Keresés: „felhívás” (55 találat)

Munkát, kenyeret! - Heves megyén át az éhezőkért

· Belföld · Politika

Nyolc napon keresztül menetelnek az éhező és ellehetetlenült emberekért polgármesterek, országgyűlési képviselők és civilek. A „zarándoklat” során Heves megyét is átszelik, a Kossuth térre tartanak.

A Munkát, kenyeret! nevű kezdeményezés Miskolcról indult ma reggel, célja a figyelemfelkeltés. A kormány tagjaiban akarják nyomatékosítani, hogy az ország egyre inkább elszegényedik és sodródik a szociális katasztrófa felé. A megmozdulás során nyolc napon keresztül gyalogolnak a kormány intézkedései ellen demonstrálók. A legnagyobb hidegben menetelők február 6-án indulnak Miskolcról és a parlament első ülésnapján, február 13-án érkeznek Budapestre.

Átszelik Heves megyét is

Az előzetes programterv szerint a menet szerdán Szihalomnál érkezik a megyébe, ahol a 3-as főút mentén gyalogolnak Füzesabony, Kerecsend, Kápolna, Ludas, Karácsond, Gyöngyös és Hort útvonalon menetelnek. Hatvanba szombaton érkeznek, ahonnan vasárnap indulnak tovább. Az eddigi részvevőknek és a később csatlakozóknak is biztosítanak meleg étkezést, orvosi felügyeletet és szállást.

"Mi a hétköznapokban látjuk, tapasztaljuk, hogy az élet egyre keservesebb az egyszerű emberek számára. Kistelepülési polgármesterként, munkásként vagy munkanélküliként azt látjuk, hogy a minket körülvevő világ teljesen más, mint amit a tévében látunk. Sokkal rosszabb! Fűteni, enni kéne, de nincs munka, nincs pénz. A tartalékok a reménnyel együtt elfogytak, pedig még csak az év elején járunk. Azok is szenvednek, akiknek még van állásuk. A pénzük kevesebb, az árak nőnek. Elég volt! A reménnyel együtt a türelem is elfogyott! Figyelmeztetni kell a döntéshozókat, hogy baj van, és még nagyobb baj lesz, ha nem értünk szót" - írják a szervezők a Munkát, kenyeret! felhívásában.

Országgyűlési képviselők is menetelnek

A miskolci induláskor Gúr Nándor, Nyakó István és Varga László is ott lesz a szocialista honatyák közül. Több borsodi polgármester is csatlakozott: köztük Füzesséri József Szikszó, Vécsi István Ricse és a már fentebb nyilatkozó Takács László, Alsógagy első embere. Úgy tudjuk: Mesterházy Attila MSZP-elnök és Török Zsolt, a párt szóvivője is csatlakozott a menethez, amelyet a Szolidaritás Mozgalom is támogat.

"Kérünk mindenkit, hogy aki egyetért velünk, jöjjön el, tartson velünk. Tudjuk, hogy nem mindenki ér rá, vagy bír egy hetet gyalogolni, de ha 1 napot, 1 órát velünk tart, az is erősíti ügyünket. A szállást, étkezést igyekszünk megoldani. A csatlakozni szándékozó barátainktól azt kérjük, hogy személyigazolvány és lakcímkártya legyen a zsebben" - hívják fel a figyelmet a szervezők, akik leszögezik: a szélsőséges pártok aktivistáit nem látják szívesen.

Fotó: aranykozep.nolblog.hu

Forrás: Egriügyek.hu

Gumizzunk fel egy mentőautót!

· Belföld · Egészség · Szabadidő

Ezzel a jelmondattal szervez jótékonysági gyűjtést Egerben három vállalkozó. A mentők munkája rendkívül lényeges, fontos hogy a tél beálltával is gyorsan tudjanak közlekedni az autók. Egy ismert egri szórakozóhely állt a kezdeményezés élére, ehhez a megmozduláshoz csatlakozott még két egri cég. A felhívás célja az, hogy minél több mentőautóra kerüljön téli gumi. Egy megfelelő gumikészlet körülbelül 140-150 ezer forintba kerül egy mentőautóra. A mentőállomásnak azonban alacsony kerete van erre, a munkájuk azonban nagyon fontos mindenkinek - mondta Pap Lukács, az egyik szervező.

December 3-án zárul a gyűjtés, egy mikulás szlalom parti keretein belül. A tombola bevételét a mentősöknek ajánlják fel, a nyertesek élményautózást is nyerhetnek, illetve a nap végén átadásra kerül az összegyűjtött adomány. A szervezők remélik, hogy sokan fogják támogatni a kezdeményezésüket, bíznak abban, hogy sok egri vállalkozó fogja szívügyének tekinteni a felajánlást.

