Keresés: „tó” (4392 találat)

MSZP: Az önkormányzatiság további csökkentése, állami centralizáció

· Belföld · Politika

A politikai alapokra helyezett, központosított vezetés a célja a járási rendszer kialakításának, hangzott el az MSZP Heves Megyei Területi Szövetség mai sajtótájékoztatóján.

Az elmúlt 20-22 esztendő legnagyobb vívmányát, az önkormányzatok saját sorsukról való döntési jogág veszi el a járási rendszer január 1-től, jelentette ki dr. Sós Tamás szocialista országgyűlési képviselő mai tájékoztatóján, melyen erősen bírálta az új közigazgatási forma 2013 elejére tervezett bevezetését. A képviselő szerint látszatintézkedések, látszatfolyamatok lesznek az önkormányzatok kezében, ténylegesen minden lényeges kérdést központilag fognak megmondani. Sós tamás szerint indokolatlan mértékű államosítást, centralizációt és pénzkivonást jelent a járások kialakítása, ami példátlan Európában, visszalépés. A járások létrehozása 30 milliárd forintba kerül, miközben nagyságrendi pénzeket vesznek el az önkormányzatoktól a jövő évi költségvetésben. Nincs tisztázva az alapvető kérdés, hogy mitől lesz jobb a lakosság számára a rendszer, fogalmazott a képviselő.

Az állam karja

Dr. Nagy Imre, az MSZP megyei közgyűlési frakcióvezetője szerint ami történik államosítás, centralizáció, az önkormányzatiság megszüntetése megspékelve egy kis személyi kérdésmegoldással, a holdudvar építésével.
Véleménye szerint az elmúlt két évtized nagy vívmányát, az önkormányzatiságot most leépítik. A megyéket gyakorlatilag felszámolták, ma már csak testület és jól fizetett funkcionáriusok vannak, érdemi tevékenység nem folyik. Nincs érdemi hatáskör, nincs érdemleges területfejlesztés sem, hangsúlyozta a frakcióvezető.
„Míg a kistérség gondolata az önkormányzatiságra, a közigazgatásra és az önkormányzati feladatellátásra épülő társulásokról szól, addig a járás nem más, mint a megyei kormányhivatalok meghosszabbított, alsószintű hivatali karja. Szó nincs arról, hogy az önkormányzatiságot erősítené, kimondottan állami feladatot épít a járási hivatalra.
Itt is egyértelműen megjelenik a centralizáció, ahogy a megyénél, még erősebben megjelenik az államosítás. Az önkormányzatok vagyonát január 1-től államosítják.” – fogalmazott az MSZP megyei frakcióvezetője.
Nagy Imre szerint teljesen átgondolatlan a rendszer, a települési hivatalok megszűnésével a lakosoknak a járási hivatalokhoz kell menni az ügyeket intézni. Így történik az anyakönyvek kezelésével is.
Komoly problémákat jelent a munkamegosztás, a rendszer nem tisztázza a jegyzők munkakörét sem. Hasonlóan bizonytalan a helyzet az intézmények tekintetében . Több önkormányzat társulásos formában látja el feladatát, nem tudni mi lesz ezekkel, ha a társulásokat megszüntetik. A szakmaiság vesztésre áll és úgy néz ki, hogy politikai kinevezettek lesznek a járási hivatalok vezetői, jelentette ki Nagy Imre.

Hét járás Hevesben

A járási rendszer kialakítása egyetlen olyan előnnyel sem jár, amely akár a lakosság, akár a munkavállalók érdekeit szolgálná, kizárólag a kormány részére nyújt központilag irányítható „játékteret”. Ráadásul az összevontság a jelenlegi önkormányzatoknál dolgozók nagyszámú elbocsátásával is járhat, ami beláthatatlan társadalmi, szociális következményeket vonhat maga után. – áll az MSZP Heves Megyei Területi Szövetség közleményében.

Heves megyében 7 (egri, pétervásárai, hatvani, füzesabonyi, bélapátfalvai, gyöngyösi, hevesi) járás kialakítását tervezi a kormány, országosan 168-at. Előfordulhat, hogy egyes települések nem ugyanabba a járási körzetbe tartoznak majd, mint amelyik választókerületbe kerültek az új besorolás szerint.

Az MSZP álláspontja szerint a járási rendszer kialakítása indokolatlanul felerősíti az állam és a politika szerepét, kiüresíti a mostanra „kirablás” alatt álló önkormányzatokat, szétverik a kisebb hibákkal ugyan, de az elmúlt 20 év alatt jól működő önkormányzati rendszert.

