Keresés: „gyümölcs” (60 találat)

Harc az életért - egy egri 15 éves lány küzdelme a gyilkos kórral

· Belföld · Egészség

Hős egri lányként küzd az életéért   Szabó Lili , aki egy 15 éves életvidám kamasz volt egészen 2011. márciusáig. Versenytáncos, kitűnő tanuló és még előtte állt az élet, Eger bármelyik iskolája szívesen fogadta a középiskolába készülő lányt. Ekkor derült ki, hogy egy nagyon súlyos betegségben szenved, Non-Hodgkin-limfóma ami megtámadta szervezetét. A transzplantáció, amin most átesett az utolsó esély az életben maradásához, viszont a család az összes tartalékát felélte.

A  facebookon figyeltünk fel az Édesapa levelére, aki ezt írta :
"Nekem most ez nagyon megalázó, de erőt veszek magamon és kérlek Benneteket SEGÍTSETEK!!!"

Az Édesanya a lány mellett tölti napjait, de az alapítvány ami eddig a lakhatását finanszírozta csődbe ment, így márciustól havi 30 ezer forintot kellene fizetniük, hogy mellette lehessen és megadhasson neki mindent, de legfőképpen az anyai szeretet.

Az étkezés, a steril élelmiszerek és gyümölcslevek finanszírozása mellett erre már nem telik, sőt a fél-steril szoba kialakítását sem tudják megoldani ami a lány hazajöveteléhez szükséges. Nem nagy dolgokban kell gondolkozni, csak festék és szalagparketta, de a semmiből ezt sem lehet megteremteni.

Az apa bármilyen segítséget elfogad, ha az csak egy bébiétel ami steril, vagy csak néhány forint ami a bankszámlájára érkezhet.
Az TV2 és az Agria tv Bt. próbál segíteni a család és a kislány gondjainak enyhítésén.

Lili mindennapjai blogján is figyelemmel kísérhető, http://csorikenhl.blogspot.com

Ha bárki segítséget nyújtana  a családnak, de legfőképpen Lilinek, a következő bankszámlaszámon teheti: 10404247-91445070-01720000.

Bármilyen jellegű , tárgyi felajánlásokat is elfogadnak. A eljuttatásban segítünk, az adományozót megjelentetjük honlapunkon is.

MSZP: Agrárterv konkrétumok nélkül

· Belföld · Politika

A kormány szerint előrelépést jelenthet a hétfőn bejelentett Darányi Ignác Terv, amely az Orbán-kormány agrárterületére vonatkozó terveit tartalmazza.
Az MSZP szerint azonban üres ígéretekkel van tele ez a terv is, mint a kormány számos más területen bejelentett intézkedése is.
-    Kockáztatják az európai uniós támogatások lehívását, hazai forrás pedig szinte alig van előirányozva a Darányi Ignác Tervben – kezdte pénteki egri, Gőgös Zoltánnal, az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának alelnökével és Godó Lajossal, a megyei Agrártagozat vezetőjével közösen tartott sajtótájékoztatóját dr. Sós Tamás országgyűlési képviselő, az MSZP megyei elnöke.

Sokat elárul a kormány által bemutatott Darányi Ignác Tervről, hogy a bemutatást követően lemondott a tárca államtitkára – ecsetelte a hét eseményeit Gőgös Zoltán – sőt, nem egyezik meg tartalmában és céljaiban a kormány Nemzeti Vidékfejlesztési Stratégiaként előadott anyaga a helyszínen elhangzott prezentációval. Az egyik a KKV-szektor fejlesztésére vonatkozik, a másik pedig a családi gazdaságok támogatását helyezi előtérbe – derült ki.
Az Országgyűlés mezőgazdasági szakpolitikusa elmondta továbbá: a Darányi Ignác Terv lényegében az előző, MSZP-kormány Új Magyarország Vidékfejlesztési Tervének folytatása, ám csökkentett, nem számottevő források biztosításával.
-    Négy milliárd forintos keretet irányoz elő a terv például a fiatal gazdák támogatására, amelyre lényeges túljelentkezés várható majd, pályázati pénzt azonban csak körülbelül négyszázan nyerhetnek el ebből az összegből. Az MSZP- kormány ugyanerre, több mint húsz milliárd forintot szánt – tette hozzá Gőgös Zoltán.
További aggodalomra ad okot a politikus szerint, hogy a falugazdászok számát a felére csökkentették, ami szintén szembe megy a kormány terveivel.  A gyümölcstermelőket is magára hagyták a kárenyhítés terén.
-    Idegen tollakkal ékeskedik az Orbán-kormány a kistermelői rendelet újdonságként való bevezetésénél is, hiszen ez már 2010 elején megszületett, nem újdonság, ahogy a kisvágóhíd projekt sem. Alapvető kérdést vet fel, hogy KKV üzemekre, vagy családi birtokokra akarja szétszedni a kormány a termelést? Nem látszódnak a konkrét tervek, pedig nagy szükség lenne a helyzet tisztázására, hiszen 2014-től más szabályozás lesz érvényben az agráriumra – zárta tájékoztatóját Gőgös.
A Darányi Ignác Tervet Godó Lajos történelmi lépésként értékelte:
-    Orbán Viktor úgy avatta fel a Darányi Ignác emléktáblát hétfőn, hogy a mai napig nem terjesztették a Parlament elé az Vidékfejlesztési Stratégiát. Megbukott a kormány agrárcsapata is – hangzott el végül az MSZP Heves megyei Agrártagozatának elnökétől.

