Keresés: „foglalás” (40 találat)

Teltház lesz a szállodákban Karácsonykor

· Belföld · Gazdaság · Szabadidő

A legtöbb szállodában már most elkelt minden szabad szoba, már csak várólistára lehet felkerülni. Rengeteg helyen telt házzal készülnek a karácsonyi időszakra. Ez alkalmából különleges ételeket kínálnak majd a vendégeknek, sőt élő zenéről és más szórakoztató programokról is gondoskodnak Szentestén és Szilveszterkor is.

Telt ház lesz az éttermekben Márton napon

· Belföld · Szabadidő

Libapörkölttel, töltött libanyakkal és lúdláb tortával is várják a vendégeket az éttermekben Márton-napon. Egerben és Budapesten telt házra számítanak, olyan sok a foglalás a hétvégére. Az üzletvezetők szerint a vendégek a hagyományosan elkészített liba ételeket kedvelik, így ez alapján állították össze az ünnepi menüt. Ilyenkor a húsboltokban is megnő a forgalom, ráadásul a legtöbb helyen tavalyhoz képest nem drágult a libahús.

Drágulnak a nyári táborok

· Belföld · Oktatás · Szabadidő

10-20 százalékkal drágulhatnak a nyári táborok az előző évhez képest - egy felmérés szerint. Egy napközis tábor átlagára 45 ezer, az ott alvósé pedig 70 ezer forint lesz, de az extra táborok akár 300 ezer forintba is kerülhetnek. Az áremelkedés ellenére nagy az érdeklődés és sok helyen már nincs hely. Az előfoglalási szezon azonban még tart, amelyet érdemes kihasználni.

Alig maradt szabad szoba a szállodákban

· Belföld · Szabadidő

Teltház van szinte az összes vidéki szállodában, rengetegen döntöttek úgy, hogy a négy napos ünnepi hétvégét pihenéssel töltik. A hotelekben változatos programokkal készültek a vendégeknek, például bűvészshow-val, operett gálával, és szauna szeánszokkal is. A következő hosszú hétvége egyébként húsvétkor lesz és nagyon sokan már most lefoglalták a szállást, hogy biztosan kapjanak szobát.

Ősszel is sokan pihennek a szállodákban

· Belföld · Szabadidő

Egyre többen foglalnak az őszi szezonra is a szállodákba. A következő legfrekventáltabb időszak az október vége, november eleje lesz az ünnepek miatt. Van olyan hotel, ahol már 70 százalékos a foglaltság az őszi szünetre. De nem csak az őszi, a téli szezon is telik, sokan már karácsonyra és szilveszterre is foglaltak előre.

Megtelnek a szállodák pünkösdre

· Belföld · Egészség · Szabadidő

Alig pár nappal pünkösd előtt már csak néhány szabad szoba maradt a vidéki szállodákban. Van olyan hotel, ahol 87%-os a foglaltság a hosszú hétvégére. A szabályok szerint csak azok szállhatnak meg a hotelekben, akik rendelkeznek védettségi igazolvánnyal, a kártyákat a bejelentkezéskor ellenőrzik. A szállodák igazgatói szerint már van nyárra is előfoglalás, így a főszezonban közel telt házra számítanak.

Tilalom: este hétkor minden bezár

· Belföld · Egészség · Gazdaság · Szabadidő

Kijárási tilalom lép tehát életbe ma éjféltől az egész országban a koronavírus miatt. Ez azt jelenti, hogy legkésőbb este nyolcig mindenkinek haza kell érnie, reggel ötig pedig csak munka miatt lehet elhagyni a lakást vagy a házat. A boltok és az üzletek csak este hétig lehetnek nyitva, ahogy a fodrászatok és a kozmetikák is. Ők azt mondják, kár, mert este volt a legtöbb lefoglalt időpont. De mára a szállodák is kiürültek, aki pedig tehette, még ma lemondta foglalását.

Lemérik az asztalok helyét vidéken

· Belföld · Egészség · Szabadidő

Kimérik az asztalok közötti helyet az étteremben, hogy a két méteres távolság meglegyen a vendégek között, a szállodákban pedig már fertőtlenítették a szobákat, így készülnek vidéken a nyitásra. Hétfőtől fogadhatnak vendégeket a hotelek és van is már foglalásuk. Az emberek örülnek, hogy az élet lassan visszatér a régi kerékvágásba, sorok álltak a szilvásváradi kisvasútnál is.

Az ország minden részén teltház van a szállodákban

· Belföld · Szabadidő

Bár a tavalyihoz képest 5-10 százalékkal emelkedtek a szobaárak, mégis teltház van a szállodákban az ország minden részén. A legtöbben 4 napot foglaltak, így a teljes hosszú hétvégét szállodákban, vagy panziókban töltik a vendégek. A drágulást elsősorban a munkabérek emelkedése okozta - a nemcsak a hotelekben, hanem a vendéglátóhelyeken is.

Népszerű ajándék a wellness hétvége

· Belföld · Szabadidő

Népszerű lett itthon pihenést ajándékozni karácsonykor. Egy friss felmérés és a Magyar Szálloda Szövetség elnöke szerint az előfoglalási adatok is erről árulkodnak. Egy egri szállodavezető szerint az elmúlt két évben lett népszerű az olyan ajándékutalvány, amit wellness-üdülésre vagy két-három éjszakás félpanziós kikapcsolódásra lehet felhasználni.