Keresés: „takarítás” (73 találat)

Hétfőig kell igazolni és kifizetni a végtörlesztéshez szükséges összeget

· Gazdaság

Akik jelezték végtörlesztési igényüket, január 30-ig be kell, hogy fizessék a szükséges összeget és igazolniuk kell a fedezetet is.

A devizaalapú jelzáloghitellel rendelkező ügyfelek 2011. december 31-ig jelezhették bankjuknál, hogy élni kívánnak a rögzített árfolyamon történő végtörlesztési lehetőséggel. A rögzített árfolyamon történő végtörlesztés egyik feltétele szerint a hitelfelvevőnek a végtörlesztési igényt befogadó pénzügyi intézmény részére 2012. január 30-ig maradéktalanul át kell utalnia a végtörlesztéshez szükséges teljes forintösszeget.

Ha az adós részben vagy teljesen hitelből végtörleszt, akkor január 30-ig a hitelt nyújtó pénzügyi intézmény által kiállított feltétlen és visszavonhatatlan kötelezettségvállaló nyilatkozattal igazolnia kell, hogy rendelkezésére áll a végtörlesztéshez, illetve annak átutalással nem fedezett hányadára vonatkozó fedezet. Mivel a végtörlesztésnek az igénybejelentés napját követő 60. napig meg kell történnie, azoknak, akiknél a 60 napos határidő január 30. előtt jár le, legkésőbb a 60. napon kell teljesíteniük a végtörlesztést.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) adatai szerint tavaly szeptember 29. és december 31. között 94.337 darab devizaalapú ingatlancélú kölcsönt végtörlesztettek. Jelentősen nőtt a végtörlesztési szándékukat bejelentők aránya is: e szerződések száma mintegy kétszerese az év végéig már végtörlesztettekének. A már teljesített végtörlesztések piaci árfolyama 642,1 milliárd forint volt, azonban az ügyfeleknek fix árfolyamon ebből csak 468 milliárd forintot kellett kifizetniük. A kettő különbözete, azaz mintegy 174 milliárd forint volt december végéig a pénzügyi intézmények vesztesége. A bankoknál és a takarékszövetkezeteknél a teljes hitelállomány valamivel több mint egytizedét fizették vissza, a pénzügyi vállalkozásoknál az állomány 5 százalékát.

A fix árfolyamú végtörlesztésekhez szükséges forrás döntő részét, több mint 80 százalékát az ügyfelek saját megtakarításaikból teremtették elő. A hitelintézetek tavaly december végéig 16.865 darab hitelkiváltó forinthitelt folyósítottak erre a célra, amelyek együttes összege megközelítette a 88,5 milliárd forintot. A bankszövetség korábban ismertette: arra számítanak, hogy a végtörlesztést az érintettek valamivel több mint 20 százaléka fogja igénybe venni.
Az Openhouse Országos Ingatlanközvetítő Hálózat nemrég arra hívta fel a figyelmet, hogy azok, akik ingatlanuk eladásából végtörlesztenének, hátrányt szenvednek, a bankok ugyanis nem fogadhatják el az önerő igazolására a megkötött adásvételi szerződést. Az Openhouse a PSZÁF elnökétől kért állásfoglalást az érintett kör érdekében.

Forrás: MTI

Vágó Gábor: Zöld fordulatot!

· Politika

A Moody’s leminősítési bejelentésének napján, pénteken tartott sajtótájékoztatót Vágó Gábor országgyűlési képviselő, az LMP Országos Választmányának szóvivője Egerben, a Lehet Más a Politika Heves megyei irodájában.

A „Zöld fordulat a költségvetésben” címmel megtartott tájékoztatón elhangzott: az LMP Matolcsy György, a bel- és külföldön egyaránt hiteltelenné vált nemzetgazdasági miniszter menesztését követeli és kezdeményezi egy válságtanácskozás azonnali összehívását, a munkavállalói érdekképviseletek, a munkáltatók és a parlamenti pártok részvételével. Továbbá arra kéri Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy hétfőn, az Országgyűlésben, napirend előtti felszólalásban adjon számot Magyarország valós gazdasági állapotáról.

