Keresés: „beruházás” (161 találat)

Három épület robbant fel Egerben

· Gazdaság

Már javában zajlik a volt OMYA telep bontása. A még álló épületek felrobbantására szerda délután került sor. A telepen nagymértékű beruházás kezdődött meg, a kilenc hektáros területre kis- és középvállalkozókat várnak a befektetők.  A Bükki Nemzeti Park beavatkozására is szükség volt, az épületekben fészkelő fecskék miatt.

Szerdán délután, nem sokkal fél 2 után robbantották fel a volt OMYA területén lévő épületeket. A robbantáshoz 38,5 kg robbanószert használtak fel. Öt szakértő dolgozott a munkálatokban, akik közel 300 méter sugarú körben kitelepítették a nézőket. A 1 és 2 óra között elvégzett robbanás másodpercek alatt döntötte le a 28 méter magas épületet, illetve a két kisebb melléképületet. Az építmények betonszerkezete miatt óriási darabban dőltek el a detonáció következtében. A gyárépület a vasúti sínek felé borult el, óriási porfelhőt hagyva maga után. A robbantáson nagy számban jelentek meg az érdeklődők. Sokan még életükben nem láttak ilyet, így izgatottan várták a detonációt.

Várkonyi György, az Evat Zrt. vezérigazgatója elmondta: a létesítmények robbantására azért csak most került sor, mert az épületben lakó molnárfecskék kiköltésére vártak. Elmondta továbbá: nem akartak az állatoknak ártani, ezért is vártak ezzel a munkálattal.

A beruházás területén kis- és középvállalkozókat várnak, hogy azok ne a lakókörnyezetben működjenek, hanem az Eger-Felnémet határán található volt gyárterületen. A beruházás fél milliárd forintba kerül. Szeptemberre tervezik a beruházás befejezését, akkorra kell készen állnia a cégek befogadására a helynek.

A turisztikai tevékenységek ösztönzése

· Gazdaság

Megjelent

a Magyar Közlöny 2012. évi 68. számában A vidékfejlesztési miniszter

52/2012. (VI . 8. ) VM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból

a turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez

a LEADER Helyi Akciócsoportok közremûködésével 2012-től nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló rendelet.

Letölthető:

http://www.kormany.hu/download/0/f5/90000/MR_2012_052_(VI_8)_VM_rendelet.pdf

A támogatási kérelmet az egyes mezõgazdasági és agrár-vidékfejlesztési támogatások igénybevétele esetén postai úton, 2012. július 1. és július 31. között lehet benyújtani az MVH által rendszeresített és az MVH honlapján közzétett, a (2) bekezdésben meghatározott adattartalmú formanyomtatványon – a Törvény 16. §-a, valamint 21. §-a alapján az MVH és a LEADER HACS között létrejött delegálási szerzõdés szerint – a beruházás helye szerinti illetékes LEADER HACS munkaszervezeti irodájához.

(Forrás: Eger Vidék Kincsei Egyesület www.evk-egyesulet.hu )

IH Közlemény

· Gazdaság

Az EMVA társfinanszírozású intézkedések Irányító Hatóságának 74/2012. (IV.18.) számú közleménye a 76/2011. (VII. 29.) VM rendelet alapján a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2011-től nyújtandó támogatások minimális ponthatárairól

Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból

a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2011-től nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 76/2011. (VII. 29.) VM rendelet alapján, a 2011.09.30-2011.11.15. között, valamint 2011.11.29-2011.12.05. 18 óráig volt lehetőség pályázatokat benyújtani. A pályázatok esetében a támogatás igénybevételének feltételeként az Irányító Hatóság a 2007. évi XVII. Törvény 14. § (1) bekezdésében előírtaknak megfelelően az alábbi LEADER Helyi Akciócsoportok (továbbiakban: LEADER HACS) területén megvalósuló beruházások vonatkozásában a minimális pontszámokat az alábbiakban határozza meg:




























2012. április 30-ig LEADER Helyi Akciócsoport címmel rendelkező

Eger Vidék Kincsei Térségi Vidékfejlesztési Nonprofit Kft., 2012. május 1-től Eger Vidék Kincsei Egyesület területén egyéb célterületek esetén

Ssz Célterület száma Célterület megnevezése Rangsor típusa Minimum pontszám
1 1017092 Hagyományőrző kulturális rendezvények szervezése és lebonyolítása Vegyes 76
2 1017108 Egységes térségi közbiztonsági hálózat kialakítása Vegyes 96
Budapest, 2012. június 18.

Búsi Lajos

Irányító Hatóság vezetője

(Forrás: Eger Vidék Kincsei Egyesület www.evk-egyesulet.hu )

Húsz új bölcsődei férőhely a Lajosvárosban

· Oktatás

Befejeződött a Lajosvárosi Bölcsőde férőhelybővítése. A 60 millió forintos beruházás révén az épületben megújultak a belső terek, korszerűsítették a fűtési rendszert, az udvaron játszóteret és egy fedett teraszt is kialakítottak.

