Keresés: „ár” (5447 találat)

Uzsorásokat fogtak el

· Kék hírek

A Hevesi Rendőrkapitányság 2013. február 7-én büntetőeljárást rendelt el uzsora bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt T. Lajos kömlői lakos ellen, aki a rendelkezésre álló adatok szerint több sértett részére uzsorakamatra adott kölcsönt.

Az egyik sértett 2010-ben kért kölcsön T. Lajostól. Összesen 35 ezer forintot kapott, amiért azóta folyamatosan, minden hónapban 51 ezer forintot, a sértett részére folyósított családi pótlék teljes összegét  kellett átadnia a gyanúsítottnak.

Egy másik sértett 2012. október hónapban kért kölcsön 15 ezer forintot T. Lajostól, amiért a következő hónapban már 45 ezer forintot, azóta pedig minden hónapban 89 ezer forintot, szintén a családi pótlék teljes összegét kellett átadnia a gyanúsítottnak.

A Hevesi Rendőrkapitányság és a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztály munkatársai az elkövetőt - a sértettektől követelt pénz átvétele közben - elfogta. A nyomozók T. Lajost őrizetbe vették, gyanúsítottként hallgatták ki, előzetes letartóztatására előterjesztést tettek.

 Az ügyben a további eljárást a Hevesi Rendőrkapitányság folytatja.

 Heves Megyei Rendőr-főkapitányság

Értékelt a Katasztrófavédelem

· Belföld · Kék hírek

2012. évben Heves megyében összesen 2775 eseményhez vonultak a tűzoltók (1808 tűzeset, 589

műszaki mentés). A 2012. év vonulási statisztikája 2011. évhez képest több, mint 10 %-os csökkenést mutat. A különböző káresetek következtében 2012. évben összesen 22 fő civil személy vesztette életét, tűzeseteknél 4 fő, műszaki mentések alkalmával 18 fő hunyt el. Az elmúlt évben a káreseteknél sérült személyek száma összesen 168 fő, ebből a tűzeseteknél 21 fő, műszaki mentéseknél 147 fő. 2012-ben 5 százalékkal kevesebben vesztették életüket, mint az azt megelőző évben, sérüléseket pedig ugyanebben az időszakban közel 20 százalékkal kevesebben szenvedtek el. A tüzek jellemzően szárazfüves bozótos területeken, hétvégi telkeken, útszéli árokpartokon, erdőterületek mellett keletkeztek. Az esetek nagy részében ezek a területek gondozatlanok voltak.

A nagy számban jelentkező tűzesetek a tavasszal jellemző, a száraz gazban és avarban keletkezett tüzek kiemelkedően nagy számára vezethető vissza. Annak érdekében, hogy ez a tendencia megálljon, majd megforduljon, minden eddiginél nagyobb figyelmet kell fordítani a szabadtéri tüzekkel összefüggő megelőző, tájékoztató és figyelemfelhívó tevékenységre. A katasztrófavédelem mellett a 2013. január 30-án megalakult a Heves Megyei Tűzmegelőzési Bizottság is kiemelt hangsúlyt fordít a probléma kezelésére.

Azt, hogy a prevenció, azon belül is a hatósági tevékenység milyen eredményes tud lenni, bizonyítja a tény, hogy azon a két területen, amelyen komoly munkát végzett a katasztrófavédelem, látható eredményeket sikerült elérni. Jelentősen mérséklődött a viharokkal, esőzésekkel összefüggő beavatkozások száma. A száraz időjárás mellett arra is visszavezethető, hogy tavaly igazgatóságunk ellenőrizte a belterületi vízelvezetők, árkok állapotát, számba vette, hol vannak veszélyes fák vagy fasorok. Jelentősen sikerült csökkenteni a téves és a szándékosan megtévesztő jelzések számát is. Ez nagyban köszönhető a megyei műveletirányításban szolgálatot teljesítő kollégáknak, akik hatékonyan szűrik meg a bejelentéseket. Az automatikus tűzátjelzők hatósági ellenőrzései is javították a mutatókat. Komoly visszatartó ereje van azoknak a tavaly életbe lépett jogszabályi módosításoknak is, amelyek lehetővé teszik, hogy a téves jelzést kezdeményező személyt a költségek megtérítésére kötelezze a hatóság, a szándékosan megtévesztő jelzést adóval szemben pedig szabálysértési eljárást indítson.