Az LMP szerint egy új típusú gazdaságpolitikára, "zöld fordulatra" van szükség – mondta Vágó Gábor, hozzátéve, hogy egy olyan, az európai zöldpártok által is javasolt gazdaságfejlesztési alapot kellene létrehozni, ami lehetővé tenné a zöld beruházások finanszírozását, amelyek már középtávon jelentős megtakarításokhoz vezetnének és hatásukra fellendülne pl. az építőipar is.

Javaslatként elhangzott továbbá, hogy a munkaerőpiac élénkítése érdekében célzott járulékcsökkentésekre lenne szükség.
Az LMP „Munkát, levegőt” című alternatív költségvetési javaslata, mely pontos számításokkal alátámasztva mutatja be javaslataik költségvetési alapjait, ide kattintva megtekinthető.

Ismét megtisztítják a patakot

· Szabadidő

Városunk civil szervezetei és önkéntesei segítségével szeptember 24-én 10 órától immár negyedik alkalommal tisztítják meg az Eger patak városi szakaszát. A szombati akcióhoz bárki csatlakozhat, a segíteni vágyókat 9 órakor az Érsekkertben lévő Zenepavilonnál várják.

Juhász Attila, a BV Intézet parancsnoka elmondta: a takarítási akció még 2010-ben kezdődött, abban az évben kétszer is megtisztították a patakot. A tavaly májusi „Tisztán szeretem” című kezdeményezés során 170 önkéntes segítségével közel 6 tonna szemét gyűlt össze, a szeptemberi akció során 3, a 2011 májusi takarítás alkalmával pedig 7 tonna.
A szombati napon a rendőrség, a tűzoltóság és a katasztrófavédelem munkatársai is bekapcsolódnak a munkába. Az önkéntes civileket 9 órakor az Érsekkertben található zenepavilonnál várják. Arra kérnek minden segítő szándékú polgárt, hogy vigyenek magukkal a takarításhoz szükséges eszközöket. A Városgondozás Eger Kft. gumikesztyűket és zsákokat biztosít az önkéntesek számára.

Forrás: Egriszín

MSZP: a FIDESZ a hazugságok csapdájában

· Belföld · Politika

A FIDESZ csapdában van, az elszámolás helyett leszámolás folyik Magyarországon – kezdte pénteki egri, Kovács Lászlóval, az MSZP alelnökével közösen tartott sajtótájékoztatóját dr. Sós Tamás országgyűlési képviselő, az MSZP megyei elnöke.

Heves megyében az elmúlt egy évben leálltak a fejlesztések, ezres nagyságrendben szűntek meg munkahelyek. A kiemelt projektek is veszélyben vannak, az utak felújítása is elodázódott. Azt látjuk, hogy szétverik az önkormányzati rendszert, valamint az egészségügyi és szociális területeken is elküldik a dolgozókat – ecsetelte a jelenlegi helyzetet dr. Sós Tamás.

A tájékoztató további részében Kovács László adott felvilágosítást a hazai és nemzetközi viszonylatban mért magyar gazdasági helyzetről.
A 2008-as válság az egész világot sújtotta, átlagosan 6-7 százalékkal esett vissza a gazdaság az Unió országaiban, és a munkanélküliség növekedés is általános jelenség volt. Minden országban jellemző volt az államháztartási hiány és az államadósság növekedése, amit mindenhol megszorításokkal kezeltek. 2011-ben Magyarország államháztartási hiánya a 4 százalék körüli értékkel átlagosnak mondható, nem tűnik ki az európai átlagból, ahogy a 80 százalékos államadósság sem – mondta Kovács László.
Az MSZP országos alelnöke hozzátette: a mostani válság nem hasonlítható össze a 2008-sal, kevésbé súlyos annál, a FIDESZ mégis mindent ezzel magyaráz és a felelősséget a nemzetközi környezetre hárítja.
A tavalyi kormányváltáskor 4 százalék alatt volt az államháztartási hiány, vagyis jobb helyzetben volt Magyarország az eu-s átlagtól. A 1,5 éves FIDESZ kormányzás alatt növekedés tapasztalható az eu-s tendenciához mérten, a foglalkoztatás pedig alig változott. A hiányt egyszeri megoldásokkal próbálják kezelni, mint pl.: a magánnyugdíj megtakarítások elvonása, vagy a válságadók, ami 2011-ben 3 százalék alá csökkenti a hiányt, de 2012-ben már nem alkalmazható – folytatta Kovács László.

