Székelykaput avattak Felnémeten

Összefogással készült a most átadott székelykapu Felnémeten.

Összefogással készült a most átadott székelykapu Felnémeten.

Hatalmas mennyiségű jég és eső érte el szombaton délután Gyöngyös és Visonta térségét.
A lezúduló csapadék miatt még buszok is az út szélére húzódtak, ott várták meg az eső csendesedését.
Ottjártunk után néhány perccel a régi 3-as utat teljes szélességében lezárták, az ott hömpölygő víz életveszélyessé tette a közlekedést.

Több százezer forintos kárt is szenvedhetnek azok az autósok, akik kátyúba hajtanak és emiatt megsérül a futóművük. Budapesten minden harmadik, míg vidéken minden negyedik autósnak volt már kára kátyúk miatt. Egy szakember azt mondja, bár jó minőségűek a magyarországi aszfaltok, de nem megfelelően tartják azokat karban, emiatt van annyi kátyú az utakon.

Megint egy agresszív aligátorteknőst találtak, most Heves megyében. Egy férfi vette észre a 3-as főút mentén és azonnal segítséget hívott. A tapasztalt vadállatbefogók még soha nem találkoztak ennyire agresszív aligátor teknőssel. Szombaton Piliscsabán bukkant föl egy aligátorteknős egy lakóparknál, az egy nőnek az ujjába is beleharapott.

Ma az egész országban napsütéses idő volt, de holnap akár diónyi nagyságú jég is eshet. Felhőszakadással és zivatarokkal érkezik ugyanis a meleg. A mai szép időt viszont még sokan kihasználták: sorban állás volt a fagyizóknál, és rengetegen pihentek valamilyen fürdőben, vagy egyszerűen csak kiültek egy parkba napozni. Holnaptól azonban már több helyen lehet számítani riasztásra is.

Iszonyatos erejű tornádó pusztított a Mátrában. A hatalmas erejű forgószél gyakorlatilag mindent letarolt Recsk és Sirok között, ami az útjába került. A pusztító erejű tornádó érintette a kék túra útvonalát és több tízmilliós kárt okozott.

Hatalmas sebességgel száguldozott egy autós Egerben, ezt pedig egy másik kocsi fedélzeti kamerája felvette. Pont egy zebránál előzte meg őt, ott sem lassított. A szemtanú szerint akár 130-cal is mehetett az ámokfutó.

Dobozokkal felszerelkezve mentek fagyizni sokan országszerte, hiszen a fagylalt napján féláron lehetett fagyit venni. A legtöbben így több gombócot ettek, mint általában. Egerben még az sem tudta eltántorítani a fagyizni vágyókat, hogy esett az eső.


A nemrégiben felújított Tár-ház munkatársai célul tűzték ki, hogy a Kárpát medencei magyarság kulturális hagyományait, eszközeit mutassa be. Az első nagyobb rendezvény a Tárház lovas fogathajtó bajnoksága volt Szihalmon.