Az MSZP beismerte, hogy nem tud egy általa esélyesnek tartott országgyűlési képviselőjelöltet kiállítani a városban. A szeptember 9-én tartott sajtótájékoztatójuk kapcsán kiadott közleményből kiderült: jelölt van, hangzatos jelszavak vannak, de sem stratégia, sem konkrét elképzelések nincsenek.

A sajtótájékoztatót tartó politikusok számára is szeretném világossá tenni, hogy Eger polgármestereként az egri emberekért és szeretett városunkért dolgozom. A Heves megyei 1-es körzet parlamenti képviselőjeként pedig Eger, Felsőtárkány, Noszvaj és Szarvaskő települések érdekét, és az ebben a körzetben élő polgárokat képviselem.

Sosem dolgoztam Füzesabonyban, e város a jövő évi választásokon lesz az 1-es körzet része, ám a jövőbeni állapot ilyen emlegetését félrevezető, rossz szándékú lépésnek, kommunikációs fogásnak tartom.

Számlagyár: folytatódtak a letartóztatások

· Kék hírek

A Heves  Megyei  Főügyészség  Közérdekvédelmi  Szakága  által  a  2010.  év  elején  folytatott cégtörvényességi vizsgálat során derült fény arra, hogy a szerdai napon sajtónyilvánosságra került, az  egész  országot  behálózó  költségvetési  csalás-sorozat  ügyében  is  érintett  több  gyanúsított Egerben,  egy  közös  székhelyen,  nagy  számban  olyan  fiktív  cégeket  működtet,  melyek  ún. cégtemetőként szolgáltak - tájékoztatott Konkoly Thege László főügyészségi ügyész.

A Heves Megyei Főügyészség sajtószóvivője elmondta: az ügyészi szakágak közötti szoros együttműködés eredményeképpen a Heves  Megyei  Főügyészség  Büntetőjogi  Szakága,  az  akkor  rendelkezésre  álló  adatok  alapján, többrendbeli közokirat-hamisítás bűntettének gyanúja miatt rendelt el nyomozást az ügyben, amely több mint 400 fiktív vállalkozást érint.

- Az ebben a nyomozásban felmerült adatok arra utaltak, hogy egyes elkövetők más módon is – a munkaerő kölcsönzés intézményével visszaélve - éveken át, egy kifejezetten erre a tevékenységre létrehozott bűnszervezet működtetése, illetve az abban való részvételük útján, jelentős összegű jogtalan  haszonra  tettek  szert.  Szolgáltatásaikat  –  a  munkáltatói  terhek  megtakarításának reményében  –  százas  nagyságrendben  vették  igénybe  különböző  cégek.  Ez  a  munkaerő kölcsönzéssel érintett mintegy 10 000 munkavállalót is hátrányos helyzetbe hozta.

- Ezen információk alapján került elrendelésre az a nyomozás, amelyben a keddi napra virradóan összehangolt akcióra: 23 személy őrizetbe vételére, 295 helyszínen bizonyítási eszközként szolgáló iratok, valamint több mint 111 millió forint értékű készpénz, illetve ingóság, továbbá nagy számú, illegálisan tartott lőfegyver és lőszer lefoglalására került sor.

- A nyomozás fokozott ügyészi felügyelet mellett zajlik, ami az adott ügyben - az eljárás eddigi szakaszában - az ügyészség és a nyomozó hatóság hónapok óta tartó, szoros, napi rendszerességű együttműködését  jelentette. Ennek  keretében  az  ügyészség  konkrét  utasításokkal  segítette  a nyomozás eredményességét, valamint részt vett az akció előkészítésében és lebonyolításában is: jelen voltak ügyészek egy ügyvédi irodát érintő budapesti házkutatásnál, valamint Egerben több gyanúsított kihallgatásán is.

- A nyomozó hatóság kezdeményezésére a Heves Megyei Főügyészség 23 őrizetbe vett személy előzetes letartóztatását indítványozta. Szerdán az Egri Járásbíróság 8 gyanúsítottal szemben rendelte  el  a  legsúlyosabb  kényszerintézkedést,  míg  a  mai  napon  további  15  személlyel kapcsolatban születhet döntés.