Nem könnyű a pályaválasztás

· Gazdaság · Oktatás

A Heves Megyei Munkaügyi Központ nyolcadikos diákok részére pályaválasztási kiállítást rendezett a dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban, ahol a környék középiskolái standokon mutatkozhattak be.

A már 11. alkalommal megrendezett börze szeretné megkönnyíteni a nyolcadikos diákoknak a pályaválasztást, olyan formán, hogy az iskolák együtt jelennek meg, és bemutathatják erősségüket. A kiállításon pályaválasztási tanácsadók, a munkaügyi központ munkatársai és a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara is a diákok segítségére voltak. A pályaválasztási napra nem csak a végzős diákokat, de a szülőket és a pedagógusokat is várták.

Bízunk benne, hogy hasznos lesz a mai nap- kezdte beszédét a megnyitón Gondos István a Heves Megyei Közgyűlés elnöke. Életünk egyik fontos pillatana, amikor az iskolapadból kikerülve elkezdünk dolgozni, és fontos, hogy olyan pályát válasszunk, amit szeretünk és meg tudunk élni belőle. Azért vagytok itt, hogy tanácsot kérjetek és a választásnál jól döntsetek- emelte ki az elnök.

Fenyves Péter a Heves Megyei Munkaügyi Központ Egri Kirendeltségének igazgatója elmondta, hogy a mai nap célja, hogy összehangolja a keresletet és a kínálatot, hogy a diákok megtudják mik a hiányszakmák és mik a divatosak, hiszen a most meghozott döntésüknek csak több év múlva lesz meg a gyümölcse.

A nap folyamán különféle műsorokat is megtekinthettek a látogatók és szervezett üzemlátogatásokon is részt vehettek a diákok.

Forrás: Egriszín

Kampányt indít az LMP a megszorítások ellen, a Zöld Fordulatért

· Belföld · Politika

Az LMP az ország tucatnyi városában kezdett aláírásgyűjtő kampányba csütörtökön a megszorítások ellen, a Zöld Fordulatért. Véleményük szerint az igazságtalan, egykulcsos adórendszer nem pörgette fel a gazdaságot és óriási lyukat ütött a költségvetésben. A Fidesz emiatt az elmúlt 20 év legdurvább megszorításaiba kezdett. Ez zsákutca, amiből csak egy gyökeresen új program vezetheti ki az országot - hangzott el a csütörtöki, egri sajtótájékoztatón.

Szilágyi László országgyűlési képviselő elmondta: a Zöld Fordulat a becsületes munkából élők helyett a tőkét és a környezetterhelést adóztatja. Az LMP felszólítja a kormányt, hogy a  családok, gyermekek jövője érdekében azonnal cselekedjen.
Az országgyűlési képviselő hozzátette: Mostanra teljesen világos lett, hogy az Orbán-kormány gazdaságpolitikája csúfosan megbukott. A Fidesz képtelen teljesíteni ígéreteit - nem csökkent a munkanélküliség, szinte áll a gazdaság, sokszázezer ember fizetése csökkent. A kormány kapkod és minden lépésével egyre nagyobb bajt okoz.
Elhangzott továbbá: Rövid idő alatt kiderült, hogy az egykulcsos adórendszer zsákutca. A gazdagok még gazdagabbak, a szegények még szegényebbek lettek, miközben az ország több száz milliárd forinttól esett el. Emiatt a kormány brutális megszorításokba kezdett. Nem jut pénz az iskolákra, az orvosok és tanárok fizetésére, a kórházakra, az utak kátyúzására és árvízvédelemre.
A Fidesz meg akarja változtatni a munkatörvénykönyvét. A képviselő véleménye szerint ez a tervezet azokat bünteti, akik becsületes munkával akarnak egyről a kettőre jutni.
Hozzátette: a Fidesz az oktatáson is spórolni akar. Iskolákat zár be,  felére akarja csökkenteni a középiskolába és az ingyenes felsőoktatásba járó diákok számát. Pedig aki az oktatást rövidíti meg, az a jövőt éli fel. Megfelelő oktatás nélkül nem lesz gazdasági fejlődés, viszont végzetesen szétszakad az ország, képzett gazdagokra és képzetlen szegényekre.
Véleményük szerint a Fidesz a devizahiteleseken sem tud segíteni. Javaslatai nem segítik érdemben a bajba jutottakat. Azokat, akiket végrehajtás és kilakoltatás fenyeget, a végtörlesztés lehetősége nem menti meg.
Az LMP szerint ezért azonnali fordulatra van szükség. A zsákutcából csak egy gyökeresen új program vezetheti ki az országot. Az LMP végiggondolta és kiszámolta, hogy ez miképpen valósítható meg. A Zöld Fordulat a becsületes munkából élők helyett a tőkét és a környezetterhelést adóztatja - vagyis radikális változás megszorítások és az államadósság növelése nélkül is elérhető.

