Keresés: „ár” (5447 találat)

Elúsztatják Eger pénzét?

· Belföld · Politika

Helybenjárás címmel városnéző sétára hívta az érdeklődőket Szalóczi Géza, az Együtt 2014-PM képviselőjelöltje, és Pál György önkormányzati képviselő (MSZP).

Rendezik a kórházak adósságát

· Belföld · Egészség · Politika

Az ország valamennyi kórháza részesül abból a 33 milliárd forintból, melyből Heves megyébe 870 millió érkezik.

Az egri kórház 250 milliót kap, mely a kifizetetlen számlák egy részének rendezésére szolgál - jelentette be sajtótájékoztatón Nyitrai Zsolt, országgyűlési képviselő.

Hat év fogházra ítélték a halálos balesetet okozó szlovák nőt

· Belföld · Kék hírek

A Fővárosi Bíróság több, mint egy éves eljárást követően hirdetett pénteken ítéletet.

Hat év fogházbüntetésre ítélte és a vezetéstől öt évre eltiltották első fokon Eva R. szlovák állampolgárt négy ember halálát követelő ittas járművezetés miatt pénteken első fokon, nem jogerősen a Gödöllői Járásbíróság. A közúti veszélyeztetés vádja alól ugyanakkor felmentették a vádlottat.

A nő az ítélet szerint a büntetés kétharmadának letöltése után bocsátható feltételesen szabadlábra, ebből leszámítják azt a 15 hónapot, amelyet eddig előzetes letartóztatásban töltött. A vádlottat bilincsben vezették be a tárgyalóterembe.

A heol.hu már többször beszámolt róla: múlt év augusztus 21-én hajnalban az M3-as autópályán Rezesová 165 kilométer/órával robogott kocsiján, nekiütközött az előtte haladó Fiat Puntónak, azt teherjárműnek lökte. A Fiat onnan a szalagkorlátnak ütközött, kigyulladt. A benne utazó két karácsondi házaspár tagjai közül hárman bennégtek, negyedik társuk később a kórházban hunyt el.

Az MTI azt írta: a bíróság szóbeli indoklása szerint nem kizárható, hogy a sértettek járműve szabálytalan sávváltást hajtott végre közvetlenül a baleset előtt. Ugyanakkor a bíróság azt is kifejtette, hogy ha a vádlott az autópályán engedélyezett leggyorsabb, óránkénti 130 kilométeres sebességgel halad, akkor vagy fél méterrel a sértetti jármű előtt felveszi annak sebességét és nem ütköznek össze, vagy mintegy 10 kilométeres sebességkülönbséggel ütköznek, és abban az esetben a másik jármű utasai nem szenvednek halálos sérüléseket. Ezzel szemben a vádlott mintegy 165 kilométeres sebességgel haladt a négy halálos áldozatot követelő ütközéskor.

A bíróság a vádlottat öt évre eltiltotta a közúti járművezetéstől.

A közúti veszélyeztetés vádpontja alóli felmentéssel kapcsolatban a bíró azt emelte ki, hogy azt nem a vádlott követte el.

Hantos Ádám ügyvéd, a sértettek jogi képviselője a szóbeli indoklás szünetében elmondta, hogy a több ember halálát okozó ittas járművezetés 5-től 10 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, tehát ebben az ügyben az elsőfokú ítéletben kiszabott szabadságvesztés lehetne súlyosabb is.

Az ügyvéd hozzátette: ha a vádlott szabályosan közlekedett volna, akkor nem lettek volna halálos áldozatai a balesetnek. Hantos Ádám hozzátette azt is, az eddig megismert tényállás alapján már biztosra vehető, hogy a polgári jogi, kártérítési felelősség egy másik eljárásban megállapítható.

A bíróság szóbeli indoklása még várhatóan órákig eltarthat.

Korábban az ügyész tíz évnél is súlyosabb szabadságvesztést indítványozott több ember halálát okozó ittas járművezetés és közúti veszélyeztetés miatt, a vádlott és védője ugyanakkor felmentést kért. A vádlott a bírósági eljárás megindításakor nem kérvényezte annak Szlovákiába való áthelyezését. Az ittassággal kapcsolatban arra hivatkozott, hogy csak előző nap ivott, az "eltéréseket" az arcüreggyulladására, köhögésére útközben beszedett gyógyszerek okozhatták, valamint az, hogy a karambol utáni sokkos állapotában meghúzta a mellette lévő, folyadékkal teli üveget, amelyben vodka volt.