Az MSZP-s országgyűlési képviselő szerint a fő probléma az egykulcsos adórendszer és az ehhez kapcsolódó társasági adórendszer, ami igazságtalan és a 300 ezer forint alatt keresőknek adónövekedést azaz jövedelemcsökkenést okoz, ráadásul 500 milliárd forint esik ki a költségvetésből.
Kovács László szerint a keresletet sem ösztönzi az adórendszer, nem vásárolnak többet az emberek, és a foglalkoztatást sem növeli, ezt a FIDESZ-hez közel álló közgazdászok is elismerik. A megoldás a kétkulcsos adórendszer visszaállítása és a járulékcsökkentés lenne.
A foglalkoztatásról szólva elmondta, hogy az elmúlt 1,5 évben ugyan 43 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma, de arról nem szól a FIDESZ, hogy hány munkahely szűnt meg.
A felsőoktatási törvényben foglaltak szerint 50 ezerről 25 ezerre fog csökkenni az államilag finanszírozott helyek száma, a költségtérítéses helyett az önköltséges rendszer sokkal nagyobb terhet ró majd a hallgatókra ill. a szüleikre, a jelenleginek többszöröse lesz.

Kenyér helyett cirkuszt ad a FIDESZ- kormány, erről szólt a csontvázkeresés, erről szólnak a vizsgálóbizottságok és a feljelentések és a készülő kirakatperek. Ezekhez képest ártatlan, inkább csak nevetséges a NENYI kötelező kifüggesztése vagy az Alaptörvény asztala – zárta mondandóját az MSZP alelnöke.

Forrás: sostamas.hu

Bomba Egerben

· Kék hírek

Második világháborús bombát találtak szerdán délelőtt a Hibay Károly utcában, a területet 300 méteres körzetben lezárták, kiürítették. A 250 kg-os, majdnem egy méter hosszú és negyven centiméter átmérőjű szerkezetre egy magántelek kitakarítása során bukkantak a tulajdonosok.

A lőszer biztonságos kezeléséhez, hatástalanításához speciális eszköz szükséges, amely a 15:30-as adatok alapján már megérkezett Budapestről, a tűzszerészek megkezdték a vizsgálatot - mondta Lázár Levente, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

A kiürített lakóházakban élő polgárok a Lenkey János Általános Iskolában hűsölhetnek, ott juthatnak vízhez és számukra tisztálkodási lehetőséget is biztosít az önkormányzat.

16 óra körül 400 méteres sugarú körben megkezdődött a kiürítés a Hibay Károly utcában szerdán délelőtt talált 250 kg-os bomba miatt.

Plachi Péter, Heves Megyei Katasztrófavédelmi igazgatóság igazgatóhelyettese elmondta: a Gólya utca, Almagyar köz, Petőfi Sándor tér, Hibay Károly utca, Eszperantó sétány, Dobó tér, Dobó utca, Szúnyog köz, Mecset utca, Markhot Ferenc utca, Vécsey utca, Jókai és Egészségház utca szakaszokat ürítik ki.
A délelőtt folyamán talált bomba egy 250 kg-os, II. világháborús, német, elektromágneses gyújtóval szerelt repeszbomba, melynek ölőhatása 300-400 méter. Plachi Péter elmondta: a környéken élőknek kötelező elhagyniuk a területet. Hozzátette: a bombát szállítani nem lehet, a gyújtót megpróbálják a helyszínen kiszerelni belőle. Hogy a munkálatok pontosan meddig tartanak, jelenleg nem lehet tudni. A környéken élő polgároknak az Andrássy György Közgazdasági Szakközépiskolában, illetve a Bartakovics Béla Közösségi Házban biztosítanak ideiglenes tartózkodási lehetőséget.

Röviddel este 7 óra után a tűzszerészek elszállították a bombát.

Visszalépés történik a „tanoncképzés” irányába

· Oktatás · Politika

A napokban a Magyar Nemzetben megjelent egy írás, mely arról ír, hogy a kormány milyen formában tervezi a szakképzési rendszert átalakítani. Ezen nézetekkel dr. Sós Tamás MSZP-s országgyűlési képviselő nem ért egyet, melyet szerdai sajtótájékoztatóján bővebben is kifejtett.