Az LMP Zöld Fordulatának legfontosabb elemei:
- egy igazságos, többkulcsos adórendszer bevezetése

- Nemzeti Ingatlanalap felállítása és kamatplafon bevezetése a bajba jutott devizahitelesek számára

- 4%-os járulékcsökkentés a munkahely-teremtésért
- jövőbiztos, új zöld munkahelyek létrehozása
- béremelés és befektetés az oktatásba, az egészségügybe
- a családi pótlék emelése, az óvodai és bölcsödei férőhelyek számának növelése
- egy biztonságosabb Magyarország érdekében közösségi rendőrség felállítása
- egy egészségesebb Magyarország érdekében a zöldségek és gyümölcsök áfájának csökkentése
Az LMP a következő hetekben ezekhez az intézkedésekhez gyűjt támogató aláírásokat az ország számos városában. Petíciónkat az utcai kitelepüléseken, és a lehetmas.hu weboldalon is aláírhatják azok, akik úgy érzik, hogy a változást már nem lehet tovább halogatni. Egyúttal felszólítják a kormányt, hogy a családok, gyermekek jövője érdekében, az ország érdekében azonnal cselekedjenek!

Augusztus 20-ai egri kitüntetések és elismerések

· Belföld

A Magyar Köztársaság állami ünnepe alkalmából a városi díszünnepség keretein belül kitüntetések és díjak átadására került sor augusztus 20-án.

 Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése Díszpolgári Címet adományozott Dr. Bitskey István akadémikus, egyetemei tanárnak, Eger város hírnevének és tekintélyének növelése érdekében végzett kiemelkedő munkássága elismeréseként.

Dr. Bitskey István 1941. március 26-án született Egerben. Édesapja úszó olimpikon, világbajnok, a Bitskey Aladár uszoda névadója. Az egyetem elvégzését követően rövid kitérő után "anyaintézményében", a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen kezdett tanítani, ahol a Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék tanszékvezető egyetemi tanáraként nyugállományba vonulásáig dolgozott. 1991 óta az irodalomtudomány doktora, ezt követően pedig igazgatóként vezette a Magyar és Összehasonlító Irodalomtudományi Intézetet. 1998-ig a Bölcsészettudományi Kar dékánja, az MTA levelező tagja. Mindezeken túl az egri Eszterházy Károly Főiskola professzor emiratusa, a Debreceni Akadémiai Bizottság elnöke, a Professzorok Batthyány Körének tagja.  Fő kutatási területe a régi magyar irodalom, a reneszánsz és a barokk korszaka. Sokrétű tudományos munkássága számos egri vonással rendelkezik többek között Balassi Bálint és az egri vár kapcsán, de Eszterházy Károly püspök könyvtáralapító tevékenysége is érdeklődésének homlokterében áll. Bel- és külföldön megjelent műveivel nagyban hozzájárult a magyar irodalmi műveltség megismertetéséhez, városunk hírnevének öregbítéséhez. Kiemelkedő munkássága elismeréseként, és 70. születésnapja alkalmából részesült a megtisztelő „Díszpolgári Címben.”

Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése a város fejlődése és hírnevének növelése érdekében végzett kiemelkedő munkásságuk elismeréseként „Pro Agria Díjat” adományozott Fábián Béla szenior úszóbajnoknak és Stanislaw Frankowski úrnak, a magyar-lengyel kapcsolatok önzetlen segítőjének.

1.  Fábián Béla szenior úszóbajnok 1937. január 10-én született Pétervásárán. 1946-tól él Egerben. Az Eötvös Loránd Tudomány Egyetemen geológus diplomát szerzett, majd a Szolnoki Kőolajkutató Vállalatnál helyezkedett el, ahol nyugállományba vonulásáig kutató-geológusként dolgozott. 1949-től kezdett versenyszerűen úszni. Előbb ifjúsági, majd felnőtt válogatott lett. Legjobb eredménye a torinói Európai Bajnokságon a 200 méteres mell-úszásban elért 6. helyezése volt. 1988-tól kezdte el a rendszeres szenior-úszást. Versenyzőként eljutott a világ számos országába, így versenyzett Észak és Dél-Amerikában, Ausztráliában és Új-Zélandon is, mely helyeken mindig az egri úszás hírnevét öregbítette. Eddig elért legjobb eredményei: 22-szeres szenior Világbajnok, különböző számokban 43-szor nyert Magyar Bajnokságot, a szenior olimpiák 16-szoros győztese, többszörös Csendes-óceáni, Ázsia és Ausztrál Bajnok. Eger Kiváló Sportolója. Kiemelkedő eredményeivel nagyban hozzá járult városunk hírnevének öregbítéséhez, úszósportjának népszerűsítéséhez. Mindezek elismeréseként részesült a „Pro Agria Díj” kitüntetésben.

2. Stanislaw Maria Frankowski 1945. szeptember 17-én született a lengyelországi Przemyslben. Édesapját a második világháború idején az Egerben működő lengyel menekülttáborba internálták, ahol igazgatója volt az itt alapított lengyel gimnáziumnak. Egri lányt vett feleségül, majd a háború befejeződése után családjával Przemylbe költözött. Édesanyja a későbbiek során visszatelepedett Egerbe, ezért Frankowski úr városunkat is otthonának tekinti. Meghatározó szerepe volt abban, hogy a 70-es évektől napjainkig tartó gyümölcsöző kapcsolat jött létre az egri és a przemysli múzeumok között, melynek alapja Frankowski úr ügy iránti elkötelezettsége, és tökéletes lengyel-magyar nyelvismerete volt. 2003-ban így kerülhetett sor a két város közötti testvérvárosi megállapodás aláírására, ami újabb kapcsolatokat inspirált a kulturális élet, a tudományos kutatók és a civil szervezetek képviselői körében. Eger történelmi hagyományainak és kulturális értékeinek lengyelországi követeként hozzájárult ahhoz, hogy Przemyslből és környékéről sokan utaznak Egerbe, akik hazatérve tovább terjesztik városunk jó hírét. Több évtizedes önzetlen munkássága elismeréseként részesült ebben a kitüntetésben.

