Patkányoktól félnek Egerben

· Belföld · Egészség

Patkányok jelentek meg Eger egyik utcájában, az illegálisan lerakott szemétben.

Az egri Petőfi utca lakói kerestek meg bennünket panaszukkal: az utca végén lévő szelektív hulladéksziget mellet naponta dobják ki emberek a kommunális szemetüket. A maradékokra hamar rátaláltak az állatok, gyakran kutyák tépik szét a zacskókat, a napokban már megtermett patkányokkal is találkoztak a lakók.

Az itt élőknek a szelektív gyűjtővel nincs bajuk, azokkal a felelőtlen emberekkel azonban igen, akik az ő egészségükkel játszanak, hiszen nem tudható, hogy a patkányok milyen fertőzést továbbíthatnak.

Az egyik utcabeli szerint a patkányok a lakóházakhoz, illetve a közeli nyugdíjas házhoz is bemehetnek, unokája néhány napja séta közben találkozott egy nagyra nőtt rágcsálóval.

Elmondták: a Városgondozás munkatársai naponta szállítják el az illegális szemetet, de hamarosan újabb halmok kerülnek a szelektív konténerek mögé.

A Városgondozás KFT. igazgatója elmondta: sok helyen tapasztalják, hogy bizonyos emberek úgy próbálnak takarékoskodni, hogy a kuka díját nem fizetik, vagy a többlet szeméttől így próbálnak megszabadulni. Néhány helyen már térfigyelő kamerával igyekeznek lebuktatni az illegálisan, a konténerek mögé rakodókat.

Kéklámpás Nap Egerben

A hagyományokhoz híven idén is megrendezik a rendvédelmi- és társszervek a Kéklámpás Napot Egerben, az Érsekkertben, melynek időpontja 2015. április 25. Eddig a nyári hónapokban szerveztük meg a rendezvényt, viszont most a Rendőr- és Tűzoltó Naphoz igazítottuk, így az időpont módosult, de a program garantáltan változatlan lesz.

Az esemény reggel kilenc órakor kezdődik a kéklámpás autók felvonulásával. Szirénázva mennek majd végig az egész városon a rendőrség, a katasztrófavédelem, a mentők és a büntetés-végrehajtás járművei. Tíz órakor az Érsekkertben lesz a rendezvény megnyitója, majd ezt követően bemutatót tartanak az önkéntes tűzoltók. Valamivel tizenegy óra után kezdődik majd a rendvédelmi szervek közös szakmai bemutatója. A nap folyamán a szakmai sátrakba látogatók bepillantást nyerhetnek a rendvédelmi szervezetek munkájába. Ezen túl lesz rendőrkutyás bemutató, légpuskás lövészet, aszfalt rajzverseny, kerékpáros és elektromos kisautós ügyességi verseny, tűzoltó vizes játék, füstsátor, tűzoltó kisautó hajtogatás és népi játszóház. Az Epreskert utcai Tagóvodából érkező óvónők arcfestéssel, az egri Waldorf iskola tanítói pedig gyapjúkép készítéssel várják a rendezvényre látogatókat. A gyerekeket különböző állomásokon várjuk, amennyiben ezek közül négyet teljesítenek, akkor pecsétet kapnak és ajándékot vehetnek át az információs pultnál. Délután kettő órától a „The Hedgehogs” zenél majd az érsekkerti színpadon. Tíz órától délután háromig véradást szervez a Vöröskereszt a Liget étteremben.

Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!

Elhunyt Demeter Zsuzsa

· Belföld · Kultúra

Életének 72. évében elhunyt Demeter Zsuzsa, az egri Harlekin alapítója. „Érdekes világ, s aki egyszer belekóstol, nem szabadul tőle”- fogalmazott egy interjúban. 1965 szeptemberétől 20 évig vezette a Harlekin Bábegyüttest, a mai bábszínház jogelődjét. Majd a Harlekin Bábszínház megalakulása óta, 1985 januárjától művészeti vezetője volt az egri társulatnak, ahol rendszeresen rendezett is. Számos alkalommal kapott meghívást a marosvásárhelyi Ariel Bábszínház magyar és román tagozatához is. Több évtizeden át volt az UNIMA (Nemzetközi Bábművész Szövetség) Magyar Központjának titkára. Munkáját több miniszteri és egyéb kitüntetéssel ismerték el, de legértékesebb számára Heves megye és Eger elismerése: a HEVES MEGYÉÉRT és a PRO AGRIA CULTURAE díjak. Temetésére április 24-én 15.30-kor kerül sor az egri Donát temetőben.

