Szemtanúkat keres az Egri Rendőrkapitányság

· Kék hírek

Jelzőtábla kidöntésével veszélyeztette a biztonságos közlekedést.

Az Egri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya büntető eljárást folytat a 10010/3857/2014. bűnügyi számon közúti közlekedés biztonsága elleni bűntett elkövetése miatt ismeretlen tettes ellen.

2014. december 10-én hajnali 4 óra körüli időben, Egerben a Maklári út 74. szám előtti útszakaszon ismeretlen személy az ott elhelyezett közúti jelzőtáblákat oszlopostól kidöntötte, mely cselekményével veszélyeztette a közúti közlekedés biztonságát.

A rendőrség kéri, hogy aki a bűncselekmény elkövetését látta, vagy annak elkövetőjéről információval tud szolgálni, jelentkezzen személyesen az Egri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán, vagy telefonon a 36/522-111-es telefonszámon.

Az üggyel kapcsolatosan bejelentést lehet tenni az ingyenesen hívható 107, és 112 segélyhívó számokon, illetve a szintén ingyenes 06-80/555-111 „Telefontanú” zöld számán (h-cs.: 8-16, p.: 8-13) , ahol lehetőség van a bejelentő kilétének titokban tartására.

Farsangi lakodalom

· Szabadidő

Halálos gázolás: önként feladta magát a sofőr

· Kék hírek

Feladta magát szombaton az a sofőr, aki BMW-jével péntek este Hatvanban halálra gázolt egy gyalogost.

Pénteken az esti órákban egy ismeretlen személy által vezetett gépjármű elütött a hatvani Turai úton egy gyalogos nőt, aki ennek következtében a helyszínen életét vesztette. Az autó vezetője megállás és segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság és a Hatvani Rendőrkapitányság az elmúlt éjszaka elvégezte a helyszínelést, és a tanúk felkutatását, majd kihallgatását. A Hatvani Rendőrkapitányságon  szombaton a délelőtti órákban megjelent egy férfi és elmondta, hogy ő vezette a keresett járművet. H. László 34 éves jászfényszarui lakos ellen segítségnyújtás elmulasztása bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságon.

Lángok Hatvanban

· Kék hírek

Lángok csaptak fel egy hatvani négyemeletes épület földszinti lakásából szombat délben.

A hatvani Nádasdy Tamás utcába riasztották a tűzoltókat szombaton fél tizenkettő körül. Egy négyemeletes ház földszinti lakásában csaptak fel a lángok. Úgy tudjuk, a tűzoltók a földszinti lakás erkélyén keresztül, a rácsot kivágva jutottak a lakásba.

Egy embert hoztak ki a lakásból, s átadták a mentőszolgálatnak. Őt kórházba szállították. Egyelőre nem tudni, mitől gyulladt ki az emeletes ház egyik lakása. Antal Erika, megyei katasztrófavédelmi szóvivő későbbre ígért tájékoztatást. 12.25 A városi hivatásos tűzoltók az erkélyről mentettek ki egy embert, aki elsődleges információk szerint súlyos égési sérüléseket szenvedett, jelentette a katasztrófavédelem. Mivel a ház füsttel telítődött, az épületet kiürítették. Ez huszonhat lakót érintett, akik hamarosan visszamehetnek a lakásokba. Az egységek erősítést kértek a helyszínre.

Antal Erika, megyei katasztrófavédelmi szóvivő elmondta, hogy a hatvani hivatásos tűzoltók mellett a gyöngyösi, aszódi tűzoltók és a katasztrófavédelmi szolgálat Egerből vonult a helyszínre.

12.44

A gázszolgáltató szakemberei körülbelül egy óra múlva állítják vissza a szolgáltatást, közölték a katasztrófavédők. Visszatérhettek otthonaikba azok a lakók, akiknek egy lakástűz miatt kellett ideiglenesen elhagyniuk lakásukat Hatvanban, a Nádasdy Tamás utcában. A tűzoltók megfékezték a földszinti lakás tüzét és kiszellőztették a négyemeletes épületet. A közműszolgáltatók korábban elzárták az áramot és a gázt az épületben. A gázszolgáltató szakemberei körülbelül egy óra múlva kapcsolják vissza a szolgáltatást a házban.