A közgyűlés „Pro Cultura Agriae-díjat” adományozott Molnár István Géza fotóművésznek.

Molnár István Géza1936. április 3-án született Iváncsán. Út-vasútépítő, és építésztechnikusi oklevelet szerezett. 1965-ben került Egerbe, ahol a Városi Tanács Terv- és Munkaügyi Osztályán dolgozott. Ötven éve foglalkozik fényképezéssel, a Heves Megyei Fotóklub alapító tagja. Fotografált tájat, épületeket és aktot, de igazán a portré és a zsáner érdekeli. Lakóhelyéről számtalan művészi felvételt készített, mely felvételek ma már igazi kurióziumnak számítanak. Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Szövetségének, a Magyar Fotóművészek Országos Szövetségének, valamint a Heves Megyei Szabad Szalon Egyesületnek is. Arany diplomás fotóművész. Alkotásait napjainkig 49 önálló, és 145 csoportos kiállításon láthatták az érdeklődők. Publikációi egri szerzők könyveiben, folyóiratokban és fotós könyvekben, idegenforgalmi kiadványokban jelentek meg. A város kulturális és művészeti értékeinek megismertetése, valamint a fotóművészeti oktatás érdekében végzett több évtizedes kiemelkedő munkássága elismeréseként 75. születésnapja alkalmából részesült ebben a kitüntetésben.

„Táncművészeti Nívódíj” kitüntetésben részesült Barsi Csaba néptánc oktató.

Barsi Csaba 1972. június 6-án született Miskolcon. Kisgyőrben kezdett táncolni, de hamarosan a miskolci Avas Néptáncegyütteshez került. Tanfolyamokon és táncházakban is oktatott, miközben elvégezte a Táncművészeti Főiskola néptánc-pedagógus szakát. 15 éve jár rendszeresen Egerbe, ahol a Kerekes és Gajdos Táncházak állandó házigazdája és oktatója lett, majd felkérték a Megyei Művelődési Központ Lajtha László Néptáncegyüttesének művészeti vezetésére. Az eltelt időszak alatt az együttesnek 12 koreográfiát készített, a domaházi, gyimesi, mezőségi, rábaközi és moldvai táncokból. Természetesen együttesénél vendégoktatókkal és koreográfusokkal is dolgozott, de a szakmai munka mellett nagy hangsúlyt fektetett a közösségépítésre is. Táncosai az ő vezetésével jutottak el számos helyi, belföldi és külföldi rendezvényre, ezeken a helyeken is emelve Eger és a magyar kultúra hírnevét. Barsi Csaba az Egerben töltött 15 éve alatt rendkívül sokat tett a néphagyományok, a néptánc megismertetéséért és népszerűsítéséért. Kiemelkedő munkássága elismeréseként részesült a „Táncművészeti Nívódíj”-ban.

„Zenei Nívódíj” kitüntetésben részesült Dudás Anna főiskolai docens.

Dudás Anna 1954-ben született Vácon. Művésztanári oklevelét Budapesten a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán szerezte. 1980- óta él Egerben, ahol a Tanárképző Főiskola 2. számú Gyakorló Általános iskolájában helyezkedett el. Néhány évvel később a főiskola ének-zene tanszékének lett vezető metodikusa. Egerbe kerülése óta aktív résztvevője a város zenei életének. A főiskolai kórus tagja, de a Movendo Kamarakórusban is énekelt. 2003-ban átvette a nagy múltú Agria Vegyeskar művészeti vezetését, mely együttessel számtalan nagysikerű rendezvényen szerepeltek. A különböző városi ünnepségeken kívül gyakran megfordultak külföldi és belföldi rendezvényeken, fesztiválokon. A 2008-ban alakult Egri Fertálymesteri Testület Férfikarának alapító karnagya, mely kórus országosan is egyedülállónak számít. Ezzel az együttessel is számos sikeres fellépést tudhat maga mögött. Városunk zenei életében kifejtett több évtizedes színvonalas munkássága elismeréseként részesült a „Zeneművészeti Nívódíj” kitüntetésben.

„Képzőművészeti Nívódíj” kitüntetésben részesült Kozma István festőművész.