Dr. Sós Tamás szerint a szakképzés is áldozatául esik az érzéketlen megszorításoknak. Olcsó „tanoncképzést”, kiszolgáltatott munkaerőképzést terveznek a minőségi szakképzés helyett. Pénzkivonás, pedagógus elbocsátás történik a szakképzésben. Szakmailag nem kiérlelt, ellentmondásosak a nyilvánosságra került elképzelések.

A tervezett 20 százalékos állami forráselvonás tönkreteszi a szakképző intézményeket- állítja a képviselő: mivel az oktatási költségek döntő része a pedagógusok bére minden ötödik tanár és szakoktató elbocsátásával járhat az egymástól távol lévő vagy eltérő típusú szakmákat oktató intézmények összevonása, valós megtakarítást nem hoz. Ugyanakkor rontja az intézmény működésének hatékonyságát. Többletterhet jelent a tanárok és diákok számára egyaránt. Az erőltetett átszervezés veszélyezteti a futó vagy már lezárult uniós TISZK pályázatok lezárását, így sokmilliárdos fejlesztési források elvesztését okozhatja.

Államosítani fognak 700 iskolát – feltételezi dr. Sós Tamás és ezzel holland típusú TISZK-ké alakítják a jelenlegi gazdasági társaságokként működő TISZK-ket. A kormány erővel akarja lezülleszteni, majd ebbe a rendszerbe kényszeríteni a diákokat, zsákutcát alakít ki, végleg elzárva a tanulás lehetőségét a nehezebb sorsú tanulók előtt.

Nagymértékben csökkentik az érettségit adó szakképző iskolákba kerülő tanulók számát, növelve a három éves tanoncképzés arányát, ezzel csökkentve a képzés idejét, így a szükséges költségeket is. Jelenleg a szakmunkás képzettségűek körében nagy a munkanélküliség. A tervezett lépések veszélyeztetik a magyar gazdaság fejlődését, a társadalmi békét, a tervek ellentétesek Magyarország európai kötelezettségeivel –vallja a képviselő.
Dr. Sós Tamás kéri, hogy a kormány hozza nyilvánosságra a szakképzést érintő részletes terveit, az ezeket megalapozó számításokat és hatásvizsgálatokat. Kezdjen párbeszédet a szakmával, az érintettekkel a szakképzés jövőjéről.

Forrás: Egriszín

Ifjúsági tábor Egerben

· Kultúra · Szabadidő

Idén Eger ad otthont a Fiatalok az Egyesült Világért Mozgalom 200 fős táborának, amely a Fokoláre Mozgalom ifjúsági ága, s amely katolikus gyökerű, de különböző vallású, felekezetű és nem vallásos meggyőződésű fiatalok alkotják. Augusztus 2-tól három napon keresztül végeznek majd közhasznú munkát Egerben, parkgondozás, takarítás, játszótér-felújítás, kerítésfestés és szociális munka is szerepel a terveik között.

A fiatalok munkáját a Városgondozás Eger Kft. és az Egri Közszolgáltatások Városi intézménye irányítja majd, s a három nap során magánemberként bárki csatlakozhat hozzájuk. Fábián Zsuzsanna, a szervezők helyi vezetője elmondta: a fizikai munkán kívül szociális tevékenységet is folytatnak majd a tábor tagjai, játszóterekre, óvodákba, valamint idős és beteg emberekhez is ellátogatnak.

Szeles Márta, a tábor egyik szervezője és résztvevője a pénteki sajtótájékoztatón hozzátette: programjaikat úgy állították össze, hogy legyen idejük a sportra, a beszélgetésekre, a közösen végzett munkára, a szórakozásra és a lelki programokra egyaránt. Céljuk, hogy elsajátítsák egy aktív, építő életforma, kultúra alapjait, s megmutassák, a mai fiatalok között is vannak szociálisan érzékeny, a társadalmi problémákra nyitott, felelősen gondolkodó emberek.