Forrás:Heol

30 milliárd adót csalhattak

· Kék hírek

Az egész országot behálózó feketegazdasági hálózatot leplezett le a NAV, több száz céggel, saját könyvelőirodákkal, tízezernél is több alkalmazottal, igaz, ezek döntő része nem tudhatta, hogy miben vesz részt. Eleinte a már szinte szokásosnak mondható cégtemetőiparban kezdték az üzletet, aztán áttértek az ipari méretű adócsalásra, úgy, hogy egyébként volt tényleges gazdasági tevékenység is.

„A magyar kriminalisztika történetének egyik legnagyobb akciója zárult le” – jelentette a be a NAV. Az adóhatóság eleinte csak egy cégtemetőszerű szervezet után indult volna el, mivel szemet szúrt nekik, hogy egy Heves megyei településre rengeteg cég van bejegyezve valódi működés nélkül.

Átjelentettek tízezer embert

A felszámolásokban utazó csoport ugyanis továbblépett: a jellemzően sok embert foglakoztató területeken (például takarítás, őrzés-védelem, szállítmányozás) működő cégek alkalmazottait átjelentették különböző munkaerő-kölcsönző cégeikhez. Őket utána gyakorlatilag feketén foglalkoztatták, a bevételeiket pedig fiktív számlákkal ellensúlyozták.Ehhez bonyolult fiktív számlákat gyártó cégcsoportjuk volt, amiknél a céget, ha a NAV elkezdett vizsgálódni, azonnal eladták egy-egy ukrán, szerb vagy román tulajdonosnak, akit természetesen soha nem lehetett többé megtalálni; a céget pedig nyugodtan hagyhatták bedőlni. Az eredeti megrendelők megkapták ugyanazt a – például takarítási – szolgáltatást, az alkalmazottak pedig jellemzően dolgoztak tovább abban a tudatban, hogy be vannak jelentve egy tisztességesen működő céghez. Velük egyelőre nem világos, hogy mi fog történni, hiszen évekig működött ez a modell, az elmaradt járulékok miatt a káruk jelentős, de nem tudni, hogy ki kártalanítja őket. Arról nem is beszélve, hogy ezzel a költségelőnnyel rengeteg tisztességesen működő céget tudtak kiszorítani a piacról az adott iparágakban.

Átlagosan havi százmillió

Az adócsalók több száz céget tartottak fenn, de legalább ötszáz ment át a kezükön így vagy úgy, és cégenként átlagosan havi százmillió forint lehetett az illegális hasznuk. A NAV egyelőre 51 cégre adott konkrét becslést, ezeknél csak az adóhiány 443 millió forint, a teljes kár milliárdokban mérhető, de a több mint 200 különböző bankszámlájuk vizsgálata még biztosan eltart egy ideig.

Most 14 megyére kiterjedő, egyszerre zajló rajtaütésben történt az elfogás több mint ezer résztvevővel 320 helyszínen, a NAV pénzügyi nyomozói és informatikusai, a TEK, a vámosok és a rendőrség közreműködésével, de gyakorlatilag az ország „teljes gazdaságvédelmi bázisa megmozdult”. Arról pedig most sem nyilatkoztak, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal részt vett-e az akcióban.

A bevetés során számos fegyvert, köztük több nyílpuskát, pisztolyt, vadászpuskát és mintegy 9 ezer éleslőszert foglaltak le. A 23 gyanúsított jó részét most is alsóneműben kapták el, akik közül néhányan már vallomást is tettek.

Forrás: INDEX

Épül a kerékpárút: már betonoznak

· Belföld

Javában zajlik a mederkotrás, törmelékelszállítás, a díszburkolat lerakása  a kerékpárút-építéshez kapcsolódóan.

