Keresés: „ár” (5447 találat)

Tíz egri arany a speciális olimpia úszáson

· Egészség · Sport

A Magyar Speciális Olimpia Szövetség országos úszóversenyt rendezett május első hétvégéjén a Hajos Alfréd Sportuszodában. Az Integra Agria Sportegyesület 6 versenyzője állt rajkőre a Margitszigeten.

A 2011-es év fogyatékkal élő felnőtt egri sportolója, Malacsek Zsófia öt versenyszámban indult, ahol három arany és két ezüstérmet szerzett. A szintén tavalyi eredményei alapján a város elismerését elnyerő Földi Marcell négy arany- és egy ezüstéremmel tért haza a fővárosból. A verseny legfiatalabb indulója, az egri Kiss Nándor volt, aki egy arany és egy bronzéremmel tette le névjegyét. Fodor István két második és egy harmadik, Gál Tamás egy arany és egy bronz, míg Horváth Krisztina egy arany, két ezüst, egy bronzéremmel zárta a versenyt.
Pohl Anette tanítványai közül került ki az a két versenyző, aki Speciális Olimpia mozgalmat népszerűsíti – egy bemutató úszás keretében – a közelgő debreceni úszó Európa Bajnokságon.

Sikeres évet zárt az Egri Hegyközség

· Belföld · Gazdaság

Közgyűlést tartott az Egri Hegyközség a héten a Városháza dísztermében. Szó esett többek közt a 2011-es év eredményeiről, valamint a 2012-es év terveiről.

Tarsoly József, hegybíró elmondta: a jelenlegi gazdasági helyzettől függetlenül minden tekintetben kiválóan sikerült a 2011-es év. Az adatok alapján a tervezetthez képest szinte azonos volt a kiadás, ami a jó gazdálkodás eredménye – tette hozzá. A közgyűlésen elhangzott: a kormányhivatal lefolytatta az elmúlt 3 évre vonatkozó vizsgálatát, s a hegyközség működését mindenben megfelelőnek találta.

A lehetőségekhez képest a külterületi utakra, kaszálásra idén is nagy figyelmet kívánnak fordítani, 2012-ben erre valamivel több pénz jut majd, mint tavaly – fogalmazott a hegybíró.
Tarsoly József elmondta továbbá: az XVI. Bikavér Ünnep programja szinte már teljesen elkészült, a helyszín idén is az Érsekkert lesz.

Szuper Hold - Eger felett is

· Szabadidő

Szombaton nagyobbnak és fényesebbnek látjuk a Holdat, mint az elmúlt 19 évben bármikor. Égi kísérőnk fénye az átlagosnál 30%-kal mérete 14%-kal nagyobb.

Szuperholdnak azt a jelenséget nevezik, amikor az égitest pályája legközelebb kerül a Földhöz. Az átlagos távolság 384.995km, május 5-én 356.995km.

Fázisától függetlenül a Hold akkor a legfeltűnőbb, amikor alacsonyan van az égen: ilyenkor a tereptárgyakhoz tudjuk hasonlítani, agyunk látszólag nagyobbnak érzékeli.

Szuperhold idején elméletileg nagyobb lehet az árapály a szokásosnál, de ez eddig semmiféle katasztrófát nem okozott.

Az egyszerűsített végelszámolással kapcsolatos bejelentési kötelezettségről

· Gazdaság

A NAV tájékoztatása szerint az adóhatóság az adózók által bejelentett adatokat nyilvántartja és fel is használja abból a célból, hogy ellenőrizze az egyes adókötelezettségek teljesítését. Fontos, hogy ez a nyilvántartás naprakészen tükrözze a valóságot, tartalmazza az aktuális információkat, az adatokban bekövetkezett összes változást.

2012. január 1-jétől adókötelezettséget érintő változásnak minősülnek – többek között – az egyszerűsített végelszámolás megindulásáról, valamint annak megszüntetéséről és a cég működésének továbbfolytatásáról a Cégközlönyben megjelentetett közlemény adatai is. Ez azt jelenti, hogy az adózó 15 napon belül köteles megtenni bejelentését az állami adóhatósághoz a T201T jelű nyomtatványon, melynek B04-es lapján a 17-es pontban kell szerepeltetnie az egyszerűsített végleszámolásra vonatkozó adatokat.

A bejelentési-, változás bejelentési kötelezettség teljesítésével kapcsolatosan bővebben tájékozódhat telefonon a NAV Általános Tájékoztató Contact Centerén (06-40/42-42-42) keresztül.