Heves megyében is a falusi, kistérségi polgármesterek részéről fogalmazódik meg a legtöbb aggodalom a járások kapcsán. Az elmúlt két évben súlyos mértékben növekedtek az üzemanyagárak, drámaian csökkent a közösségi közlekedés színvonala és kapacitása. Már ezek is lényegesen nagyobb terhet raknak az emberek vállára, ha ügyintézés céljából be kell utazniuk a járási székhelyekre olyan ügyben is, amit korábban helyben elintézhettek.

Forrás: Holló Miklós/ Egriügyek

Hamarosan megkezdődnek az emelt szintű szóbeli vizsgák

· Oktatás

Május 25-én befejeződtek a 2012. évi tavaszi érettségi írásbeli vizsgák A tanév rendjében meghatározott 16 nap alatt 1210 vizsgahelyszínen 136 546 érettségiző írásbeli vizsgáira került sor.

Az írásbeli vizsgák megszervezése során az Oktatási Hivatal (OH) munkatársai a vizsgázók számára 1.041.143 feladatlapot és CD-t csomagoltak be és juttattak el közel 38.000 biztonsági fóliatasakba, 7.744 dobozban a helyszínekre. A csomagolás és a kiszállítás a többlépcsős ellenőrzési rendszer és az abban dolgozó hivatali munkatársak, szállítók, körzetközponti jegyzők és iskolaigazgatók pontos munkájának köszönhetően gyakorlatilag hibamentes volt - olvasható a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben.

Az írásbeli vizsgák feladatlapjai, valamint a hozzájuk tartozó javítási-értékelési útmutatók az előzetes ütemezésnek megfelelően felkerültek az OH honlapjára, így minden érdeklődő pontosan tájékozódhat a feladatokról és azok megoldásairól. Május 26-án 8 órától már mind az 512 vizsgaanyag (feladatlapok, javítási-értékelési útmutatók, egyéb elektronikus anyagok) megtekinthető a jelzett honlapon.

Az érettségizők számára tehát befejeződtek az írásbeli vizsgák. A vizsgadolgozatok kijavítása után a vizsgázók saját iskolájukban megtekinthetik vizsgadolgozataikat és – amennyiben úgy találják, hogy az elbírálás nem a javítási-értékelési útmutató szerint történt – észrevételt tehetnek a javítással kapcsolatban. Az emelt szintű dolgozatok megtekintésének dátuma országosan egységes: 2012. június 5. A középszintű dolgozatok megtekintési ideje - az iskola döntésétől függően - ettől eltérhet.
Azok a vizsgázók, akik közvetlenül a vizsgaszervező kormányhivatalok valamelyikénél jelentkeztek a vizsgára, a vizsgabehívójukról, illetve az OH honlapjáról tudhatják meg, hol tekinthetik meg a kijavított vizsgadolgozataikat. A megtekintés ideje számukra – a vizsga szintjétől függetlenül – szintén 2012. június 5.

Az érettségi vizsgák következő szakasza, az emelt szintű szóbeli vizsgák időszaka június 7-13. között lesz (36.868 szóbeli vizsga, 148 vizsgahelyszínen, 2454 tantárgyi bizottság előtt). Az érettségizők emelt szinten 65-féle vizsgatárgyat választottak, ezen tárgyak mindegyikéből van szóbeli vizsga is. Az emelt szintű vizsgákat a húsz megyei/fővárosi kormányhivatal (KH) szervezi. A szóbeli tételeket az OH készítteti el, és a KH-k közreműködésével juttatja el a három fős tantárgyi bizottságokhoz. A tantárgyi bizottságok elnökét és tagjait a vizsgaszervező KH bízza meg.

A vizsgázó teljesítményét az adott tantárgyi bizottság mindhárom tagja a vizsgatárgy leírásában, jogszabályban rögzített szempontok alapján, egyéni értékelő lapon külön-külön értékeli, majd az egyéni értékelések egyeztetése után közösen tesznek javaslatot az érettségi vizsgabizottságnak a vizsgázó teljesítményének minősítésére. A tantárgyi bizottság egyéni osztályozó ívet állít ki minden vizsgázóról, amelyet a vizsgaszervező KH megküld az illetékes érettségi vizsgabizottság részére.

Az emelt szintű szóbeliket követően, június 18-átől 29-éig lesznek a középszintű szóbeli vizsgákra.

