Fiatal lány holttestére bukkantak

· Kék hírek

Holttestet találtak Ivádtól nem messze, a 23-as főút mellett pénteken, 8 óra után. A rendőrök emberölés miatt nyomoznak.

Információnk szerint egy vadász találta meg a lányt.

Úgy tudjuk, a fiatal lány nem Heves megyei volt. A környéken azt beszélik, a lánynak rendkívül súlyos fejsérülései voltak, s egy autóból lökhették ki.

A hvg.hu úgy tudja, bár először úgy tűnt, hogy a lányt brutálisan bántalmazhatták, később felmerült, hogy elgázolhatták, és ezután vitték holttestét a 23-as út mellé.

Emberölés miatt nyomoznak

Heves Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján közleményében azt írja: a nyomozók megkezdték a helyszíni szemlét Ivád külterületén.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen. A rendelkezésre álló adatok alapján 2015. március 6-án 8 óra 30 perckor Ivád külterületén egy 18 éves lány holttestét találták. A helyszíni és halottszemle elsődleges megállapításai szerint a lány halálát idegenkezűség okozta.

Forrás: HEOL

Medikopter alapítvány

· Belföld · Egészség

Tájak és emberek

· Kultúra · Szabadidő

Feloldották a látogatási tilalmat az egri kórházban

· Belföld · Egészség

Szerdától feloldja az influenzaszerű megbetegedések miatt elrendelt látogatási tilalmat a Markhot Ferenc Kórház.

A Markhot Ferenc Kórház vezetése március 4-től feloldja az influenzaszerű megbetegedések miatt elrendelt látogatási tilalmat az intézményben. Újra látogathatóak a következő osztályok: Belgyógyászati tömb, Nőgyógyászati-Szülészeti osztály, Csecsemő- és Gyermek osztály, PIC II. és Neonatológia részlegén, ( Újszülött részleg ) Központi Aneszteziológiai és Intenzív osztály, Hospice osztály, Onkológiai osztály és a Mezőkövesdi Krónikus Belgyógyászati osztály.

A tilalom feloldásával minden osztály látogatható a Markhot Ferenc Kórházban.

Új rendőrautók a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságon

· Kék hírek

A média képviselői előtt vehették át az új szolgálati járműveket a rendőrök.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság állománya átvehette az új szolgálati gépjárműveket, amelyeket központi költségvetés finanszírozásával szerzett be a Rendőrség.

A rendőrök még hatékonyabb és gyorsabb munkavégzését összesen 30 darab újonnan érkezett gépjármű segíti, amelyek közül tizenhármat Czinege László r. ezredes rendőrségi főtanácsos, Heves megye rendőrfőkapitánya 2015. március 3-án adott át.

Az ünnepélyes átadáson a megye rendőri vezetőin túl részt vett Dr. Pajtók Gábor, a Heves Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja, Habis László Eger Megyei Jogú város polgármestere, és Csontos Ambrus tű. mk. dandártábornok a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója.

A rendezvényen a média képviselőinek is alkalmuk nyílt közelebbről megtekinteni az Audi, Mercedes, Seat, Skoda és Suzuki típusú járműveket.

Felnémet nem akar hajléktalanokat

· Belföld · Egészség · Szabadidő

Vitáktól és bekiabálásoktól sem volt mentes a lakossági fórum Felnémeten.

Évekkel ezelőtt már egyszer ki akarták telepíteni Eger hajléktalanjait Felnémetre. Akkor az ellenállást látva, lemondtak a tervről. Most másik helyszínen, pályázati támogatással kívánnak hajléktalan szállót létrehozni.

A felnémetiek féltik biztonságukat, ingatlanjaik értékét. Azt sem értik, miért pletykákból kellett megtudniuk azt, hogy a város 2012-ben beadott pályázata most mégis nyertes lett.

Szakemberek próbálták meggyőzni a jelen lévőket: azok akik ide jönnének, békés emberek.

A lakók másként látják: féltik iskolás gyermekeiket, tulajdonukat. Sokan felvetették: a 180 milliós támogatás és a 120 milliós önrész segítségével akár a jelenlegi szállót is rendbe lehetne hozni.

A fórum néhány hozzászólását a teljesség igénye nélkül adjuk közre:

Bódi Zsolt, a Felnémetért Lokálpatrióta Egyesület elnöke szerint sokak vélik úgy, hogy róluk, nélkülük akarnak dönteni. A jelenlévők közül sokan az Egertől való elszakadás gondolatával is foglalkoznak.