Összességében elmondható, hogy a műveletirányítási központunk hatékonyan végzi munkáját, a tavaly bevezetett PAJZS riasztási rendszer pedig nagyon komoly támogatást jelent a döntés-előkészítésben, az erők és eszközök koordinálásában, mindez szinte valamennyi statisztikai mutatónál csökkenéshez vezetett.

A kutyák mentették meg a családot

· Kék hírek

Három gyermek és egy nő szenvedett szénmonoxid-mérgezést Hevesen csütörtökön.

A kutyák jelezték a családnak hogy valami baj van: nyüszítéssel, kaparással hívták fel a figyelmet a veszélyre. A hevesi házban hatan laknak, közülük három gyerek és egy felnőtt került kórházba.

Az egyik kislány elmondta: szülei nagyon gyengék voltak, összeestek a házban. A nagypapa hívta a mentőket és a tűzoltókat.

Antal Erika szóvivő elmondta: a lánglovagok nagyon magas szénmonoxid értéket mértek.

A vizsgálatok szerint valószínűleg az egyik gázkonvektor hibája okozta a balesetet.

A sérültek jól vannak, hamarosan elhagyhatják a kórházat.

Kukásautó borult az árokba

· Kék hírek

Egerbakta és Bükkszék között az oldalára borult egy kukásautó szerdán reggel - tájékoztatott a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság ügyelete.

- Az egri tűzoltók két járművel vonultak a helyszínre, kiérkezve megállapították, hogy a jármű a bal oldalára borult és füstöl. A lánglovagok megkezdték a mentést, a  kukásautót visszaállították az útra - mondta el Antal Erika tű. főhadnagy, megyei katasztrófavédelmi szóvivő.-

Ugyanezen a szakaszon nem sokkal később kb. 200 méterre az előbbi balesettől két személyautó is összeütközött.

A balesetekben személyi sérülés nem történt.

A rendőrség a műszaki mentés idejére útzárat rendelt el. Az elsődleges megállapítások szerint nem az útviszonyoknak megfelelően választották meg a gépkocsik sebességét.

A Közútkezelő a balesetek után sózta le az érintett szakaszt, ahol még gyalog is alig lehetett közlekedni.

Egerbe érkezett az éhségmenet

· Belföld · Gazdaság · Politika

Tegnap este Egerbe érkezett, ma reggel Mezőkövesd felé indult az ózdi éhségmenet.

„Munkát, kenyeret, tisztességes béreket, adók helyett munkahelyet, tisztességes életet!” – e szavakat skandálták útjuk során.

A ma reggeli induláskor a régióból érkezők csatlakoztak hozzájuk, úgy folytatták útjukat Budapestig, ahol a parlament tavaszi ülésszakának első napján, február 11-én közösen tüntetnek a más városokból érkezőkkel.

Újra csobog a Fátyolvízesés

· Belföld · Szabadidő

Újra működik a szilvásváradi Fátyolvízesés. Közel egy évig  a szárazság miatt csak csordogált, szivárgott a víz, de az utóbbi napokban lehullott csapadék ismét látványossá tette a képződményt. A szakemberek elmondták: a teljes "működéshez" még több csapadék kell, de az időjárás kedvez a vízesésnek.

Tucatnyi autó sérült Hatvannál

· Belföld · Gazdaság · Kék hírek

Vasárnap este autómentők és sérült gépkocsik álltak sorban a 21. sz. főúton, Hatvan környékén. A néhol 20 cm mélységű kátyúk nem kímélték sem a futóművet, sem a gumikat. Ott jártunkkor épp a 6. kocsit szállították el. Az anyagi kár jelentős: egy-egy kocsi esetén 20-30 ezertől akár a  több százezer forintig. Az erre járók szerint minősíthetetlen az út állapota, addig nem csinálják meg, míg valami nagyobb tragédia nem történik.