Kozma István 1937. augusztus 15-én az erdélyi Szatmárnémetiben született. A kolozsvári Képzőművészeti Akadémia elvégzését követően nyomban Nagybányára költözött, itt élt és festett Magyarországra történő áttelepedéséig. A nagybányai festőiskola a modern magyar festészetet elindító mozgalom, ahol az új festőgeneráció szinte minden jelentős alakja megfordult. Kozma István ezt a levegőt szívta magába, s az Erdélyből való kényszerű távozása után Magyarországon is az ott tanult szellemben él és dolgozik. 1995-től van műterme Egerben, több mint tíz éve városunk polgára. Stílusa és tárgyi gazdagsága teszik munkáit egyedivé, mindenki mástól megkülönböztethetővé. Számtalan hazai és külföldi kiállítás résztvevője. Munkáit az egri közönség is több kiállításon láthatta, melyek közül emlékezetes az Ifjúsági Házban, a Kálvin Házban, a Templom Galériában és az Imola Galériában rendezett tárlata. A lakhelyül választott város Eger megbecsülésének kifejezéseként részesült a „Képzőművészeti Nívódíjban”.

„Irodalmi Nívódíj” kitüntetésben részesült Murawski Magdolna költő, publicista.

Murawski Magdolna 1950-ben született Letenyén, a 60-as évektől él Egerben. A Gárdonyi Gimnáziumban letett érettségi után a szegedi Tudományegyetem magyar – olasz szakán szerzett középiskolai tanári oklevelet. Kiemelkedő irodalmi munkássága az Új Hevesi Naplóhoz köti. A néhai Dr. Farkas András szerkesztette lapban előbb verseket publikált, majd a főszerkesztő halála után menedzsere, mindenese lett az egri folyóiratnak. Az Új Hevesi Naplóban tematikusan feldolgozta Eger régi és jelenkori kulturális értékeit, fórumot adott a helyi szerzőknek, s azoknak is, akik bár elszármaztak innen, kulturálisan kötődtek Egerhez. A folyóirat kiadását helyi és állami támogatásból finanszírozta mindaddig, míg a források elapadása miatt a kiadást kénytelen volt szüneteltetni. Murawski Magdolna gyűjteményes verseskötete „Megtalált szavak” címmel a közeli napokban jelent meg néhai Gál Elemér író előszavával. Gazdag irodalmi munkássága elismeréseként, 60. születésnapja alkalmából részesült az „Irdodalmi Nívódíj”-ban.

2011. évben Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése az „Eger Város Egészségügyéért” kitüntetést adományozta Dr. Bíró István, Dr. Fazekas Péter és Dr. Misz Mihály főorvos uraknak.

1. Dr. Bíró István 1944-ben született Egerben. Egyetemi tanulmányait a Debreceni Orvostudományi Egyetemen végezte. Diplomájának megszerzése óta dolgozik az egri Markhot Ferenc Kórház Begyógyászati Osztályán. Belgyógyász és anesztezilógia-intenzív terápia szakorvosi képesítést szerzett. Részese volt az új Központi Aneszteziológiai és Intezív Osztály megszervezésének, vezetőként annak beindításának is. 1986-tól nyugdíjazásáig a szakrendelő belgyógyászatán dolgozott. Nevéhez kötődik a fájdalom-ambulancia elindítása, és számos újnak számító módszer kipróbálása, bevezetése. Óriási orvosi tapasztalatait másokkal is mindig megosztotta, tudományos munkásságát dolgozatok, könyvek, egyetemi tankönyvek általa írt fejezeti fémjelzik. Emberi és szakmai példamutatása széles körben ismert, és elismert. Munkájára, szakmai tapasztalatára nem csak betegei, de munkatársai is mindenkor számíthattak. Több évtizedes kiemelkedő munkásságának elismerése ez a kitüntetés.

2. Dr. Fazekas Péter 1944-ben született Debrecenben. Orvosi diplomáját is szülővárosában szerezte. 1968 őszétől kezdett az egri kórház II-es Röntgenosztályán dolgozni, ahol később röntgenológiai szakvizsgát is tett. A radiológián belül nagy jártasságot szerzett a CT és az MR diagnosztikában, ezek hazai oktatásában. 2000-ben a Radiológiai Osztály osztályvezető főorvosává nevezték ki. 2008-ban közel száz orvostársával elhagyta a kórházat, de szakmai vezetőként 2011 januárjában visszatért korábbi munkahelyére. Több mint 30 dolgozata jelent meg, és száznál több előadást tartott hazai tudományos fórumokon. Az egri Kórházban töltött közel három évtizedes tevékenysége során több 10 ezer beteg gyógyulásában játszott komoly szerepet. Emberségével, példaadó magatartásával elnyerte mind a betegek, mind pedig a munkatársai szeretetét és tiszteletét. Lelkiismeretes, áldozatos orvosi szolgálatának elismerése ez a kitüntetés.

4. Dr. Misz Mihály 1943-ban született Nagytályán. Mezőkövesden érettségizett, majd 1967-ben általános orvosi diplomát szerzett a Debreceni Orvostudományi Egyetemen. 1973-ban került az egri Markhot Ferenc Megyei Kórház- Rendelőintézet belgyógyászati osztályára, később pedig a belgyógyászati intenzív osztályon dolgozott. Belgyógyász, anaestheziológus és nephrológus szakorvos.  A személyéhez és munkásságához köthető a belgyógyászathoz kapcsolt dializáló osztály létrehozása, a megyei művese-kezelés megszervezése és beindítása. 1988-tól a dialízis osztály főorvosa, később pedig a feladatot átvevő Dialízis Center Kft. egri művese állomásának orvos igazgatója. Kiváló szakember, lelkiismeretes orvos. Vezetőként és gyógyítóként egyaránt kivívta a gondjaira bízott betegek és a munkahelyi kollektíva megbecsülését, tiszteletét. Több mint 40 éves orvosi pályája jelentős részében az egri és a Heves megyei betegeket szolgálta. Az elismerés a tartalmas életútja előtti tisztelgés.