Ünnepeltek a lánglovagok

· Kék hírek

Néhány órára kiürítették a Dobó teret a tűzoltók, hogy a mazsorettek és a fúvószenekar színes műsorával tisztelegjenek Szent Flórián előtt. Az ünnepségen Dr. Bakondi György tűzoltó altábornagy átadta a Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságnak a belügyminiszter által adományozott csapatzászlót, mely az új katasztrófavédelmi rendszer jelképe.

A tűzoltó társadalom május 4-én emlékezik meg Szent Flóriánról, aki a szakma szimbóluma, védőszentje. A lánglovagok számára a tűz elleni küzdelmet, az ahhoz szükséges hitet, bátorságot, közösséghez való tartozást jelenti. Ez alkalomból a Tűzoltó Naphoz kapcsolódó programokkal, térzenével, ünnepi köszöntőkkel, az Egri Majorett Egyesület műsorával és tűzoltási bemutatóval ünnepeltek Eger főterén.

Csapatzászló a megyének
Dr. Pintér Sándor belügyminiszter csapatzászlót adományozott a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságnak, amit az ünnepség egyik legfontosabb eseményeként Dr. Bakondi György tűzoltó altábornagy, a Belügyminisztérium országos katasztrófavédelmi főigazgatója adott át Csontos Ambrus tűzoltó mérnök ezredesnek, a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatójának.

A csapatzászló szimbóluma a helytállásnak, a bátorságnak, a tűzoltókat évszázadok óta jellemző erényeknek, jelentette ki Dr. Bakondi György az ünnepségen. A katasztrófavédelmi főigazgató beszédében kitért a január elseje óta működő új katasztrófavédelmi rendszerre, melyben új egységes szervezetben dolgoznak a hivatásos tűzoltóságok, partneri viszonyt alakítva ki az intézményi, létesítményi, önkormányzati tűzoltóságokkal, egységben dolgozva a polgári védelmi erőkkel és az új Iparbiztonsági Hatósággal. Az új szervezet alapvető rendeltetése a közbiztonság védelme, fogalmazott a főigazgató.

Egységben a védelem
A 2012. január 1-én megalakult, egységes állami katasztrófavédelmi szervezet a védelmi igazgatás területi, helyi szinten jelentkező kormányzati elvárásait valósítja meg, egyértelművé téve az állami felelősségvállalást, foglalta össze a polgárok élet és vagyonvédelmének biztosítását ellátó szervezet feladatait Dr. Balás István, a Heves Megyei Kormányhivatal főigazgatója. A főigazgató beszédében hangsúlyozta, hogy a zászló mától fogva jelképe a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságnak és szimbolizálja a csapathoz tartozó egyének egységét, összetartozását.

Csontos Ambrus tűzoltó mérnök ezredes, a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója nagy megtiszteltetésnek nevezte a csapatzászló adományozását. Köszöntőjében kiemelte, hogy az utóbbi húsz évben többet változott a tűzoltóság, mint az azt megelőző száz évben. Reményének adott hangot, hogy a zászló a tűzoltó mozgalom számára is a békét, összefogást és a bajtársiasságot hozza el.

Habis László polgármester ünnepi köszöntőjében megemlékezett a tűzoltók védőszentjéről, a tűz ellen küzdő ember jelképévé vált Flóriánról. Szent Flórián köztünk élő utódai nem kívánnak szentek és mártírok lenni, de az általa képviselt eszmét követve teszik azt, amit az emberség, a tisztesség, a becsület diktál. A régi korból merített csodás példa mellé ma már nagy szakmai tudás, modern eszközök, gyakorlati tapasztalat és komoly hivatástudat párosul a tűzoltók munkájában, amit Eger városa és Eger polgárai mindig elismertek, tiszteltek és méltattak, fogalmazott a polgármester.
Az eseményen a tűzoltókat köszöntötte Saárossy Kinga alpolgármester asszony is, Dr. Papp Kálmán, A legszebb hivatás című versével.

Forrás: Egriügyek

Vakolat esett az utcára

Több, mint 20 négyzetméteren szakadt le a burkolat Eger egyik éttermének oldaláról, az utcára.  Az arra járók perceken belül meg is osztották ezt az egyik közösségi portálon. Szerencsére nem sérült meg senki, amikor a szigetelés lezuhant: már előző este látható volt a jele a falon, így a járda egy részét  kordonnal zárták le.

Sokan megijedtek azonban az arra járók közül, amikor ma délelőtt nagy robajjal leszakadt a  burkolat. A szemtanúk szerint az egész utcát beterítette a vakolatot is tartalmazó hőszigetelő anyag.

