Keresés: „beruházás” (161 találat)

MSZP: növekvő árak, több munkanélküli

· Politika

Drámai mértékű elszegényedési folyamat zajlik Magyarországon, ami a kormány dilettáns gazdaságpolitikájának köszönhető – mondta Dr. Sós Tamás a csütörtöki, Egerben tartott sajtótájékoztatón.

Ahogyan a politikus fogalmazott: a népnyúzó kormány leginkább az alacsony jövedelműeket sújtja, ők azok, akik a keresetük többségét fogyasztásra költik. Hozzátette: Heves megyében is megállíthatatlan mértékben nő a munkanélküliség. A bérekhez képest irreálisan magasak a munkába járás költségei, nőttek a vasúti és a közúti személyszállítás díjai, az üzemanyag pedig minden környező országban olcsóbb.
A politikus kiemelte: Magyarországon ugyanannyi bér egyre kevesebbet ér.  Az euro/forint árfolyam rekord mélységekbe zuhant. Mint mondta: ez nem segíti a beruházásokat és a foglalkoztatás-bővítést sem.
A nyugdíjpénztári befizetések államosítása óta nemzetközi bizalmi válság alakult ki hazánkkal szemben, ezért egyre többen érzik úgy, hogy határon túlra menekítik a vagyonukat. Az általános terhek korábban nem látott mértékben növekedtek. Amennyiben ez a folyamat nem áll meg, illetve az Orbán-kormány nem egyezik meg az IMF-el és az Európai Bizottsággal, úgy tavaszra fizetésképtelenné válik Magyarország – tette hozzá Dr. Sós Tamás.

Értékelt a képviselő

· Politika

Dr. Misz Mihály, a 4. számú választókerület képviselője csütörtökön sajtótájékoztatón számolt be az elmúlt egy évben végzett munkáról, valamint a körzetet érintő aktualitásokról.

A képviselő elmondta: a tavalyi év során sok volt a megoldásra váró útprobléma, melyek közül a Kodály Zoltán utca rendbetételét érezte a legsürgetőbbnek. A beruházás kis késéssel, tavaly ősszel indult, ezidáig az utca jobb oldalát újították fel. Az átadás már megtörtént, a problémás útszakasz másik oldalán tavasszal kezdődnek a munkálatok. Dr. Misz Mihály hozzátette: a Kodály Zoltán utcában tavaly építettek egy rámát is annak érdekében, hogy az ott lakó rokkant személy életét megkönnyítsék.

Az értékelés során elhangzott továbbá: az elmúlt esztendőben korszerűsítették a Kodály Zoltán és Tittel Pál úti óvodát. Az előbbi esetében 90 m2-rel nőtt az intézmény területe, foglalkoztató szobát és egy fedett terület is kialakítottak a gyermekek részére.

Dr. Misz Mihály végül elmondta: az idei tervek közt szerepelnek út-, járda-, valamint lépcsőfelújítások, a zöld energia hatékonyabb felhasználása, de a civilek és az önkormányzat közötti kommunikáció elősegítése is. Mindezeken kívül a város vezetésével együtt azon munkálkodik, hogy a 13 éves lányok a jövőben ingyen kaphassák meg a humán papilloma elleni védőoltást.

Laboravatás a Vízműnél

· Gazdaság

Ünnepélyes keretek között adták át szerdán a Heves Megyei Vízmű Zrt. felújított központi laboratóriumát, mely közel 140 millió Ft-ból jött létre.

Az átadón Habis László polgármester a víz fontosságára hívta fel a figyelmet. A következőket mondta: közel 20 évvel ezelőtt a Heves Megyei Vízmű tanácsi vállalatból alakult át olyan társasággá, ami képes kiszolgálni a térség vízellátását. Ma elképzelhetetlen lenne a térség gazdasága egy fejlett víz és csatornarendszer nélkül. Ezt a fejlődést szolgálja a most átadott laboratórium is.