A szociális gondoskodás területén végzett munkássága elismeréseként 2011 évben a közgyűlés „Szociális Gondoskodásért” kitüntetésben részesítette Juhász Attiláné bölcsőde vezetőt.

Juhász Attiláné 1967-ben gondozónőként kezdte pályafutását az egri Állami Egészségügyi Gyermekotthonban. 1976-tól dolgozik a város által fenntartott Bölcsődékben. 1991-től a Dobó Katica Bölcsődében, 2000-től a Cecey Éva Bölcsődében, 2007-től pedig a Módszertani Bölcsődében vezető. Szakmai tapasztalati alapján megyei szakfelügyelői megbízást is kapott. Évek óta tereptanára a felsőfokú szakképzésnek, rész vett az Eszterházy Károly Főiskola által indított csecsemő- és kisgyermeknevelő képzés gyakorlati, tereptanári feladatainak kidolgozásában. Ma is aktív, az Észak-Magyarországi régió módszertani szaktanácsadója. Hosszú, tartalmas, sikerekben gazdag pályafutás áll mögötte. Barátságos, kedves és alkalmazkodó ember, vezetőként és szaktanácsadóként egyaránt tisztelik és szeretik. Rengeteg tudást, tapasztalatot közvetít az újonnan indult bölcsődéknek, intézményeknek. 45 éves kiemelkedő szakmai munkássága, valamint példamutató emberi magatartásának elismeréseként részesült a „Szociális gondoskodásért” kitüntetésben.

Történelmi Vigasságok

· Kultúra · Szabadidő

2011. július 14-16. - Középkori Piactér, Cselebi Fesztivál (Dobó tér)

2011. július 21-24. – Végvári Vigasságok (Vár)

Eger városa idén ötödik alkalommal rendezi meg a Középkori Piactér elnevezésű történelmi fesztivált, amely az 1995 óta zajló Végvári Vigasságokkal együtt Történelmi Vigasságok néven vált minősített fesztivállá.

A korábbi évek szokásához hűen hazánk történelmi hagyományőrző csapatai ismét Eger belvárosában gyűlnek össze három napra, hogy közösen idézzék meg a középkor titokzatos hangulatát.

A programok között minden korosztály megtalálja a kedvére való tartalmas szórakozást: a hagyományőrző zenészek, táncosok előadásait, az utcaszínházi, színpadi produkciókat, koncerteket.

Idén a Középkori Piactér vendége Törökország, a rendezvénybe integrálódott Cselebi Fesztivál révén!

A programok felhívják a figyelmünket, hogy történelmünk során a török nép részéről számos olyan pozitív hatás is érte a magyar kultúrát, amelynek gyümölcsét, hatásait máig élvezzük.

A rendezvényen ízelítőt kap a látogató arról, hogyan él tovább zenében, táncban és gasztronómiában is a török kulturális örökség.

A török vendégek tiszteletére már a megnyitó napján, csütörtökön ellepik a teret a török gólyalábasok, táncosok. A Bandeira Zászlóforgató Csoport látványos produkciója után egy török néptáncegyüttes mutatkozik be, melyet a székesfehérvári III. Béla Lovagrend különleges előadása követ: az Egri csillagok c. film egyik híres jelenetének felidézésével (Vicuska násztánca) kedveskednek az egri vendéglátóknak.

A megnyitón Eger polgármestere átadja a város kulcsát a hagyományőrzőknek, akik ünnepélyes ígéretet tesznek a város védelmére. Az első nap egyik leglátványosabb mozzanata a részt vevők színes felvonulása a várba, ahol a hagyományőrzők leróják tiszteletüket a várvédő hősök emléke előtt.

A történelmi fesztivál másik nagy érdeklődésre számot tartó eseménye az az egyedi divatbemutató, melynek kollekcióját Bulla Márta iparművész erre az alkalomra készítette. A Török-örökség kollekció darabjaiban olyan utcán is hordható ruhák születtek, amelyek ihletője a török viselet.

A Középkori Piactér Míves vására az autentikus török élelmiszerek mellett színvonalas, egyedi kézműves termékekkel is kedveskedik a látogatóknak.

A török csemegék mellett a Középkori Piactéren feltűnik Eger városának messze földön híres desszertje is, mégpedig a nevezetes egri gömbpalacsinta, amely diós töltelékével, vaníliás mártásával felejthetetlen gasztronómiai élvezetet kínál.

Végvári Vigasságok

A Végvári Vigasságok történelmi fesztivál az Egri Várban 2011. július 21-24-e között kerül megrendezésre, a vár történelmi hagyományaink és meghatározó korszakainak felelevenítése céljából. A fesztivált a Heves Megyei Múzeumi Szervezet Dobó István Vármúzeuma rendezi meg, immár 16. éve.

A Végvári Vigasságok a középkori hagyományokat felelevenítő fesztiválok közé sorolható. A programok során előtérbe helyezzük az interpretációkat, az életképeket. Célunk, hogy a néző aktív szemlélője legyen az eseményeknek, s szélesebb tudás birtokában térjen haza.

