Belehalt a fiú a szurkálásba

· Kék hírek

Őrizetbe vették a 33 éves férfit.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást indított emberölés bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt B. Lajos 33 éves budapesti lakos ellen.

A rendelkezésre álló adatok alapján B. Lajos 2014. augusztus 2-án 1 óra körüli időben, egy erdőtelki családi házban egy szúró eszközzel bántalmazta a 24 éves nevelt fiát, aki ennek következtében életét vesztette.

B. Lajost a kiérkező egyenruhások nem messze a családi háztól elfogták és előállították a Hevesi Rendőrkapitányságra.

A 33 éves férfit a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya őrizetbe vette, továbbá kezdeményezték előzetes letartóztatásának indítványozását.

Emberkereskedelem gyanúsítottjai

· Kék hírek

A Heves megyei nyomozók elfogták az emberkereskedelemmel gyanúsított férfiakat.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága emberkereskedelem bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat büntetőeljárást R. József 37 éves adácsi és K. Béla 42 éves gyöngyösi lakos ellen.

A rendelkezésre álló adatok alapján egy 38 éves nő tett feljelentést a Zürichi Városi Rendőrségen, miszerint őt volt élettársa - R. József - 2013. januárjában egy adácsi házban eladta K. Bélának, majd vele Svájcba kellett utaznia, ahol prostitúcióra kényszerítette és bántalmazta.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói 2014. július 24-én, lakóhelyeiken elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható két személyt, akiket gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek.

A rendőrség kezdeményezte előzetes letartóztatásuk elrendelését, melyet a bíróság az elmúlt hétvégén el is rendelt.

Halál a hármason: frontális ütközés

· Kék hírek

Két ember megsérült, egy ember életét vesztette abban a közlekedési balesetben, amely hétfőn reggel 7 óra körül történt Kerecsend és Füzesabony között.

Frontálisan ütközött egy személyautó és egy kisfurgon a 3-as főút 122-es kilométerénél, Kerecsend és Füzesabony között hétfőn reggel.

Úgy tudjuk, az Opel Füzesabony felé közlekedett, amikor az ütközés történt. Információink szerint a kocsi utasa aludt, amikor a baleset történt, nem zárják ki azt sem, hogy a sofőr is elaludt, vagy rosszul lett, hiszen fékezés nélkül csapódott a szembe jövő kisbuszba.

Az egyik járműbe egy ember beszorult, a füzesabonyi tűzoltók feszítővágóval kivágták az autó ajtaját, hogy a mentősök hozzáférjenek. A sérült személyen  a helyszínen életmentő beavatkozásokat végeztek és újraélesztették, majd helikopterrel kórházba szállították.

Úgy tudjuk, hogy az életveszélyesen megsérült 70 év körüli férfi a kórházba szállítást követően életét vesztette.

 

Halálra gázolták a segíteni igyekvőt

· Kék hírek

Három autó ütközött össze az M3-as autópályán vasárnap hajnali 1 óra körül. Halálra gázolták a segíteni igyekvő sofőrt.

Úgy tudjuk, Debrecenből Budapest felé közlekedett egy zenekar, több kocsival. Az egyik kocsi a belső szalagkorlátnak ütközött és keresztben állt meg a pálya közepén. Egy másik kocsi  is megállt segíteni, hogy kitolják az út szélére a sérült járművet. Ekkor érkezett a csapat egyik mikrobusza, amelyik nekiment a keresztben álló kocsinak. Ezek után még egy mikrobusz ment neki az autóknak. A segítő sofőr a helyszínen életét vesztette.

A balesetben öten megsérültek, egyikük sérülése súlyos. A füzesabonyi katasztrófavédelmi őrs tűzoltói egy védősugár fedezete mellett áramtalanították a járműveket. Az autópálya Budapest felé vezető oldalán a helyszínelés idején teljes útlezárás volt érvényben ezen a szakaszon, a forgalmat terelték.