(fotó: ponthatarok.hu)

Agria Nyári Játékok 2012

· Kultúra · Szabadidő

Minden eddiginél színesebb és gazdagabb műsorkínálat várja az idei Agria Nyári Játékok látogatóit – fogalmazott Kelemen Csaba, a fesztivál főszervezője a napokban tartott sajtótájékoztatón.

Június 27-e és augusztus 15-e között rendezik városunkban az Agria Nyári Játékokat. Operettek, koncertek, prózai darabok és táncos produkciók is szerepelnek a kínálatban. A közönség láthatja majd a Zrínyi 1566., A Fejedelem és az Egri Csillagok című történelmi musicaleket, de bemutatják Egressy Zoltán Portugál című színművét, a Lili bárónő és a Mária főhadnagy című operetteket. Mindezeken kívül fellép majd Demjén Ferenc, Roby Lakatos és a 60 fős ukrán állami népi együttes is. A gyermekeket idén 18 előadással várják, melyeket az Érsekudvarban, valamint a Lenkey János Általános Iskola udvarán tartanak.

A város idén is támogatja a fesztivált, melynek összköltsége 47 millió forint.

Forrás: Egriszín

Gyermeknap a színházban

· Kultúra · Szabadidő

Hátrányos helyzetű gyerekeket lát vendégül a Gárdonyi Géza Színház tánctagozata májusban. A Nemzetközi Gyermeknap alkalmából a GGTánc Eger társulata legújabb bemutatójával, a Táncfantáziákkal ajándékozza meg a fiatalokat.

 Május 29-én 19 órától a Szalaparti Általános Iskola diákjai közül húszan nézik meg a táncjátékot. A gyerekek többsége szívesen táncol, minden évben készülnek színpadi produkcióval az iskolai rendezvényekre.

(fotó: Gál Gábor)

Vezetői megbízások

· Oktatás · Politika

A Közgyűlés május 23-i ülésén összesen hét intézmény: három óvoda és négy általános- illetve középiskola vezetőinek megbízásáról döntött.

A hét közül csupán egyetlen esetben - nyugdíjazás miatt - történt személyi változás: a Kossuth Zsuzsanna Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium igazgatónője, Matúzné Nagy Ildikó már 2011 szeptemberében bejelentette, hogy a következő tanévtől átadja helyét. Utódja a szerdai testületi döntésnek megfelelően Kerekné Fábri Eufrozina eddigi igazgatóhelyettes.

A fentieknek megfelelően a következő intézményvezetők megbízatását öt évvel meghosszabbította a Közgyűlés:
Benedek Elek Óvoda (Vallon utca 4.) - Gál Judit
Ney Ferenc Óvoda (Ifjúság utca 7-9.) - Csományné Pós Judit
Szivárvány Óvoda (Kertész utca 38.) - Felföldiné Szabados Ágnes
Hunyadi Mátyás Általános Iskola - Bodnár Gábor
Kemény Ferenc Sportiskola és Általános Iskola - Kékesi László
Bornemissza Gergely Szakközép-, Szakiskola és Kollégium - Borbély András

Egyházi fenntartásba kerül az Andrássy

· Oktatás

Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata átadja az egri Andrássy György Közgazdasági Szakközépiskola fenntartói jogát a Magyar Katolikus Egyház Egri Főegyházmegyéjének - többek közt erről is döntöttek a május 23-ai közgyűlésen.

Dr. Ternyák Csaba érsek 2012 áprilisában jelezte, hogy az egyház szeretné átvállalni az iskola fenntartásai feladatait. Az Érsekség vállalta, hogy a tanári kart - változatlan létszámmal - a katolikus egyház foglalkoztatja tovább, s az eddigi juttatásokat biztosítja a szakembereknek. A leendő egyházi fenntartású intézménybe bármilyen felekezethez tartozó diák jelentkezhet, aki az Andrássyban megismert magas színvonalú szakmai képzés iránt érdeklődik. A katolikus felekezethez való tartozás a Főegyházmegye vállalása szerint előnyt fog jelenteni a felvételnél, de nem lesz feltétele az intézményben történő tanulásnak, illetve munkavégzésnek - olvasható a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben.

Az intézményt 90 évvel ezelőtt az érsekség alapította, így jött létre az Egri Érseki Felsőkereskedelmi Iskola, egy patinás intézmény, amely Egerben mindig is a középfokú gazdasági képzést szolgálta. Az épület a várható törvényi rendelkezések nyomán önkormányzati tulajdonban marad, így hangsúlyozottan csak a fenntartási feladatok átadásáról van szó. A város és az egyház képviselői megállapodtak abban, hogy félévente állapotfelmérést végeznek az épületben.

