Mosolygott Csenge gyilkosa

· Kék hírek

Előzetes letartóztatásba került a tinigyilkos! A 17 éves borsodnádasdi lány, Csenge megölésével gyanúsított B. Rolandot félmosollyal az arcán hozták a bíróságra, bár a védője szerint a fiút nagyon megviselte az eset. A 20 éves fiú részleges beismerő vallomást tett, azt is elmondta, hogy a cselekmény napján nagyobb mennyiségű alkoholt, illetőleg herbálos cigarettát fogyasztott.

Féltékenység miatt verte meg párját

· Kék hírek

Féltékenységből verte össze a gyereke anyját egy férfi egy Szihalomhoz közeli panzióban, Heves megyében. A féltékeny férfi először csak kérdezgette a párját, hogy kivel van viszonya, de a nő tagadta, ezután lett annyira ideges, hogy először lerugdosta a nőt egy lépcsőn majd ugyanott felrángatta, Az áldozat csúnyán megsérült, a férfi ellen vádat emeltek.

Halálra éheztették kislányukat

· Kék hírek

A halálra éheztetett másfél éves gyöngyösi kislány anyja szerint elfogult a bíróság. A bíró ezt tudomásul vette, de azt mondta, ettől függetlenül ítéletet hoz. Tavaly találták meg a kislányt, már halott volt, mikor mentőt hívtak hozzá szülei. Most az is kiderült, hogy az apja úgy gondolja, nem felelős gyereke haláláért, mert azzal, hogy megkereste a pénzt kislánya ellátásához, mindent biztosított neki.

Ivott, drogozott a tinilány gyilkosa

· Kék hírek

Sokat ivott és drogozott is Csenge gyilkosa, mielőtt megölte volna áldozatát. A fiú elmondta, hogy több herbálos cigarettát is elszívott. Azt is beismerte, hogy ő dobta a lányt a vízaknába, de nem erőszakolta meg. Ez derül ki az elsődleges vizsgálatokból is. Egy nő, aki ismeri a támadót, nyilatkozott a Tényeknek, azt állítja, köztudott volt, hogy ha a fiú ivott, akkor nagyon agresszívan viselkedett.

Téli gumival balesetezett, meghalt

· Kék hírek

Téli gumi volt annak az autósnak a kocsiján, aki megcsúszott a vizes úton, lesodródott és szörnyethalt egy tragikus karambolban a 25-ös úton. A 61 éves sofőr életét már nem tudták megmenteni. Kaposváron egy nyugdíjas férfit ütöttek el a zebrán. Belehalt a sérüléseibe.

http://rtl.hu/rtlklub/hirek/nehany-ora-alatt-negyen-haltak-meg-az-utakon

Bográcsozás után ölte meg a tinit

· Kék hírek

A 17 éves Csenge élt még, amikor meztelenül vízzel teli aknába dobták, és rázárták a tetőt. A borsodnádasdi gyilkosság az egész országot megrázta. Egy 20 éves fiú többször félre akarta vezetni a nyomozókat, így terelődött rá a gyanú. Végül megtört és bevallotta, hogy ő lökte a lányt az aknába.

Halálos baleset történt Almárban

· Kék hírek

Halálos közlekedési baleset történt Eger és Szarvaskő között.

A 25-ös számú főút 22-es kilométerszelvényében Eger és Szarvaskő között 2017. szeptember 4-én 15 óra 30 perc körül két személygépkocsi eddig tisztázatlan körülmények között összeütközött. A baleset következtében egy személy a helyszínen életét vesztette.

Úgy tudjuk, egy 61 éves szarvaskői férfi haladt Suzukijával Eger irányába, amikor az egyik kanyarban többször megpördült, és az utasoldallal nekiütközött egy szabályosan közlekedő terepjárónak.

A Suzuki utasoldala a baleset következtében megsemmisült. A szerencsétlenül járt férfi olyan súlyos sérüléseket szerzett, hogy a helyszínen életét vesztette.

Információnk szerint az autón téli gumik voltak, a baleset pillanatában esett az eső is.

A rendőrség a baleset körülményeit szakértők bevonásával vizsgálja. A helyszínelés idejére - négy és fél órán át - a 25-ös főutat lezárták.

Megerőszakolhatták a borsodi lányt

· Kék hírek

Megerőszakolhatták és megfojthatták azt a 17 éves borsodnádasdi lányt, akinek meztelen holttestét a település templománál találták meg. Csenge bulizni indult a szülei tudtával, de nyoma veszett. Eltűnését apja jelentette be, a család egészen vasárnap éjfélig reménykedett abban, hogy nem történt tragédia.

Bányásznapi ünnepség Visontán

· Gazdaság

Bányásznapi ünnepséget tartottak Visontán, a Mátra Erőműben.

Az idén 67. alkalommal rendezték az ünnepséget, ahol megkoszorúzták a Bányász Hősök emléktábláját és jutalmat vehettek át azok a dolgozók, akik ebben az évben kiemelkedően teljesítettek.

Vagyonokat fizetnek különórákra

· Belföld · Oktatás

Akár húszezer forintba is kerülhet egy gyerek egyetlen különórája egy családnak havonta. A nyelvórák a legdrágábbak, Budapesten egy 60 perces angolóráért általában 5 ezer forintot kérnek a magántanárok, vidéken ez csak 2500 forintba kerül. De a zeneórák és a sport is drága, és sokszor saját pénzükön kell utazniuk a családoknak a versenyekre, ráadásul a felszerelést is meg kell venni.