Forrás: Egriszín

Viharkárok Heves megyében

· Belföld

A 2011. július 20-án délelőtt megyénken végigsöprő rendkívüli szélvihar következményei, az ezzel összefüggésben tett intézkedések a Heves Megyei Katasztrófavédelmi igazgató Csontos Ambrus tájékoztatása alapján  az alábbiak:

A szélvihar a megye több pontján, így Eger, Gyöngyös, Heves, Füzesabony térségekben összesen 38 települést érintett kisebb-nagyobb mértékben, valamint több főútvonalon (24., 25., 3. számú) akadozott a forgalom a kidőlt fák miatt. A legnagyobb mértékben károsodott települések: Kápolna, Verpelét, Sirok, Recsk, Nagyfüged, Domoszló, Kisnána, Vécs, Tarnazsadány, Tarnabod, Zaránk, Erk, Tarnaőrs, valamint a Heves HÖT működési területéhez tartozó Jászszentandrás. A legtöbb helyen a házak tetőszerkezetét rongálta meg a viharos szél vagy a kidőlt fák. Zaránkon a temetőben a kidőlt fák összetörték a ravatalozó épület tetejét és mintegy 20-30 síremlékben is károkat okoztak. A települések jelentős részében a közműszolgáltatások hosszabb-rövidebb ideig szüneteltek. Pélyen az áram kimaradása mellett tegnap déltől nem volt ivóvíz-szolgáltatás, a hevesi Vízmű 1 m3-es tartályból biztosította az ivóvizet. Az áramellátás is szünetelt. Az áram és a vízszolgáltatás estére állt helyre. A vezetékes telefon szolgáltatás szünetel Tarnaőrs, Zaránk, Erk településeken, továbbá akadozik a 30-as hívószámú mobiltelefon hálózat-működése is. Az áramszolgáltatás helyreállításán az ÉMÁSZ egri és gyöngyösi szakemberei nagy erőkkel dolgoztak, dolgoznak.

Tarnazsadányban 8, Tarnaörsön 4, Erken 2 főt kellett kitelepíteni összesen 6 lakóingatlanból. A kitelepítettek közül ketten (az erkiek) a Máltai Szeretetszolgálat által biztosított lakásba, a többiek rokonokhoz kerültek.

A károk felmérése és a romok eltakarítása a településeken folyamatban van, de a munkát nehezíti a tűzoltóság és az ÉMÁSZ szakembereinek leterheltsége. A lakóházak jelentős részében a tulajdonosok nem rendelkeztek lakásbiztosítással. A települések polgármesterei közhasznú munkások alkalmazásával, takaró fólia beszerzéssel igyekeznek segíteni a károsultakon. Az utakra került fák, törmelékek eltakarításában szintén közmunkások segítettek.

A három érintett hivatásos tűzoltóság (Eger, Gyöngyös, Heves) híradóügyeletére az elsődleges működési körzetében a vihar kitörését követően több száz jelzés érkezett, ezekből idáig összesen 131 esetben történt tűzoltói beavatkozás és még kb. 100-110 bejelentett cím van hátra a megye teljes területén. Elsősorban kidőlt fák eltávolítását végzik az utakról, áramvezetékekről és háztetőkről, valamint a nagymértékben károsodott tetőszerkezetek fóliával történő befedésében segédkeznek.

A viharkár az ÉMÁSZ Nyrt. területén összesen 38 db szabadvezetéket érintett, ebből Heves megyében 28. Ez mintegy 31.000 fogyasztót érintett.

Nagyfüged község térségében a községet ellátó hálózat jelentős mértékben károsodott, oszlopok törtek ki, ezek helyreállítása folyamatban van, de várhatóan elhúzódik.

Pihenőpark és csapadékelvezetés a Vécsey-tetőn

· Szabadidő

Csapadékvíz elvezetést elősegítő árkot építettek a Vécsey-tetőn, ez a meglévő vízelnyelő gyűrűbe vezeti a szőlők felől lefolyó csapadékvizet. A csapadék így már nem a város felé, hanem keleti irányba, a park alatt folyik el a szőlőterületeken. Ez a munka a Vécsey-völgyet érintő csapadékvíz elvezetés utolsó momentuma volt, többé nem fordulhat elő, hogy a sár ellepi a területet – mondta Csákvári Antal képviselő a kedd délelőtti sajtótájékoztatón.