14.17

Antal Erika elmondta, hogy a tűzoltók a kiérkezést követően egy órán belül két vízsugárral fékezték meg a lángokat. A szakemberek vizsgálják a tűz keletkezésének okát. Jelenleg a gázszolgáltatás még szünetel az épületben, a szolgáltató még dolgozik a helyreállításon.

Heol.hu

5/2015. (I. 21.) MVH közlemény

· Belföld

5/2015. (I. 21.) MVH közlemény a LEADER Helyi Akciócsoportok feladatellátásához az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatás keretében nyújtott támogatás és kifizetés igényléséről valamint az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól szóló 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet (továbbiakban: Vhr.) alapján nyújtandó támogatás igényléséről. A támogatási feltételekről és az ügyfél kötelezettségeiről a közlemény keretében nyújtott tájékoztatás nem teljes körű, elolvasása nem helyettesíti a vonatkozó hatályos jogszabályok megismerését. Felhívjuk a figyelmet a Vhr., a támogatási rendelet és a LEADER Helyi Akciócsoportok működéséről szóló 54/2011. (VI. 10.) VM rendelet (a továbbiakban: 54/2011. (VI. 10.) VM rendelet) alapos tanulmányozására a támogatási, és a kifizetési kérelem benyújtása előtt, különös tekintettel a támogatási rendelet 2014. október 1. napján hatályba lépett, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott egyes agrártámogatási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 1/2014. (IX. 15.) MvM rendelet 11. §-ában foglalt, valamint a támogatási rendelet 2015. február 17. napján hatályba lépett, az Európai

Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló egyes agrárvidékfejlesztési

támogatási rendeletek módosításáról szóló 7/2015. (II. 17.) MvM rendelet (a továbbiakban: 7/2015. (II. 17.) MvM rendelet) 52-53. §-ában foglalt módosításaira. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az intézkedés keretében benyújtandó támogatási és kifizetési kérelmek benyújtásának részletes szabályait tartalmazó közlemény aktualizálására az időközben bekövetkezett jogszabályi változások miatt kerül sor. Erre tekintettel az intézkedés keretében jogerős támogatási döntéssel rendelkező ügyfeleknek a jelen közlemény értelmében nem kell újabb támogatási kérelmet benyújtaniuk, a jelen közlemény kizárólag a támogatási döntéssel már rendelkező ügyfelek kifizetési kérelmei, valamint a támogatási döntéssel még nem rendelkező, és a LEADER HACS címet elnyerő ügyfelek támogatási

kérelmei benyújtására vonatkozó szabályokat tartalmazza. Kérjük, hogy a kifizetési kérelem benyújtása előtt győződjön meg arról, hogy kérelme tartalmazza valamennyi előírt csatolandó mellékletet, valamint azt, hogy abban a megfelelő igazoló dokumentumokkal alátámasztott, a valóságnak megfelelő adatok szerepeljenek!

Elérhető az MVH honlapján

Forrás Eger Vidék Kincsei Egyesület

http://www.evk-egyesulet.hu/

Ellopták a verpeléti focisták mezeit

· Kék hírek · Sport

Az első becslések szerint mintegy kétszázezer forintos kár keletkezett a megyei I-es klubnál.

Egy garnitúra teljesen új mez, nadrágok, melegítők és néhány sporttáska is hiányzik a Verpeléti SE öltözőépületéből.

A megyei I. osztályban szereplő egylet szertárát illetéktelen személyek látogatták meg a téli holt idényben, akik vitték azt, ami a kezük ügyébe akadt. Az egyesület részéről megtörtént a rendőrségi feljelentés, a hatóság ismeretlenekkel szemben megkezdte a nyomozást.

A kár értéke hozzávetőleg 200 ezer forint, ám ez egyelőre nem tekinthető véglegesnek.

Forrás: HEOL

A rendőrségtől kapott tájékoztatás szerint lopás miatt indult eljárás ismeretlen személy ellen. Az elsődleges megállapítások szerint nem történt dolog elleni erőszak: a tolvaj valószínűleg kulccsal ment be az öltözőbe.

