Keresés: „rajz” (102 találat)

Megvan a győztes pályázat

· Belföld · Sport

Eger önkormányzata országos építészeti tervpályázatot hirdetett a Bárány Uszoda felújítására. A tervpályázati kiírást 56 tervező vásárolta meg, s összesen 48 pályamű érkezett a Polgármesteri Hivatalba. Ezek közül 45 felelt meg az előírásoknak. A Bíráló Bizottság Habis László polgármester vezetésével, helyi és országosan elismert építész szakemberek mellett az uszoda életét jól ismerő szakértőkkel kiegészülve október 7-e és 16-a között bírálta a terveket. Az eredményhirdetésre október 20-án, csütörtökön a Városháza dísztermében került sor.

A kiírásban megfogalmazott tervezési program megvalósítására pályázati formában keresték a legjobb tervmegoldást és az alkalmas tervezőt, akivel a város szerződést köt majd. Olyan elképzeléseket vártak, melyek megőrzik az 1925-ben épült létesítmény értékeit, az egriek számára érzelmileg fontos hangulatot, ugyanakkor az uszodának az átalakítással alkalmassá kell válnia a sportcélok korszerű kiszolgálására, és további turisztikai attrakciókkal kell kiegészülnie.

A Bíráló Bizottság a díjazott munkákat a Bárány Uszoda felújítására vonatkozó tervezési feladat alapdokumentumaként kívánja hasznosítani. A továbbtervezési munkára az I. díjban részesített tervezővel szándékozik a kiíró szerződést kötni oly módon, hogy a tervpályázat tanulságait levonva a tervbe - konzultáció után - a szükséges pontosítások beépülhessenek. Az így létrejövő dokumentáció lehet egy a létesítmény megvalósításának fedezetét megteremtő pályázat alapdokumentuma. A tervek szerint a közeljövőben Eger város lakossága egy kiállítás keretében ismerheti meg a tervpályázat teljes anyagát.

A tervpályázatot kiíró önkormányzat alapvető elvárásként fogalmazta meg a létesítmény korábbi atmoszférájának megőrzését. A tervezők fontos értelmezési lehetőség elé kerültek azzal, hogy az eredeti öltöző- és lelátóépületet el kellett bontani annak műszaki állapota miatt.  A Bíráló Bizottság értékelése szerint az egykori hangulati elemek megőrzése, továbbörökítése magával a térhasználattal, illetve a részletformák mai értelmezésével érhető el.
A medence elforgatásával kapcsolatban a Bizottság a tengelyeiben merőlegesen elforgatott medenceterű tervpályázatok megoldásait nem támogatta.
A Bárány Uszoda sajátos értékei közé sorolható környezetében való megjelenése is. Az épületek, építmények a tervek többségében a terület északi és déli oldalára kerülnek, így a külső, köz-térrel való kapcsolat intenzitása fenntartható maradt. Hasonlóan fontos a viszonyulás, a kapcsolatkeresés a fedett uszoda épületével is. A legjobb megoldásokban az emeleti szinten kialakított utca fölötti folyosóra, mint kapcsolóelemre szerkesztett oldott térsorral oldották meg a pályázók a harmonikus kapcsolatot.
Az építészeti program sajátos elemét jelentette egy többfunkciós kiállítótér integrálása a sportlétesítménybe. Ez a funkció a pályázók zöme számára inspirálóan hatott, segítette az uszoda és a városi köztér intenzív összefűzését. Az építészeti program adott tartalommal való bővítése a pályázat előnyére szolgált.

