Keresés: „harcművészet” (9 találat)

Dupla karatés születésnap az egri shito ryu klubban

· Belföld · Sport · Szabadidő

Idén is Egerbe látogatott Yoshiharu Hatano 8. danos shito ryu karate mester, aki 90, magas fokozattal rendelkező karatékának tartott szemináriumot. A hétvégén dupla születésnapot ünnepeltek a résztvevők, hiszen idén ősszel volt 30 éves az egri klub valamint a mester pénteken töltötte be a 71. Születésnapját.

A szeminárium a Sanchin, Bassai Dai, Seienchien katák alkalmazásáról szólt, igen magas szintű technikákkal.

A mester rá jellemző módon most is hangsúlyozta: a harcművészetek gyakorlóinak nem csak a harci technikákat kell ismerni, hanem a szellemet is kell művelni.

Dento Shito Ryu Egerben

· Belföld · Egészség · Sport · Szabadidő

Immár sokadjára látogatott Egerbe a 8. danos Dento Shito Ryu Karate mester, Yoshiharu Hatano. Az általa tartott edzések sokakat érdekelnek, idén sem volt ez másként, a több mint 100 résztvevő között voltak Németországból, Ausztriából, Olaszországból és Horvátországból érkezettek is. Szokásához híven, a karate technikáinak nem csak a fizikai részével foglalkozott, hanem kiemelten oktatta a résztvevőket a megfelelő lelki és mentális felkészülésről. Az itt töltött három nap alatt tartott kiemelt oktatást az edzőknek, és nyílt edzéseket főképp fekete övvel rendelkezőknek, stílustól függetlenül. A három nap tanítási anyaga a Rohai formagyakorlat négy változatára épült, kiemelve a hasonlóságokat és eltéréseket. Mindent egybevéve, egy igen magas szintű szeminárium zajlott Egerben, elősegítve, hogy városunk a "harcművészetek végvárává" váljon.

Mexikó után Egerbe érkezett a mester

· Sport · Szabadidő

Immár hatodik alkalommal látogatott Egerbe a 8. danos Hatano Yoshiharu Shito Ryu karate mester.

Minden évben a szemináriumon résztvevők olyan tanítást kapnak, amit nem csak a karatéban, de az élet más területein is tudnak hasznosítani. A mostani foglalkozásokon a mester a Bun Bu Ryu Do alapelvet hangsúlyozta, amely szerint a fizikai és szellemi képzésnek együtt kell haladnia a harcművészetekben. Ezzel biztatta a résztvevőket, hogy a harcművészetnek ne csak a küzdelmi technikáival foglalkozzanak, hanem a mögötte meghúzódó filozófiai háttérrel is.

Dento Shito Ryu Karate szeminárium Egerben

· Egészség · Sport · Szabadidő

Az elmúlt hétvégén immár ötödjére látogatott Egerbe Hatano Yoshiharu 8. Danos Shito Ryu karate mester. Szemináriumán több karate stílus képviselői vettek részt, hiszen tanítása a karate eredeti harcművészeti felfogásán alapul.

A közel száz résztvevő között voltak Olaszországból, Németországból és Ausztriából érkezettek is. A tábor technikai színvonala  - hála a mesternek, - magasan meghaladta a Magyarországon megszokottat.

Shito Ryu Egerben

· Sport · Szabadidő

Immár 19. alkalommal tartott magas szintű szemináriumot Egerben Hidetoshi Nakahashi 9. danos Shito Ryu mester. A március 23-24-én megrendezett táborban a legfiatalabbtól a legöregebbig mindenki sokat tudott tanulni a mestertől, aki a francia és japán nemzeti válogatott mellett is dolgozik technikai tanácsadóként. A mostani szeminárium is, mint a legtöbb általa tartott, nem a sportkaratéról, hanem a teljes életen át tanulható budo, azaz harcművészeti karatéról szólt. Ennek legjobb példája Ő maga, aki 68 évesen fiatalokat megszégyenítő módon edz, magyaráz, tanít. A mostani edzések magvát a Pinan oyo bunkai, a Tenso illetve a Koryu Ananko formagyakorlatok alkalmazása, értelmezése tette ki.

Egri sikerek a VI. Harcművészet és Életmód Fesztiválon

· Sport

  Az elmúlt hétvégén Hajdúböszörményben rendezték meg a VI. Harcművészet és Életmód Fesztivált, ahol három egri versenyző is kiváló eredményt ért el.