A beruházáshoz a városatya körzeti képviselői keretéből 500 ezer forintot használtak fel, és a forrást kiegészítették a „VEDD észre, Tedd szóvá, Szólj RÁ!” pályázati programban elnyert összegből.
A Vécsey-tetőn, a repülőtérrel szemben illegális hulladéklerakót számoltak fel a Zöld Kommandó munkatársai, helyén pedig pihenőparkot és nyársaló helyeket alakítottak ki a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium fent nevezett pályázatán nyert forrásból, 300 ezer Ft-ból, a Vécsey-tetőn tehát a mai napon 850 ezer forintos fejlesztést adtak át. A sajtótájékoztatón elhangzott: a pihenőparkot mintaprojektnek tekintik.
Habis László polgármester az eseményen elmondta: Egerben az elmúlt évek során rendszeres civil takarítási akciókat is tartottak, s a külterületeken rendszeres a Zöld Kommandó munkája. 2009 óta munkatársaik - széles körű civil összefogás kíséretében - felszámolták a nagy kiterjedésű illegális hulladéklerakókat, összesen 600 tonna szemetet szedtek össze, két pihenőt alakítva ki az egykori ormótlan képződmények helyén. A polgármester hangsúlyozta: a környezetünk olyan, amilyenné mi magunk tesszük. Kisebbfajta csoda történt: a várost övező egyik legszebb területen, nyugodt környezetben, pazar panoráma tárul elénk a szeméthegyek helyett. Hasonló parkot alakítottak ki már Almárban is, s a tapasztalatok szerint a rendezett, ápolt környezet a legnagyobb visszatartó erő: ezekre a helyekre már nem visznek hulladékot a szabályszegők.

Lendvai Ildikó: Még több Gyöngyöspata lehet az új Alaptörvény miatt

· Belföld · Politika

Olyan feszültségpont az országban a gyöngyöspatai helyzet, amelyben a magukat demokratikusnak mondó pártoknak szót kellene érteni – kezdte csütörtöki egri sajtótájékoztatóját Lendvai Ildikó MSZP-s országgyűlési képviselő, a párt előző elnöke.

Lendvai Ildikó kitért arra az aggasztó momentumra, hogy a kormány nem hoz össze egy válságkezelő kerekasztalt, ahol a Jobbik kivételével az összes párt, civil szervezetekkel, érdekképviseletekkel kiegészülve próbál megoldást találni a kialakult helyzetre.

A mai napon nyújtotta be az MSZP országgyűlési frakciója az Országgyűlés elé azt a határozati javaslatot, melyben az azonnali megoldási lehetőségekre, valamint a gyöngyöspataihoz hasonló helyzet rövid és hosszabbtávú kezelésére támasztanak alternatívát a különböző szociális nehézségek enyhítésére vonatkozó javaslatokkal.

-         Tarthatatlan a rendőrség lejáratása, azonnali tárgyalások szükségesek a rendvédelmi szervekkel és ugyancsak azonnal le kellene állítani az ellenük folyó megszorító intézkedéseket. A költségvetési megtakarítások nem terjedhetnek ki a rendőrségre, oldják fel az erre vonatkozó 30-40 milliárdos zárolást- tette hozzá Lendvai Ildikó.

Az MSZP által beadott országgyűlési határozati javaslat tartalmazza a településőri program helyreállítását – hiszen Lendvai Ildikó szerint senki nem hordhat polgárőri álruhát, pláne nem arra, hogy a rendet bontsa. Szociális intézkedések terén a javaslat tartalmazza a közmunka 8 órás rendszerű visszaállításának lehetőségét, ill. az arra vonatkozó „felszólítást”.

Az MSZP álláspontja szerint az új Alaptörvény nem ad garanciát a legalapvetőbb szociális ellátásokra sem, ill. a megmaradó szociális ellátásokat társadalmi munkához kötheti a leírtak alapján. Nem csak a szociális jogokat, hanem a demokráciát is korlátozza, és a legszegényebbektől vehet el még többet.

Lendvai Ildikó hozzátette, hogy az MSZP támogatja a kormány mindazon intézkedését, amely a gyöngyöspatai és az ahhoz hasonló helyzet kezelésére vonatkozik. Ezért kérik a ma beadott határozati javaslat minél előbbi megtárgyalását is.