Néhány helyen ideiglenesen betömködték az lyukakat, de ez nem sokat ér. A közlekedést az is nehezítette, hogy az eső miatt nem lehetett látni a kátyúk valódi mélységét és még tábla sem figyelmeztetett a veszélyre.

A mentés idején a rendőrség biztosította az utat.

A károsultak azt mondják: hallottak ugyan arról hogy kártérítést is kérhetnek, de sok esélyét nem látják.

Katasztrófavédelem: parancsnoki szemle

· Belföld · Kék hírek

Dr. Bakondi György tű. altábornagy, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója február 1-jén szemlét tartott a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon.

Sós Tamás pert nyert, a fideszes képviselőt elégtételre kötelezték

· Belföld · Politika

A Fővárosi Ítélőtábla jogerős döntése értelmében személyiségi jogi pert nyert Sós Tamás, az MSZP Heves megyei elnöke a megyei önkormányzat egy fideszes bizottsági elnökével szemben - közölte pénteken a párt Heves megyei médiareferense. A bíróság ugyanakkor nem marasztalta el a Heves Megyei Önkormányzat jelenlegi fideszes vezetőjét.

Az ítélet szerint Sveiczer Sándor Heves megyei önkormányzati képviselő megsértette Sós Tamás személyiségi jogait azon állításával, hogy Sós Tamás még 2010 elején a közgyűlés tudta és hozzájárulása nélkül, elnöki jogkörét messze túllépve utaltatott 160 millió forintot az egri Markhot Ferenc Kórháznak - közölte Magyar Gina.
Az ítélőtábla ezért Sveiczert eltiltotta a további jogsértéstől, elégtétel szolgáltatására és a perköltség megfizetésére kötelezte - tette hozzá.

Arról is beszámolt, hogy az ítélőtábla ugyanakkor nem marasztalta el Szabó Róbertet, a Heves Megyei Önkormányzat jelenlegi, fideszes vezetőjét. A bíróság szerint ugyanis Szabó Róbert név szerint nem vádolta Sós Tamást azzal, hogy köze volna egy informatikai cég 280 millió forintos követeléséhez.

Szabó Róbert a megyei önkormányzat jelenlegi fideszes elnöke az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy reagált: bebizonyosodott, hogy a "Sós-korszakra" vonatkozó korábbi kijelentése megállja a helyét.
Hozzátette ugyanakkor, az ítélet nem teszi elégedetté, mert bebizonyosodott, hogy a megye egy olyan tevékenységért fizetett ki az informatikai cégnek 280 millió forintot, amelynek tényleges értéke ennek töredéke volt.

"A mérleg egyik nyelvén Sós Tamás sértetlen hírneve, a másikon 280 millió forint kifizetett közpénz áll, melynek jó részéért nem dolgoztak meg" - fogalmazott a közleményben a politikus.

A Heves Megyei Bíróság 2011 májusában a budapesti HVL INVEST Kft. kezdeményezésére rendelt el adósságrendezési eljárást a megyei önkormányzattal szemben, 280 millió forintos kiegyenlítetlen tartozás miatt.

Forrás: MTI

Csodájára járnak az óriási hószobroknak Kiskörén

· Szabadidő

– Pár éve kezdődött, amikor édesapám, Nagy László a járdáról összelapátolt hóból megcsinálta az első hószobrot Kiskörén. Lassan már hagyománnyá válik, hogy minden évben alkot valami érdekességet. Az ismerősök, szomszédok és rokonok is izgatottan várják, hogy nagyobb hóesés után édesapám milyen látványossággal örvendezteti meg őket – írta Nagy Katalin.

– Az idei remekmű nem más lett, mint egy óriási hal. Egyik rokon fel is tett egy érdekes kérdést: volt már valaha ekkora hal Magyarországon? Vagy csak épp a Tisza partján? De készült itt már kocsi, maci, fóka is, aminek igen sokan a csodájára jártak – tette hozzá.

A meleg és az eső nem tett jót az alkotásoknak, de elkészítői újabb ötleteken töri a fejét.

Forrás: HEOL