Kommandós lőtte ki a gázpalackokat

· Kék hírek

Mesterlövész lőtte ki egy égő ház udvarán a felhevült gázpalackokat Kompolton, Heves Megyében. Egy család két háza közül gyulladt ki az egyik. A tűz valószínűleg a szomszédos ház udvarán keletkezett, ott nem esett baja semminek. A tűz viszont átterjedt a másik házra.

Heten erőszakolták meg a lányt

· Kék hírek

Heten erőszakoltak meg egy lányt Kesznyétenben, Borsodban. Korábban hat fiatal férfi került előzetes letartóztatásba, mert a gyanú szerint füves cigarettával elkábítottak, majd megerőszakoltak egy helyi lányt. A rendőrségen most feladta magát a hetedik gyanúsított is. Az áldozat édesanyja megtörten nyilatkozott a Tényeknek, azt mondta, az sem kizárt, hogy még hétnél is többen megerőszakolhatták a lányát.

Tartozás miatt nincs bizonyítvány

· Belföld · Oktatás

Több száz szülő állítja azt, hogy az iskolák nem adják ki a gyerekek év végi bizonyítványát azért, mert pénztartozásuk van a szülőknek az iskola felé. Sokan most emiatt nem tudnak továbbtanulni, illetve munkát vállalni. A bizonyítványt azonban az iskolának minden körülmények között ki kell adnia a tanulóinak. Az ingyenes állami oktatásban ugyanis az iskolának semmiféle pénzügyi követelése nem lehet a szülők felé.

Durva hőhullám jön, 35 fok is lehet

· Belföld · Egészség · Szabadidő

Kikészítheti szervezetünket a ránk váró, többnapos kánikula! Már ma is meleg volt, de még csak most jön a java! Az idei nyár első durva hőhulláma éri el az országot, szerdán már 35 fok is lehet, a forróság pedig az előrejelzések szerint egész héten kitart. Mindez nemcsak a gyerekeket, de az idősebbeket, és a betegeket is megviseli.

Hatan erőszakolták meg a tinédzsert

· Kék hírek

Bedrogoztak, majd hatan megerőszakoltak egy tinédzser lányt Kesznyétenben Borsodban. A nagymama szerint az unokája sokat járt össze a támadóival, akik az elkábult lányt egy romos házba vitték, majd ott megverték és megerőszakolták. A család azt nem érti, hogyan vihették az ájult lányt több utcán keresztül úgy, hogy az senkinek nem tűnt fel.

Nyáron könnyebb megfázni, mint télen

· Belföld · Egészség

Sokkal könnyebb megfázni nyáron, mint télen az orvosok szerint. Egyre többen mennek orvoshoz lázzal, fejfájással, torokfájással, köhögéssel. Míg télen rétegesen öltözünk a hideg miatt, a megfázáshoz nem csupán a zimankó vezet, hanem elsősorban a vírusok és a baktériumok. Azok pedig nyáron sokkal jobban érzik magukat, sokkakl gyorsabban szaporodnak.

Részegen ütötte a buszsofőrt

· Kék hírek

Ököllel támadt a buszsofőrre egy 26 éves férfi Etesen. Több társával részegen akartak felszállni, de a sofőr nem állt meg, mert látta, hogy ittak. Amikor a szemközti megállóba érkezett, hárman várták és felszálltak a buszra. Sértegették, leköpték és sörösdobozokkal dobálták meg, amiért nem vitte el őket. Egyikük pedig többször megütötte, a sofőr a karjával próbálta védeni a fejét. A részeg vandálokat elfogta a rendőrség.

Elájult vezetés közben, szörnyethalt

· Kék hírek

Rosszul lett vezetés közben egy 46 éves, gyöngyösi férfi. Eszméletét vesztette és fékezés nélkül hajtott egy kerítésnek, majd egy villanyoszlopnak a Heves megyei Markazon. Többen azonnal a segítségére siettek, de nem tudták megmenteni. Mire odaértek a mentők, a sofőr már halott volt, így az újraélesztést sem kezdték meg.

Fiatalok gyújtottak fel egy kocsit Egerben

· Kék hírek

Három fiatalkorú gyújtotta fel a kocsit.

Szerda késő este riasztották a az egri tűzoltókat a Foglár utcába, ahol egy lángokban álló kocsit találtak.

Úgy tudjuk, a három fiatal papírkötegeket rakott a kocsi alá,amit aztán meggyújtottak. A kocsi gyorsan lángra kapott, a tűz elhatalmasodott az 5 emeletes ház tövében álló járművön. Szerencsére a ház felé nem terjedtek tovább a lángok.

A lakók, miközben a tűzoltókat értesítették, 2 poroltóval megpróbálták a lángokat megfékezni, ez azonban nem sikerült.

A rendőrség a gyújtogatás helyszínétől nem messze elfogta a három fiatalkorút, őket az egri rendőrkapitányságra szállították.

Az anyagi kár jelentős.

https://tenyek.hu/auto/237983_diakok-gyujtottak-fel-az-autot.html

http://rtl.hu/rtlklub/hirek/fiatalok-gyujtottak-fel-egy-kocsit-egerben

A tárgyalásról ugrott ki az ablakon - épp ott jártunk

· Kék hírek

Az Egri Törvényszék 2017. június 13. napjának 10 órájára kitűzött, másodfokú nyilvános ülése közben az I. r. fiatalkorú vádlott kiugrott a tárgyalóterem ablakából és elszaladt. A vádlottak lopás és garázdaság vétsége miatt álltak bíróság előtt.

A fiatalkorú vádlott a Debreceni Javítóintézetben büntetését tölti, onnét szállították a mai ülésre. A vádlott az ítélethirdetésre történt beszólítását követően a 2 méter magasan lévő ablakon át egy betonárokba ugrott ki a törvényszék belső udvarára, majd elszaladt. A teremben jelen lévő nevelőtisztje a bejáraton keresztül indult utána és az ülésre érkező, többi javítóintézeti alkalmazottal keresni kezdték. A vádlott nem a főbejáraton jutott ki a törvényszék udvaráról, vélhetően a kerítésen mászott át.

A törvényszék belső udvarán a bíróság biztonsági szolgálata is segített a felkutatásban, kutyával keresték a szökött vádlottat, akit a helyszínen nem találtak meg.

Az eset kapcsán a bíróság biztonsági szolgálata nem mulasztott, a tárgyalóteremben a vádlott a nevelőtiszt felügyelete alatt állt.

A szökést követő fél órán belül a törvényszékhez közel, mintegy 150 méterre a Bartakovics utcában elfogták a vádlottat és orvosi vizsgálatra szállították.