Keresés: „felhívás” (55 találat)

Felhívás „Napkorona Bajnokságra”

· Belföld

Eger városa úgy döntött, hogy indul a Napkorona Bajnokságon. A három kategóriában (5 ezer fő alatti, 5-50 ezer fő, 50 ezer lakos feletti) meghirdetett országos vetélkedő célja az, hogy felderítsék: az egyes hazai településeken milyen mértékben valósult meg eddig a napenergia hasznosítása.
Magyarország legnagyobb napenergia-felhasználást népszerűsítő programja, a Napkorona Bajnokság győztese magas presztízsértékű díjat nyer és a lapok címlapjára kerülhet. Tavaly az alig 200 lelkes Dötk, Nagypáli és Óbuda volt a győztes saját kategóriájában, Orosháza pedig a nemzetközi versenyben ezüstérmes is lett. A 2011-es bajnokságban minden, 100 főt meghaladó lélekszámú magyar település ingyenesen indulhat.
A verseny nyertesét a szervezők három adat alapján határozzák meg: a településen található összes napkollektor felület, m2-ben, a településen található összes napelem kapacitás, kWh-ban és az első két adatból képzett összesített pontszám, a lakosságszámhoz viszonyítva.
Eger MJV Önkormányzata kéri azokat a helyi polgárokat, akik rendelkeznek működő, rendszerbe állított napkollektorral, napelemmel vagy sörkollektorral, jelezzék ezt április 13-ig az 523-835-ös telefonszámon, vagy e-mailben, a napkorona@ph.eger.hu címen.

A pontos adatszolgáltatáshoz szükségünk van a következő adatokra:
- az ingatlan címe
- az ingatlan típusa (családi ház, társas ház, óvoda, iskola, kórház stb.)
- napkollektor esetén a berendezés felületére (m2)
- napelem esetén a berendezés teljesítményére (W)

A felmérés eredménye az Eger Éghajlatvédelmi Stratégiáján dolgozó szakemberek munkáját is nagyban segíti majd.

Részletek a programról itt:
http://napkoronabajnoksag.hu/

A magyar kultúra napját ünnepelték Egerben is

· Kultúra · Oktatás

Kihirdették pénteken az egri önkormányzat magyar kultúra napja alkalmából kiírt irodalmi pályázatának végeredményét. Az ünnepélyes díjkiosztón Saárossy Kinga, Eger társadalmi megbízatású alpolgármestere hangsúlyozta: a felnőtt társadalom felelőssége is, hogy a fiatalok számára legyenek olyan terek, rendezvények, amelyek miatt megéri kulturális közösségi életet élni. Hozzátette: köszönet illet minden pedagógust, aki foglalkozott a pályázatra jelentkező diákokkal. Az önkormányzat 2010. évi felhívására összesen 124 diák küldte be műveit három kategóriában.

Az ünnepélyes díjkiosztón Saárossy Kinga, Eger társadalmi megbízatású alpolgármestere hangsúlyozta: a felnőtt társadalom felelőssége is, hogy a fiatalok számára legyenek olyan terek, rendezvények, amelyek miatt megéri kulturális közösségi életet élni. Hozzátette: köszönet illet minden pedagógust, aki foglalkozott a pályázatra jelentkező diákokkal. Az önkormányzat 2010. évi felhívására összesen 124 diák küldte be műveit három kategóriában.