Turisztikai világnap - szeptember 27.

· Belföld · Szabadidő

Szeptember 27-e a Turizmus Világnapja, amelyhez kapcsolódóan a Magyar Turizmus Zrt. széles körű szakmai összefogást hirdetett, ráirányítva a figyelmet a vendégszeretet jelentőségére. Az Észak- magyarországi régió számos szolgáltatója figyelmes ajándékokkal, és különleges kedvezményekkel várja a látogatókat a turizmus világnapján.

Az MT Zrt. felhívására megmozdult a turisztikai szakma: különböző szervezetek, szolgáltatók, programgazdák és magánszemélyek számos kreatív ötletet sorakoztattak fel arra vonatkozóan, hogy mivel lepik meg az utazókat ezen a napon. Az MT Zrt. kezdeményezésének célja, hogy legyen a Turizmus Világnapja (szeptember 27-e) minden évben az a nap, amikor kiemelt figyelemben részesítjük a belföldi és külföldi vendégeinket.Az első Turisztikai Világnap akcióban való részvételre a Magyar Turizmus Zrt. a legnagyobb szakmai szervezetek és a turisták fogadásában közvetlenül érintett legnagyobb cégek és stratégiai partnerei bevonásával ösztönözte a turisztikai szakma képviselőit, hogy saját maguk által kitalált aktivitással csatlakozzanak a vendégbarát kezdeményezéshez. Az Észak- magyarországi régió számos szolgáltatója figyelmes ajándékokkal, és különleges kedvezményekkel várja a látogatókat a turizmus világnapján.

Észak-Magyarországon idén egybe esik a Turizmus Világnap és a VizesKEDDj+ akció utolsó keddi napja (öt fürdőben), mely napon a Magyar Turizmus Zrt. Észak-magyarországi Regionális Marketing Igazgatóságának munkatársai az egri kis Dobó téren, az akciókban részt vevő helyi szakemberek csokoládéval kedveskednek a túristáknak.

Szelektív hulladékgyűjtés az egri intézményekben

· Belföld

Az önkormányzat a Városgondozás Eger Kft.-vel közösen az újrahasznosítás széles körű elterjedését szeretné biztosítani Egerben, ezért a Polgármesteri Hivatal, jó példát mutatva, már több épületében is megvalósította a környezettudatos hulladékgyűjtést.

Az elmúlt időszakban a hivatal már tett lépéseket a figyelem felkeltése érdekében, igyekeztek a lakossággal megismertetni a gyűjtőszigetes és zsákos szelektív-gyűjtés kiaknázatlan lehetőségeit. Szeptember elsejétől a hivatal minden irodája csatlakozott a környezettudatos rendszerhez, így a folyosókon kihelyezett gyűjtőedényekbe szelektíven gyűjthetik a hulladékot. A kezdeményezés nem csak a titkárságokon illetve a köztisztviselők körében terjedt el, az ügyfelek is megtalálják a fehér, tájékoztató matricával ellátott edényeket.  Az intézményekben a papírhulladékok, illetve a vegyes hulladékok begyűjtésére szolgálnak az edények, de PET palackok, tisztítószerek flakonjai, fóliák, reklámszatyrok, zacskók , alufólia is kerülhet a szemetesekbe. A hivatal udvarán két nagyobb méretű szelektív gyűjtőedényt is elhelyeztek.

A program sikerességét mutatja, hogy már több egri oktatási intézményben is bevezették a környezettudatos hulladékgyűjtést, illetve több iskola, óvoda jelezte csatlakozási szándékát a kezdeményezéshez. A Városgondozás Eger Kft. kül- és beltéri gyűjtőedényeket biztosít az intézmények igényei alapján, melyet kéthetente szállítanak majd el.

A lakosság figyelmének felhívása fontos az ügy érdekében, hiszen a város foglalkoztatottsági problémája megoldódik valamilyen mértékben, munkát adva a megyeszékhely lakóinak.

Célunk nem csak a nevelési és oktatási intézményekkel való együttműködés, hanem külső szereplők, nagy cégek, gyárak bevonása is a programba- mondta Sós István, alpolgármester. A Heves Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet, az Eszterházy Károly Főiskola és a Dr. Kemény Ferenc Sportiskola és Általános Iskola  is csatlakozott már a környezettudatos gyűjtési rendszerhez.

Lakossági szinten is nagy sikert aratott a kezdeményezés, az eddigi 5-6 tonna helyett 25 tonna PET palackot szállítanak el havonta a házhoz menő szelektív gyűjtés során- mondta Juhász Géza, a Városgondozás Eger Kft. igazgatóhelyettese.