A BÍRÁLÓ BIZOTTSÁG - SZAKMAI ÉRTÉKELÉS UTÁN - AZ ALÁBBI DÖNTÉST HOZTA:

I. díj: 6-os sorszámú pályamű. Pályázó neve: Dajka Péter.
Puhl és Dajka Építész Iroda Kft. (2000 Szentendre, Angyal u. 3.)
Munkatársak: Berecz Dániel, Csirmaz Annamária, Drabant Ágnes, Horváth Ágnes, Huszár Tamás, Ivanics Zoltán, Oltvai Tamás.
A terv az uszodatér alapstruktúráját, meghatározó térfalképző elemeit, építészeti karakterét kiemelkedő színvonalon őrzi meg, úgy, hogy eközben a mai modern igényeknek megfelelő épület jöhet létre. Az uszodai funkció mellé rendelt közösségi terek olyan, jól átlátható transzparens térbe kerültek, amely szervesen kapcsolódik az uszodai szárnyhoz, miközben a publikus köztérrel való kommunikációja is dinamikus lehet. Az info-pont épületbe történő integrálása, építészeti jelként való expresszív megfogalmazása eredeti eleme a tervnek.

II. díj: 30-as sorszámú pályamű. Pályázó neve: Czigány Tamás.
Czita Építész Iroda Kft. (9024 Győr, Zrínyi u. 4/c.)
Munkatársak: Tóth Györgyi, Papp Róbert, Cseh András, Élő József, Kakas Bea, Kozma Zoltán, Mózes Ádám, Németh Dávid, Stein Júlia, Tátrai Ádám, Serfőző István, Kovács István, Luksander Rezső,
A pályamű megkapó érzékenységgel közvetíti egy nyitott fürdő szellemét, hangulatát. Építészeti kialakítása példamutatóan tiszta és következetes. Átgondoltsága és mértéktartó felfogása miatt a terv műszaki megvalósítás és költség szempontjából egyaránt kedvező. Az épület tökéletesen eltalálja az uszoda léptékét és arányait, de építészeti részletképzéseiben kevésbé idézi fel az alföldi fürdők hangulatát szemben eredeti Bárány uszodáéval.

III. díj megosztva a 13-as és 26-os sorszámú pályamű
13-as: Pályázó neve: Szabó Levente - Hetedik Műterem Építészeti, Mérnöki Tervező és Tanácsadó Kft. (1125 Budapest, Tusnádi u. 7/a. II. em. 4.)
Munkatársak:    Dvorzsák Jessica, Simon Orsolya, Páll András, Bartis Katalin, Biri Balázs, Csontos Csenge, Horváth Csaba, Cser Ildikó, Barna Gábor, Zubreczki Jenő, Sallai Zoltán.
A 13-as számú pályaműben a Bíráló Bizottság pozitívan értékeli az épület tömegalakítását, a funkciók szeparálhatóságát, a homlokzatok transzparenciáját és a medencetér hangulatos építészeti megoldásait. A Bíráló Bizottság több, a továbbtervezés szempontjából is alkalmazható ötletet talált a tervben.

26-os: Pályázó neve: Nagy Sándor (7400 Kaposvár, Bajcsy-Zs. u. 31/b.)
Munkatársak: ZOA, Ripszám János.
A 26-os pályamű esetében a Bíráló Bizottság előnyös megoldásnak tartja a tiszta alaprajzi megoldásait, a déli épület megformálását, a homlokzati anyaghasználatot, mely rafináltan utal az egykori uszodára, és az épületegyüttes korszerű és visszafogott építészeti javaslatait. Ugyanakkor túlméretezettnek tartja az épület megvalósításához becsült költséget.

Megvétel: 27-es sorszámú pályamű
Pályázó neve: Keller Ferenc - Sólyom Benedek
Építész Stúdió Kft. (1016 Budapest, Krisztina krt. 71.)
A tervnek, a régi elemek átértelmezésével jól sikerült visszaadni a Bárány uszoda hangulatát. Az alaprajz tiszta, jól szervezett. Több értékes egyedi gondolatot is tartalmaz. Ilyenek többek között a homlokzatokon és az előcsarnokban is visszaköszönő korlátelemek, a medencetérbe való bekukkantást biztosító folyosók és a Bitskey uszoda „udvara” irányába tett gesztusok. A beépítés jól illeszkedik a kapcsolódó városszövethez, de nem ad megfelelő tömegű térfalat ad gyógypark irányába.