Az autópálya ezen szakasza reggel 7 óráig volt lezárva.

A rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja a baleset részleteit.

A balesetet szenvedett zenekarról bővebben itt olvashat.

Baleset volt az M3-ason, egy ember meghalt

· Kék hírek

Szalagkorlátnak ütközött egy személyautó az M3-as autópálya Borsod megyei szakaszán, Hejőkürtnél, a balesetben egy ember életét vesztette - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szombaton az MTI-vel. A rendőrség tájékoztatása szerint 3 embert szállítottak a mentők kórházba a baleset helyszínéről.

A helyszínelés és a műszaki mentés idejére az M3-as autópálya érintett szakaszát Budapest felé lezárták, az autósokat Igricinél leterelik, és Hejőkeresztúrnál térhetnek vissza.

A baleset szombat délután, nem sokkal fél kettő után történt, a személyautó Miskolc irányába haladt, és eddig tisztázatlan okokból átszakította a belső szalagkorlátot, majd a szemben lévő pályán landolt.

Az autóban 4 felnőtt és 1 gyermek utazott, közülük egy középkorú nő halt meg a helyszínen.

Dojcsák Dávid, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője azt mondta: a helyszínre a tiszaújvárosi és a miskolci tűzoltók érkeztek.

MTI/Index

Nyitott Találkozóhely: „Nagyot és szépet, emberit s magyart!”

· Kultúra · Szabadidő

Az idei Gombaszögi Nyári Tábor jelmondatául választott Ady idézethez hűen, a felvidéki fiatalok évről-évre kitartóan szervezik a tábort. Pályáznak, felhívásukra, megkeresésükre megmozdul a szlovákiai magyar sajtó, nem kis támogatók adnak, remélem nagy (*a szerk.) segítséget a megvalósításhoz, 20 társszervezet vesz részt a programok lebonyolításában, vagy közreműködik a szervezésben. Más ez a fesztivál, mint a minden hétvégén, úton-útfélen, unalomig ismert: míg a fiatal anyuka-aki maga is előadó-hallgatja az első magyar szlovákiai államfőjelölt választási tapasztalatait, néhány méterre tőle a kézműves asztalnál tanítják a húszéves lányok, a tízéves körüli lánykáját színes virágot horgolni hajdísznek, vagy kardigánra. A Krasznahorka büszke vára kezdetű dalt is elénekelték, mégpedig akkor, amikor a táborlakók megölelték a várat. Ez Guinness-rekord kísérlet volt, remélem rekord lesz, mindenesetre sikerült! Itt mindenre gondoltak: a várölelést drónra rögzített kamera dokumentálta és adta élőben a jelet a gombaszog.sk oldalra, ahol a fent említett államelnökkel készült beszélgetést is, mint mindegyiket élőben nézhették az Új Szó tábori stúdiójából.

várölelés

drónA szlovákiai magyar egyetemisták elérték a kitűzött célt, amiért mindent meg is tettek: a profi szervezés, a kiváló kampány és a tökéletes program több mint 2000 fiatalt csábított a Gombaszögi Nyári Táborba. Hat nap a kultúra, a közélet, a politika, és a felhőtlen szórakozás jegyében, a krasznahorkai vár tövében. A két évvel ezelőtti tűzre a kilométerekről jól látható toronydaru emlékeztet, de ha valakinek ez elkerülné figyelmét, minden, a fesztivál programját népszerűsítő leírás, kiadvány, prospektus, vagy a tábor hivatalos pohara is megjeleníti. A felújítás kisebb-nagyobb intenzitással zajlik és tart, és a két éves ciklushoz véletlenül alkalmazkodva, most 2016-ra ígérik.