Kurdi Viktor a Magyar Vízmű szövetség elnöke szerint új korszak született az új vízmű törvény kapcsán. Nagy szükség van a követendő példákra, amilyen a Heves Megyei Vízmű. Itt rendelkeznek a megfelelő szaktudással és elkötelezettséggel.

A labor működését és a fejlesztés jelentőségét Miriszlai Erzsébet laborvezető mutatta be, akitől megtudtuk, hogy a törvényi előírások oly mértékben változtak, hogy a kibővült vizsgálandó paraméterek köre,  tette szükségessé a fejlesztést. Kinőtték a régi labort, mely már kevés volt a hagyományos mintaszám elvégzéséhez. Most új berendezéseket vásároltak, közel 140 millió Ft-ból, mely saját erőből valósult meg. Így már nem szorulnak külső laborok segítségére, így rövidtávon belül megtérülhet a beruházás. A fejlesztés munkahelyteremtéssel is járt, két felsőfokú végzettségű vegyészt vettek fel a létesítménybe.

Forrás: Egriszín

„Nem sikeresek, mi eredményesek vagyunk”

· Sport

Az év végéhez közeledve az Egri Városi Sportiskola igazgatója sajtótájékoztató keretében értékelte éves munkáját, sportolói sikereit, elért eredményeit és beszélt jövőbeli terveiről.

Ami a sajtóban nem jelenik meg, az meg se történt- kezdte értékelését Kovács Géza a Városi Sportiskola Igazgatója. Azt szeretem, ha a sportolóim vannak reflektorfényben, és én a háttérben maradhatok. Öröm látni, amikor a különböző médiumok felületén a tanítványaim sikereiről számolnak be. Szeretnék megemlékezni két kiváló barátomról, akik már nincsenek köztünk, az egyik Fesztbaum Béla sportújságíró, a másik Székely Ferenc, aki igazi sportember volt- fogalmazott az igazgató.

Az évértékelésében az igazgató kiemelte a válogatott sportolók kiváló teljesítményeit, valamint hogy sikerült kiváló utánpótlást nevelni. Elmondta, hogy országos konferenciákon ismerik el munkáját, és kérnek tanácsot a sikeres iskolavezetéshez. Kovács Géza büszke arra, hogy Egerben igazi sportszerető megszállott edzők vannak, akik lelküket is kiteszik a gyerekekért.  Elismerte, hogy sokat köszönhetnek az Önkormányzat támogatásának, mind anyagilag, mind a lobbinak.

A legnagyobb megtiszteltetést kaptam egy volt tanítványomtól, amikor azt mondta, én vagyok a példaképe. Ő azóta sikeres testnevelő tanár, és a szobája falán még mindig ott lógnak az egykori újságkivágások- emlékezett vissza a sportiskola igazgatója.
Jövőbeli célok között szerepel, hogy Egerbe vonzzák a középiskolás és főiskolás korú sportolókat, hogy tovább öregbítsék az egri sport hírnevét és a tanulás mellett ne kallódjanak el a tehetségek.

Jövőre várhatóan megkezdődnek a TAO felajánlásokon keresztül finanszírozott beruházások és létesítményfejlesztések.

A sajtóreggeli végén Kovács Géza köszönetet mondott az egri újságírók kiemelkedő munkájáért és három helyi újságírót emlékplakettel jutalmazott az egri sportélet iránti elkötelezettségük elismeréseképpen: Turay Zoltán t-az Eger TV szerkesztőjét, Bajzát Rafaelt az Agria Sport szerkesztőjét, és Bódi Csabát , a Heves Megyei Hírlap sportújságíróját.

Forrás: Egriszín

Elkészült a Tűzoltó Múzeum építési beruházása

· Kultúra · Szabadidő

Még a tavasszal kezdődtek el a Tűzoltó Múzeum felújítási munkálatai, amelyben nem csak az épület szépül meg, de új funkcióval is bővül.