Megvétel: 35-ös sorszámú pályamű
Pályázó neve: Gereben Péter - Marián Balázs
Gereben Marián Építészek Kft. (1026 Budapest, II. ker. Pasaréti út 49.)
Munkatársak: Káldos András, V. Nagy Zoltán, Mészáros Olivér.
A Bíráló Bizottság jónak tartja az épület tömegének kialakítását, a déli épületrész nagyfelületű tetejének nyílással történő megbontását. Hasonlóan előnyös megoldás a déli-, a keleti- és a nyugati homlokzatok környezettel való kapcsolatának nyitottsága. A terv erőssége a medencetér hangulatos, az eredeti atmoszférát idéző építészeti javaslatai.

VII. Országos népmese-konferencia

· Kultúra · Szabadidő

A Magyar Olvasástársaság immár hetedik alkalommal rendezi meg országosan A népmese napját Benedek Elek születésnapja tiszteletére szeptember végén. Az idei rendezvényt 2011. szeptember 23–24-én Egerben tartják, társszervezői egri intézmények: Bródy Sándor Városi és Megyei Könyvtár, Eszterházy Károly Főiskola, Benedek Elek Óvoda, támogató az Egri Kulturális és Művészeti Központ.

„Az olvasás világában segítő, tanító táltosunkként repítenek a népmesék. A kisgyermekkorban hallott, majd egyre jobban megismert mesék a későbbi sikeres próbatételek zálogai. Így adnak az anyák hamuba sült pogácsát, s az apák felszerszámozott lovat gyerekeiknek!”

„A népmese az olvasás táltos lova” címmel idén a korai olvasásfejlesztést választotta témájául a konferencia. Az első napon olvasóvá nevelésről, gyermeki meseértelmezésről, szülői háttérről, mesekönyvek kiadásáról és a mesével való mindennapi életről beszél irodalmár, könyvtáros, pedagógus, néprajzkutató, pszichológus, szerkesztő, intézményvezető. A programot változatos mesemondások és zenélések, kiállításmegnyitó, fogadás és Mesekocsma színesíti.
A második napon a mesélés gyakorlati változatai fonódnak össze, szakmai vitára bocsátva a szóbeli mesélés és a felolvasás lehetőségeit. Óvodai demonstráció és városnézés teszi teljessé ezt a napot.

A Magyar Olvasástársaság célja az olvasás és az írásbeliség színvonalának emelése. Ennek érdekében rendszeresen rendez szakmai konferenciákat, szervez továbbképzéseket, nyújt szakértői támogatást magánszemélyeknek, közösségeknek, intézményeknek. Tagjai könyvtárosok, tanárok, olvasáskutatók, pszichológusok, orvosok, szülők, írók, szerkesztők, nyelvészek, gyógypedagógusok, szociológusok, diákok és érdeklődő magánszemélyek. A népmese napja rendezvényéhez 2005 óta 100-nál több intézmény és szervezet csatlakozik évente saját szervezésű programokkal országhatáron belülről és túlról.

A konferencia fővédnöke: Jankovics Marcell

Ipad az általános iskolában!

· Oktatás

Az Eszterházy Károly Főiskola Bartók téri Gyakorló Általános Iskolájának egyik nyolcadikos osztálya kapta a lehetőséget, hogy egy új szemléletű módszertani kísérletbe vegyen részt, és Magyarországon elsőként alkalmazzon Ipad2 típusú táblagépeket az iskolai tanuláshoz.

Az Eszterházy Károly Főiskola Médiainformatika Intézete és munkatársai hosszú évek óta úttörő szerepet vállalnak az elektronikus tanulási környezetek kiépítésében, és a tanárképzés versenyképességének növelésében. Számos projektben, közoktatási intézmények közreműködésével olyan technikai innovációk kerültek bevezetésre, amelyek mind módszertanilag, mind az eszközök újdonságértékét nézve jó gyakorlatként használtak fel hasonló projektek során más intézmények számára.

