Keressük Buksit



Különleges élményben lehetett része a sajtómunkásoknak, hiszen a megnyitó alkalmával az elsők között tesztelhették a Mágikus Pince világát. Az internetről már jól ismert „room escape” játék valóságos változatát rendezték be egy pincében, az egri vár tövében, ahol 60 percnyi idő áll a játékosok rendelkezésére, hogy a játéktérből különböző helyiségeken át logikai és ügyességi feladatok megoldásával kijussanak. Megtapasztalhatják, hogy milyen érzés a valóságban is kinyitni a titkos ajtókat, a számzáras és kulcsos lakatokat; keresgélni és kombinálni a különböző képeket, kódokat, tárgyakat, megfejteni az újabb és újabb rejtvényeket.

Két jármű ütközött össze Kerecsend és Kápolna között szerdán este negyed nyolckor.
A 3-as számú főút Kerecsend és Kápolna közötti szakaszán szerdán 19 óra 10 perckor egy személygépkocsi és egy mikrobusz összeütközött, melynek következtében - a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján – két fő szenvedett orvosi ellátást igénylő sérülést - tájékoztatott Soltész Bálint, a HRFK sajtószóvivője, aki elmondta: a rendőrök a helyszínelést teljes útlezárás mellett végezték. Javasolt kerülőút a Verpelét- Egerszalók vagy a Dormánd- Erdőtelek irány.
Hevesi Katalin a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletes szóvivője közölte: a műszaki mentést az egri és a füzesabonyi tűzoltók végezték.
Az Opel gépkocsit vezető férfi elmondta: a szürkületben közlekedtek Kerecsend felől amikor megtörtént a baleset. A kocsi hűtőrendszere nem működött tökéletesen, forralta a vizet többször is az út folyamán. Egy pillanatra ránézett a műszerekre, amikor megtörtént a baj: a kivilágított és valószínűleg szabályosan közlekedő Unimagot nem vette észre és nekiment.

Súlyosan megsérült annak a személygépkocsinak az utasa, ami egy teherautóval ütközött Eger és Egerbakta között.
A Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közlése szerint a 24-es számú főúton történt az ütközés. A műszaki mentést az egri hivatásos tűzoltók végzik, a munkálatok ideje alatt félpályán, váltakozva halad a forgalom.
Soltész Bálint, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője annyiban pontosította a történteket, hogy két sérültje van a karambolnak. Elmondta még: a személykocsi egy Fiat volt, a helyszínelést az Egri Rendőrkapitányság végzi félpályás útzár mellett.
A helyszínen a teherautó vezetője elmondta: nem ismeri a terepet, Debrecenből szállított élelmiszert. A kocsija a vizes úton az egyik kanyarban megcsúszott, ő javítani próbált, de az ellenkormányzáskor átsodródott a szemközti sávba. A személyautó vezetője is próbálta elkerülni az ütközést, de már nem tudta elkerülni a balesetet.
Úgy tudjuk a személyautóban egy idős házaspár utazott, a vezető felesége sérült meg a balesetben.

Favágásban jártas emberek mérik össze tudásukat a II. Mátra Kupa rendezvényen, Mátraderecskén.
A tavalyi versenyről itt láthatják beszámolónkat.

Bejelentés érkezett az Agria Speciális Mentőcsoporthoz a hétvégén, miszerint macskanyávogás hallatszik Egerben az egyik szelektív hulladékgyűjtő konténerből.
Információink szerint az észlelők először az egri Állatokat Védjük Együtt Alapítvány (ÁVE) menhely munkatársait riasztották, akik aztán szóltak az Agria Speciális Mentőknek. Kovács József, a mentőcsoport vezetője a heol.hu-nak elmondta: a Petőfi Sándor és a Mindszenty Gedeon utca kereszteződésében vasárnap egy szelektíves gyűjtőedényben két, nagyon fiatal cicát találtak.
– Az volt a szerencse a szerencsétlenségben, hogy az üveggyűjtő szinte tele volt, így a cirmosok nem kerültek túl mélyre, és viszonylag könnyen hozzájuk fértünk. Alig pár naposak lehetnek még... – mesélte az agriások vezetője. – Annyi bizonyos, hogy nem oda születtek, hanem valaki csak odadobta és sorsára hagyta őket. A mentés után átadtuk a kölyköket a menhely munkatársainak, akik azóta is gondoskodnak róluk.
Megkerestük az egri Szövetkezet utcai menhelyet (ÁVE) is, ahonnan Bíró Mariann arról tájékoztatott: a cicák még csak néhány naposak, és most igyekeznek minden tőlük telhetőt megtenni, hogy életben tartsák őket. Jelenleg egy anyamacskát keresnek, hogy a táplálásuk természetes módon történjen. Addig is kecsketejjel etetik a cirmosokat. Hozzátette: amint megerősödnek, és kicsit nagyobbak lesznek, bárki befogadhatja majd a cicusokat házi kedvencnek.
Forrás: HEOL

Immár nyolcadik alkalommal rendezték meg a korábban falunapnak indult fesztivált Mátraderecskén.
A gyógyvizéről és moffettájáról is híres mátrai település apraja és nagyja készült a hétvégi rendezvényre.
A kiállítások mellett a kicsik a párnacsatában mérhették össze erejüket és ügyességüket, aztán a palóc ruhába öltözött felnőttekkel felvonultak a faluban is.

Nyolcadik alkalommal rendezték meg szombaton a felnémeti macok fesztivált.
5 csapat mutatta be macok-sütő tudását Felnémeten. A hozzáértők szerint a jó macokhoz legfontosabb a jó krumpli, de azon már vita kerekedik, hogy kell bele tojás, vagy sem. Az ínyencek aztán mesteri szintre emelték a keverés és készítés fortélyait.
Az egész napos kavalkádban kicsi és nagy egyaránt megtalálhatta a neki leginkább tetsző étket és programot.

A 25-ös számú főút 5-ös kilométerszelvényében, Eger és Kerecsend között, Eger közelében vasárnap 11 óra 20 perc körüli időben - eddig tisztázatlan körülmények között - egy motorkerékpáros és egy menetrendszerint közlekedő autóbusz összeütközött.
A balesetben a motorkerékpárt vezető férfi a helyszínen életét vesztette. A buszon ülők közül senki nem sérült meg.
Az autóbusz vezetője, akit nagyon megviseltek az események, kamerán kívül elmondta: két motoros is jött nagy sebességgel, kisodródva Eger felé. Az első esetben nagy fékezéssel, és lehúzódással még el tudta kerülni a balesetet. Még látta, hogy a motoros intett, és megköszönte a segítséget, amikor érkezett egy másik motoros. A buszsofőr 40 utasával még a szalagkorlátnak is nekiment, de jobban nem tudott lehúzódni az átsodródó motoros elől, a busz bal elejének csapódott.
A motort vezető, 44 éves egerfarmosi férfi az ütközés során életét vesztette.
Kéklámpás napot tartottak Egerben.
Szirénáktól volt hangos szombat reggel Eger. Rendőrök, katasztrófavédők, mentők és a büntetés-végrehajtás autói vonultak fel a városban.Nyolcadik alkalommal rendezték meg a hevesi megyeszékhelyen a kéklámpás napot, ahol a rendvédelmi- és társszervek mutatkozhattak be a nagyközönségnek. A nap legnagyobb érdeklődéssel kísért eseménye a technikai bemutató volt, ahol egy akció keretén belül mutatták be munkájukat a kéklámpások.