Elkészült az épület, megtörtént annak műszaki átadás-átvétele - mondta el Körtvélyesi Kornél, az EVAT Zrt. Vagyonhasznosítási és fejlesztési csoportvezetője. Eszközbeszerzési eljárást írtunk ki a játszótérre és a berendezési tárgyakra, melynek lezárására a hét végén kerül sor, így azok beépítése még várat magára. Az épületnek lényegesen megváltozott a funkciója, a korábbi múzeumi kiállítóhelyből egy közösségi tér lesz. A beruházás során megtoldottuk egy kutatóhelységgel, felújított járműszínnel, restaurátor műhellyel, látogatói vizesblokkal, mozgássérült mosdóval és egy foglalkoztató nyitott résszel.  A szertár épületében kialakítottunk egy melegkonyhás éttermet, és a patakpart melletti épületszárnyban elkészült egy tűzoltó múzeummal kapcsolatos ajándékbolt, valamint kialakítottak egy játszóteret és egy gondnoki szolgálati lakást is.
Az építkezés feszített tempóban zajlott, hiszen a Kulturális Örökségvédelmi Hivatallal folyamatosan egyeztetni kellett és az előírásaiknak megfelelően kellett a munkákat kivitelezni.
A múzeum várhatóan 2012 nyarán nyitja meg kapuit a látogatók előtt.

Forrás: Egriszín

A 12-es választókerület is értékelt

· Politika

Folytatódott az önkormányzati képviselők éves értékelése Rázsi Botonddal, aki a Felnémet-, Pásztorvölgy-, Berva- és Almár-völgyi városrész képviselője.

A terület az egyik legnagyobb választókerület, melynek nagy hátránya, hogy erősen tagolt. Ebből a tagoltságból következik, hogy nem lehet egységesen kezelni, hisz a területeknek mások a problémáik, a kulturális lehetőségek és más társadalmi réteg lakja, nehéz összefogni- kezdte értékelését az alpolgármester.

A térség már a korábbi években látványosan fejlődött és több városszépítő beruházás is megvalósult itt. Ezekhez képest, ebben az évben jelentősebb beruházások nem történtek. Az egyik kiemelkedő az Almárvölgyi út építése volt, amit csakis az ott lakók anyagi hozzájárulásával lehetett helyrehozni. Itt még folynak az utómunkák, csapadékvíz-elvezetés, kocsibejárók építése. Az út 11 millió Ft-ból épülhetett meg.

Másik ilyen beruházás a Pásztorvölgyi Iskola akadálymentesítése, mely közel 27 millió Ft-ot jelentett. Ezt szintén önerő és pályázati forrás segítségével tudták megvalósítani. Az épület akadály mentesítve lett vakok és gyengén látók, hallássérültek és mozgássérültek részére is.
Szintén kiemelte a képviselő a felnémeti templom támfalának felújítását is, mely 5,5 millió Ft-ból valósult meg. Emellett a körzetben még több fakivágás, járda és lépcső felújítás valósult meg.

Rázsi Botond tervei között szerepel az elkövetkezendő években a csapadékvíz elvezetésének a megoldása, főleg a Berva-völgyben és a Pásztorvölgyben, játszóterek fejlesztése, közösségi terek létesítése, és a buszmegállók felújítása.

Forrás: Egriszín

Az LMP részvételi költségvetést szeretne Egerben

· Politika

Egy máshol már jól működő rendszer bevezetését kezdeményezte Egerben dr. Csarnó Ákos, mellyel a lakosság közvetlenebbül tudna beleszólni a lakókörnyezetét érintő döntésekbe.

A Lehet Más a Politika egri önkormányzati képviselője szerdán egy levelet adott át Habis László polgármesternek, melyben javasolja, hogy a 2012. évi költségvetési koncepció elkészítése során - és a következő években is - Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata teremtse meg a részvételi költségvetés lehetőségét!