Főiskolások
1. Mizera Tamás, könyvtár szakos főiskolai hallgató
2. Tornyi Gergő rajz-vizuális kommunikáció szakos és Klujber Márta magyar szakos főiskolai hallgató
3. Marics Krisztina, magyar szakos főiskolai hallgató

Középiskolások
A Dobó István Vármúzeum különdíját Varga Abigél, a Sancta Maria Leánygimnázium tanulója nyerte el.
1. Veres Szani, Eszterházy Károly Főiskola Gyakorló Gimnázium
2. Rab Fanni, Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Török Alexandra, Eventus Üzleti, Művészeti Középiskola
3. Farkas Ábel, Dobó István Gimnázium és Varga Gyöngyvér, Szilágyi Erzsébet Gimnázium

A szakmai bizottság dicséretét és könyvjutalmát nyerte el:
Bíró Gina és Porogi Éva Cintia, Neumann János Középiskola
Pécsi Zsófia, Dobó István Gimnázium
Sidló Dorottya, Eventus Üzleti, Művészeti Középiskola

Általános iskolások

1. Prokaj Lídia, Lenkey János Általános Iskola és Kovács Ádám, Sancta Maria Általános Iskola
2. Kelemen Petra, Sancta Maria Általános Iskola és Illés Áron Dobó István Gimnázium
3. Lukács Sarolta és Havassy Franciska, Felsővárosi Általános Iskola Tinódi Sebestyén Tagiskola

Gárdony Géza mesterfüzetet kaptak:
Kecső Zsófia, Bozó Alexandra, Dongó Fanni és Németh Petra, Felsővárosi Általános Iskola Tinódi Sebestyén Tagiskola
Lövei Anna, Sanca Maria Általános Iskola
Pálmai Eszter, Hunyadi Mátyás Általános Iskola

Forrás: HEOL

Megválasztották a főiskola borait

· Kultúra

„Az Eszterházy Károly Főiskola Bora 2011” pályázati felhívásnak megfelelően december 20-án délután 14.00 órai kezdettel zajlott le a beérkezett borok bírálata. A cím elnyerésére összesen 32 borral nevezetek az Egri Borvidék borászai. A fehérborok versenyére 12, a vörösborok kategóriájában pedig rekord számú 20 nevezés érkezett.

A borbírálat szervező bizottságának elnöke Dr. Murányi Zoltán a főiskola Kémiai, Borászati Kémiai és Borászati Tanszékének vezetője volt. A fehér- és vörösborokat – Dr. Pók Tamás – elnökletével, 100 pontos vakbírálati (szokásos, nemzetközi szinten elfogadott) módszerrel külön bírálta a szakmai zsűri – melynek további tagjai voltak: Szűcs Erzsébet, Tóth Istvánné, Dr. Gál Lajos. Dr. Lékó László, Gromon Tamás és Gál Tibor – és az intézményi társadalmi zsűri.

Az összevetés intézményi társadalmi zsűrijének elnöke a főiskola rektora Dr. Hauser Zoltán volt, tagjai: Dr Liptai Kálmán a Természettudományi Kar dékánja, Dr. Kónya Péter az Eperjesi Egyetem rektorhelyettese Dr. Murányi Zoltán a Kémiai, Borászati Kémiai és Borászati Tanszékének vezetője Dr. Pajtókné dr. Tari Ilona a Földrajz Tanszék vezetője, Dr. Rácz László a Kémiai, Borászati Kémiai és Borászati Tanszék főiskolai tanára és Grebely Gergely az FHÖK elnöke.

A szakmai zsűri a fehérborok versenyében hármat ajánlott a társadalmi zsűri figyelmébe (Demeter Pincészet Hanga 2009, Sike Borászat Egri Chardonnay 2009 és St. Andrea Kft. Napbor 2009). A vörösborok kategóriájának rendkívül erős mezőnyében sok közeli pontérték született. A szakmai zsűri három bikavért ajánlott a társadalmi zsűrinek további értékelésre (St. Andrea Kft. ÁLDÁS Egri Bikavér 2008, Juhász Péter Egri Bikavér 07’ 2007 és Kőporos Borászat Kft. Egri Bikavér 2007).  A szervezőbizottság tavalyi döntése alapján a főiskola – a magas minőség pártolása érdekében – minden évben a nevezett borokból az Eszterházy Károly Főiskola Superior borát is kiválasztja.