A hétvége két napján a haditornáé a főszerep. A két nap során azok a haditorna csapatok lépnek fel, akik 2009-ben arany, ezüst és bronz minősítést szereztek a Civil Csillagok minősítő fesztiválon. A hadi bemutatókat hastánc, illetve a táncról szóló előadások, valamint gyerekprogramok, zoknicsata és kézművesek kirakodóvására teszi teljessé.

Védekezési felhívás

· Belföld

A Heves Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága felhívja a gyümölcstermelők figyelmét, hogy az amerikai fehér medvelepke (Hyphantria cunea) első nemzedékének hernyófészkeit a korábbi évekhez képest jóval nagyobb számban észleltek utak mentén, házi kertekben és elhagyatott gyümölcsösökben.

Kedvező időjárás esetén akár a második nemzedék tömeges fellépésével is számolhatunk. Bár ez a faj nem kifejezetten mezőgazdasági kártevő, komoly károkat okozhat a gyümölcsültetvényekben is (pl. szilva, alma, dió, cseresznye) egyes ágrészek, ill. fák tarrágásával.

A fiatal hernyók csoportosan élnek az összeszőtt hajtáscsúcsokon, szövedék védelmében. Erős fertőzés esetén szükség lehet a lárvák kelését követően mihamarabb elvégzett védekezésre, az adott kultúrában engedélyezett rovarölő készítménnyel. Gyengébb fertőzés esetén a fészkek levágása és megsemmisítése is elegendő, még mielőtt a lárvák elhagyják a fészkeket és szétmásznak a fák koronájában.
A Heves Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága felhívja továbbá a termelők figyelmét, hogy mind a szántóföldi növényeken, mind a gyümölcsösökben a kedvező időjárás közepette fennáll a levéltetvek betelepedésének és gyors felszaporodásának lehetősége. Kártételük nemcsak a levelek szívogatásában rejlik, hanem a növényi vírusok terjesztésében is. Számos kultúrában, így pl. napraforgóban a fekete répa-levéltetű és a sárga szilva-levéltetű egyedei már meglehetősen nagy számban vannak jelen a fiatal hajtások csúcsain, a levelek fonákján és a virágzaton. Almában a zöld alma-levéltetű telepei figyelhetők meg nagyobb számban. A levéltetvek előrejelzéséhez használhatunk sárga ragadós csapdákat, illetve figyeljük a növényállományban megjelenő első telepeiket.

A levéltetvek elleni védekezésre több rovarölő hatású készítmény közül választhatunk, melyeket akár gombaölő szerekkel együtt is kijuttathatunk.
Végül az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletről szóló 2008. évi XLVI. törvény 17.§ (4.) bekezdése alapján, a földhasználó köteles az adott év június 30. napjáig az ingatlanon a parlagfű virágbimbójának kialakulását megakadályozni, és ezt követően ezt az állapotot a vegetációs időszak végéig folyamatosan fenntartani.
Kérjük a földhasználókat, hogy tegyenek eleget védekezési kötelezettségüknek, a hatósági eljárás elkerülése érdekében.

Átadták a stafétát

· Kultúra · Külföld · Politika

A Európai Unió soros elnökséghez kapcsolódó feladatainak a végéhez ért a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Infokommunikációért Felelős Államtitkársága. Nyitrai Zsolt államtitkár szerda délután Egerben átadta Lengyelország képviselőinek Gaj Magdalena, helyettes államtitkárnak és Kołodziejczyk Piotr, helyettes államtitkárnak a Távközlés és Információs Társadalmi dossziékat.

Nyitrai Zsolt az átadón a következőket mondta: A mi feladatunk a végéhez ért, ezért átadtuk a tapasztalatainkat és információinkat a lengyel kollégáknak, akik több területen folytatni fogják majd a magyar elnökség által elkezdett munkát. Magyarország az elmúlt hat hónapban első alkalommal látta el az EU Tanácsának az elnökségét. Ez egy nagyon komoly szakmai és politikai tapasztalás és tanulás volt számomra és a magyar politikusok számára is. Az elmúlt fél évben megtanultuk azt, hogy a politika nem mindig a veszekedésről, vagy a civakodásról szól, hanem sokkal inkább a kompromisszumoknak a megkereséséről és megtalálásáról. Megtanultuk, hogy minden politikusnak tudnia kell összefoglalnia 3 percben a legfontosabb, legfajsúlyosabb mondandóját, és nincs felesleges szövegelés. Az elmúlt hat hónapban megtanultuk azt is, milyen 27 tagországgal egyeztetni és folyamatosan a kompromisszumokat keresni, megismertük a fontos szereplőket, a Bizottságot, az Európai Parlamentet és a Tanácsot. Kijelenthetjük, hogy a magyar elnökség a távközlés területén is jól vizsgázott az Európai Unióban.

Két fő törvényhozási dossziét kaptunk meg a Belgáktól. Az egyik a rádiósspektrum technológia program, az EU frekvenciastratégiája. Ennek a lényege, hogy oda is eljusson a szélessávú technológia, ahol eddig nem volt. A másik a Hálózati Biztonsági Ügynökség megszilárdítása, vagyis az információ biztonság, a személyes adatok védelme érdekében. Mindkét dosszié tekintetében a magyar elnökség sikeres volt, mert egy kompromisszum közeli állapotot sikerült elérnünk. A munka nagy részét elvégeztük, a tapasztalatokat átadtuk Lengyelország képviselőjének- fejtette ki Nyitrai Zsolt.