A Harcművész és Életmód Fesztivált eredeti célja a Tai-Qi stílust gyakorló tanítványok versenylégkörhöz való szoktatása, de a 2010. évben már Romániából érkező harcművészek és hazai kick box és K1 versenyzők is küzdőtérre léptek.

Idén a küzdelmek kategóriánként négy-öt, míg a formagyakorlatok öt-tíz indulóval zajlottak. A fesztivál első részében formagyakorlat versenyt rendeztek. A saját stílus valamennyi gyakorlójának (korcsoportra bontva) kötelező volt részt vennie a tradicionális tai-qi pusztakezes formában, ezt követően a tradicionális fegyveres formagyakorlatok következtek, majd a free style formagyakorlatok.A következő rész a küzdelmeké volt. Nagy Ferenc tanítványai ligh contact szabályrendszer szerint indultak (félerős találatok, kesztyű,fej és lábvédő kötelező a gyermekeknél). Nagy László (5 éves Deák Ferenc úti óvoda) idén kezdte a versenyzést, az áprilisi, Nyíregyházán megrendezett Tai-Qi stílusbajnokságon mutatkozott be. Nagy Rita Anna (9 éves Pásztorvölgyi Általános Iskola) és Vizi Mátyás (17 Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium) már több hazai és nemzetközi versenyen is jeleskedett. Idén Rita Anna a kevés leány nevezés miatt fiúk mezőnyében indult. Matyinál most tört meg a jég, eddig felváltva állt a dobogó 2. ill 3. fokán, de idén letisztult, látványos küzdelemmel kiérdemelte a bajnoki címet.Eredmények:

Formagyakorlat:

Nagy Rita Anna (0-10 év leány) 1. hely
Nagy László (0-10 év fiú) 3. helyKüzdelmek, Light-contact:
Nagy László 30kg 2.hely
Nagy Rita Anna 40kg 2.hely
Vizi Mátyás 60kg 1. hely

Egerben tanított a japán karate mester

· Sport

A Dento Shito Ryu Karate Do nemzetközi edzőtábort rendezett az elmúlt hétvégén Egerben. Az esemény díszvendége volt az Olaszországban élő 8 danos mester, Yoshiharu Hatano.

A Kereskedelmi Szakközépiskola tornatermében rendezték meg az edzéseket, Yoshiharu Hatano Hatano részvételével, aki először látogatott Egerbe. A városban 1987-óta működik Shito Ryu karate, a vezető Pál György három danos mesternek jelenleg 35 tanítványom van. Vegyes tudásszinttel és életkorral rendelkeznek, ketten közülük a fekete öves vizsgára készülnek.
Az egri klub Budo karatéval foglalkozik, nem sportkaratéval, így érthető, hogy sokan vannak akik 30-35 évesen kezdték el az edzéseket. Pál György a klub vezetője szerint a mai világban mindenütt verseny van, az iskolában, a munkahelyen mindenütt hajszolják a teljesítményt.
„Az embereknek szüksége van a világban egy olyan helyre, ahol a saját tempójában, saját örömére végezhet olyan dolgot, ahol önmagunkhoz mérjük mi a siker. Ahol nem az aranyérem és az első helyezés a fontos, hanem az ember az érték. Az én edzéseim ilyenek, embereket tanítok, és nem versenyzőket eddzek. Az edzéseinken a tanítványok egymásért érzett felelősséggel eddzenek, nem egymás legyőzésére, hanem egymás segítésére helyezzük a hangsúlyt.”

A Tradicionális Shito Ryu Karate Szervezet célja, hogy összefogja és szakmailag segítse azokat a Shito Ryu karatét gyakorlókat, akik a Shito Ryu-t, mint harcművészetet kívánják alkalmazni. Azokat, akik a karatéban nem sportot, hanem életformát, filozófiát, művészetet, az egész életen át tartó tanulást keresik.

Egerben többször láttak már vendégül magas fokozatú mestert, így Mabuni Kenei 10. danos mester is járt itt, akit októberben Tokióban Japán Élő Nemzeti Kincsévé nyilvánítottak. Ő 94 évesen a karate történelmének élő része, a ma élő legnagyobb tudású karate mester.
Hidetoshi Nakahashi 9. danos mester minden évben ellátogat Egerbe.
Hatano Yoshiharu 8.danos mester most először járt Egerben, és az 1552-ben történt események nagy hatással voltak rá, nagyon megérintette az egri vár védői által tanúsítottak hősiesség és kitartás.
Építészként és dizájnerként szakmai szemmel is nézte a várost, elmondása szerint nyugalom sugárzik a városból.
Nagy előny és megtiszteltetés a tanulás során, hogy a karate szellemiségét eredeti forrásból tudjuk tanulni, hangsúlyozta Pál György hozzátéve, hogy sok technika, magas szintű formagyakorlat nem érthető meg, és nem alkalmazható megfelelő szintű tudás nélkül.