A borverseny eredménye a következőképpen alakult:

Az Eszterházy Károly Főiskola Superior Ünnepi Bora 2011 címet nyerte:
Thummerer Vilmos KLEIO EGRI CUVÉE 2007

Az Eszterházy Károly Főiskola Fehérbora 2011 címet nyerte:
St. Andrea Kft. Napbor 2009

Az Eszterházy Károly Főiskola Vörösbora 2011 címet nyerte:
Kőporos Borászat Kft. Egri Bikavér 2007

Az EKF havi hírei: holland delegáció és borverseny

· Oktatás

Az Eszterházy Károly Főiskola ez évi utolsó sajtótájékoztatójának főbb témái a főiskola holland partnerintézménye delegációjának egri látogatása volt, valamint a Főiskola Bora 2011 pályázati felhívás meghosszabbítása.

2010. december 15-én az Eszterházy Károly Főiskolára látogat az EKF ERASMUS partnere, az NHL Alkalmazott Tudományok Leeuwardeni Egyetem hallgatói delegációja – tájékoztatott Tarnóc András, külügyi igazgató. A 83 hallgatóból és 5 kísérőtanárból álló küldöttség nemzetközi kommunikációs workshop formájában ismerkedhet meg a magyar hallgatókkal, s megvitatatják az őket érintő legfontosabb kérdéseket, illetve helyi vállalatok és cégek kommunikációs tevékenységét is tanulmányozzák. A program szervezői az Eszterházy Károly Főiskola Nemzetközi Kapcsolatok Központja, Kommunikáció és Médiatudományi Tanszéke, és Politológia Tanszéke.

A holland nemzetközi kommunikációs hallgatók jelenleg Budapesten látogatnak meg nagyobb cégeket, holnap pedig Rázsi Botond alpolgármester köszönti őket az egri Városházán. Ezen a napon kerül sor a workshopok-ra is, december 16-én pedig egri céglátogatásokon vesznek részt a delegáltak.

Dr. Hauser Zoltán, az EKF rektora felhívta a figyelmet az Alkalmazott Tudományokra a leeuwardeni intézmény nevében, s elmondta, hogy az egri képzésben sem idegen az a fajta munkaerőpiacra való orientáltság, amelyet a holland egyetem képvisel. A professzionalizmusra való törekvés az elsődleges, nem pedig a kutatók képzésére.

Eszterházy Károly Főiskola Bora 2011 pályázat nevezési határidejét is meghosszabbították – tájékoztatott a rektor. A nevezésenkénti 4 palack bort az OBI igazolás másolatával december 17-ig lehet benyújtani. A bírálatnál az Egri Borvidék Borverseny általános szabályai az irányadóak. Már 10. alkalommal hirdetik meg a pályázati felhívást, a főiskola a jövő évben minden rendezvényén a nyertes bort ajánlja. Dr. Hauser Zoltán ezúton is bíztatja a borász társait, hogy ne hagyják utolsó pillanatra a pályázati jelentkezést.

Forrás: Egriszín

Demonstráció az AIDS világnapján

· Belföld

AIDS világnapi demonstrációt szervezett ma figyelemfelhíváss céljából a Vöröskereszt megyei irodája közösen az ÁNTSZ Egri, Bélapátfalvai, Pétervásárai Kistérségi Intézetével, valamint az Eszterházy Károly Főiskola ma az érsekkerti Zenepavilonnál

Dr. Huszti Györgyike, tisztiorvos tájékoztatójában elmondta, hogy 1988-ban nyilvánította a WHO december 1-jét az AIDS világnapjának. A betegség az 1920-as évek fekete Afrikájában ütötte fel a fejét, azóta több mint 34,4 millió HIV-fertőzöttet regisztráltak a világon. A tavalyi évben 30 százalékkal nőtt az új betegek száma, ami azt jelenti, hogy minden nap 7000 ember fertőződött meg a HIV-vírussal. Magyarországon1986 óta közel 2000 AIDS-es embert regisztráltak, de a szakemberek szerint ez a jéghegy csúcsa. Mindemellett hazánk még mindig az alacsonyan fertőzött országok közé tartozik.