Az idei évtől, a 2011/2012-es tanévben az Eszterházy Károly Főiskola Médiainformatika Intézete és az Eszterházy Károly Főiskola Gyakorló Általános Iskolája egy új szemléletű módszertani kísérletbe kezdett, melynek fő eszköze ezek a táblagépek lesznek.
A kutatás keretében a 8.c osztály minden diákja és az őket tanító pedagógusok iPad2 táblagépet és érintőképernyős, LCD kijelzővel rendelkező interaktív táblát magában foglaló elektronikus tanulási környezetben kezdhetik meg a félévet.

Az iPad eszközön használható tananyagok: magyar irodalom, történelem, fizika, biológia, kémia, matematika, informatika, földrajz, angol tárgyak. A tankönyvek és feladatgyűjtemények mellett számos új, interaktív alkalmazás is gazdagítja, színesíti az ismeretátadás-és ismeretszerzés folyamatát ebben a korszerű tanulási környezetben.A világban léteznek különféle irányzatok, melyek számítógépmentes oktatást részesítik előnyben és olyanok is, amelyek támogatják az információ technika fejlődését- emelte ki Kis-Tóth Lajos a főiskola rektora. Az iskola már többféle módszerrel próbálkozott, és ez az új rendszer is azért jött létre, mert hisszük, hogy eredményt tud szolgálni. 8-9  pedagógus vállalta, hogy ezt a félévet végigvisz az új eszközzel és a sajtát tantárgyához kiegészítésként alkalmazza. Az iskolának é s az oktatásnak nyitottnak kell lennie a változásra, hiszen az információk terjedését tekintve leomlottak a korábbi tér-és időbeli korlátok, és soha nem látott mennyiségű adathoz jutunk hozzá a másodperc tört része alatt- emelte ki a rektor. Sándor József   a gyakorló iskola igazgatója kiemelte: az iskola 8 millió Ft-ból 30 db Apple Ipad 2 készüléket és egy LCD interaktív táblát vásárolt, valamit az ehhez szükséges szoftvereket. Az iskola ezeket, az oktatás hatékonyságának növelésére szeretné használni. A pedagógusoknak készülniük kell arra, hogy az új generáció érdeklődését kielégítsék és fel tudják használni az új eszközöket oktatási célra. Nagy kihívás ez a pedagógusok és a diákok számára is- fejtette ki az igazgató.

Forrás: Egriszín

Rajzpályázat gyerekeknek

· Szabadidő

A Dobó István Vármúzeum immár ötödik alkalommal rendezi meg a Népmese napja alkalmából meghirdetett rajzpályázatát. Az idei évben A papucsszaggató királykisasszonyok című magyar népmesét választották a pályázat témájául.

A gyermekek feladata, hogy megjelenítsék az általuk legérdekesebbnek tartott jelenetet, szereplőt, szabadon választott technikával. A legjobb pályamunka alkotójának csoportja egy ingyenes foglalkozáson vehet részt a Dobó István Vármúzeumban. A beérkezett alkotásokat a Dobó-bástya rendezvénytermében állítják ki, melyeket az eredményhirdetés napján lehet megtekinteni.

Pályázni három kategóriában lehet:
I.    óvodások
II.    általános iskola alsó tagozatos tanulói I. (1-2. osztály)
III.    általános iskola alsó tagozatos tanulói II. (3-4. osztály

A pályamunkákat A/4-es méretben a múzeum címére kell beküldeni:

Dobó István Vármúzeum
3300. Eger Vár 1. Pf. 10.
A munkák hátuljára a „Népmese rajzpályázat” szlogent kell ráírni.

A rajzok hátulján fel kell tüntetni:
- a pályázó nevét
- a pályázó osztályát
- a felkészítő tanár nevét
- a felkészítő tanár elérhetőségét
- az óvoda/ iskola nevét és címét

A beküldési határidő 2011. szeptember 30.

