Rendőrkutyák, repülőgépek, börtönbemutatók és történelmi kalandok várták az érdeklődőket országszerte a Múzeumok Éjszakáján. Több száz helyszínen rendeztek több ezer programot a különleges éjszakán, amikor a látogatók nemcsak nézelődhettek, hanem nyomozhattak, kipróbálhatták a helyszínelést, sőt máskor lezárt épületekbe is bemehettek. A legtöbb programra ezrek voltak kíváncsiak, hömpölygött a tömeg például az egri várban.
Jótékonysági kacsafutammal, traktorfelvonulással és veterán autókiállítással is várták a családokat a vidéki városokban augusztus 20-án. A szombathelyi székesegyházban a hagyomány szerint megáldották a kenyeret az ünnepi szentmisén, a püspök pedig Szent István királyról beszélt, aki a kereszténységre építette a nemzetet.
Minden eddiginél több, összesen 2800 programmal várták országszerte az érdeklődőket az idei Múzeumok Éjszakáján. Az állandó és időszaki kiállítások mellett voltak családi és gyerekprogramok, koncertek, a labdarúgó Európa-bajnokság miatt pedig sok helyen a focidrukkereknek is kedveztek. Idén Székesfehérvár volt a kiemelt helyszín, az ottani bevételt a szervezők a COVID árváknak ajánlották fel.
Mesterségbemutatókat tartottak, de volt interaktív kiállítás és hagyományőrző előadás is Mezőkövesden, ahol már huszadik alkalommal rendezték meg a Matyó Húsvétot. Nagyon sokan voltak kíváncsiak a programokra, a kézműves kirakodóvásár is népszerű volt. Az Egri várban is rengetegen voltak húsvét vasárnap. A legtöbben az állatsimogatót keresték fel vagy kipróbálták az íjászkodást. Dunakeszin pedig egy óriási szalmalabirintus várta a családokat.
Tűztánc és fegyverbemutató Egerben, boszorkányüldözés a Nemzeti Múzeumban és gladiátorviadal Acquimcumban, több mint 2500 programmal várták a látogatókat a Múzeumok Éjszakáján az egész országban. Rengetegen voltak a jó időben, kígyózó sorok álltak a pénztáraknál, 430 helyszínen rendeztek koncerteket, tárlatvezetéseket, élőszereplős kiállításokat. Az idei volt a 20. múzeumok éjszakája, több százezer ember vett részt a programokon.
A Sri Chinmoy Alapítvány, Sri Chinmoy Jharna Kala festményeiből rendez kiállítást az Eger Pláza Galéria termében.
A kiállításon Sri Chinmoy mintegy 50 képe lesz látható, a kiállítás betekintést ad Sri Chinmoy munkásságába is.
Jharna Kala bengáli nyelven, Sri Chinmoy anyanyelvén azt jelenti Forrás Művészet. E néven nevezi Sri Chinmoy a festményeit. 1974 november 19-én festette első Jharna-Kala-t egy Rózsát, Ottawában. Ekkor Sri Chinmoy már ismert meditációs mester volt. Hamar kialakította egyedi, rá jellemző stílusát és egy év múlva már kiállításokat rendeztek a festményeiből.
Kiállítás helyszíne: Agria Park első emeleti Galéria - 3300 Eger, Törvényház u.4.
Ünnepélyes megnyitó: április 23. szombat 16:00 - Megtekinthető: 2022. május 13-ig.
Köszöntőt mond: Szőke István az Agria Park igazgatója - Rongits Gábor , a Sri Chinmoy Alapítvány képviseletében.
Megnyitja: Teleki Klári - művészetpártoló, galériavezető - A megnyitón megszólalnak Sri Chinmoy dalai és versei.
" Úgy érzem, amikor az emberek a munkáimat nézik, és békére lelnek bennük, ez segít nekik, hogy saját lelkük tulajdonságait felszínre hozhassák, megnövelve ezzel önnön bölcsességüket és boldogságukat."- Sri Chinmoy.
2022. április 15-16-17-18-án 4 x CACIB nemzetközi kutyakiállításnak ad otthon Szilvásvárad. A négy nap alatt közel 5000 kutya bemutatása történik a Lipicai Lovasközpont területén.
Ebtenyésztők Heves Megyei Egyesülete kétévente rendez nemzetközi kutyakiállítást Szilvásváradon. A sorban ez a 11. alkalom, a rendezvénysorozat 2001-ben kezdődött.
A rendezvénysorozat április 15-én, Nagypénteken kezdődik, és 18-án, Húsvét hétfőn zárul. A négy nap alatt közel 5000 kutyát bírálnak el a szakemberek.
A hosszú hétvégén a megszerzett 3 győztes cím alapján a Hungária Junior Champion és Hungária Champion címet szerezhetnek a legsikeresebb versenyzők. A CACIB második napján pedig angliai Crufts kiállításra kaphatnak qualifikációt.