A demonstrálók a megemlékezés után átvonultak a Líceum előtti Eszterházy térre, ahol mécsesek meggyújtásával fejezték be a világnapi eseményt a HIV fertőzésben elhunytak emlékére.

Forrás: Egriszín

Advent az ország tetején

· Szabadidő

A Heves Megyei Önkormányzat máglyagyújtással, Csík koncerttel köszöntötte az Adventet az ország legmagasabb pontján.

Horváth László, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke azzal a felhívással fordult a tizenkilenc megyei, illetve a fővárosi önkormányzat vezetőjéhez, hogy az ünnepi eseményre küldjék el adventi koszorújukat. A húsz adventi koszorú jelképezze a nemzet összetartozását, az adventi időszak méltóságát, a közelgő karácsony békéjét és szeretetét. Jelképezze az összefogást, a hitet, az ország teremtő erejét és egységét.

A Heves Megyei Önkormányzat magánszemélyeket, iskolai közösségeket, baráti társaságokat, egyházi vagy civil szervezeteket is várt az eseményre, hogy az ország legmagasabb pontján, a Kékestetőn közösen gyújtsák meg adventi koszorújuk első gyertyáját, s ezzel jelképesen Magyarország adventi koszorújának gyertyáját is.

Advent a hegytetőn

· Szabadidő

A Heves Megyei Önkormányzat máglyagyújtással, Csík koncerttel köszönti az Adventet az ország legmagasabb pontján. A közgyűlés elnöke, az megyei önkormányzatok részvételére is számít november 28-án, Kékestetőn.

A Heves Megyei Önkormányzat hagyományteremtő szándékkal hív mindenkit Magyarország első, közös adventünnepére vasárnap, az ország legmagasabb pontjára, ahol lesz kirakodóvásár, máglyagyújtás és fellép a Csík Zenekar is.

Horváth László, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke azzal a felhívással fordult a tizenkilenc megyei, illetve a fővárosi önkormányzat vezetőjéhez, hogy az ünnepi eseményre küldjék el adventi koszorújukat. A húsz adventi koszorú jelképezze a nemzet összetartozását, az adventi időszak méltóságát, a közelgő karácsony békéjét és szeretetét. Jelképezze az összefogást, a hitet, az ország teremtő erejét és egységét.

A Heves Megyei Önkormányzat magánszemélyek, iskolai közösségek, baráti társaságok, egyházi vagy civil szervezetek részvételére is számít az eseményen, hogy az ország legmagasabb pontján, a Kékestetőn közösen gyújtsák meg adventi koszorújuk első gyertyáját, s ezzel jelképesen Magyarország adventi koszorújának gyertyáját is.

Az ünnepi program:

10.30 Adventi kirakodóvásár

13.30 Iskolai gyerekkórusok bemutatkozása a színpadon

14.15 Adventi köszöntőt mond Horváth László, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke

14.25 A tizenkilenc megyei és a főváros adventi koszorújának szentelése

14.50 A Csík Zenekar koncertje I.

15.30 Máglyagyújtás

15.35 A Csík Zenekar koncertje II.

Városi megemlékezés az Gárdonyi Géza Színházban és az 56-os emlékműnél

· Belföld

Egerben a hivatalos díszünnepséget a Gárdonyi Géza Színházban rendezték meg. Habis László polgármester felhívására az egybegyűltek egyperces néma főhajtással emlékeztek dr. Tóth Ferencre, az 56-os szövetség nemrégiben elhunyt elnökére.

A polgármester köszöntőjében arra emlékeztetett: 1956 eseményeit időről időre átértékelték, s végül évtizedeken át uralkodott a félelem légköre. Példaként dr. Jobb László, egykori egri városparancsnok példáját említette, akire az ügyész halálbüntetést kért, végül 15 év börtönre ítélték. Elégtételt a rendszerváltás után annyit kapott, hogy Eger díszpolgárává választották.