vár daruvalItt előkerültek a közéleti és politikai témák, párbeszéd, vagy kerekasztal formájában, az oktatás, vagy az esélyegyenlőség kérdése, de volt erdélyi és ukrajnai kitekintés is. Minden témának persze külön terep, azaz sátor, csakúgy, mint az olvasásra, vagy az irodalomra. Az Irodalmi Szemle szerkesztői két napon keresztül tartották ébren az érdeklődést, ami nem csoda, hiszen Hrabal, Weöres, Mikszáth megidézése mellett Pepin magyar alteregóját is keresték, válogattak a szemlékből, és értékelték a novellaíró pályázatra érkezett műveket. A Szalmaszínházban a kassai Thália Színház rendezkedett be, játékkal és felolvasószínházzal. Novemberben Egerbe jönnek, A kassai polgárokat mutatják be, aminek színpadra állításában közösen dolgoztak a Gárdonyi Géza Színházzal.

ep képviselők nők szalmaszínházEgy erdősóhajtásnyira, a Királyréten, a labirintus udvarban a gyermeki, majd a felnőtt lélek kanyargós útjait boncolgatta, világított rá az élet élvezetére és a boldogságra Pál Feri atya, majd Bagdy Emőke.

baba-cica reci táborInnen nem messze a színpad, ahol minden este koncert hajnalig, válogatott bandákkal. Jubileumi sorozatában a Tankcsapda sem mulasztotta el a krasznahorkai tábort. A szervezők meglepték a falut, minden postaládában volt egy jegy a rockbanda koncertjére, 1 eurós áron. Szép gesztus.

koncert

A „nemzedéki találkozóhely”, nyolcvan éves múltjával, a jelen sikerével és a jövőbe vetett hitével jelesre vizsgázott.

Megérezni Gombaszög hangulatát, megéri!

Dorkó Zsuzsanna

Hepatitisz szűrés Egerben

· Belföld · Egészség

A Vírusos Májbetegek Országos Egyesülete 2014. július 26-án szombaton a Hepatitisz Világnap alkalmából 15 városban felvilágosító és szűrőkampányt szervez. Egerben ezen a napon  a Májbetegek és Transzplantáltak Egri Egyesülete és a Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet Hepatológiai Centruma szűrővizsgálatra várja a lakosságot a hepatitisz C vírushordozó személyek kiszűrésére.

Időpont: 2014. július 26. 10-18 óra.

Helyszín: Eger, Eszterházy tér

Magyarországon körülbelül 100 ezer hepatitis C vírushordozó él. A HCV felelős hazánkban évente körülbelül 3000 beteg májzsugorának kialakulásáért, és 600 májrákos esetért. Mivel a kórokozó mindössze 1989 óta ismert, a fertőzöttek felénél nem is tudható, hogyan és mikor fertőződtek. Élhetnek közöttünk olyan vírushordozók, akik teljesen panaszmentesek, és emiatt nem is tudják, hogy fertőzöttek. Idővel azonban ők is beteggé válhatnak, illetve megfertőzhetnek másokat. A hepatitis C vírussal együtt a betegség az egész világon elterjedt. A WHO adatai szerint, 170 millió fertőzöttről tudnak világszerte. A vírus testnedvek, elsősorban vér útján fertőz. Spermával és anyatejjel történt fertőzésekről is tudunk, de ez nagyon ritka. A hepatitis C tünetei Heveny (akut) májgyulladás A fertőzötteknek csak mintegy 10-20 százalékában zajlik akut májgyulladás. A vírus 2-20 hetes lappangási idő után okoz tüneteket. Jellemzők: hányás, levertség, fejfájás és végtagfájdalmak, étvágytalanság. Szemben a heveny B-vírus hepatitisszel, a szemfehérje és a bőr sárgasága, a vizelet sötétebbé, a széklet világosabbra válása igen ritka jelenségek. Az akut májgyulladással járó HCV fertőzés maradandó károsodás nélkül, teljesen meggyógyul, és az érintettek vírusmentesek lesznek.

Bomba az egri vár oldalában

· Belföld · Kék hírek

Tüzérségi lövedéket találtak Egerben egy építkezésen szerdán. A környéket lezárták.