 A bölcsődefejlesztés európai uniós támogatásból valósult meg, melyhez 6 millió forint önerőt biztosított az önkormányzat. A  foglalkoztató helyiségeket a mai kor követelményeinek megfelelően alakították ki, modern játékokkal és bútorokkal rendezték be.
Az ünnepélyes projektzáró rendezvényen Habis László, Eger polgármestere elmondta: a beruházás egy jól átgondolt intézményfejlesztés egyik eleme. Hozzátette: a férőhelybővítés nagy segítség lehet a kisgyermekes családok számára, hiszen az édesanyák korábban visszatérhetnek a munka világába.
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata a pedagógiai programokat és a szolgáltatásokat igyekszik a lakosok igényeihez igazítani, intézményhálózatát pedig a gyermekek számának megfelelően alakítani. A projekt eredményeként Egerben már 262 férőhelyen, négy intézményben biztosított a kisgyermekek napközbeni ellátása.

Az új bölcsődét a tervek szerint augusztus elején vehetik birtokukba a gyermekek.

(fotó: Nemes Róbert)

Forrás: Egriszín

MSZP: Az Orbán-kormány károkozásainak árát a lakosság fizeti meg

· Belföld · Politika

A megszorítások Heves megyében is csak konzerválják és felerősítik a hátrányos helyzetben élő emberek leszakadását – hangzott el Dr. Sós Tamás MSZP-s országgyűlési képviselő és Török Zsolt szóvivő közös sajtótájékoztatóján csütörtökön Egerben.

Az Orbán-kormány az adóemelések és megszorítások kormánya. Európában nincs még egy kabinet, amely annyi adót vetett volna ki, mint a jelenlegi, és nem az elmúlt nyolc év, hanem Orbán Viktor bukott gazdaságpolitikája miatt.
A FIDESZ-KDNP kormány sarcpolitikájában az a legrosszabb, hogy megnyomorítják a lakosságot. A költségvetésbe befolyó pénzek más csapokon – sok esetben értelmetlen, presztízsberuházásokra – fordítódnak. Mi kórházakat, utakat, idősotthonokat, iskolákat építettünk, újítottunk fel, addig a jobboldali városvezetés Agorát és látványberuházásokat tervez, amiből vagy lesz valami vagy sem, de 100 milliókat költöttek el tervekre, pályázatokra, sikerdíjakra.
A kormány a héten döntött a baleseti, telefon- és pénzügyi tranzakciós adóról. Ezek mind a lakosságot terhelik.
A távközlési adóból az idén 30, jövőre 52 milliárd forintos bevételre számít a kormány, míg a sárgacsekk-adót csak jövőre vezetik be, abból 130-228 milliárdos bevételt remélnek. Az adóterv kiforratlanságát jelzi a két szám közötti hatalmas eltérés. A banki műveletek megadóztatása a 8 millió hazai számlatulajdonost, a sárgacsekk-adó a 4 millió magyar háztartás szinte mindegyikét, az új biztosítási adó 3,2 millió ingatlantulajdonost és több százezer autóst sújt.
Az MSZP kormányra kerülésekor eltörli a telekommunikációs és a pénzügyi tranzakciós adót.
Addig is azt tanácsoljuk a fiataloknak, hogy a hagyományos mobiltechnológiákról térjenek át az internetalapú beszélgetésekre, így kerülve meg a percenként és elküldött sms-enként kétforintos telefonadót.
A közelmúltban nyilvánosságra került a második Orbán-csomag, további pénzbeszedésről szól, amely teljes mértékben igazságtalan. A költségvetés egyensúlyát nem a kiskeresetűeket sújtó újabb adók kivetésével, hanem a gazdaság élénkítésével kell megteremteni. A FIDESZ ellenzékben is a gazdaságélénkítés ellen dolgozott. Megakadályozott olyan fejlesztéseket Heves megyében, amely munkahelyeket teremtett volna. Manapság pedig olyan uniós forrásokon alapuló – még az előző szocialista kormány időszaka alatt elnyert – beruházásokat kockáztatnak, mint az egri Markhot Ferenc Kórház tervezett fejlesztése.

             Török Zsolt               Dr. Sós Tamás
Szóvivő                  Országgyűlési képviselő

Termálfürdő fejlesztés Egerben

· Egészség · Szabadidő

Az Eger Termál Kft. több mint 700 millió Ft-os fejlesztést készít elő az egri strandon. A Közgyűlés arról döntött április 26-i ülésén, hogy az önerő egyik felét piaci alapú kölcsönként folyósítja a városi tulajdonú cégnek, a másik felét illetően pedig az önkormányzat kezességet vállal 170 millió Ft-os hitelfelvételre, szintén az önerő biztosítása érdekében.