Habis László szerint az 56-os forradalom üzenete a helytállás és a példamutatás. Egyúttal együttműködést kért a felemelkedés érdekében. Mert mint mondta, az elmúlt évtizedekben "nagyon mélyre sikerült süllyedni".

Az ünnepség szónoka Nyerges Andor, az 56-os szövetség egri szervezetének elnökségi tagja személyes élményeit felelevenítve arról beszélt: őt Egercsehiben, mint bányászt választották be a munkástanácsba és elnökségi taggá, ahol a hazájáért érzett felelősséggel és hittel végezte a munkáját. Antall Józsefet idézve emlékeztetett: '56-ról csak nagyon megfontoltan és őszintén szabad beszélni.

Úgy vélte, a forradalom valódi jelentőssége a hamis ideológia és az erkölcstelen világ, egy elnyomó nagyhatalom elleni fellépésben áll. November 4-én pedig nem kevesebb történt, mint hogy a szovjet tankok bevonulásával véglegesen és világosan lelepleződött a világ előtt a vörös kolosszus igazi arca.

A szónok szerint a forradalom egyetlen örököse a magyar nép és a magyar fiatalok. Tanulságként elmondta: bár fegyverekkel eltiporták a forradalmat, de a valódi ellenállást már nem tudták megtörni. Ezért ötvenhat öröksége erkölcsi, és nagy, átfogó nemzeti örökség.

Ezután a Gárdonyi Géza Színház művészei adtak műsort, színésze Fehér István rendezésében.

Forrás: Heol

Európai Mobilitási Hét Egerben

· Sport · Szabadidő

„Közlekedj okosabban, élj egészségesebben!” ezzel a mottóval kezdődött rendezvénysorozat Egerben az Európai Mobilitási Hét részeként, melyet Habis László polgármester nyitott meg ma délelőtt, a Városházán. A rendezvények előadásokkal szabadidős programokkal igyekeznek hosszútávú megoldást kínálni a jelenlegi helyzetben, és olyan szemléletmódot kialakítani, ami a fenntarthatóságot helyezi középpontba.

Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata az elmúlt évben rendezte meg első alkalommal, a városban működő környezetvédelmi és természetvédelmi civil szervezetekkel együtt a nemzetközi szintű rendezvénysorozathoz csatlakozva az Európai Mobilitási Hetet.
Idén, szeptember 16 és 22 között, "Közlekedj okosabban, élj egészségesebben!" gondolathoz csatlakozik a rendezvénnyel, amelyen előadásokkal és az alternatív energiafelhasználásról szóló szakkiállításokkal a Dobó téren hívják fel a városlakók figyelmét Eger települési éghajlatvédelmi stratégiájának fontosságára.
„Eger, az épített örökségével, természeti adottságaival, környezetével lehetőséget is kínál, ugyanakkor egyfajta kihívás is számunkra, hogy a fenntartható fejlődés szemléletmódja jegyében közelítsünk a városfejlesztéshez, városüzemeltetéshez, a város működtetéshez.” – hangsúlyozta Habis László polgármester köszöntőjében.
A polgármester elmondta, hogy az elmúlt időszakban tett lépések közé tartozik a város kerékpár-úthálózatának fejlesztése, amely a jövőben folytatódhat. A kerékpárutak kapcsán a polgármester felhívta a figyelmet arra is, hogy az idén a város körülbelül 800 méter kerékpárutat épít, s emellett a közösségi közlekedés fejlesztése is fontos feladat, amihez az Agria Volán és a MÁV szakembereivel történt egyeztetések kapcsolódnak. A héten aláírt megállapodás kapcsán a MÁV bekapcsolódhat a helyi és a térségi tömegközlekedésbe.

