"Gyermeket lőttek meg": zsarolták az idős nőt

· Kék hírek

Egy hevesaranyosi idős nőt zsaroltak a kitalált bűncselekménnyel.

Egy 71 éves hevesaranyosi nő tett bejelentést a rendőrségen 2014. június 20-án, miszerint őt több személy zsarolja.

Elmondta, hogy 2014 tavaszán megismerkedett D. Ernővel, aki a ház körüli munkában segített neki. A férfi a későbbi sértett otthonának pincéjében talált egy fegyvernek látszó tárgyat, amelyet kérésére neki adott a nő.

Néhány nappal később, 2014. április 23-án a nő lakcímén megjelent két férfi, akik civil ruhás nyomozónak mondták magukat, és közölték az idős asszonnyal, hogy az elajándékozott fegyverrel meglőttek egy gyermeket, így nagy bajba került.

A két férfi közölte, hogy „nem lesz semmi probléma” ha átad nekik több millió forintot.

Ugyanezen férfiak az azt követő hónapokban többször megjelentek a nőnél újabb pénzösszegeket követelve, akit - miután közölte, hogy nincs több pénze – banki hitelfelvételre kötelezték, azonban idős kora miatt nem kapott.

Június 20-án a sértettet a két férfi egy harmadik férfival kereste meg otthonában, aki úgy mutatkozott be, mint a megsérült fiú édesapja, majd elmondta, hogy a fia lebénult a lövéstől és a lakásuk akadálymentesítésére követelt ő is nagyobb pénzösszeget.

Ugyanezen férfi, két nappal később az idős asszony lakásánál megjelent és nagy értékű szerszámgépeket vitt magával.

A sértett ezt követően tett bejelentést a rendőrségen, elmondta továbbá hogy közel 10 millió forintot adott át eddig a három férfinak.

Az Egri Rendőrkapitányság zsarolás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást, és rövid idő alatt azonosították a feltételezett elkövetőket.

A zsarolók által megjelölt helyszínre - amelyen újabb pénzösszeget akartak átvenni - a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága és az Egri Rendőrkapitányság nyomozói összehangolt elfogást szerveztek.

Tekintettel arra, hogy a férfiak rendelkezhettek lőfegyverrel a rendőrkapitányság felkérésére a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége 2014. június 26-án a délutáni órákban Hevesaranyos belterületén, újabb pénzösszeg átvétele közben tetten érte és elfogta L. Lórándot.

Továbbá Borsodnádasd és Pétervására közelében három társát szintén elfogták a rendőrök.

Az egri nyomozók a férfiak lakásaiban tartott házkutatásokkor megtalálták a „kölcsönvett” szerszámgépeket, valamint kettő fegyvernek látszó tárgyat.

A kármegtérülés biztosítása érdekében két nagy értékű személyautót és jelentős mennyiségű készpénzt is lefoglaltak a nyomozók.

D. Ernő 65 éves tarnaleleszi, L. Lóránt 35, B. Tamás 54 és A. Tamás 40 éves borsodnádasdi lakosok ellen zsarolás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást az Egri Rendőrkapitányság. Az ügyben illetékes bíróság a gyanúsítottakat előzetes letartóztatásba helyezte.

Úsztak az alkalmatlanságok és az utasok

· Belföld · Kultúra · Sport · Szabadidő

Voltak úszó- és kevésbé úszó eszközök Felsőtárkányban a hét végén.

A hétvégén rendezték meg az Úszó Alkalmatlanságok Világbajnokságát, a Tárkányok Találkozóját és a Vígtárkányi Malacságok Főzőversenyt Felsőtárkányban.

A tárkány nevű települések (Nagytárkány, Kistárkány, Kőröstárkány, Tárkány, Mezőtárkány és Felsőtárkány) a sok évvel ezelőtti első találkozó színhelyén mulattak együtt újra.

A tavon két futamban tíz hajó mérettette meg magát. Előbb a tárkányok csaptak össze egy gyorsasági futamon mindenki nagy örömére. Majd jött a "világbajnokság", amelyen a versenyen egyébként rendszeres résztvevő Agria Polgárőrség csapata bizonyult a legjobbnak. A közönség és a pompom lányok Jack Sparrow-val szurkolhatták végig a versengést. Volt eszköz amelyik a vízen is maradt.

Medve nyomát látták Istenmezejénél

· Belföld · Szabadidő

Istenmezején kihelyezték azokat a plakátokat, amelyek medveveszélyre hívják fel a lakosság figyelmét. A környéken egy hím mackó bukkant fel.