Az Egri Hegyközség felhívása

· Belföld

Az Egri Hegyközség Választmánya az Egri Hegyközség területén termelt

Cserszegi fűszeres, Leányka, Muscat ottonel, Rizlingszilváni fajtájú szőlők szüretének kezdeti időpontját

legkorábban 2011. szeptember 1-jében határozza meg.

Tájékoztatjuk a Tisztelt szőlőtermelőket, hogy a 102/2009. FVM rendelet értelmébenaz Egri Védett Eredetű klasszikus minőségi kategóriához:

Cserszegi fűszeres, Muscat ottonel fajták esetében minimálisan 16Mm°,

Leányka és Rizlingszilváni fajták esetében minimálisan 17Mm° mustcukorfok szükséges.

Az időjárási és növény-egészségügyi helyzetre tekintettel a hegyközségi tag - írásban benyújtott - kérésére helyszíni szemlét követő egyedi szüreti kezdési időpontra indokolt esetben a hegyközség engedélyt adhat.

A szüret kezdési időpontjának meghirdetése megadja a lehetőségét annak, hogy minden szőlőtermelő és felvásárló eldöntse, hogy ettől az időponttól kezdve mikor szüretel.

A meghirdetett szüreti időpont előtti szüret esetén a Hegyszabályzat ellen vétőt pénzbírsággal sújthatjuk és az „egri” termőhelyre utaló termékmegjelöléstől eltilthatjuk.

Eger, 2011. augusztus 30.

                                                                Az Egri Hegyközség Választmánya

Életbe lépett a rendelet

· Belföld · Gazdaság

Életbe lépett a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) rendelete, amely szabályozza, hogy LEADER Helyi Akciócsoport (HACS) címmel 2011. december 31. után kizárólag egyesület rendelkezhet. A tisztújításról és a korlátozásoktól mentes tagfelvételről szóló jogszabályi változtatás célja, hogy az akciócsoportokhoz bárki szabadon csatlakozhasson, és részt vehessen a helyi fejlesztések tervezésében, megvalósításában.

A módosítás azért is indokolt, mert a Magyarországon működő 96 HACS közül mintegy nyolcvan egyesületi formában működik. A többi, nonprofit gazdasági társaságként bejegyzett akciócsoportnak 2011. december 31-ig kell egyesületté alakulnia, és alapszabályát úgy módosítania, hogy a csoporthoz korlátozásmentesen lehessen csatlakozni.

A rendelet az akciócsoportok eddig nem szabályozott működési kérdéseit is rendezi. A HACS-ok az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) III. tengelyének falumegújítás és -fejlesztés, illetve vidéki örökség megőrzése intézkedéseit és a LEADER Programot hajtják végre. A gazdasági vagy más okból működésképtelenné vált akciócsoport területén a feladatokat a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) veszi át. A megszűnt HACS területén az ÚMVP Irányító Hatósága (IH) felhívásban kezdeményezi egy új akciócsoport létrehozását.

A Helyi Akciócsoportok gazdasági, társadalmi és környezeti problémák helyi megoldásában vesznek részt, és maguk dönthetnek arról, milyen fejlesztéseket kívánnak megvalósítani.

Forrás: kormany.hu

Bővebben megtalálható megtalálható: www.egervidekkincsei.hu

Védekezési felhívás

· Belföld

A Heves Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága felhívja a gyümölcstermelők figyelmét, hogy az amerikai fehér medvelepke (Hyphantria cunea) első nemzedékének hernyófészkeit a korábbi évekhez képest jóval nagyobb számban észleltek utak mentén, házi kertekben és elhagyatott gyümölcsösökben.

Kedvező időjárás esetén akár a második nemzedék tömeges fellépésével is számolhatunk. Bár ez a faj nem kifejezetten mezőgazdasági kártevő, komoly károkat okozhat a gyümölcsültetvényekben is (pl. szilva, alma, dió, cseresznye) egyes ágrészek, ill. fák tarrágásával.