A szombati napon rendezik az Amstaff Major 2022 Showt is, ami az amerikai staffordshire terrierek kiállítása. Az Amstaff Major Show 2011-ben indult azzal a céllal, hogy azok az emberek is megismerhessék ezt a fajtát, akik eddig fenntartásokkal fogadták. Az eseményt minden évben más országban rendezik meg. Magyarország eddig kétszer, 2014-ben és 2018-ban adott otthont a kiállításnak.
A kiállítással egy időben számos hazai kutyás klub is itt rendezi klubkiállítását.
április 17. BBS Kutyatenyésztő Kör-Svájci Fehér Juhászkutya Fajtagondozó Szervezet
április 17. CHIHUAHUA és Törpe Spániel Tartók Kynológiai Egyesülete
április 17. Hungária Toy Molosser Kutyások Egyesülete)
Az idei évben kiemelt figyelmet kap a kilenc magyar kutyafajta is. Szeretnék őket is megismertetni a közönséggel és népszerűsíteni ezeket az ősi magyar fajtákat .
Ennek jegyében a kiállítás mind a négy napján 10 és 15 óra között , a Magyar Kutyafajtákat Megismertető Tanösvényen a gyerekek több állomáson végighaladva, egyszerű feladatokat megoldva ismerhetik meg a 9 magyar kutyafajtát, ajándékba játékos fajtaismertető könyvet is kapnak.
Személyesen találkozhatnak a magyar kutyafajtákat tartókkal és tenyésztőkkel, hiteles információkat kapva a fajták történetéről, tulajdonságairól, tartásáról, valamint lehetőségük lesz a kutyák simogatására is.
Április 16-án, szombaton pedig Magyar Kutyafajták Agility Kupa 2022 versenyek is otthont ad Szilvásvárad.
A szervezők a hobbi és keverék kutyásokra is gondolnak, április 17-én, vasárnap 12 órától számukra rendeznek szépségversenyt. Kis – és nagytestű keverék, valamint fajtatiszta, de törzskönyvvel nem rendelkező kutyák gazdái a helyszínen nevezhetnek.
A kiállítás minden napján 14 órától lovas bemutatókat láthat a közönség, 15 órától kezdődik a Best In Show program, a győztes kutyák versenye a nap legszebb kutyája címért.
A kiállítássorozathoz kapcsolódva a április 16-án szombaton 20 órától „Hungarikumok kavalkádja” operett gálaestre is ellátogathatnak az érdeklődőkm, melynek szintén a Lipicai Lovasközpont ad otthont.
Program:
április 15. péntek:
10:00 A kiállítás ünnepélyes megnyitója, a bírálatok kezdete a körökben
10:00-15:00 Magyar Kutyafajtákat Megismertető Tanösvényen a gyerekeknek
14:00 Voltizs lovastorna bemutató
15:00 Szóló díjlovas bemutató
15:05 Best In Show program, a győztes kutyák versenye a nap legszebb kutyája címért
április 16. szombat:
9:45 4-es díjlovas karusszel
10:00 A bírálatok kezdete a körökben
10:00 Magyar Kutyafajták Agility Kupa 2022.
10:00-15:00 Magyar Kutyafajtákat Megismertető Tanösvényen a gyerekeknek
15:00 Szóló díjlovas bemutató
15:05 Best In Show program, a győztes kutyák versenye a nap legszebb kutyája címért
április 17. vasárnap:
10:00 A bírálatok kezdete a körökben
10:00-15:00 Magyar Kutyafajtákat Megismertető Tanösvényen a gyerekeknek
11: 00 HOBBI és KEVERÉK kutya szépségverseny
14:00 Voltizs lovastorna bemutató
15:00 Best In Show program, a győztes kutyák versenye a nap legszebb kutyája címért
17:00 4-es fogat bemutató
április 18. hétfő:
10:00 A bírálatok kezdete a körökben
10:00-15:00 Magyar Kutyafajtákat Megismertető Tanösvényen a gyerekeknek
14:00 Voltizs lovastorna bemutató
15:00 Best In Show program, a győztes kutyák versenye a nap legszebb kutyája címért
Felavatták Dr. Ringelhann György, a Bitskey Aladár Uszoda megálmodójának emléktábláját, illetve Makovecz Imre, az uszoda tervezőjének munkásságából összeállított kiállítást. A rendezvényen beszédet mondott Dr. Seenger Pál, Dr. Ringelhann György keresztfia.
A gyógyulásról beszélt utoljára telefonon első férjével, Bodrogi Gyulával Törőcsik Mari, akit az egész ország gyászol. Az egyik legnagyobb magyar színművésznő hosszú betegség után, tegnap halt meg. A Nemzeti Színház Hajóorrában emlékhelyet állítottak fel, ahová mécseseket és a kedvenc virágát, sárga rózsát visznek az emberek. Vas megyei otthona előtt, Velemben is rá emlékeznek, volt olyan, aki több mint 400 kilométert utazott ezért.