 Másfél hete jelezték először, hogy Észak-Hevesben és Nógrád megyében medvenyomokra bukkantak vadászok. A hírek arról szóltak, hogy feltehetően egy nőstény barnamedve és két bocsa járják a környékbeli erdőket. Akkor felhívtuk Kiss Gábort, a helyi vadászközösség vezetőjét is azzal a kéréssel, erősítse meg, vagy cáfolja az információkat. Türelmet kért, mondván, amíg nem győződik meg kollégáival száz százalékosan arról, valóban medvenyomokról van szó, nem szeretne nyilatkozni. Nos, tegnap délelőtt újabb telefon érkezett, ezúttal immár Istenmezeje polgármesterétől, Kotroczó Istvántól, hogy a településen elkezdték kiragasztani a medveveszélyre utaló plakátokat.

Elmondta, most már bizonyos, hogy nem afféle mendemondáról van szó, ugyanis a hét elején az egyik vadász újabb, határozott nyomot talált Szilaspogony Kis-kő elnevezésű részén. Miután több szakember is megvizsgálta a 24x14 centiméteres nyomot, bebizonyosodott, hogy az minden kétséget kizáróan egy kifejlett hím barnamedvétől származik. A történetet már Szilaspogony polgármestere, Nagy György folytatja, aki ugyancsak rendszeresen vadászik a környéken. Tőle tudtuk meg, hogy egy vadász ismerőse talált rá a nyomra, amely egy nagyjából 250 kilós hímtől származik. Minthogy ezek az állatok 60-80 kilométeres körzetben mozognak – alkalmasint 60 kilométer/óra sebességgel –, nem árt felhívni az erdőjárók figyelmét a lehetséges veszélyekre.

Szilaspogonyban már e héten kedden, Istenmezején pedig tegnap ragasztották ki a felhívásokat, amelyekben ez áll: „Szilaspogony polgármestere és a Szilaspogony-Zabar Földtulajdonosi Közösség (Vadászati Közösség) közös képviselője felhívással fordul a község lakóihoz az esetleges baleset megelőzésének érdekében, mivel hitelt érdemlően meggyőződtünk arról, hogy Szilaspogony község határában lévő Kis-kő területrészen és környékén kifejlett barnamedve tartózkodik.”

A továbbiakban arra hívják fel a figyelmet, mit kell tennünk, ha az erdőbe indulunk, illetve ha ott szembe találjuk magunkat a mackóval. Eszerint lehetőleg legyünk többen, s beszélgetve, zajt keltve közlekedjünk. A hollók által jelzett részeket, netán az elhullott állat szagát árasztó részeket kerüljük, a sűrűbb fiatalosokban a gomba keresését mellőzzük. Ha találkozunk a medvével, ne provokáljuk, ne dobáljuk, ne nézzünk a szemébe (vagyis kerüljük a szemkontaktust), mivel ezt a támadás jelének érzékeli. Igyekezzünk futás és hátat fordulás nélkül, lassan visszahúzódni. Lehetőleg ne kíváncsiskodjunk!

Istenmezején egyébként a legidősebbek sem emlékeznek arra, hogy a környéken bármikor is felbukkant volna medve. Azt mesélik, a most errefelé kóborló mackó egy környékbeli, gombászót már megriasztott. A férfi először csak a neszezésre lett figyelmes, ám azt hitte, őz jár a közelben... Pár pillanat múlva azonban meglátta a felágaskodó medvét. Félelmében felpattant a motorjára, azzal menekült el...

De bárhogy is van, nem árt, ha a kirándulók óvatosabban járják az erdőt egy darabig. A barnamedve a gyakorlatban tipikus mindenevő; gyakorlatilag mindent fogyaszt, legyen az fű, gomba, gyökér, erdei gyümölcs, rovar, kisemlős vagy szarvas méretű zsákmány. Nyáron elsősorban növényeket, terméseket és hagymákat eszik. Táplálék után kutatva előszeretettel ássa ki az üreglakó állatokat, például egereket, mormotákat, de a dögöt sem veti meg.

Az egyik legnagyobb szárazföldi ragadozó A wikipédia szerint a barna medve (Ursus arctos) a medvefélék (Ursidae) családjának legelterjedtebb faja, az egyik legnagyobb termetű szárazföldi ragadozó. Az eurázsiai kontinens mintegy felén, továbbá Alaszkában, valamint az Amerikai Egyesült Államok és Kanada nyugati részén is megtalálhatjuk. Magyarországon kipusztult, de a 2000-es években elkezdett visszatelepülni. Gyakran átkóborló egyedeket is lehet látni Magyarországon (a Börzsönyben, a Bükkben, Aggteleken), de korábban a Karancsság környékén is felbukkant. Teste 1-3 méter hosszú, tömege ennek megfelelően 100–700 kilogramm.

Forrás: HEOL

Autó a kerítésen

· Kék hírek

Négy autó tört össze abban a balesetben, ami szombaton dél körül történt Egerben a Egri Csillagok utcában.