Az ügyész korábbi állásfoglalása szerint a nő valójában közepes mértékű alkoholos befolyásoltság alatt vezette kocsiját, így ez a védekezés nem vehető figyelembe.

Szlovák sajtóhírek szerint a vádlott a kassai "Rezes klán" egyik tagja, Eva Varholíková Rezesová. Apja Alexander Rezes a 1990-es években Vladimír Meciar kormányának közlekedési minisztere, a kassai vasmű privatizációjának kulcsszereplője, az ország második leggazdagabb embere volt. A büntetőpert a szlovák média a helyszínen is nagy érdeklődéssel kísérte.

Forrás: MTI/heol.hu

Rablás Egerben

· Kék hírek

A rendőrség nyomozást folytat az eset kapcsán.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján, ismeretlen személyek 2013. november 17-én 18 óra és 20 óra 30 perc közötti időben egy Eger-felnémeti lakóház ajtaját befeszítették, majd az ott lakó idős személyt megkötözték, bántalmazták és két személyes tárgyát eltulajdonították.

Az Egri Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettesek ellen.

Rókát láttak a városban

· Belföld · Szabadidő

Többen jelezték, hogy kutyasétáltatás közben rókát láttak a Felsővárosban Egerben.

 Érdeklődésünkre az egri állatvédők elmondták: ők is hallottak már róla - sőt őket is rendszeresen megkeresik ez ügyben - hogy rókák merészkednek be a város külső részeire, de már az Északi lakótelepen is egyre gyakoribb vendégek a vörös bundások.

Az állatvédők azt mondják, ez egy természetes folyamat eredménye: az urbanizáció miatt kisebb az életterük a vadállatoknak, és a hidegebb időjárás miatt élelmet is nehezebben találnak már, ezért jönnek be a települések csendesebb részeire. De pánikolni felesleges. Az a róka, amelyik nem közelít az emberhez, attól nem kell tartani, biztosan nem veszett állat, csupán éhes, azért láthatjuk őket mind gyakrabban.

A szoljon.hu azt írja: egyre több az országban a veszett róka, szeptember óta tucatnyi esetben állapították meg a fertőzést. A vírus jelenlétét Jász-Nagykun-Szolnok megyében is igazolták, több községben már ebzárlatot is hirdettek az elhullott beteg vörös bundások miatt.

A HEOL kérdésére Gombkötő Péter, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság zoológusa is megerősítette: kéthavonta biztosan érkezik hozzájuk telefonos megkeresés, hogy lakott területen rókát láttak. Nekik ezzel nincs teendőjük, hiszen a róka Magyarországon nem védett,  vadászható faj. Hozzátette, a folyamatos immunizálás miatt nagyon kicsi az esélye annak, hogy a házak közé tévedő vad veszett lenne, de kétségtelen tény, hogy más betegségeket a kutyákon keresztül terjeszthetnek ezek az állatok.

Megkérdeztük a Heves Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatósásának vezetőjét, Bocsi Csabát is tapasztalataikról. Vadászati osztályukra érkezik bejelentés, ha valahol rókatetemet találnak. Legutóbb 3 héttel ezelőtt jeleztek ilyet nekik Bélapátfalva térségéből, munkatársai szabályszerűen jártak el: értesítették a Nemzeti Élelmiszerlánc Biztonsági Hivatalt. Az állat tetemét megvizsgálták, a róka nem volt veszett. Nincs ok aggodalomra.

Forrás :HEOL

Nem tréfa: pánik a buszon

· Kék hírek

Pánik tört ki kedd délután az egyik egri buszon, miután sokan lettek rosszul a levegőbe került anyagtól: elkezdtek krákogni, köhögni valamitől. Valószínűleg fiatalok szórakozhattak: egy gázspray tartalmát fújhatták ki a zsúfolt buszon. A jármű vezetője megállította a buszt, azonnal leszállította a pánikba esett utasokat, a nagyobb baj megelőzésére.