A nyerteseket telefonon értesítik. Az ünnepélyes eredményhirdetésre az Egri Vár Napján, október 17-én kerül sor.

Jótékony adományok a rászorulóknak

· Belföld

Az egyik egri biztosítócég péntek délelőtt adta át a dolgozók által összegyűjtött adományait az Aranykapu Alapítvány részére. A felajánlások között szerepeltek játékok, ruhaneműk és édesség is, melyeket a Szalaparti Egységes Gyógypedagógiai Intézmény diákjai, valamint hátrányos helyzetű családok kapnak meg az alapítványon keresztül.

A biztosítócég kiemelten fontosnak tartja a fogyatékkal élők, rászorulók és hátrányos helyzetűek támogatását, így minden évben megszervezik jótékony napjukat. Idén az Aranykapu Alapítványon keresztül a  Szalaparti Egységes Gyógypedagógiai Intézmény diákjainak, valamint hátrányos helyzetű családoknak ajánlották fel a dolgozók által összegyűjtött adományokat.

Az Aranykapu Alapítvány célja a tanulásban és értelmileg akadályozott gyermekek oktatásával, nevelésével összefüggő fejlesztő tevékenységek támogatása. Közhasznú tevékenységét a képességfejlesztés, ismeretterjesztés, valamint a gyermek- és ifjúságvédelem területén fejti ki. Szabó Mária, az alapítvány elnöke elmondta: nagy örömükre szolgál, hogy a cég már két éve segíti munkájukat.

A biztosítócég pénteken szabadidős programmal, tanácsadással és aszfaltrajzversennyel is várta a családokat az Érsekkertben.

Forrás: Egriszín

Tehetségesek és sikeresek az egri diákok

· Oktatás

Taroltak az egri általános iskolai (zömében felső tagozatos) diákok a különböző országos tanulmányi, zenei, művészeti versenyeken. A sikeres tanulók teljesítményét Eger önkormányzata június 16-án oklevéllel ismerte el azon a rendezvényen, melyet a Heves Megyei Önkormányzat Pedagógiai Szakmai és Közművelődési Szolgáltató Intézménye szervezett a Bartakovics Béla Közösségi Házban.

A megyeszékhely önkormányzata által fenntartott intézmények 60 tanulója és több mint 40 felkészítő pedagógusa kapott elismerést Rázsi Botond alpolgármestertől. A sikerek kovácsaiként Eger, Gyöngyös és a Heves Megyei Önkormányzat képviselői összesen 171 tanulót és 107 pedagógust köszöntöttek.

Rázsi Botond az esemény kapcsán hangsúlyozta: a város nagyon büszke arra, hogy fiataljai a legkülönbözőbb - szépkiejtési, matematikai, nyelvi, háztartástani, vagy éppen rajz - megmérettetéseken értek el kiemelkedő helyezéseket.
Eger önkormányzata elkötelezett abban, hogy az oktatói munkát a pedagógusok a legmagasabb színvonalon láthassák el, s a gyermekek a legkorszerűbb eszközök használatával tanulhassanak, ehhez többek között sikeres TIOP pályázattal is hozzájárult. Rázsi Botond hozzáfűzte: biztos abban, hogy a kedvezőtlen demográfiai folyamatok miatt szükségessé vált intézményrendszeri átalakítások ellenére Egerben folytatódik az évek óta tartó nagyon szép sorozat.
Gyöngyös és a Heves Megyei Önkormányzat képviselői összesen 171 tanulót és 107 pedagógust köszöntöttek.