Tűzoltók mentettek a tizedikről

· Kék hírek

Egerből és Mezőkövesdről 20 tűzoltó oltotta a tüzet és mentette az embereket. Gyakorlatot tartottak.

Az elmúlt időszakban több, magas épületben keletkezett tűzhöz riasztották a lánglovagokat. A mostani gyakorlat célja a felkészültség felmérése, a teendők gyakorlása volt.

A feltételezés szerint egy második emeleti lakás konyhájában a kigyulladt olajat vízzel próbálta eloltani a lakó. A kifröccsenő olajtól lángba borult a konyha. A füst elárasztotta a házat, a magasabban lakók már nem tudták elhagyni otthonukat, volt akit a 10. emeleti erkélyről kellett kimenteni.

A függőség 1000 arca

· Belföld · Egészség

Orbán: 2018-ra négysávos autóút köti össze Egert az M3-assal

· Belföld · Gazdaság · Politika

Négysávos autóút fogja összekötni 2018-ra Egert az M3-as autópályával - egyebek mellett ezt tartalmazza az a megállapodás, amelyet pénteken írt alá Orbán Viktor miniszterelnök Egerben Habis László polgármesterrel.A közös sajtótájékoztatón a kormányfő elmondta: a megállapodásnak része az is, hogy az egri uszodát 6,3 milliárd forintból nemzeti úszó- és vízilabdaközponttá fejlesztik. Emellett - a már zajló rekonstrukciókon túlmenően - 6 milliárd forintból folytatódik az egri vár fejlesztése is.

Megállapodás született továbbá arról, hogy a MÁV átad Egernek egy 9 hektáros terület, hogy abból ipari park lehessen, amely a város saját területeivel együtt 20 hektáros lehet majd - ismertette Orbán Viktor.

Forrás: MTI

Lakóbuszban csempészték a cigit

· Kék hírek

Csaknem tizenötezer doboz szerb adójegyes cigarettát foglaltak le a NAV Heves megyei pénzügyi nyomozói egy lakóbusz falai közül. A járművet a 32-es főúton, Hatvan környékén állították meg a pénzügyőrök, akiket az ellenőrzés során a sofőr próbált megvesztegetni.

Miután megállították a lakóbuszt, cigarettakereső kutya szagolta ki a rejtekhelyekről az eldugott füstölnivalót. Az ellenőrzés közben a jászberényi sofőr öt-öt millió forintot ajánlott fel a pénzügyőr járőröknek, ha eltussolják az ügyet. Nem jött be a számítása, ugyanis hamarosan helyszínre érkeztek a NAV pénzügyi nyomozói is. A megvesztegetni próbált pénzügyőrök pedig feljelentették a férfit a rendőrségnél hivatali vesztegetés miatt.

A pénzügyi nyomozók lefoglalták a több mint tizenhárom millió forint értékű csempész cigarettát és a mintegy tízmillió forint értékű lakóbuszt is.

A jászberényi sofőrt és vele utazó fiát orgazdaság miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Az elkövetők akár öt évig terjedő szabadságvesztésre is számíthatnak.

Reggel héttől este hétig lehet menni tüdőszűrésre

· Egészség

A Markhot Ferenc Kórház Tüdőbeteg Gondozó Intézetében hosszított nyitvatartással várják mellkasi szűrésre (tüdőszűrés) a lakosságot. Hétfőtől péntekig naponta reggel 7 órától este 19 óráig fogadják a betegeket.

A szűrővizsgálat 40 éves kor fölött évente ajánlott, segíti a betegségek korai felfedezését. A kórház szakemberei kérik a lakosságot, hogy éljenek a lehetőséggel, tegyenek egészségükért és jelenjenek meg a tüdőszűrésen. A vizsgálat ezen életkor felett évente egy alkalommal ingyenes az egri tüdőgondozó körzetében élő lakosok számára.

A vizsgálathoz sem beutaló, sem időpont egyeztetés nem szükséges.

Tüdőszűrő állomás: Eger Klapka György u. 14.