"Közlekedj okosabban, élj egészségesebben!" Európai Mobilitási Hét Egerben - program:

Versenyfelhívás - "Biztonságosan bringával az iskolába!" 2010. szeptember 16-17-én

Szeptember 16. csütörtök - NYITÓ NAP

09.00 - 13.00 Előadás a fenntartható fejlődés jegyében
Helyszín: Polgármesteri Hivatal, Díszterem (Eger, Dobó tér 2.)

09.00 - 09.10  Megnyitó: Habis László, Eger MJV polgármestere
09.10 - 09.40  Éghajlatváltozási Stratégia
Kerekes György, Települési Éghajlatvédelmi Stratégia (TÉS) koordinátora
09.40 - 10.10  Kényszer vagy lehetőség? Energia- és környezettudatos építészet
Kormos Gyula építész, épületenergetikai szakértő, Bástya Építész Kft.
10.10 - 10.30 Települési energiagazdálkodás - sikeres települési energetikai beruházások  Magyarországon - Tóth Nelli önkormányzati energiagazdálkodási projektvezető, Energiaklub
10.30 - 10.50  Jövőkereső - AZ NFFT jelentése a magyar társadalomnak
Mayerné Hajtman Ágnes, Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács

10.50 - 11.15  Szünet

Energia megtakarítási lehetőségek a lakossági hőenergia felhasználásban,
megújuló energiaforrások, környezetbarát fűtési rendszerek

11.15 - 12.15 Fa, fa apríték, pellet tüzelés - Gazdapusztai Gyula, Viessmann Fűtéstechnika Kft.

12.15 - 12.45  Energiahatékony építés, felújítás, környezettudatos rendszerek a hőforrástól a hőleadóig - Dandár István, REHAU Kft.

12.45 - 13.15  Kondenzációs technika és napkollektoros rendszer racionális kialakítása
Ceglédi Zoltán, Vaillant Kft

13.15 - Zárszó: Kerekes György,  TÉS koordinátora

Moderátor: Grószné Urbán Éva

14.30 - Hunyadi Mátyás Általános Iskola épület energiahatékonysági tábla-avató
Átadja: Habis László Eger MJV polgármestere
09.00 - 16.00 Kiállítás
Megújuló energiaforrások, környezetbarát fűtési rendszerek
Ökocimkés termékekkel a környezetért (Környezettudományi Központ, Budapest)
Helyszín: Dobó tér

10.00 - 18.00 "HULLADÉK ÚJRAHASZNOSÍTÁS" ROADSHOW
Öko-Pannon Nonprofit Kft.
Utazó kiállítás - alternatív jövőkép egy tisztább, környezettudatosabb életmód lehetőségére - programjában: interaktív játszótér, kiállítás, műsorok

17.00 - "Öko-riadó" - az Alma Együttes zenés műsora
Helyszín: Dobó tér
Szeptember 17-19. péntek-szombat-vasárnap - Eger Ünnepe
Az egri civil szervezetek rendezvényéhez kapcsolódva:

Szeptember 18. szombat - "Autó nélkül Eger Ünnepén"
Ideje: 2010. Szeptember 18. ( szombat )  9-13 óráig.
Helyszíne: Felsőváros, Balassi Bálint Általános Iskola, Eger, Malomárok u. 1.

Program:
9.00-9.15 Megnyitó

Szakmai programok:
9.15-10.45 Kerékpáros ügyességi verseny
10.00-10.45 Kerékpáros kressz TOTO
10.45-11.00 Kerékpártúrát megelőző bemelegítő torna
11.00-13.30 Kerékpár túra Almárba a Pálos Kolostos romhoz

A TOTO-t kitöltő, a kerékpáros ügyességi versenyen, a túrán résztvevők apró ajándékot kapnak

Kiegészítő programok:

9.15-12.00
Hagyományos utcai játékok, rajzolda

ugró iskola, ugráló kötél
karika, roller, labda

9.30-10.45 Repüllő modell bemutató, papír modell készítés
9.30-10.45 Csiribiri Kézműves Műhely