Motorosok a rutinpályán

· Kék hírek

A növekvő motoros-forgalommal egyenesen arányos a motorosok által okozott balesetek száma és azok súlyossági foka, mely az utóbbi időben egyre nagyobb problémát jelent. Heves megye földrajzi adottságánál fogva kedvelt célállomása a motorosoknak, a 24-es főút mátrai szakasza nagyon népszerű túraútvonal. Azok a motorosok, akik nem rendelkeznek kellő tapasztalattal, egy-egy veszélyhelyzet bekövetkezésekor sokszor rosszul döntenek, és ez komoly sérüléseket, valamint anyagi károkat okozhat. Ennek apropóján rendezte meg Heves Megyei Rendőr-főkapitányság a Megyei Baleset megelőzési Bizottsággal a Heves Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőségével közösen a Motoros közlekedésbiztonsági napot, ahol részt vettek az Egri és Gyöngyösi Rendőrkapitányság motoros járőrei, akik vezetéstechnikai bemutatót és képzést tartottak.

A rendezvényen fellépett a Rétság Riders Team, akik látványos stunt-riding bemutatót tartottak.

Motoros közlekedésbiztonsági napot tart a rendőrség!

· Kék hírek

Magyarországon, így megyénkben is egyre népszerűbb a motorkerékpáros közlekedés. A növekvő forgalommal egyenesen arányosan a motorosok által okozott balesetek száma és azok súlyossági foka az utóbbi időben egyre nagyobb problémát jelent. Megyénk földrajzi adottságánál fogva kedvelt célállomása a motorosoknak, a 24-es főút mátrai szakasza nagyon népszerű túraútvonal. Ma Magyarországon nagyon sokféle típusú motorkerékpárt lehet kapni. Ezek a járművek rendkívüli teljesítményre lehetnek képesek, s ezek kezeléséhez nagy odafigyelésre van szükség. Azon motorosok, akik nem rendelkeznek kellő tapasztalattal, egy-egy veszélyhelyzet bekövetkezésekor sokszor rosszul döntenek, és ez komoly sérüléseket, valamint anyagi károkat okozhat.

A motoros balesetek visszaszorítása és a motorosok vezetéstechnikai tudásának bővítése céljából a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság a Megyei Baleset megelőzési Bizottsággal a Heves Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőségével közösen a Vilati Bike Center támogatásával a Közlekedési Felügyelőség Egri tanpályáján („nagylaposon” a Shell töltőállomás mögött) 2011. június 11-én 09.00 órától Motoros közlekedésbiztonsági napot tart. A rendezvényen való részvétel ingyenes!

Ezen a rendezvényen részt vesznek az Egri és Gyöngyösi Rendőrkapitányság motoros járőrei, akik vezetéstechnikai bemutatót és képzést tartanak. Vezetéstechnikai tanpályát építenek, amit a rendezvényen résztvevőknek lehetősége lesz kipróbálni, a feladatokat a motoros rendőrök segítségével végrehajtani.

A rendezvényen fellép a Rétság Riders Team, akik látványos stunt-riding bemutatót tartanak.

Forrás: Police.hu

Permetezik a gesztenyefákat

· Belföld

Az egri Polgármesteri Hivatal tájékoztatja a lakosságot, hogy a Városgondozás Eger Kft. a közterületeken található vadgesztenyefák védelme érdekében permetezést végez.

A vegyszeres kezelést a rajzások figyelembe vételével 2011. május 4-e és május 12-e között, a késő esti óráktól hajnalig, 22.00 óra és 3.00 óra között végzik, az időjárási tényezők figyelembe vételével.

A permetezéshez a következő szereket használják: Mirage 45 EC, Rimon 10 EC, melyek élelmezés-egészségügyi várakozási ideje 30 nap, munka-egészségügyi várakozási ideje 0 nap. A gesztenyefák védelmére szolgáló vegyi anyagok a méhekre nem, de a vizekre veszélyesek.

A Polgármesteri Hivatal kéri az egri lakosokat, hogy a megadott időpontokban a gesztenyefák közelében lehetőleg ne tartózkodjanak, a környéken lakók az ablakokat zárják be éjszakára, és a fák alatt ne parkoljanak autóikkal.