Gaj Magdelne lengyel helyettes államtitkár megköszönte az átadott stafétát  Nyitrai Zsoltnak és gratulált az eddigi gyümölcsöző munkához. Majd azt mondta, hogy reméli, hogy ők is ilyen sikeresen fogják a munkát végezni, és befejezik, amit a magyarok elkezdtek. Reméli, hogy amikor ők adják át a következő nemzetnek a stafétát, ők is ilyen elégedettek lesznek a munkájukkal.

Kolodziejczky Piotr beszédében kifejezte háláját Nyitrai úrnak, aki sok fontos és hasznos tanácsokkal látta el, és gratulált, ahhoz, amit sikerült végigvinniük a soros elnökség alatt. Elmondta azt is, hogy Magyarország magasra tette a mércét, amit szeretnének ők is megütni. Nem csak a magyar borokra, de magyarok tapasztalataira is számítani fog a jövőben is.

Forrás: Egriszín

Kerecsenden palántáznak

· Belföld

Kerecsenden 10 ezer paradicsom, paprika palántát osztottak szét azok között, akik vállalkoztak arra, hogy saját kertjeik megművelésével családjuk számára termelnének zöldség- és gyümölcsféléket. Az Eger Vidék Kincsei segítségével pályáztak erre a lehetőségre. A közel száz hátrányos helyzetű helyi lakos, először elméleti oktatáson vett részt, hogy a zöldségtermesztés alapjait elsajátítsa.

A mai napon az így megszerzett tudást gyakorlatba is átültették. Sári László polgármester elmondta: a faluban nagyon sok szegény család él, nagy a munkanélküliség és a képzetlen romák száma is igen magas. A növénytermesztés lehetőséget ad arra, hogy a számukra megvásárolhatatlan primőrök is felkerülhessenek ételeik sorába. Az elmúlt esztendőben létrehozott óvodai konyhakert adta az ötletet a saját konyhakertek létrehozására. A pályázat lehetőséget adott, hogy az oktatásban résztvevők növénytermesztői szakvégzetségre tegyenek szert. A palánták szétosztásával nem fejeződött be a program, a munkafolyamatok rendszeres figyelemmel-kisérésével, igény szerint további segítséget nyújtanak a romáknak.

Kamarai évnyitó - erősödő szlovák-magyar kapcsolatokkal

· Belföld

Évnyitó tanácskozását tartotta Egerszalókon a Heves Megyei Kereskedelmi és Ipar Kamara.  Minden évben  rendezvényük középpontjában egy olyan gondolat áll, mely aktualitása és jelentősége miatt kiemelt szerepet kap az üzleti életben, erre építik az egész éves programjukat. Ebben az évben a szlovák-magyar együttműködés és a az elmaradott régiók felzárkóztatása a célkitűzés, mondta el nyitó szavaiban dr. Bánhidy Péter a HKIK elnöke. A 2011-es évet fontos mérföldkőnek tartják a vállalkozások az EU soros elnökség miatt is. A rendezvényen részt vett Simon Zsolt a szlovák mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter, valamint Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a Magyar Kormány tagja.

A kamarai megnyitó előtt már előzetes tárgyalásokat folytattak a két ország között létrejövő lehetséges kapcsolatokról. Simon Zsolt beszédében elmondta: az északi régió és a dél szlovákiai rész Európa motorja volt az elmúlt században és reméli, hogy közös akarattal megnőhet ismét  a térség gazdasági szerepe. Fontos, hogy az előrelépés feltételei megteremtődjenek és amit a politika nem tud megoldani, a kamarák megelőlegezzék.  A párhuzamosan futó problémák, mint a rossz infrastruktúra, a gazdasági elmaradottság, az agrár jellegű vidék és nem utolsó sorban a magyar anyanyelv ami közös húzóerő lehet a térség fejlesztésében. Az Eu-ban szabad áru és tőkeáramlás politikailag is előre mozdíthatják a beruházásokat, folyamatban lévő és már kivitelezett fejlesztések sora áll rendelkezésre a vállalkozások megalapozásához. A látszatpolitika megszüntetésére hívta fel a figyelmet, amivel megakadályozhatják, hogy mindkét térség veszélybe kerülhessen. Ígéretet tett a tárgyalások továbbfolytatására, hogy felemelkedhessen és gyümölcsöző legyen a két ország közötti kapcsolat. A turizmusban, az informatikai portálok létrehozásában és fejlesztésében, a feldolgozó üzemek feltérképezésében, valamint az infrastruktúra és a vasúthálózat fejlesztésében és felújításában látja a jövőt. Dr. fazekas  Sándor is az intenzív diplomáciai kapcsolatban látja a megoldást és a korábbi gazdasági szerveződések rekonstrukcióját helyezi előtérbe.  Dr. Parragh László a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, az oktatásban, szakképzésben, munkaerő-piaci együttműködés területén  a humán források kiaknázását is fontosnak tartja. Az előadások után a kamara elnöksége gazdasági illetve szakterületeinek fejlődését szolgáló kiemelkedő teljesítmény elérésért kitüntető díjakat adott át, majd ezt követően  a mestervizsga-bizottság  elnöki kinevezéseit adták át.