A részvételi költségvetés a települési költségvetés összetételének, arányainak meghatározása, tervezése és ellenőrzése, egy minden lakos számára nyitott és átlátható folyamaton keresztül. A lakosok saját körzetükben, fórumokon megbeszélik, hogy mely problémákra szeretnének megoldást abban az évben.  Például: járdaépítés, buszmegálló felújítás, parkosítás. Ezután a választott civil képviselők továbbítják a kéréseket az önkormányzat felé, majd rendszeresen beszámoltatják az önkormányzati képviselőket az elvégzett munkáról, és javaslatokat tesznek a következő éves költségvetési tételekre.

Így a lakosság nagyobb felelősséget érezhet a költségvetésben meghozott döntések iránt, személyesen is érdekeltek lesznek és magukénak érezhetik a fejlesztéseket, beruházásokat - fogalmazott dr. Csarnó Ákos.

A döntés politikai felelőssége továbbra is a képviselőtestületé marad, de a döntéshozatalban a helyi lakosok által összegyűjtött javaslatokat is figyelembe veszik.

A módszer már jól működik Veszprémben, Berlin egyes kerületeiben és Bulgáriában is.
Az LMP-és képviselő szerint ez a módszer segítené a helyi szintű tervezést, növelné a gazdasági döntések nyilvánosságát, ezáltal csökkentené a korrupció és az elpocsékolások lehetőségét, valamint javítaná a helyi demokrácia minőségét.

A képviselők szeretnének egy „próbaüzemet” tartani a Lajosvárosban vagy a Felnémeti városrészben, hogy kipróbálják, mennyire aktívak a helyiek a térséget érintő kérdésekben.

Forrás: Egriszín

Vágó Gábor: Zöld fordulatot!

· Politika

A Moody’s leminősítési bejelentésének napján, pénteken tartott sajtótájékoztatót Vágó Gábor országgyűlési képviselő, az LMP Országos Választmányának szóvivője Egerben, a Lehet Más a Politika Heves megyei irodájában.

A „Zöld fordulat a költségvetésben” címmel megtartott tájékoztatón elhangzott: az LMP Matolcsy György, a bel- és külföldön egyaránt hiteltelenné vált nemzetgazdasági miniszter menesztését követeli és kezdeményezi egy válságtanácskozás azonnali összehívását, a munkavállalói érdekképviseletek, a munkáltatók és a parlamenti pártok részvételével. Továbbá arra kéri Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy hétfőn, az Országgyűlésben, napirend előtti felszólalásban adjon számot Magyarország valós gazdasági állapotáról.

Az LMP szerint egy új típusú gazdaságpolitikára, "zöld fordulatra" van szükség – mondta Vágó Gábor, hozzátéve, hogy egy olyan, az európai zöldpártok által is javasolt gazdaságfejlesztési alapot kellene létrehozni, ami lehetővé tenné a zöld beruházások finanszírozását, amelyek már középtávon jelentős megtakarításokhoz vezetnének és hatásukra fellendülne pl. az építőipar is.

Javaslatként elhangzott továbbá, hogy a munkaerőpiac élénkítése érdekében célzott járulékcsökkentésekre lenne szükség.
Az LMP „Munkát, levegőt” című alternatív költségvetési javaslata, mely pontos számításokkal alátámasztva mutatja be javaslataik költségvetési alapjait, ide kattintva megtekinthető.

Orosz Ibolya jó viszonyban van a lakókkal

· Politika

Éves képviselői munkáját értékelte ma Orosz Ibolya, a 7. számú választókörzet képviselője, aki sokat beszélget a körzetében élőkkel, és szívesen veszi a kritikákat is, mert abból mindig tud építkezni.