Elérhetőség: 36-36-411-717

Ifjúsági ház lesz a Kepesben

· Szabadidő

Régi vágya teljesül azoknak, akik a hajdani Ifjúsági Ház tereiben a művészet és a kultúra jelenléte mellett a szórakozás, az egymásra találás lehetőségeit is szeretnék viszontlátni.

A Kepes Intézetben április 10-én indul útjára a Kepes Klub, Eger legújabb ifjúsági közösségi tere. A szervezők olyan előadókat hívnak meg, akik elismertek, kulturális értékeket képviselnek, és nem utolsósorban közönség kedvencek. A hazai underground és overground zenekarok mellett lesznek koncerttel egybekötött filmvetítések is.

A Kepes Klub nyitó bulija 2015. április 10-én lesz, ahol az Egri gyökerű, ám mára országos ismeretségű, kísérletező, ám mégis súlyos bulikat nyomó Ethnofil lép színpadra egy Kepes Special műsorral, ahol a zene mellett a fényé lesz a főszerep.EtnophBanner0410

Ezen az estén nyílik a Zöld Pecsét fénypultja is a Kepesben, ahol a kézműves sörök mellett Eger kézműves borait is megkóstolhatjuk. A Koncert után az After Party a szintén ekkor nyíló Uránia Café-ban lesz, a szomszédos Uránia épületében.

Április 24-én A.K.E.Z.D.E.T.P.H.I.A.I. koncerttel várják az arra hajlamosakat. Már erre is lehet venni elővételben jegyeket a Kepes pénztárában, mert úgy sokkal olcsóbb.kezfetphiai0421

Májusban a Balaton Method vetítésével (május 7, 8) és koncerttel indul a hónap és várjuk a Tárkány Műveket is.

Nyáron Harcsa Veronika és Bin-Jip lép fel, de szervezés alatt van a Kistehén, Rájátszás, Kis Erzsi Zene, ef.Zámbó Happy Dead Band, The Braindogs, Pribojszki Mátyás & Little G. Weevil és még sokan.

Attól, hogy valami jó, még lehet, hogy jó.

2015. évi, tavaszi, lakossági zöldhulladék gyűjtési akció

· Gazdaság · Szabadidő

Az Egri Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. 2015. április 07-től (kedd) április 24-ig (péntek) végzi a szokásos évi, tavaszi, lakossági zöldhulladék gyűjtési akcióját a megadott időpontok szerint.

Saját lakókörnyezetünk tisztaságának megóvása érdekében kérjük a Tisztelt Állampolgárokat, hogy a közterületen jól látható helyre, a megjelölt időpont reggelén 6 óráig szíveskedjenek elhelyezni a zöldhulladékot, lehetőség szerint nem sokkal korábban.

Kérjük, ne rakjanak ki kommunális hulladékot, veszélyes anyagokat (olaj, festék, akkumlátor stb.), építési törmeléket és a leírtaktól eltérő módon zöldhulladékot, mert azt a szolgáltató nem szállítja el és hatósági eljárást fog kezdeményezni! A zöldhulladék (fű, lomb, lágyszárú növények) komposztálásra kerülnek, ezért ezeket lehetőleg biológiailag lebomló zsákokba kérjük összegyűjteni. (A szelektíves zöld zsák nem erre a célra került kiosztásra!) A vastagabb fás szárú növények energetikai hasznosítás céljából aprításra kerülnek, ezért maximum 1 méter hosszúságú darabokra vágva, kötegelve, a zsákokkal nem összekeverve könnyen megközelíthető helyre szíveskedjenek kihelyezni.

Az akció kizárólag a lakosság részére biztosított.

Április hónapban a zöldhulladék átvétele a 2 hulladék udvarban(Homok u.26., Építési-bontási Törmelék Feldolgozó Telep) a lakosságtól térítésmentesen történik.

Észrevételek, információk a VIKSZ Kft.-nél : a 411-144, 513-205 telefonszámokon vagy a www.varosgondozaseger.hu honlapon.

Kérjük, hogy a zöldhulladék gyűjtés ideje alatt az érintett utcákban óvatosabban közlekedjenek!

Eger a mi otthonunk, ezért úgy óvjuk, gondozzuk és viselkedünk benne, mint ahogyan azt saját otthonunkban tesszük. Kérjük, Ön is segítsen ebben. Köszönjük!

A részletes időpontok az Egri Magazin 2015. áprilisi számában ill. a www.eger.hu honlapon tekinthetők meg.