„Hú, de sötét…” - Kiscsillag, Superego koncert a Broadwayban

· Kultúra · Szabadidő

Nem túl hálás feladat a Broadway Studio cigarettafüsttel átitatott „húdesötét” levegőjét a Kiscsillag előtt bemelegíteni a péntek esti bulin. De ami jó a testnek, az a léleknek sem ártott. A Superego3 vállalva a nemes feladatot, ezúttal is jól vizsgázott. A zenekart most sem hagyta cserben hűséges törzsközönsége, testi-lelki energiákkal, kitartóan támogatta kedvencét.

A jó hangulatú akusztikus estekről elhíresült banda ezúttal dögös fazonját küldte színpadra, ahol számait két gitárral és Moldván Zsoltival megtámogatva hozta lendületbe az estet.

A 2007-ben alakult zenekar kellemesen bejátszotta a teret, dalaikhoz a kórus, a közönség volt. A számok dögösen is jók, nem szégyellik a lassan kirajzolódó ifjúkor szentimentalizmusát. Félóra után így sodródunk el a Táborig, magunkba szívva a tűnékeny pillanatok hangulatát.

A Kiscsillag Jávor Pállal lépett színre, s a gitárok rohamától felajzott közönség nagy örömére sorra énekeltek fekete bánatokról, az elmúlt húsz évről és napsütötte szigetről. A lemezekhez képest nyersebb, lendületesebb hangzással, a hely bizonytalan akusztikája ellenére is forró hangulattal lepték meg a péntek este idetévedt, lazításra vágyó közönséget. A Broadway sötét útvesztőjében, a publikum soraiban ringatóztak a hétvégére kihegyezett fősulisok, a zenei élmény után kutatók, a heti munkában megfáradt, ellazulni vágyók, vagy a 21. századból kiábrándult ólmos szeretők. A pultnál pedig kisvárosunkba tévedt, csinos koncertszervezővel is összeakadt az ember, némi eszmecserét folytatva a bandákról és a közönségről.

Miközben a színpadon a zenészek egy vad rock and rollba csapnak, valaki a helyet dicsérve éppen megjegyzi, hogy milyen jó hogy a pult néhány méterre van a koncerttértől.  Ilyen helyen azonnal sörhöz lehet jutni, és a szintkülönbség több oldalról is kellemes rálátást biztosít a zenekarra meg az elől tomboló csajokra.

A Kiscsillag baráti körben érezheti magát Egerben. Egy dal erejéig a valaha a Kispálban is megfordult, s időnként a rockabilliben is otthonosan mozgó Szabó Attila gitárszólóit élvezhettük az „Itt valahol” című számban. Bár az ellenfény miatt a zenekar látómezője viszonylag szűk volt, a rajongók is megerősítették jelenlétükről a zenészeket.

A hangulat persze magával ragadta az elmélkedőket is. Ez nem csoda, hiszen az élőben játszó Kiscsillag igencsak beérett dalokkal, jó ötletekkel és nagyszerű gitárzenével bombáztak, ami mellett a dobos Mihalik Ábel teljesítménye mindenképpen említést érdemel.

Nagyon ütősek voltak a vadulást megszakító hömpölygősebb dalok, s az est egyik csúcsa a tavalyi-új dal, a Sirály volt. A Lufi és az „Az az idő” is magába szívta az embert, mintha ezek is sokkal jobbak lennének élőben.

A belassulás hatása alól nem volt könnyű kikeveredni, ehhez kellett némi kockacukor, szomszéd és mindazok, akiket Lovasi örökre szívébe zárt.

A Kiscsillag világított néhány órát Eger péntek esti egén, aztán ment tovább. Aki marad, az élvezheti még, hogy az egykori borozóból lett diszkópláza egész jó helyszín lehetne koncertekhez. Csak közönség legyen. A kiscsillag és a Superego is kapott belőle ízelítőt. Egyelőre azonban a dalokból nem lehetett kibogozni, hogy vajon hová tűnik a sok fiatal?

Holló Miklós