A 700 millió Ft-os összköltségű beruházás keretében a következő, főbb projektelemek valósulnak meg az egri Termálfürdőben:

•    új, fedett gyógyvizes medence
•    gyermek és babamedence
•    a bejárat melletti, 1-es medence teljes felújítása, szigetelése és kettéválasztása
•    csúszdapark kiépítése csobbanó medencével
•    a Hadnagy úti bejárat felújítása és felszerelése beléptető rendszerrel

A beruházás a remények szerint még az idén, a nyári szezon után elindulhat – mondta az április 26-ai közgyűlés kapcsán tartott sajtótájékoztatón Sós István alpolgármester.

A fürdők mekkája lesz Heves megye?

· Belföld · Egészség

A világhírű Salvus vizet használó, egész évben működő gyógy- és élményfürdő alapkövét helyezték el pénteken a Heves megyei Bükkszéken.

A bruttó 1,25 milliárd forintos beruházás keretében megújul a jelenleg működő nyári strandfürdő, illetve egy ezer négyzetméter alapterületű gyógyászati részleget és élményfürdőt alakítanak ki.
Zagyva Ferencné a község polgármestere az alapkőletétel alkalmából elmondta: a beruházás során június végéig felújítják és vízforgató berendezésekkel látják el a meglévő négy szabadtéri medencét, az egyiket élménymedencévé alakítják.

A fedett fürdőben helyet kap egy gyermek-, egy élmény- és egy gyógyászati zóna, illetve egy wellness részleg. A többi között, úgynevezett Salvus inhalotóriumot is kialakítanak az épületben, a víz ugyanis  alkalmas az asztma, bőrbetegségek és ivókúra nyomán, elsősorban a gyomorfekély és egyéb gyomorbántalmak kezelésére.
A bruttó 1,25 millió forint értékű beruházáshoz 500 millió forint támogatást nyújtott az Európai Unió az Új Széchenyi Terv keretében, 750 millió forint hitelt pedig a Magyar Fejlesztési Banktól vett fel a beruházó önkormányzat - mondta Zagyva Ferencné.

A Salvus víz egyébként éppen 75 éve került elő a község határában a Magyarországon végzett első olajfúrás származékaként.

Az alapkőletétellel egy időben ünnepséggel emlékezett az évfordulóra a településen a Mol Nyrt.

MTI

Fotó: bukkszek.hu

Szolgáltató Központ Szomolyán

· Kultúra

Befejeződött az önkormányzati tulajdonban lévő, a Polgármesteri Hivatal mellett álló épület felújítása Szomolyán, amely az Integrált Közösségi Szolgáltató Tér funkció ellátását szolgálja a jövőben a településen. Az április 26-án 10 órától rendezett átadó ünnepségen az épületet ünnepélyesen Fekete Cseresznye Szolgáltató Központ névre keresztelték.

A beruházás keretében egy olyan épület készült el a kivitelezés megkezdését, 2011. május 19-ét követő közel egy évben, amely hármas funkciót kínál elsősorban a helybelieknek, de akár a Szomolyára látogatóknak is: egyrészt könyvtárként, információs központként, másrészt a civil szervezetek otthonaként, közösségi térként szolgálja majd a települést. Harmadrészt pedig helyi vállalkozások, elsősorban szolgáltatók számára teremt lehetőséget arra, hogy az önkormányzattól bérbe vett helyiségekben végezhessék tevékenységüket.

A funkciókat tekintve – többek között - könyvtár- és olvasóterem, internetelérést és egyéb informatikai szolgáltatásokat nyújtó számítógépes terem, a helyi civil szervezetek igényeit kiszolgáló próbaterem, továbbá bérelhető irodahelyiségek és egy, a helyi termelők által termelt vagy készített termékek árusítására és bemutatására bolthelyiség került kialakításra a teljes körűen felújított, a kor elvárásainak megfelelő épületben. A református gyülekezettel kötött megállapodás alapján a hívők részére, istentiszteletek és egyéb alkalmak megtartására is rendelkezésre áll majd egy helyiség.

Szomolya Község Önkormányzata az IKSZT kialakítására és működtetésére a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivataltól az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretein belül nyerte el a pályázati támogatást 52.341.888 Ft értékben.

Átadták a Líceum megújult épületét

· Oktatás

Mintegy 5 milliárd forintos beruházáson van túl az Eszterházy Károly Főiskola. A 2007-ben elkezdett pályázat eredményét a szerdai napon adták át ünnepélyes keretek között. Az 5 év alatt megújult a Líceum épülete, az Almagyar dombon található D épület, illetve ugyanott kialakításra került egy újabb létesítmény is.