A fiatal hernyók csoportosan élnek az összeszőtt hajtáscsúcsokon, szövedék védelmében. Erős fertőzés esetén szükség lehet a lárvák kelését követően mihamarabb elvégzett védekezésre, az adott kultúrában engedélyezett rovarölő készítménnyel. Gyengébb fertőzés esetén a fészkek levágása és megsemmisítése is elegendő, még mielőtt a lárvák elhagyják a fészkeket és szétmásznak a fák koronájában.
A Heves Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága felhívja továbbá a termelők figyelmét, hogy mind a szántóföldi növényeken, mind a gyümölcsösökben a kedvező időjárás közepette fennáll a levéltetvek betelepedésének és gyors felszaporodásának lehetősége. Kártételük nemcsak a levelek szívogatásában rejlik, hanem a növényi vírusok terjesztésében is. Számos kultúrában, így pl. napraforgóban a fekete répa-levéltetű és a sárga szilva-levéltetű egyedei már meglehetősen nagy számban vannak jelen a fiatal hajtások csúcsain, a levelek fonákján és a virágzaton. Almában a zöld alma-levéltetű telepei figyelhetők meg nagyobb számban. A levéltetvek előrejelzéséhez használhatunk sárga ragadós csapdákat, illetve figyeljük a növényállományban megjelenő első telepeiket.

A levéltetvek elleni védekezésre több rovarölő hatású készítmény közül választhatunk, melyeket akár gombaölő szerekkel együtt is kijuttathatunk.
Végül az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletről szóló 2008. évi XLVI. törvény 17.§ (4.) bekezdése alapján, a földhasználó köteles az adott év június 30. napjáig az ingatlanon a parlagfű virágbimbójának kialakulását megakadályozni, és ezt követően ezt az állapotot a vegetációs időszak végéig folyamatosan fenntartani.
Kérjük a földhasználókat, hogy tegyenek eleget védekezési kötelezettségüknek, a hatósági eljárás elkerülése érdekében.

Gyurcsány: most jön a fekete leves

· Belföld · Politika

Szélsőséges erőktől sem mentes látogatáson vett részt szerdán Egerben Gyurcsány Ferenc országgyűlési képviselő, a Demokratikus Koalíció Platform elnöke.

A volt miniszterelnök a helyi MSZP irodához való érkezését nehezítette, hogy egy internetes oldalon közzétettek egy felhívást, amely a szélsőségek összefogására hívta fel a figyelmet, és tüntetésre buzdította a végül 20-25 fős – az ilyen jellegű egri és megyei rendezvényeken megszokott személyekből álló – csapatot.

„ Keserű az ország száj íze, pedig még csak most jön a fekete leves”- mondta Gyurcsány Ferenc országgyűlési képviselő az MSZP egri irodájában.

Véleménye szerint a jelenlegi kormány veszélybe sodorja a lakosság megélhetését, nyugalmát, jövőjét. Téves és felelőtlen intézkedések sorozatát követik el az alkotmány módosításával, a nyugdíjrendszer átalakításával: a társadalmi és politikai stabilitás megrendül. Elmondása szerint nem az MSZP megosztására,  hanem a megújulására törekszik. A demokratikus baloldal a mai napig stabil választókkal rendelkezik, a Fidesz a 10 évvel ezelőttii állapotát érte el ismét népszerűtlen döntéseivel.

Végül elhangzott, hogy a mostani állapotok teljesen fel fogják borítani a társadalmi békét, ilyen áron pedig nem kell a kormány bukása, hiszen az emberek fizetik meg az árát. Gyurcsány Ferenc szerint úgy kell kritizálni, hogy egyben alternatívát is támasszanak.

Civitalis Vándordíj

· Szabadidő

Felhívás egri civil szervezetek részére a "Civitalis Vándordíj" nyertesének kiválasztásában való közreműködésre.

A civil, aki politizál, már nem civil többé. Ugyanakkor a civil, aki nem hajlandó politikusok fejével gondolkodni, nem tudja a civilek érdekeit képviselni. Olyanokra van szükség, akik művelni tudják a „civil politika”, vagyis a civilika művészetét. Ennek eszközei a figyelemfelhívás, az érvelés, a meggyőzés, a közvetítés; elengedhetetlen része a civil társadalom szervezése, fejlesztése akár helyi, regionális, akár országos szinten. Ezt a feladatot csak az tudja eredményesen végezni, aki hajlandó megismerni és megérteni a politikusok gondolkodását, de ő maga nem akar politikussá válni. Ők a „civilikusok”, olyan személyek, akik ugyan a civil társadalom tagjai, de a közhatalom letéteményeseivel való kapcsolatfelvétel során adott esetben bürokrataként is képesek viselkedni. De hol is vannak az igazi civilikusok? Úgy véljük, már régóta közöttünk dolgoznak, de talán mi nem ismertük fel, vagy csak nem ismertük el nélkülözhetetlen munkájukat. Lehet, hogy nem is civil szervezetben, hanem a közigazgatásban, a köz, a település szolgálatában vagy éppen az üzleti világban, a magánszférában tevékenykednek.