Rossz címre mentek a tűzoltók

· Kék hírek

Kártérítésért akarja perelni a tűzoltókat egy gyöngyösi család.

A közelmúltban a társasházukhoz hívták a lánglovagokat, mert a házból füstöt észleltek. Mivel nem lehetett tudni, hogy honnan jön a füst, illetve, hogy van-e valaki veszélyben, ezért betörték a család ajtaját is, de előtte a teraszról próbáltak bejutni.  Csakhogy az ajtó egy több százezer forint értékű biztonsági ajtó.

Később kiderült: tűz nem volt, a szomszéd felejtette a vacsoráját a sütőben.

A kárt nincs aki kifizesse: a családnak nincs biztosítása, a tűzoltók életet menteni mentek, akár károkozás árán is. A szomszéd pedig nem okozott tüzet.

Vadmalacka és kis rókák is a gyöngyösi állatkertben

· Oktatás · Szabadidő

Árván maradt vadon élő és egzotikus állatok is megtalálhatók a gyöngyösi állatkertben. A néhány hetes láma és a kis őzike mellett a gyerekek kedvence a kis, szelíd vadmalacka, amelyik 3 rókakölyökkel él együtt.

Az állatotthon munkatársai elmondták: a lehető legjobb körülményeket szeretnék megadni lakóiknak. A gyerekek közel is kerülhetnek az állatokhoz, megsimogathatják a nyulat, a bűzös borzot, de akár a vadmalackát is.

Ismét eltűnt egy tűzoltó

· Kék hírek

Nem érti Gyöngyöstarján lakossága a kedden történt öngyilkossági kísérlet okát. Mindenki példás családapaként ismeri a Gyöngyösön szolgáló tűzoltóparancsnokot. Alig egy hónapja született meg harmadik gyermekük, így a faluban élők megdöbbenve  beszélik egymás között, hogyan vonulhatott félre a temető melletti részre és ott fagyálló ivásával próbált véget vetni az életének.

A kollégái kezdték a keresését, mivel nem jelent meg a munkahelyén, rendőri erők bevonása után nyomozókutyák találták meg a férfit, akit mentőhelikopterrel szállítottak kórházba. A faluban élők már úgy tudják, jobban van és sikerült megmenteni az életét. Folyamatos találgatások kaptak szárnyra, hogy esetlegesen milyen  összefüggés lehet a mostani öngyilkossági kísérlet és a  hatvani tűzoltóparancsnok helyettes pár hónappal ezelőtti eltűnése között.

Gál Judit került Orosz Ibolya helyére

· Belföld · Politika

A 2011 szeptemberében tartott Kulturális és Idegenforgalmi Bizottsági ülésen elhangzottak sok kárt okoztak Egernek, ezért Habis László polgármester a május 23-án tartott közgyűlési ülésen visszahívta posztjáról Orosz Ibolyát - áll a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben.

A Kulturális és Idegenforgalmi Bizottság elnöki posztjáról és a bizottsági tagságból a polgármester visszahívja Orosz Lászlóné Ibolya tanácsnok asszonyt. A nagy többséggel elfogadott javaslat része az is, hogy Habis László indítványára a szakmai bizottságot a továbbiakban Gál Judit, a KIB korábbi tagja vezesse elnökként, és a megüresedő helyre dr. Misz Mihály kerüljön a bizottságban.

Az Urbanisztikai Bizottságban is volt személyi változás, munkahelyi elfoglaltsága miatt Jung László képviselő helyett Lombeczki Gábor dolgozik tovább a grémiumban.

Habis László polgármester kiemelte: dr. Misz Mihály és Lombeczki Gábor plusz terhet vállal azáltal, hogy mostantól fogva nem egy, hanem két bizottság munkájában vesz részt. A városvezető leszögezte: higgadtan, megfontoltan kell dönteni ebben a helyzetben, hiszen az ügy túlnőtt saját magán és egészen másról kezdett szólni, mint ami ténylegesen történt. Valótlanságokat lehetett olvasni az újságokban és az Interneten. Azon dolgozott az elmúlt hetekben, hogy ez a szerencsétlen történet a város hírnevét a legkevésbé csorbítsa. A polgármester utalt arra, hogy a Székhelyi-üggyel kapcsolatban további javaslatokkal is él majd, hiszen szükség van tartalmi változtatásokra. A konzekvenciákat le kell vonni, szükséges átgondolni a szervezeti, hatásköri, személyi kérdéseket a városban – fogalmazott Habis László.