Gróf Eszterházy Károly a 18. században építtette meg a róla elnevezett egri főiskolát. Az azóta eltelt 250 évben számtalanszor korszerűsítették az épületet, hogy az megfeleljen a kor színvonalának. Így tettek 2007-ben is, az akkor elkezdett pályázat az épületek felújítására illetve a technikai megújulásra irányult. A TIOP 1.3.1 „Líceum a természettudományért” pályázat sikerrel zárult, szerda délelőtt ünnepélyes keretek között adták át a megújult Líceumot.

A beruházásra 5 milliárd forintot költött el a főiskola, további 300 millió forint önköltséget fizetett ezen felül. A pályázat során teljesen megújult a Líceum épülete, a tetőszerkezettől a nyílászárókig mindent kicseréltek az épületben.

Dr. Hauser Zoltán, az EKF rektora elmondta: az eddigi 3 körfolyosó mellett kialakításra került az alagsor is, ahova tantermek, laboratóriumok illetve mozgókép-stúdió is került.

Nyitrai Zsolt, miniszterelnöki biztos elmondta: bár szűkösek a keretek, számos pályázat és forrás ad lehetőséget a megújulásra. Az Eszterházy Károly Főiskola most már komoly eséllyel pályázhat ezekre, reméli, hogy további megújulásokra is lehetősége lesz a főiskolának.

Megújulnak az egri sportlétesítmények

· Oktatás · Sport

A társasági és osztalékadóról szóló törvényhez (TAO) kapcsolódóan szép összefogás alakult ki az öt látványsporttal foglalkozó egyesület között Egerben.

A nyáron beadott, és azóta jóváhagyott, sikeres pályázatok immár mindenki számára hozzáférhetőek az Interneten. A TAO-program hatására az Egri Városi Sportiskolánál és a többi klubban is mintegy másfélszeresére emelkedett az edzéseket látogató gyermekek létszáma.
Az érintett egri sportszervezetek a nyár folyamán beadták négy évre szóló elképzeléseiket, s a szakmai programokat évente frissíteni, aktualizálni kell. A részletes anyagokat az április 2-i határidőre benyújtották.
Az április 3-án Egerben tartott sajtótájékoztatón Lukács Zsuzsanna, a Magyar Kézilabda Szövetség ügyvezető igazgatója és Bardóczy Gábor, a Nemzeti Sportintézet főigazgatója értékelte az elmúlt hónapok munkáját, és beszámolt a TAO-val kapcsolatos aktuális tudnivalókról.

Habis László, Eger polgármestere kiemelte:
Három nagyon fontos beruházás-csomag indulhat el a TAO-program kapcsán a városban.

•    Az Egri Futball Club Kft. - 2012/13-ra vonatkozó - 300 millió Ft-os létesítmény-felújítási projektjét jóváhagyásra benyújtotta a szövetségnek. A beadvány a következő fejlesztéseket tartalmazza:
A Szentmarjay Tibor Városi Stadion teljes felújítása a nézőtér, a futópálya, a szükséges vizesblokkok és a beléptető rendszer, a játékos kijáró, az öltözők és kiegészítő helyiségek megújításával.
A Szentmarjay Stadion főépületben komoly felújítás: fűtés-korszerűsítés, öltözők teljes körű felújítása, VIP-helyiség kialakítása „vezetési ponttal”.
A Felsővárosi Sporttelepen egy kis műfüves pályával bővül a „sportfelület”, valamint szabadtéri kondiparkot telepítünk. Utóbbi a Szentmarjay Stadionban is lesz.

•    Az Egri Városi Sportiskola Kézilabda Szakosztálya révén - több mint 350 millió Ft-os összegben - megújul a Kemény Ferenc Sportcsarnok és az érsekkerti edzőterem.
A Körcsarnokban fűtés-korszerűsítés, a hatályos jogszabályoknak megfelelő nyílászárók beszerelése, a kuporit üveg cseréje valósul meg. Füst- és tűzjelző, valamint kamerarendszer telepítése, szigetelés, festés, világítás-rekonstrukció is szerepel a nagy ívű programban. A küzdőtér parkettája teljesen megújul, kicseréljük az eredményjelzőt és a küzdőtér oldalfal- és álmennyezet-burkolatát, valamint a mobil palánkokat. A fenntartó sportiskola mobil lelátókat és kispadokat szerez be, a Körcsarnok teljes körűen akadálymentes lesz.
A Hadnagy úti edzőteremben szivacskézilabda csarnokot alakítunk ki, fűtés-korszerűsítéssel, nyílászárók cseréjével és a küzdőtér padozatának megújításával. További projektelemek: öltözők, szertárak megújítása, világítás cseréje, hangtechnika és eredményjelzés biztosítása.

•    A kosárlabda utánpótlásnak köszönhetően - 18 millió Ft-ból - megújulhat a Tinódi iskola tornaterme.