Forgalommal szemben, lopott kocsival, jogosítvány nélkül menekült a rendőrök elől egy ámokfutó Egerben. A belvárosi üldözésről több videó is készült. A 33 éves férfi nem állt meg egy Stop-táblánál, majd amikor a rendőrök félre akarták állítani, a gázra taposott. Nyitott csomagtartóval menekült, többször is majdnem balesetet okozott és kis híján elgázolta az utcán sétálókat. Végül egy földúton tudták megállítani és elfogták, évekre börtönbe kerülhet.
Megdöbbentő felvételt rögzített egy busz fedélzeti kamerája Egerben. Egy ámokfutó autós kis híján nekiment a busznak, amikor nem vette figyelembe az elsőbbségadás táblát. Ezután még a kocsi sofőrjének állt feljebb és büntetőfékezett az utasokkal teli busz előtt. Közben mutogatott, később pedig kiszállt és ordibálni kezdett a buszsofőrrel. Ezért akár el is tilthatják a vezetéstől.
Három gyerek is megsérült Lajosmizsénél, miután egy autó és egy furgon frontálisan összeütközött. A kisteherautó a STOP-tábla ellenére kihajtott a kocsi elé, ezért csapódtak egymásba. A kocsiban hatan utaztak, öt embert vittek kórházba a mentők. Csókáspusztánál egy szabálytalan előzésből lett frontális baleset. A vétkes sofőr a záróvonalon akart előzni, de már nem tudott visszasorolni a sávjába.
Bodony Község Önkormányzatát a Magyar Falu Program Óvoda közterület karbantartását szolgáló eszközbeszerzés című MFP – KKE/2020. 3085095710 azonosító számú pályázata keretében a Miniszterelnökség, mint Támogató az önkormányzat kötelezően ellátandó feladatát érintő költségvetési támogatásban eszközbeszerzésre 3.919.910.- Ft összegű támogatásban részesítette.
A projekt megvalósítására elszámolható költségek finanszírozására vissza nem térítendő 3.919.910.- Ft összegű támogatást az önkormányzat a Támogatói Okirat illetve a pályázat elválaszthatatlan részét képező mellékletben meghatározott műszaki- és szakmai tartalom szerinti eszközök beszerzésére és a tájékoztatás, valamint a nyilvánosság biztosítására fordította.
A projekt nyilvánosság előtti megjelenése www.agriatv.hu, www.bodony.hu oldalon, valamint a szociális média oldalain keresztül volt biztosítva, illetve a Magyar Falu Program hatályos Arculati Kézikönyve szerint meghatározott embléma a település honlapjára elhelyezésre került ezzel párhuzamosan a program tevékenységének fontosságát hangsúlyozva a falutábla kihelyezése is megtörtént.
A megfelelő tájékoztató táblák elhelyezésével biztosított Bodony településen a lakosság figyelmének a felhívása, mellyel tájékoztatást kapnak a Magyar Falu Program keretében az adott helyen megvalósuló fejlesztésekről.
Az önkormányzat több hektáros törzsvagyonnal rendelkezik, mely területek nagy odafigyeléssel történő ápolása, karbantartása megfelelő eszközök nélkül nem kivitelezhető. A zöldfelületeknek a településen fontos ökológiai, ökonómiai, esztétikai és társadalmi szerepe van. A település zöldfelületei kiemelt jóléti, egészségügyi, környezetvédelmi jelentősége is számottevő a lakosság és az idelátogatók szempontjából.
A támogatásból beszerzésre került eszközök megoldást nyújtanak az egybefüggő zöldterületek gyorsabb kaszálására, valamint pótolják az időközben elhasználódott kisgépeket. A beszerzésre került utánfutóval a lehullott lomb elszállítása is rövidebb idő alatt történhet meg. A település önkormányzati tulajdonban lévő utcáinak a téli síkosság mentesítése, hóeltakarítása megoldódott immár a tolólap beszerzésével, illetve a beszerzésre került eszközök lehetővé teszik, hogy a közterület karbantartás a településen kevesebb - a közfoglalkoztatásban részt vevő - munkaerővel is elvégezhető legyen.
Teltházas a legtöbb belföldi szálláshely a hosszú hétvége idejére. Több helyen már kihelyezhető lenne a megtelt tábla az üdülőhelyeken. A legtöbb szálloda extra programokkal várja a vendégeket.
Rendhagyó módon soron kívül tárgyalja a Debreceni Ítélőtábla az országos botrányt kavart borsodnádasdi gyilkosság ügyét. Elsőfokon a bíróság négy évre ítélte ugyanis azt a fiatalembert, akit egy 17 éves lány kegyetlen meggyilkolásával vádolt az ügyészség. Az enyhe ítélet hatalmas közfelháborodást váltott ki. Az áldozat édesanyját pedig a tárgyalóteremből a pszichiátriára kellett szállítani.
Összkerék-meghajtású autóját akarta kipróbálni egy fiatal pár vasárnap hajnalban a kékestetői sípályán.
A torony tövében a tábla tiltása ellenére hajtottak a pályára. Az alacsony kocsi jól viselkedett a tömörített hóban lefelé. Azonban a vezető nem tudta, hogy nem a teljes pálya ilyen tömör: a kocsi megfeneklett a több mint 1 méter vastag hóban. Önerejéből nem volt képes elmozdulni.
A beragadt kocsi a délelőtt látványossága volt a sípályán. Úgy tudjuk, nem ez volt az első eset, hogy kocsival próbálkoztak, de általában reggelre kimentik a kocsikat.
Jelen esetben, mivel a tábla tiltása ellenére hajtottak a lezárt területre, a rendőrség is megbírságolta a bátor próbálkozókat.
Nem kapnak kártérítést az azbeszt-károsultak. A Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú ítéletet, mely szerint nincs felelőssége az államnak. Nyolcan indítottak pert három éve, már egyikük sem él. Az elhunytak rokonai sajnálják, hogy továbbra sincs felelőse szeretteik tragikus elvesztésének, végső segítségként a Kúriához fordulnak.
Az Erdőkövesd és Váraszó közötti mellékúton 2017. október 17-én 16 óra 40 perc körül egy férfi motorkerékpárjával - eddig tisztázatlan körülmények között - oszlopnak ütközött, melynek következtében a helyszínen életét vesztette.
Úgy tudjuk, az 51 éves váraszói férfi Erdőkövesd felől hazafelé tartott, amikor kisodródott egy balra ívelésű kanyarban, ahol az út alatti átereszbe hajtott, onnan a település végét jelző tábla oszlopának csapódott. A motoros sérülései olyan súlyosak voltak, hogy a helyszínen életét vesztette.
A rendőrség a baleset körülményeit szakértők bevonásával vizsgálja.
Belefúródott a kresztábla a navigátor testébe- valósággal sokkolta a rally-társadalmat a hétvégi borsodi autóbaleset. Egy versenyző szerint a kocsi legvédtelenebb részén csapódott be a vadveszélyre figyelmeztető tábla. Azt is mondja, hogy hiába olyan szigorúak az előírások a versenyeken, mégis minden versenyző saját felelősségére indul.