Egy  10,5 centiméteres lövedéket találtak Egerben a Bástya utcában.  A tűzszerészi munkálatok idejére a környéket 150 méter sugarú körben lezárták, ez több épületet érintett, köztük az egri várat és a minaretet is.

A rendőrség közlése szerint az építkezésről szerdán 14.57-kor érkezett a bejelentés a megyei rendőr-főkapitányság ügyeletére, hogy egy lövedéket találtak a földben.

Az elsődleges adatok szerint mintegy 100 lakóházból körülbelül 300 embernek kell távoznia. Számukra a Lenkey János Általános Iskolában alakítottak ki befogadóhelyet. A lakhelyüket elhagyni kényszerülők között öt fekvőbeteg van, akiknek ágyat is biztosítottak.

21.15-kor feloldotta a rendőrség a korlátozást, mindenki visszatérhetett otthonába az egri vár környékén, mondta el Vámos Boglárka, megyei rendőrségi sajtóreferens. Kiderült: az építkezésen talált lövedék, egy gyakorló gránát volt.

Vámos Boglárka elmondta: összesen mintegy 120 épületből, összesen 235 embernek kellett ideiglenesen a Lenkey János Általános Iskolában tartózkodnia addig, míg a tűzszerészek a gránátot vizsgálták. A gyakorló gránátot elszállították, biztonságos helyen semmisítik majd meg.

A veszélyeztetett zónában lakó emberek kitelepítésében harminc rendőr, hat polgárőr, és hat katasztrófavédelmi szakember vett részt. A munkát két mentőegység is segítette.

A Magyar Honvédség tűzszerész ezredének századosa, Ember István elmondta: amit találtak, az egy 10,5 centis magyar gyakorló repeszromboló, nem robbanó test, robbanó anyagot nem tartalmaz. Azt a tűzszerészek sem tudták megmondani, hogy a repeszromboló hogyan és mikor került a feltalálási helyére, valószínűsítik, hogy véletlenül került betöltésre a háború alatt.

A tűzszerészektől úgy tudjuk a gyakorló lövedék kilőtt állapotban volt.

Mátraderecske: 8. Palóc Párnafesztivál

· Belföld · Kultúra · Szabadidő

A korábbi fesztiválokról itt és itt láthatnak beszámoló.

Mátraderecskevel és a híres mofettával itt találkozhatnak.

Tájékoztató

· Belföld

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény módosítása, valamint a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalról szóló 256/2007. (X. 4.) Korm. rendelet módosítása alapján megváltozott a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) által első fokú eljárásban hozott döntések jogorvoslati fóruma, így az MVH hatásköre a másodfokú eljárások lefolytatására megszűnt.

Azon intézkedések esetében, amelyeknek a finanszírozása az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA), vagy az Európai Halászati Alapból (EHA) történik, a jogorvoslati kérelmeket a Miniszterelnökséget vezető miniszter bírálja el.
Az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból (EMGA) finanszírozott intézkedések, a tagállami hatáskörben nyújtott támogatások és egyéb intézkedések (így különösen a nyilvántartásokkal, és kifizetésekkel összefüggő eljárások) esetében a jogorvoslati kérelmeket a földművelésügyi miniszter bírálja el.

Az MVH mind a folyamatban lévő másodfokú eljárásra felterjesztett, mind a folyamatban lévő vagy újonnan beérkező, első fokon, saját hatáskörben el nem bírálható fellebbezéseket a hatáskörrel rendelkező másodfokú hatóság részére fogja továbbítani.
Kérjük ügyfeleinket, hogy az első fokú döntések ellen benyújtani szándékozott fellebbezésüket az első fokú döntésben foglaltaknak megfelelően nyújtsák be, és az MVH első fokon eljáró hatósága a hatályos hatásköri szabályozásnak megfelelően, határidőn belül intézkedik a fellebbezésnek a hatáskörrel rendelkező szervhez történő felterjesztéséről.

Budapest, 2014. július 18.

Forrás: www.evk-egysulet.hu