Orosz Ibolya már öt éve képviseli a körzetét, ettől függetlenül ugyanolyan lelkesedéssel végzi most is a munkáit, mint a kezdetek-kezdetén. A képviselő munka mellett az önkormányzat Kulturális és Idegenforgalmi bizottságát vezeti, elnöke az Egri Termál Kft. Felügyelő bizottságának, valamint a Bródy Sándor Megyei Könyvtárat fenntartó társulásnak is, emellett részt vesz több civil egyesület munkájában: a szépasszonyvölgyi vendégvárók egyesületében és az egri turisztikai egyesületben is.

A képviselő asszony internetes portálon, lakossági fórumokon, a Hajdúhegyi Hírek Újságban és a fogadóóráin is beszámol a körzet tervezett beruházásairól, és fogadja az észrevételeket, panaszokat, kéréseket, melyeknek igyekszik személyesen utána járni, a problémákat megoldani.

A körzetben az elmúl egy évben több csapadékvíz elvezetés, útszegély-építés, járdafelújítás és hídfelújítás valósult meg,de a jövőben még várat is magára néhány. Ebben az évben 11 millió Ft értékű beruházás valósult meg a körzetben.

Örülök, ha egy-egy beruházás elkészül, és jó érzéssel tölt el, ha a lakók ezt értékelik- monda a képviselőasszony.

A jövőre vonatkozó tervek között szerepel ATM elfogadóhely telepítése, hordalékfogó víznyelők építtetése, a közbiztonság javítása, és az hogy a környéken este 6 után is közlekedjenek autóbuszok.

Feladatom van bőven, több évre való. Szeretném mind megvalósítani- fejezte be Orosz Ibolya munkája értékelését.

Már minden a helyén van a Kepes központban

· Kultúra

A közel hatszáz millió Ft-os Európai Uniós beruházás a végéhez közeledik, és hamarosan elkészül a Kepes György Vizuális Központ az egykori Ifjúsági ház helyén.

Kívülről már teljesen elkészült a XVIII. századi épület, csak a főbejárat elkészítése van még hátra. Belülről minden a helyén van, csak a kozmetikázás hiányzik, a festés, burkolás, világítótestek felhelyezése, a közüzemi szolgáltatók bekötése. Az eredeti terveknek megfelelően ez év december végére elkészül az épület, és 2012. március 1-jén megnyithatja kapuit a látogatók előtt.

Mi nem kitaszítjuk innen a fiatalokat, hanem bevonzzuk őket- emelte ki Kaczári István az Alapítvány a Komplex Kultúrakutatásáért kuratóriumi elnöke a mai épületbejáráson. Főleg a helyi lakosságot és ifjúságost szeretnénk ide behozni, de reméljük, hogy nemzetközi szinten is ismertté válik a központ. A patinás épület nem csak kiállításoknak fog helyet adni, hanem kórusművek, koncertek helyszínéül is szolgálhat majd.

A korábbi aula rész egy fogadótérként fog szolgálni, melyből később egy múzeumi kávézó kiépítését is tervezik. A második emeletre két híd került, mely üvegkorláttal lesz védve, és volt színházterem is bővült egy galériás résszel. Az irodák, kisebb helységek megszűntek, az egész épület körbejárható, akadálymentesített és egy lifttel is kibővült. Felújították a vizesblokkokat, kicserélték az ablakokat, új lépcsősort építettek, kőlapot és bükkfa padlót kapott az egész épület, melyet a Műemlékvédelmi Hivatal folyamatosan ellenőrzött.
A Kepes életének kutatásával foglalkozó alapítvány biztosította a pályázathoz szükséges önerőt,mely a teljes összeg 15 százalékát tette ki,  hogy méltó helyre kerülhessenek a saját és a város tulajdonát képező műalkotások. Lesznek állandó és időszaki kiállítások, a tervezett március 1-jei megnyitóra több, mint 1000 művet fognak bemutatni, melyek Kepes György munkásságát és az ő tanítványainak műveit, fotóit, festményeit, és fényművészeti alkotásai fogja tartalmazni. A harmadik szintet a fényművészetnek fogják fenntartani.

Forrás: Egriszín