A Program szervezői:
Agria Speciális Mentők, Baba-Mama Alapítvány, Dobó István Nyugdíjasklub, Ezüstidő Szabadidős Egyesület, Forrás DSE, Lenkei János DSE, Sirály Modellező Klub, Nemzeti Közlekedési Hatóság, Bringaut Közhasznú Egyesület
Szeptember 19. vasárnap - "Kerékpárral a Lázbérci-tó körül"

„KÖZLEKEDJ TERMÉSZETBARÁT MÓDON!”
Kerékpártúra Szilvásváradról a Lázbérci-tóhoz az Európai Mobilitási Hét (szeptember 16-22.) és az Európai Autómentes Nap (szeptember 22.) alkalmából
Szeptember 20. hétfő - "Lehet így is!!!"

09.00 - 15.00  Kiállítás
Elektromos autók kiállítása
Euro 5 alacsonypadlós környezetbarát autóbusz
Helyszín: Dobó tér

Előadások - Polgármesteri Hivatal, Díszterem

10.00 - 10.05  Köszöntő
10.05 - 11.00  Az  ELMA 02 elektromos autó prototípus bemutatása
Dr. Bednár András, tanácsadó és szóvivő, TZ-ELMA Zrt.

11.15 - 11.40 Város és közlekedés
Völfinger Balázs, közlekedésmérnök, Agria Volán Zrt.

11.40 - 12.00 Kerékpárosok beilleszkedése a települési közösségi közlekedésbe
Oláh György, elnök, Bringaút Közhasznú Egyesület

Előadások - EKMK Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház (Eger, Bartók tér 6.)

14.30 - 16.30 Thai Baba és Női Masszázs előadás és bemutató
Demeter Orsolya, okleveles thai masszőr
Az előadás után ingyenes masszázs és tanácsadás.

16.30. - 18.30   Mosható pelenka! - Miért jó a babának, a környezetnek és a pénztárcánknak?
Kada Éva, mosható pelenkázó anyuka

Szeptember 21. kedd - Mozgásprogram Felnémet városrészben
"Ne csak nézd, csináld!" - Mozgásprogram Felnémeten

Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata és több egri civil szervezet az Európai Mobilitási Hét keretében 2010. szeptember 21-én délután "Ne csak nézd, csináld!" címmel mozgásprogramot szervez a Pásztorvölgyben.
A program keretében ingyen próbálhatják ki a mozogni, kikapcsolódni vágyók az alábbi sportokat, mozgásokat:
Pilates, Alakformáló aerobik, nordic walking, taoista tai chi, jóga, kötélugrás
A sportok mellett ingyen egészségügyi szűrővizsgálatokkal várja a lakosokat az ÁNTSZ Kistérségi Intézete.

Szeptember 22. szerda - Európai Autómentes Nap

Autómentes Nap a Felsővárosban - "Gyalogmanók a környezetért"
Helyszín: Malomárok utca - Vallon út és a Match Áruház mögötti lezárt útszakasz

09.00 - 13.00 Környezet- és természetismereti játszóház (BNPI, MME)
Ügyességi és tudáspróba akadálypálya, hagyományos utcai játékok
Környezeti tanácsadó sátor, környezetbarát termékek, ökolábnyom számítás
10.00 és 11.00 Babszem Jankó Gyermekszínház előadása
10.00. - 12.00 Babahordozó eszközök bemutatója

11.00 - 12.00 Piknik és beszélgetés a kendőn: Babahordozás a pszichológus szemével
Vendég: dr. Héjja-Nagy Katalin, pszichológus, főiskolai oktató

11.00 - DEÁK FERENC ÚT FELÚJÍTOTT ÚTSZAKASZÁNAK ÁTADÁSA

PROGRAMOK A Kossuth Zsuzsa Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégiumban
Eger, Bem tábornok tér 3.

