Mézeskalács meseváros



Három autó ütközött Eger és Egerszalók között.
Szerencsére senki sem sérült meg abban a balesetben, amely pénteken délelőtt történt.
Az elsődleges megállapítások szerint egy Eger felé közlekedő Suzuki az út szélén álló Volkswagent akart kikerülni. A vezető valószínűleg rosszul mérte fel az oldaltávolságot és a szemben közlekedő autó sebességét, így nekihajtott az álló kocsinak, majd még e szemből érkező kocsi oldalának is.
A Suzuki vezetője csodával határos módon sérülések nélkül szállt ki a kocsiból. A többi autóban sem volt sérült.
A helyszínelés idejére teljes szélességében lezárták az utat.
Úgy tudjuk, a Suzuki vezetője elismerte vétkességét.

Élőlánccal, kisebb demonstrációval és a licit közben bekiabálásokkal próbálta megzavarni az első földárveréseket Egerben a Lehet Más a Politika több aktivistája. Volt, akit rendőrrel vezettettek ki.
Hétfőn elkezdődött a három hektár feletti állami földek kiárusítása, mától lehet licitálni a területekre. A földek kiárusítása kicsapta a biztosítékot minden ellenzéki pártnál, hiszen a vak is látja, hogy döntő többségében nem a kisgazdák, hanem a pénzemberek járnak majd jól a földszerzéssel. Egerben a Lehet Más a Politika aktivistái már vasárnap este elkezdték tiltakozó akciójukat, ugyanis a licitálás helyszínét lánccal zárták le. Végül ma megindult a földlicit az Egri Járási Hivatalban, ahol először élőlánccal hívták fel a figyelmet a szimpatizánsok, majd az LMP-s aktivisták a terembe is bementek.
Sallai Róbert Benedek, az LMP országgyűlési képviselő a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy szerinte ezeken az árveréseken nem tudnak részt venni a kis- és közepes gazdálkodók, mert egyrészt sok esetben több száz milliós földértéken zajlik a licit, másrészt a termőföldek többsége annyira alacsony földhaszonbérleti díjért van lekötve, hogy azok piaci értékét lehetetlen kompenzálni, így nem elegendő a törlesztőrészletek fizetésére. Az LMP-s képviselő hozzátette, az árverésekkel a kormány valójában a "haverok", a "spekulánsok", az "oligarchák" és a külföldiek számára játssza ki az állami földeket.
A licitálás helyszínén aztán molinókkal és hangosbemondókkal jelentek meg az aktivisták, akik közül többeket kiküldtek a teremből. Sallai Róbert Benedeknek is távoznia kellett, csakúgy mint annak a szimpatizánsnak, akit rendőri segítséggel vitettek ki.
Szöveg: MTI

Immár hatodik alkalommal látogatott Egerbe a 8. danos Hatano Yoshiharu Shito Ryu karate mester.
Minden évben a szemináriumon résztvevők olyan tanítást kapnak, amit nem csak a karatéban, de az élet más területein is tudnak hasznosítani. A mostani foglalkozásokon a mester a Bun Bu Ryu Do alapelvet hangsúlyozta, amely szerint a fizikai és szellemi képzésnek együtt kell haladnia a harcművészetekben. Ezzel biztatta a résztvevőket, hogy a harcművészetnek ne csak a küzdelmi technikáival foglalkozzanak, hanem a mögötte meghúzódó filozófiai háttérrel is.



Közös műsorral, tánccal köszöntötték a Márton-napot a felsővárosi óvodások az Ovi-Vár óvónői szervezésében.
Kis lámpásokkal érkeztek a környék óvodásai, majd műsorral fogadták őket a vendéglátók az ovi udvarán. A megemlékezés és a műsor után együtt sétáltak a Nemzedékek terére, ahol az pedagógusok énekeltek a gyerekeknek.

Halálos áramütés ért egy kutyát Egerben a Bükk sétányon.
A kutyát gazdája kedden kora reggel sétáltatta a lakótelepen. A bicikliút melletti kandeláberről már egy ideje hiányzott a fém burkolat. A kiskutya a sötétben odaszaladt, és azonnal megrázta az áram. Gazdája hiába próbált segítséget kérni, az állaton már nem tudtak segíteni.
A környéken rengeteg gyerek is sétál, csak a szerencsének köszönhető, hogy hogy nagyobb tragédia nem történt eddig.
Az Émász szakemberei az áramütés után felszereltek egy új burkolatot. A környéken azonban találtunk további balesetveszélyes oszlopokat is.

Éhező, sebes kutyák a portán.
Abasárról keresték meg szerkesztőségünket hétfőn: a település egyik házánál három kutyát tartanak, de nem gondoskodnak róluk.
Egy férfivel találkoztunk a portánál. Ő elmondta, hogy a fiával élnek ott, a fia tulajdona a három kutya is. Úgy tudja, a fiú nem foglalkozik velük, őt meg nem érdekli.
A helyszínen a Vidám Mancsok állatvédő egyesület képviselője megállapította, hogy az ebeket nem megfelelően tartják. Mivel a tulajdonos nem volt hajlandó semmit sem tenni, így értesítették a rendőrséget és a hatósági állatorvost.
A ház ura közben magára zárta az ajtót, a rendőrök felszólítására sem válaszolt.
A hatóságok megállapították, hogy a kutyák tartása nem megfelelő: nincs ételük, vizük, egyikük majdnem elpusztult, mert a rövid lánc feltekeredett, csont soványak, sebesek.
Határozatban lefoglalták az ebeket, melyek kedden reggel kellett volna elszállítani az állatvédőknek. Reggel azonban amikor a helyi jegyző, a rendőrség munkatársa, és az állatvédők megérkeztek, a kutyák és a tulajdonos hűlt helyét találták. Így már az állatkínzáson kívül ezért is felelnie kell a tulajdonosnak.

A szomszéd vette észre, hogy kigyulladt egy családi ház szombaton délután a József Attila utcában. Azonnal riasztotta a tűzoltókat, először a helyi önkéntesek értek ki, majd a helyszínre vonultak a füzesabonyi és mezőkövesdi hivatásos egységek is.
Az ingatlan tulajdonosa nem volt otthon: két héttel ezelőtt Németországban vállalt munkát. A házban csak a kutyája tartózkodott, amelyet a szomszéd szabadított ki, ő hozta ki a házban található gázpalackot is. A tűz okát a katasztrófavédelem szakemberei vizsgálják.