Keresés: „ár” (5447 találat)

Repültek a párnák Mátraderecskén

· Kultúra · Szabadidő

Ezen a hétvégén rendezték meg a már hagyományos Palóc Párnafesztivált Mátraderecskén.

Pénteken a hagyományőrzők mellett koncertek várták a látogatókat és a helyieket. Szombaton főzőversenyen vehettek részt az érdeklődők. A gyerekek számára a fénypont a párnacsata volt, ahol bizonyíthatták ügyességüket, gyorsaságukat. Persze nem maradhatott el a felvonulás sem.

Motoros baleset Mónosbélnél

· Kék hírek

Négy motoros közlekedett szombaton este 7 óra körüli időben Egerből Kazincbarcika felé, amikor Mónosbél előtt ketten balesetet szevedtek.

Az elől haladó motoros átsodródott a szemközti sávba, ott egy épp arra haladó kocsit jobbról érintve a szalagkorlátnak csúszott. A mögötte érkező motoros azonban már nem tudta kikerülni az egyébként szabályosan haladó autót, és a bal elejének csapódott.

A hátul érkező két motoros még időben meg tudott állni.

Az elől haladó összetörte a motort, de sérülések nélkül úszta meg a kalandot.

A második, ütköző gép vezetője nem volt ilyen szerencsés: úgy tudjuk kéz- és lábtöréssel szállították kórházba.

A helyszínelés idején először teljes útzár volt, majd váltott irányban megindult 1 sávon a forgalom.

Ugrálnak Gyöngyösön

· Szabadidő

Két új lakója van a gyöngyösi állatkertnek: megérkeztek a kenguruk. A jövevények még nagyon félnek, de már egyikük megmutatta magát a látogatóknak és a kamerának.

Drift Máriapócson

· Sport · Szabadidő

Drifterek és rajongók töltötték meg az elmúlt hétvégén a máriapócsi versenypályát. Bőgtek a motorok, füstöltek a kerekek a látogatók nagy örömére, a bajnokság utolsó előtti állomásán.

Látásra nevelés, vizuális kultúra

· Kultúra · Szabadidő

A fiatalok vizuális kultúráját volt hivatott emelni az a projekt, melyet a a Vármúzeum égisze alatt bonyolítottak. A 254 alkalommal tartott foglalkozásokon közel 2500 diák vett rész két féléven keresztül, 20 millió forintos támogatásból.

2 milliárd forintos fejlesztés az Egererdőnél

· Belföld · Gazdaság · Szabadidő

Közel 2 milliárd forintos fejlesztést hajtott végre az Egererdő Zrt. Az egészségmegőrző és életmódformáló táboroktól a erdei iskola fejlesztésén  át a kisvasútig sok mindenre költöttek a tulajdonos segítségével.

Az elkészült munkáról és a tervekről beszélt dr. Jung László vezérigazgató

Nyitnak a kollégiumok

· Oktatás

Az egri Eszterházy Károly Főiskola (EKF) több helyszínen 878 kollégiumi férőhellyel rendelkezik. Ezek közül 728 olyan épületekben található, amelyeket az utóbbi években felújítottak. A kollégiumi díjak ebben az évben a tavalyiakhoz képest ezer forinttal emelkedtek, 9000 és 17 000 forint között mozognak - tájékoztatott Vécsei Zoltán, az EKF Hallgatói Centrumának igazgatóhelyettese. Közlése szerint a felvett hallgatók mintegy 60 százalékának tud a főiskola kollégiumi helyet biztosítani.

Egerben egy másfél szobás lakás albérleti ára - rezsi nélkül - 40 ezer forint körül van havonta, szobát már 20 ezer forintért lehet bérelni. Vannak az említettnél olcsóbb és drágább lakások, mindez attól is függ, milyen messze van az ingatlan a belvárostól, és milyen a felszereltsége.

Forrás: MTI

Baleset: jelzett a szonda

· Kék hírek

Eger és Szarvaskő között történt baleset hétfő délelőtt. Egy mikófalvai férfi közlekedett Eger irányából Szarvaskő irányába, amikor - eddig tisztázatlan okból - az árokba hajtott. Valószínűleg a biztonsági öve nem volt bekapcsolva, a tűzoltók feszítővágó segítségével a hátsó ülések közé szorulva találták meg, onnan vágták ki.

A rendőrség szóvivője elmondta: a férfi alkohol tesztje során a szonda pozitív értéket mutatott.

A sérültet az egri kórházba szállították. A helyszínelés idején teljes útzár volt érvényben.

Pétervására: leégett egy ház

· Kék hírek

Szombaton délután vették észre a szomszédok, hogy egy frissen felújított és bővített családi ház ég.

A tulajdonost néhány perccel korábban látták a házból távozni, ők már csak a tűz ropogására lettek figyelmesek. Megpróbálták egy slaggal eloltani a tüzet, de az nem sikerült.

Az időközben értesített tűzoltóknak is több mint 1 óra megfeszített munkával sikerült a lángokat legyűrni.

Személyi sérülés nem történt, a ház teljesen kiégett, az anyagi kár jelentős. A tűz keletkezésének okát vizsgálják.

Víz alatti hoki Egerben

· Sport · Szabadidő

Egerben rendezik meg a víz alatti hoki világbajnokságát.

A sportot Angliában találta ki Alan Baker 1954-ben, aki az akkor újonnan alapított Déltengeri Vízalatti Szövetség (Southsea Sub-Aqua Club) tagja volt. A játék eredeti célja az volt, hogy visszatartsák az új tagokat, hogy elhagyják a klubot a téli hónapokban, amikor is túl hideg volt a tenger vize a búvárkodáshoz. Itt, a Southsea Sub-Aqua Club- ban játszotta Baker először a vízihokit búvártársaival, többek között John Ventham- mel, Jack Willis- szel és Frank Lilleker- rel.

Eredetileg "Octopush"- nak nevezték el a játékot. A szabályok szerint a játékhoz két, 8 fős csapatra (innen az „octo-”), egy ütőre emlékeztető kis tolópálcára (innen a „-push”), egy borítás nélküli korongra és egy kapura volt szükség. A szabályok időközben változtak.

A mostani világversenyre közel 1000 versenyző és 500 kísérő érkezett Egerbe.