A tulajdonosok elmondása szerint az arra járók nem voltak veszélyben, a javítást is megrendelték. A bajt valószínűleg az okozta, hogy évekkel ezelőtt nem szakszerűen rakták fel a hőszigetelő anyagot.

Tőkésrécéket mentettek az egri strandról

· Szabadidő

Az egri termálfürdő medencéjében költött egy tőkésréce a napokban.

A dolgozók számára nem volt meglepő, hiszen az elmúlt években is voltak itt madarak. A higiénia szempontok - nem kevésbé a fiókák védelme - miatt, a strand vezetősége az állatvédők segítségét kérte: a Vidám Mancsok Állatvédő Egyesület a Bükki Nemzeti Park szakemberei segítségével a családot áttelepítették természetes élőhelyükre, az ostorosi tóhoz.

Két motoros sérült Tarnamérán

· Kék hírek

Motoros ütközött egy személygépkocsival hétfőn délután Tarnamérán.

Egy külföldi állampolgár valószínűleg meg akart fordulni a településen, amikor összeütközött a motorral. A motort vezető gödöllői férfi és utasa, egy nő súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. Őket az egri kórházba szállították. A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja.

A 2011-es szabad maradvány pénzek felhasználása

· Belföld · Gazdaság · Politika

Habis László polgármester az április 26-i Közgyűléshez kapcsolódó, pénteki sajtótájékoztatón a szabad pénzmaradvány felhasználásáról számolt be.

Habis László elmondta: a  2012-es városüzemeltetési feladatellátáshoz 30 milliós pluszt tett hozzá az önkormányzat, parkfenntartásra a tavalyi maradványból 20 millió Ft, út-járda karbantartásra plusz 3 millió Ft jut. Játszótér-üzemeltetésre a 2012-es előirányzathoz képest további 4 millió Ft-ot állított be a közgyűlési döntés, ebből például - természetesen a városlakók, kutyatartók felelős magatartása mellett - egyértelműen tovább javulhat a játszóterek színvonala.
A tavalyi megtakarításból mindkét egri polgárőr szervezet kap 500 ezer Ft támogatást.

A pénzmaradványból külön sort kapott a költségvetésben a méhnyakrák elleni oltóanyag biztosítása. Ezt a célt jelen állás szerint 2 millió Ft-tal tudja támogatni az önkormányzat, ugyanakkor civil szervezeteket és cégeket is meg kíván szólítani az ügy érdekében.

A pénzmaradványból emellett Eger önkormányzata kulturális célokhoz biztosít plusz forrást: az Egri Szimfonikus Zenekarnak további 1,5 millió Ft-ot juttat a város, koncertsorozat szervezéséhez 400 ezer Ft többlet érkezik az egri büdzséből. Habis Lászó szerint nyilvánvaló, hogy ez a zenekar költségvetéséhez képest egy gesztusnak tekinthető, azt jelzi, hogy Eger továbbra is fontosnak tartja a zenekarát és a helyi szimfonikus előadásokat.
A tavaly létrejött Obsitos Fúvószenekarnak az önkormányzat az eddigi 400 ezer Ft mellé 300 ezer Ft-ot biztosít.
Eger együttműködik a Rákóczi Szövetséggel, és 200 ezer Ft-ot juttat a partnernek. Ezzel - a Rákóczi Szövetségen keresztül - 20 felvidéki diákot támogat abban, hogy magyar iskolába járjanak.

Termálfürdő fejlesztés Egerben

· Egészség · Szabadidő

Az Eger Termál Kft. több mint 700 millió Ft-os fejlesztést készít elő az egri strandon. A Közgyűlés arról döntött április 26-i ülésén, hogy az önerő egyik felét piaci alapú kölcsönként folyósítja a városi tulajdonú cégnek, a másik felét illetően pedig az önkormányzat kezességet vállal 170 millió Ft-os hitelfelvételre, szintén az önerő biztosítása érdekében.

A 700 millió Ft-os összköltségű beruházás keretében a következő, főbb projektelemek valósulnak meg az egri Termálfürdőben:

•    új, fedett gyógyvizes medence
•    gyermek és babamedence
•    a bejárat melletti, 1-es medence teljes felújítása, szigetelése és kettéválasztása
•    csúszdapark kiépítése csobbanó medencével
•    a Hadnagy úti bejárat felújítása és felszerelése beléptető rendszerrel

A beruházás a remények szerint még az idén, a nyári szezon után elindulhat – mondta az április 26-ai közgyűlés kapcsán tartott sajtótájékoztatón Sós István alpolgármester.