A Civitalis Egyesület egyik célja a civil társadalom fejlesztése, a társadalmi szereplők aktív együttműködésének, kapcsolatépítésének élénkítése. A „civitalis” két latin szó, a ”civilis” (a.m. közhasznú, közérdekű, közösségi) és „vitalis” (a.m. életbevágó, létfontosságú, életerős) „összegyúrásából” született, és a közösségi életerő növelésére utal. Ebben nélkülözhetetlenek az adott közösségben élő civilikusok. Egyesületünk most egy évenként kiosztásra kerülő díj, a „Civitalis Vándordíj” alapításával szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy felhívjuk a figyelmet a civil társadalom egésze részére is hasznos tevékenységüknek a fontosságára. A díj erkölcsi elismerés, egy oklevél, nem jár hozzá pénzjutalom. A díj „vándor” jellegét az adja, hogy évenként más és más településen kerül kiosztásra. A díjat elnyerheti bármely helyi magánszemély, aki – a szavazók véleménye szerint – az elmúlt évben sokat tett bármilyen területen a helyi civil ügy előmozdítása, a helyi civil problémák megoldása, a helyi civil-civil, illetve civil-önkormányzati együttműködés érdekében. Az évenkénti helyszínt az alapító választja ki, de a jelölés és a nyertes kiválasztása a helyi civilek feladata.

A díj odaítélésének menete

Jelölte(ke)t bármilyen helyi székhelyű társadalmi szervezet, egyesület, alapítvány, intézmény – rövid indoklással – megnevezhet. A jelölést egyesületünk honlapján a „Civitalis Vándordíj” menüpont alatt található e-mailes jelölőlap kitöltésével és elküldésével végezhetik el. A jelöltek nevei az ajánlással együtt felkerülnek egy listára, és a nevekre e-mailen keresztül lehet majd szavazni. Szavazás nyílt és titkos, bárki, illetve bármilyen civil szervezet élhet ezzel a lehetőséggel (egy e-mail címről csak egy szavazat adható le.). A szavazás lezárásának időpontjában a legtöbb szavazatot elért személy fogja a díjat megkapni. Szavazategyenlőség esetén a Civitalis Egyesület képviselője dönt.

2011-ben a Civitalis Vándordíjat Egerben kívánjuk kiosztani, átadására a 2011. szeptemberében rendezendő Eger Ünnepe rendezvényen kerül sor. A jelöltállításra 2011. május 5.-e és 31.-e között van lehetőség, majd ezek után a jelöltekre június 1.-je és 25.-e között lehet szavazni. Kérjük tehát az egri civil szervezeteket, hogy minél többen éljenek mind a jelöltállítás, mind a szavazás lehetőségével, hogy a díj komoly civil társadalmi elismerés kifejezéseként kerüljön átadásra.

150 közcélú foglalkoztatott az egri Városházán

· Belföld

Közcélú foglalkoztatottak kezdték meg a munkát április 1-én az egri Polgármesteri Hivatalban. Eger önkormányzata 210 fő foglalkoztatására pályázott, végül 150-en álltak munkába.

Számukra ez a lehetőség részmunkaidős, napi négyórás elfoglaltságot jelent. A Polgármesteri Hivataltól megtudtuk, hogy a  programban olyan személyek vehetnek részt, akik bérpótló juttatásban részesülnek, a közfoglalkoztatás költségeinek 5%-át állja az önkormányzat, 95%-át Eger támogatásként kapja.

A 150 főt négy hónapra vette fel az egri önkormányzat, a minimálbér arányos részét kapják fizetésként és hasznos lehet számukra az itt szerzett munkatapasztalat. A hivatalnál később, egy újabb pályázati szakaszban –hasonló feltételekkel- lehetőség nyílik majd további állás nélküliek foglalkoztatásra.

A 150 közcélú foglalkoztatott közül 60 fő a városi oktatási, szociális intézmények, a sportlétesítmények kezelőinek segítenek, a karbantartási feladatokat végzik, vagy más kisegítő munkakörökben dolgoznak. A többiek a Polgármesteri Hivatal szervezésében tevékenykednek, illetve nagyobb létszámban a városüzemeltetési, köztisztasági és városszépítési feladatok ellátásában vesznek részt.

Fontos információ, hogy a vonatkozó jogszabályok alapján a munkanélkülieknek 2011-ben minimálisan 30 munkanapot dolgozniuk kell közcélú munkásként, ellenkező esetben a jövő évben már nem lesznek jogosultak a juttatásra. Ennek ellenére a 210 megszólított közül akadt olyan, aki meg sem jelent a hivatal felhívására, vagy nem fogadta el a felkínált munkát. Utóbbiak az együttműködés megszegése miatt a jövőben nem jogosultak a bérpótló juttatásra sem.