A november 6-7-én megrendezett táborban összesen 83 fő vett részt. A klub egy haladó technikákkal foglalkozó táborra készült, ezért főképp haladó fokozatúakat és felnőtteket vártak a rendezvényre, amelyre Horvátországból és Ausztriából is érkeztek vendégek. A jó hozzáállást és nyitottságot mutatja, hogy Magyarországról más stílusok képviselői is eljöttek, hogy a mestertől tanuljanak.
Hatano Yoshiharu a két nap alatt főképp a karate néhány alapelvét próbálta meg átadni a Heian, Bassai Dai és Seipai formagyakorlatokon keresztül, a résztvevőket jóidőre ellátta gyakorolnivalóval.

A Honvéd Se Tai-Qi Boxing szakosztályának sikere

· Sport

Az Egri Honvéd Se Tai-Qi Boxing szakosztályának tagjai az elmúlt héten Hajdúböszörményben vettek részt az
V.Harcművészet és Életmód Fesztiválon.
A délelőtt folyamán küzdelmi és formagyakorlat versenyek zajlottak.
Küzdelmi versenyszámokban mind a négy versenyző dobogós
helyen végzett.
A délutáni gálán egy önvédelmi csokorral szórakoztatták a közönséget,
amellyel kivívták a nézők elismerését.
Light Contact:Nagy Rita Anna leány -35 kg:2.hely; Vizi Mátyás -50
kg:2.hely; Faragó István +80kg:3hely.
Full Contact : Tóth Gábor +80 kg második hely.
Mind a három fiú Székely ellenféllel vívott nagy harcot.
Faragó és Tóth saját kategóriájuk leglátványosabb mérkőzését vívták.
A hírt beküldte: Nagy Ferenc, az Egri Honvéd Se Tai-Qi Boxing szakosztályának a mestere

Tizennégy év után ismét karate Eb-t rendeznek Egerben

· Sport

A megyeszékhely ad otthont 2011. október 15-én az IKO Matsushima csoport által kiírt 7. Kyokushinkai Karate Európa-bajnokságnak.

Tizennégy éve Borza Józsefék egyszer már a körcsarnokba hozták a kontinens legjobbjait, és ezt most megismétlik.

– A szervezőmunkát már megkezdtük, mert szeretnénk jó házigazdaként vendégül látni a szakág képviselőt – jelentette ki a hat danos mester. – A lebonyolítást az Egri Kyokushinkai Karate Fejlesztéséért Alapítvány végzi, amelynek tagjaira sok munka vár, hogy az Eb megfeleljen az igényeknek.

Az alapítvány egyik kurátoraként dr. Darvai László ténykedik. Az országos szövetség orvosi bizottságát vezető megyeszékhelyi doktor a 20 klub 85 karatékáját felvonultató karcagi országos táborban vizsgázott első danra. Az edző és bírói képzés mellett közgyűlést is magában foglaló összetartáson Borza József részletezte azokat a feladatokat, amelyek az IKO Matsushima csoport tagjaira a közeljövőben várnak. A szaktekintély ezúttal is nagy hatást gyakorolt a tábor résztvevőire, akik közül jó néhányuknak csupán kevés lehetőségük akad, hogy testközelből ismerjék meg a mester hitvallását.

– Általa az első vonalból kapjuk a budo szellemiségét és ezért szerencsésnek tarthatjuk magunkat – utalt Borza József évtizedek óta tartó egri munkásságára Darvai doktor. – A karate életforma jellegét mindazok tudják, akik ezt a harcművészetet űzik. A kyokushinkai gyakorlása képessé tesz arra, hogy bennünk lévő lehetőségeket ki tudjuk hozni magunkból. Ehhez azonban fel kell nőni, saját magunk legyőzése, határaink kitágítása ugyanis rendkívül nehéz feladat – zárta szavait a 41 éves orvos, aki az első dan megszerzését varázslatosnak nevezte.

Forrás: Heol