Stafírung

· Belföld · Szabadidő

Megemlékezés Mátraderecskén

· Belföld

Égető szükség van a pénzre: Egerben térdműtétre 2021-ig kell várni

· Belföld · Egészség

Az egri kórház 33 millió forintot kapott a várakozási idők lefaragására a közelmúltban. Szeptember végéig így ötvenöttel több műtétet tudnak finanszírozni.

Ha ma valakinek térdprotézisre van szüksége és az egri kórházban szeretné megműttetni magát, akkor erre neki az aktuális várólista-adatok szerint 1882 nap múlva, vagyis 2021 novemberének közepén lenne lehetősége. Jól jön hát az a 33 millió forint, amit a gyógyintézmény a várakozási idők lefaragására kapott a közelmúltban.

Hatmilliárd forintot kap a hazai egészségügy arra, hogy csökkentse a várólistákat. Ezt még december végén jelentette be Zombor Gábor egészségügyi államtitkár. Reményei szerint ezzel a kisebb műtétekre csak két-három hónapot kell majd várni, a nagy értékű, költséges beavatkozásoknál – például csípőprotézis, térdprotézis esetében – pedig fél évre rövidülhetnek a várólisták, ami megfelel az Európai Unió sztenderdjeinek.

Ettől azonban az egri egészségügyi létesítményben még messze vannak, hiszen dr. Róth Péter, a Markhot Ferenc Kórház ortopéd főorvosa arról tájékoztatta lapunkat, hogy a napokban bizony éppen 2021. november 11-ére volt kénytelen előjegyezni egy térdprotézis-műtétre váró beteget. A szakember szavai szerint a két legkritikusabb műtéti várólista, a csípő-, illetve térdprotézis-műtéteké. A most a kormányzat által átutalt 33 millió forintos támogatásból szeptember végéig körülbelül 55-tel több műtétet tudnak ezek közül elvégezni.

– Azt azonban látni kell, hogy az interneten is nyilvánosan elérhető várólisták hossza folyamatosan változik. Éppen ezért a betegeket együttműködőbb magatartásra kérjük, éppen a sorstársaik érdekében – hangsúlyozta az egri kórházban a várólisták kurtítását koordináló Róth doktor.

Hogy miről is van szó? Nem másról, mint arról, hogy a betegek, akik gyakran nagy fájdalmak között várakoznak például egy térdprotézis beültetésére, minden követ megmozgatnak, hogy mielőbb elvégeztessék az operációt. Nem ritka, hogy másik kórházban végeztetik el a beavatkozást. Ilyenkor a várólistáról automatikusan lekerülnek. Az is előfordul, hogy az előjegyzéskor meghozott döntést időközben megváltoztatja a beteg, vagyis mire sorra kerülne, már nem szeretné, ha megműtenék, de ezt csak akkor jelzi, amikor a kiértesítik: sorra került. Dr. Róth Péter éppen ezért fontosnak tartotta hangsúlyozni: a műtétre várakozók is sokat tehetnek az egészségügyben dolgozók munkájának megkönnyítéséért, ha időben jelzik a változást.

A most kapott pluszpénzből elvégezhető műtétekhez Egerben már elkezdték a betegek kiértesítését és a többletforrásból fedezett beavatkozások elvégzését.

Forrás: HEOL

Életet mentett a kihelyezett inkubátor a hatvani kórházban

· Belföld · Egészség

2015. január 15-én pénteken éjfélkor szólalt meg az inkubátorház csengője a hatvani Albert Schweitzer Kórház-Rendelőintézetben.

 Az inkubátorban egy 2800 grammos 50 centiméteres egészséges kislány újszülöttet találtak az újszülött osztály dolgozói.

 Dr. Stankovics Éva a kórház főigazgatója elmondta, hogy a 2013. november végén átadott inkubátorban a kis Jázmin a második újszülött, aki lehetőséget kapott. Nagyon örül annak, hogy 2013-ban a kórház meg tudta teremteni az újszülött-mentő inkubátor kialakításának lehetőségét.

 Dr. Rosta Ildikó osztályvezető főorvos elmondta, hogy a kislány a vizsgálatok alapján teljesen egészséges, és a további elhelyezéséig az újszülött osztály dolgozói gondoskodnak róla. Legutóbb egy évvel ezelőtt 2014. január 10-én találtak az újszülött mentő inkubátorban egy egészséges újszülöttet, akit akkor az Albert névre kereszteltek a kórház dolgozói.