Szexre kényszerítették a kislányt

· Kék hírek

Erőszakkal leitatott, majd szexre kényszerített egy 13 éves lányt három 15 éves fiú Felsőtárkányban. Mikor végeztek, megfenyegették, hogy senkinek ne beszéljen a történtekről, majd elengedték. Ez még tavaly augusztusban volt. Az ügyészség most emelt vádat az ügyben. Mivel az elkövetők fiatalkorúak, legfeljebb öt évet kaphatnak.

Telefonért késelt az állomáson

· Kék hírek

A telefonjáért késeltek meg egy fiút az egri vasútállomáson vasárnap hajnalban. A sérült a váróterembe ment segítségért, de szinte mindenki csak kitért az útjából. Egy férfi és egy ismerőse segített a sebesültnek, azt mondják, nagyon rossz állapotban volt, remegett a vérveszteségtől. A rendőrök alig egy nap alatt fogták el a késelőt.

Sósavat öntött a borba

· Kék hírek

Sósavat öntött a borába, így akarta megmérgezni férjét egy egerszalóki nő. A férfi beleivott a borba, érezte, hogy nem olyan íze van amit megszokott, és azt is, hogy marja valami a torkát. Kiköpte a bort ezért nem lett semmi baja. A nő féltékeny volt, és egy vita után döntött úgy, hogy megmérgezi férjét. A szomszédok szerint egyébként ha otthon voltak, állandóan veszekedtek, üvöltöztek egymással.

Leégett a házuk, utcára kerülhetnek

· Belföld

Az utcára kerülhet egy család, mert leégett a házuk Pétervásárán, Heves megyében. A súlyos beteg asszony gyermekeivel albérletben élt a lakásban, most rokonoknál vannak, de onnan hamarosan menniük kell. Alig több, mint 60 ezer forintból élnek. A tűzben szinte mindenüket elvesztették. Az asszonytól gyerekeit is elvehetik, ha nem talál másik lakást.

A zene ünnepe

· Kultúra · Szabadidő

Adáshiba

· Belföld · Kultúra

Egri orvos: borzalmas állapotok a kórházban

· Belföld · Egészség

Életveszélyes a helyzet az egyik vidéki kórházban. Ezt az egyik orvos mondta a Tényeknek - utalva arra, hogy nagyon sok orvos nem dolgozik már ott. Az ortopédsebészt, aki a megyei kamara elnöke, nemrég szintén elküldték. Szerinte azért, mert többször bírálta a kórházat, ráadásul csalás miatt fel is jelentette. Az igazgató egyik nyilatkozatában cáfolta, hogy összefüggés lenne az elbocsátás és a nyilatkozatok között.

Méhraj telepedett az iskola közelébe

· Belföld · Egészség · Szabadidő

Méhek telepedtek egy társasház falára Egerben. A több tízezer rovarból álló raj a környéken élőket veszélyeztette. A közelben egy iskola is van, bár ott már befejeződött a tanítás, de a gyerekek még az udvaron játszottak. A méheket a speciális mentők fogták be.

 

Méhraj telepedett az iskola közelébe

 

Nem kaptak több pénzt a védőnők

· Belföld · Egészség · Gazdaság

Számítottak a pénzre, végül mégis kimaradtak az egészségügyi béremelésből a védőnők. Múlt héten derült ki, hogy az egészségügyi szakdolgozók bérét már idén 26 százalékkal emelik, a védőnőkét viszont nem. A magyar védőnői szolgálat hungarikum, egyedülálló a világon, viszont egyre kevesebben választják ezt a szakmát.

Elszálltak az albérletárak

· Belföld · Gazdaság

Agárdra, Gárdonyba, tehát a Velencei-tó környékére is szívesen kiköltöznek budapestiek, annyira magasak az albérletárak a fővárosban. Átlagosan 150 ezer forint egy lakás Pesten, ez egy átlagos család költségvetésének majdnem a 60 százaléka. Az olcsóbb albérletért még a több órás ingázást is vállalják, naponta.