Vonat elé hajtott, súlyosan megsérült

· Kék hírek

Súlyosan megsérült a vezetője annak a gépkocsinak, amelyik személyvonattal ütközött Poroszlónál, az egyik földutas vasúti átjáróban. A műszaki mentést a tiszafüredi hivatásos tűzoltók végzik.

A Heves megyei Poroszlónál ütközött össze egymással a Füzesabony és Debrecen között menetrend szerint közlekedő egyik személyvonat, valamint egy személyautó. A baleset a település szélén, az egyik földutas vasúti átjáróban történt. Információink szerint a gépjárművezető súlyosan megsérült a balesetben, őt mentőhelikopter szállította kórházba. A vonaton senki nem sérült meg.

A műszaki mentést a szomszédos megyéből érkezett tiszafüredi hivatásos tűzoltók végzik. A vonat utasaiért mentesítő jármű érkezett. A vasúttársaság szerint a baleset több vonat közlekedését is befolyásolta. A vonat alig sérült meg, így önerőből futott be a tiszafüredi állomásra. A pályát a szakemberek megvizsgálták, 16 óra után nem sokkal a vasúti forgalom helyreállt.

Úgy tudjuk, a 80 éves négyeki férfi figyelmetlenül akart kihajtani a mellék útról a 33.sz főútra. A baleset körülményeit a Füzesabonyi Rendőrkapitányság vizsgálja - tudtuk meg a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Támogassa a Mentőket

· Belföld · Egészség

Lakossági fórum Felnémeten

· Belföld

„Ámokfutás”, politikai hangulatkeltés: vita a főiskolák egyesüléséről

· Belföld · Oktatás · Politika

Nyitrai Zsolt fideszes honatya erős tudásközpontot akar, Nagy István az MSZP városi elnöke az egyetemi álmot félti. Az ügyben Eger polgármestere is megszólalt.

Kedden sajtótájékoztató keretében, a Dobó téren, a Városháza előtt intézett nyílt kérdést Habis László egri polgármesterhez az MSZP városi elnöke. Nagy István afelől érdeklődött, hogy támogatja-e a megyeszékhely polgármestere és az egri közgyűlés az Eszterházy Károly Főiskola egyetemmé válási törekvéseit. Nagy szavai szerint a sajtótájékoztatót az elmúlt hetek eseményei indukálták, Nyitrai Zsolt helyi fideszes honatya „ámokfutása”.

Nyitrai nemrég az egri és a gyöngyösi főiskolák egyesülésének tervéről beszélt, s egyebek mellett azt is megjegyezte: „inkább legyen egy erős főiskolánk, mint egy gyenge lábakon álló egyetemünk.” Nyitrai ezen nyilatkozatát Liptai Kálmán, a főiskola rektora is több mint felelőtlenségnek minősítette, Nagy István pedig egyenesen felháborító, önző és nagyképű cselekedetnek nevezte Nyitrai tettét. Szerinte egy régi álom veszhet el, ha Egerben nem lesz egyetem.

– Ha az MSZP városi elnökét valóban a személyes munkám és véleményem érdekli, akkor az Országgyűlés honlapján ma is elolvashatja azt a két módosító indítványt, melyet 2011 novemberében és decemberében - kereszténydemokrata társaimmal összefogva - az Eszterházy Károly Főiskola egyetemmé válásának elősegítése érdekében nyújtottam be. A nemzeti felsőoktatásról szóló, akkor előterjesztett törvényjavaslat az EKF elől elzárta volna az egyetemi követelmények teljesítésének lehetőségét. Ma a hatályos szabályozás szerint az intézmény az alkalmazott tudományok egyetemévé válhat – reagált a szocialisták sajtótájékoztatóján elhangzottakra Habis László, a megyeszékhely polgármestere.

Nyitrai Zsolt érdeklődésünkre elmondta: úgy látja, rosszindulatú politikai hangulatkeltés zajlik a főiskola körül, amelynek hangnemét, stílusát nem kívánja minősíteni. Az MSZP-nek és csatolt részeinek akkor kellett volna a főiskola ügyéért tenniük, amikor kormányon voltak – ám akkor is inkább csak vittek, így került át az egri Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet Gyöngyöshöz. Jelenleg a főiskola vezetésének tudomásával szakmai egyeztetés folyik a minisztériumban. Mindannyiunk közös érdeke, hogy egy erős tudásközpont legyen a megyeszékhelyen. Amíg a Fidesz-KDNP van kormányon, addig a felsőoktatás helyzete Egerben csak erősödhet – fogalmazott a képviselő.

forrás: HEOL