Az utasokkal együtt a "csínytevők" is leszállhattak és a esti órán eltűntek. Szerencsére komoly baja senkinek sem lett, szellőztetés után a busz folytatta útját.

Az általunk megkérdezett szakember elmondta: az ilyen eszközök zárt térben, közelről súlyos sérüléseket is okozhatnak.

Úgy tudjuk, hogy a Agria Volán feljelentést tett a rendőrségen és belső vizsgálatot is indított.

Felment a sorompó és jött a vonat (videóval)

· Belföld

A ma reggeli csúcsforgalomban baleset veszélyes helyzet alakult ki a Mekcsey úti vasúti átjáróban: pirosra váltott a lámpa, lezáródtak a sorompók, majd kikapcsolt a fényjelző és alaphelyzet-közeli állapotba visszaálltak a sorompók. Ebben a pillanatban érkezett a tehervonat, amelyik átdübörgött az átjárón Felnémet felé.

A sofőrök rémülten nézték a történéseket. Szerencsére még senki sem indult át a síneken, így nem történt tragédia.

Úgy tudjuk, az elmúlt napokban többször is rosszul működött a biztonsági berendezés.

Szemtanúk elmondták, hogy többször is próbálták a MÁV illetékeseit telefonon értesíteni, sikertelenül.

Rozália temető: tegnap szemét, ma tűz

· Belföld · Kék hírek

Valaki felgyújthatta a szemetet.

Mint tegnap beszámoltunk róla, az egri Rozália temető mellett nagy mennyiségű, szeméttel kevert falevelet tárolnak. Mint a temető gondnoka elmondta, legkésőbb tavaszig elszállítják a felgyülemlett hulladékot.

Kedd délután telefonáltak a temető környékén élők és a városban közlekedők, hogy óriási füstöt látnak a tegnap bemutatott szeméthegy felől. A füst betakarja az egész környéket, a házakban is alig tudnak megmaradni.

Személyes sértésnek érzi és valamelyik konkurens kezét véli felfedezni a tűz keletkezésében a temető gondnokságát ellátó cég vezetője. Elmondása szerint szerda reggelre várták a munkásokat, hogy az adásunkban is bemutatott szemétdombot megszüntessék.

A szomszédok hívták telefonon, hogy a falevelek égnek, majd megérkezése után a cégvezető személyesen hívta ki a tűzoltókat.

A környéket hatalmas füst borította be, hiszen nem csak a falevelek égtek, hanem a kupacban lévő műanyagok is.

A katasztrófavédelem szóvivője érdeklődésünkre elmondta: fél 5 körül érkezett a bejelentés hozzájuk,  1 gyorsbeavatkozó egységgel vonultak a tűz megfékezésére.

Adomány a beteg gyerekeknek

· Belföld · Egészség

Az Országos Egyesület a Mosolyért Közhasznú Egyesület betegőrző monitort adott át a kis betegek számára az egri Markhot Ferenc kórházban.

Dr. Vargyay Éva osztályvezető főorvos elmondta: a nehéz anyagi helyzetben lévő kórháznak jelenleg esélye sem lenne ilyen fejlett berendezést vásárolni, ezért minden lehetőséget megragadnak, amivel a kis betegek gyógyulását elősegíthetik.

A készülék közel egy millió forintos árát vállalkozók segítségével sikerült előteremteni.

Bántja a szemét a szemét: óriáskupac a gyurgyalagok költőhelyén

· Belföld

Az egri Rozália temető melletti területen gyűjtik a szemetet: eredetileg csak a szerves hulladékot, faleveleket, virágokat dobták le a kerítés melletti bányagödörbe, ma már azonban  a temetőben keletkezett valamennyi hulladék ott köt ki. A fenntartók szerint ideiglenes tárolásról van szó és az egyéb hulladékot a temető látogatói dobták a szakadékba. A gondnokság szerint egyébként tavasszal az összes szemetet elszállíttatják a helyszínről.

A szemétdomb felfedezői értesítették a Bükki Nemzeti Park munkatársait is, hiszen ezen a területen fészkel a védett gyurgyalag is, így veszélybe kerülhetnek a költőhelyek.

Szerettük volna megtudni a plébánia álláspontját is, de nem kívántak élni a lehetőséggel.