15.00 - 15.30  Kerékpározás az új KRESZ tükrében - Oláh György, Bringaút Egyesület
15.30 - 16.00  Mit tegyünk, ha kerékpárral balesetet szenvedünk?
16.00 - 17.00  Mozgás másképpen! - Egri Gördeszka és Extrém SE

17.00 - 18.00 CRITICAL MASS - EGER
Kerékpáros felvonulás a város forgalmasabb utcáin
Gyülekező: Dobó tér
Érkezés: Kossuth Zsuzsa Szakközépiskola
18.00 -Koncert: Kossuth Zenekara
A felvonulást rossz idő esetén is megtartjuk!

Forrás: Egriszín

Etikai Kódex a tisztességesebb kampányért Egerben

· Politika

Eger polgármester-jelöltjei aláírták az Agria Universitas Egyesület által előkészített Választási Etikai Kódexet ma délután az Imola Galériában. Az országban egyedülálló kezdeményezés fő célja a demokratikus politikai kultúra fejlesztése, a választások tisztaságának megőrzése.

Jó példával járnak élen Egerben a polgármesterjelöltek. A Választási Etikai Kódexet aláírva kifejezésre juttatják, hogy számukra a választási kampány során alapérték a Magyar Köztársaság törvényeinek és az itt rögzített etikai normáknak a tiszteletben tartása, maradéktalan követése. A jelöltek, személy szerint is fontosnak tartják a demokratikus politikai kultúra elveinek érvényesítését és az etikus magatartást a választási kampányban.

Eger 5 polgármester-jelöltje: Bányász Róbert, Habis László, Mirkóczki Ádám, Nagy István és Tarsoly József vállalták a tiszta, etikus kampányt. A kódexet Mirkóczki Ádám egyéb elfoglaltsága miatt később írja alá.

Ráczné Dr. Horváth Ágnes, az Agria Universitas Egyesület elnöke az aláírás előtt elmondta, hogy a tavaszi sikeres kezdeményezésük után több párt és közéleti szereplő kereste meg öket azzal a céllal, hogy az önkormányzati választásokra is dolgozzanak ki egy etikai kódexet. Kiemelte, hogy külön öröm, hogy Egerben az összes jelölt vállalta, hogy aláírásával hozzájárul a kódexben foglaltak betartásához.

Az Agria Universitas Egyesület kezdeményezésére írták alá a politikai pártok képviselői a tavaszi parlamenti választások idején a Választási Etikai Kódexet, amely Eger után a helyi/térségi szerepéből kinőve országos méretű kampánnyá alakult. A közelgő önkormányzati választások kapcsán, települések jelezték, hogy szükség lenne a kódex ismételt alkalmazására. A felhívásra 4 településen azonnal jelezték a polgármester-jelöltek, hogy mindannyian, párthovatartozástól függetlenül, aláírják ezt a kódexet.

A sikeres kezdeményezés az Agria Universitas Egyesület nevéhez fűződik. A szándék korábban már bizonyított, hiszen Heves megye mind a 6 választókerületének összes képviselőjelöltje kivétel nélkül csatlakozott az Egyesület által elkészített Választási Etikai Kódexéhez.

A kezdeményezés célja, hogy rögzítse azokat a követendőnek tartott etikai normákat, amelyeket az aláíró jelöltek a kampány időszakában, magukra és szervezetük képviselőjelöltjeire nézve elfogadnak. A jelöltek a csatlakozással vállalják, hogy nem megtévesztéssel és félrevezetéssel, ellenfeleik lejáratásával és törvénytelen eszközök felhasználásával, hanem szándékaikat, céljaikat és lehetőségeiket őszintén feltárva kívánnak résztvevői lenni a politikai életnek, s igyekeznek minél több szavazathoz jutni. A Választási Etikai Kódex célja, a politika és a közéleti szereplők iránti bizalom helyreállítása.

Forrás: Egriszín