Elkészült a kerékpárút Eszperantó sétányra futó rámpája, amelyet a az újonnan kialakított támfal burkolása követ. A kivitelező azt mondja: a patakmeder rekonstrukció és a kerékpárút a vízügyi és közlekedési előírásoknak mindenben megfelel, a beruházás nem terheli meg ökológiailag a patakot és környékét. A szakemberek a kerékpáros balesetek megelőzésére és  az időnkénti áradások után visszamaradó iszap és hordalék eltakarítására kivehető korlátokat helyeznek el.

Forrás: eger.hu

Péntektől Eger Rallye - 220-an neveztek

· Belföld · Sport · Szabadidő

Ezen a hétvégén rendezik meg Egerben és környékén az Eger Rallye-t, mint az országos bajnokság nyitófutamát. A versenyre 220-an adták le nevezésüket, a látványos nyitó ceremónia péntek este lesz a Dobó téren.

Szerdán a szervezőcsapat vezetője, Lakatos Róbert, és Habis László, Eger polgármestere és országgyűlési képviselője sajtótájékoztatón számolt be a tervekről. Habis László kiemelte: „Eger a borok városa és iskolaváros, kulturális élete pezsgő és színes, és Eger sportközpont is: a sportrendezvények szervezői szeretik a megyeszékhelyet, sokirányú kapcsolatot ápolunk a legkülönbözőbb sportszervezetekkel”. A polgármester szerint Eger letette a névjegyét a rallye-ban is, nagy szívfájdalmunk volt, hogy sok év után 2012-ben a rengeteg munka és erőfeszítés ellenére is elmaradt a futam, ám annál jobban örülünk most, hogy visszatért hozzánk a hazai és szlovák sorozat kezdő viadala.
„A város most 1,8 millió Ft-ot biztosít az Eger Rallye megrendezéséhez, tudjuk, hogy a több száz versenyző és a szervízcsapatok tagjai, valamint a sok ezer látogató érkezése Eger szolgáltatói számára is nagyon fontos ez az esemény” – hangsúlyozta Habis László.

Lakatos Róbert kiemelte: tizedik éve tartozik Egerhez a nyitófutam, a tavalyi szünet miatt ez a kilencedik verseny, amely a barokk városban és környékén zajlik. Leszögezte, hogy az autósport a gazdasági nehézségek ellenére él, fejlődik, azonban a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség és Eger Önkormányzatának hathatós támogatása nélkül lehetetlen lett volna megrendezni a versenyt.

Az Eger Rallye-ra 220-an adták le a nevezésüket, az április 5-én, 6-án és 7-én esedékes viadalon a hazai I. osztály, a Szlovák Nemzeti Bajnokság, valamint historic, rallye II és rallye túra autók is felzúgnak majd. Igyekeztek rapid programokat kínálni a nézőknek, pénteken gépátvétel, pályabejárás, este egyedülálló helyszín a Dobó tér, ahol a hivatalos nyitó ceremóniát tartják. 18.30-kor indul az első autó, 19.30-tól az I. osztály vonul fel, várhatóan 22.00-ig.

Szombaton délután indul a viadal, különlegesség, hogy a pilóták egy 28 km-es gyorsaságit teljesítenek összesen három alkalommal, s az utolsót már sötétben, 19.50-es kezdéssel. A másodosztály tagjai egy gyorsaságit mennek, ám ők éjszakai futamként, ami komoly kihívás és igazi csemege a rajongóknak. Vasárnap már a hagyományosabb száguldás vár a mezőnyre, látványos versenyt ígér a hétvége.

Az Eger Rallye-t 1500 forintos belépőjegy megváltásával mindhárom napon látogathatják a benzingőzösök, és ez a tikett a szervizparkba is érvényes.

Miután a futam közutakon zajlik, a rajt előtt két órával lezárják az érintett szakaszokat, és ez így is marad, egészen a takarítás végéig. A versenyhez igazodva az Agria Volán is módosította egyes járatainak menetrendjét. A lezárásokról plakátokon, szóróanyagokon tájékoztatják a közlekedőket, illetve tudakozódni lehet a www.egerrallye.hu oldalon is.

Forrás: Egriügyek

Fotó: rvo.hu