Az eddig tisztázatlan körülmények között történt karambolban egy, a sor végén álló kocsi irányjelzés után elindult, amelyet hátulról épp előzni kívánt egy autó. Az ütközés a szűk úton elkerülhetetlen volt. Az előzni kívánó autó az út menti kerítésen kötött ki. A sor végén álló autó vezetője szerint ő szabályosan kanyarodott ki a parkolóból, szerinte a másik soför nem vette észre a manővert. Az álló autók közül még másik háromnak is nekilökődött, volt amelyiknek a tulajdonosa nem is volt a közelben.

Úgy tudjuk, a kerítésre repülő kocsi vezetőjét a mentők vizsgálatra elszállították.

A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja. A sérült kocsit a kerítésről a tűzoltók mentették ki.

Meghalt egy motoros a Mátrában

· Kék hírek

Életét vesztette az a motoros, aki csütörtök délután ütközött egy autóbusszal a 24. sz. főúton, Sástó közelében.

Úgy tudjuk, a motoros Gyöngyös felől Mátraháza felé közlekedett, amikor egy kanyarban valószínűleg megcsúszott, ezért átsodródott a szemközti sávba, ahol épp akkor érkezett egy menetrend szerinti autóbusz. A busz vezetője már nem tudta elkerülni az ütközést, a motor és vezetője a busz alá került. A járaton 22 fő utazott, ők nem sérültek meg. Mindannyian a sérült segítségére siettek, de a busz alá került motoros az élettel nem összeegyeztethető sérüléseket szenvedett. A mentők a 40 év körüli, budapesti motoros halálát tudták csak megállapítani. A motorost csak a busz megemelése után tudták elszállítani.

A főúton késő estig teljes útzár mellett helyszíneltek a rendőrök. A forgalmat elterelték, sokan csak óriási kerülővel tudtak hazamenni.

A baleset körülményeit a rendőrség szakértő bevonásával vizsgálja.

Pokoli torony: hogy ne legyen Gyöngyösön

· Kék hírek

Az akcióban harminc tűzoltó vett részt hét gépjárművel Hatvanból, Egerből, Hevesről és Gyöngyösről.

Tűz ütött ki a gyöngyösi húszemeletes toronyház pincéjében kedden délelőtt. A helyszínre harminc tűzoltó vonult hét gépjárművel Hatvanból, Hevesről, Egerből és Gyöngyösről. Volt, aki beszorult a liftbe, volt, aki megsérült. Ez volt a feltételezése annak a megyei ellenőrző gyakorlatnak, amelyet kedden tartott a Heves Megyei Katasztrófavédelem.

Antal Erika, megyei katasztrófavédelmi szóvivő elmondta: a lánglovagoknak a teljes, 25 kilogrammos védőfelszerelésben kellett megfékezniük a „tüzet”.

Hozzátette: a gyakorlat célja az volt, hogy a hatóság felmérje a beavatkozók és a tűzoltásirányítók elméleti és gyakorlati felkészültségét.

A gyakorlattal párhuzamosan a Heves Megyei Tűzmegelőzési Bizottság tájékoztatót tartott a lakóknak a társasházak tűzvédelméről és a betartandó szabályokról.

Olvasásra buzdítanák a strandolókat Egerben

· Belföld · Kultúra · Szabadidő

Újra kinyitott az egri strandkönyvtár, amely egészen nyár végéig várja a látogatókat.

 A tavalyi nagy siker után ugyanis nem volt kérdés, hogy idén is lehet majd olvasni a medencék mellett. Kelemenné Csuhay Zsuzsanna, a program felelőse elmondta: a strandon lévő részleg megnyitásával nagy álmuk vált valóra. – Ezzel a régi/új helyszínnel igyekszünk felkelteni az érdeklődést az olvasási lehetőségek iránt. Célunk a könyvkultúra terjesztése, a strandolók olvasásra buzdítása. A vízparton is gondoskodunk arról, hogy mindenki találhasson magának kedvére való írásokat, lapozgathasson folyóiratokat – foglalta össze a bibliotéka szakembere. Mint megtudtuk: mivel a fürdő a város központjában helyezkedik el, így a bibliotéka jövet-menet útba esik, ezért ideális közösségi találkozóhelyül is szolgál. A legkisebbeket időről időre kifestőkkel, társasjátékokkal, kézműves foglalkozásokkal várják majd. Az ide érkező turisták számára közhasznú információs és számítógépes szolgáltatásokat is nyújtanak a városról, a környező településekről, programokról. A strandkönyvtár hétfőtől szombatig 10–18, vasárnap 10 és 16 óra között lesz nyitva.

Forrás: HEOL

Kábítószerrel kereskedtek: előzetesben

· Kék hírek

Több rendőri szerv együttműködésével fogták el a gyanúsítottakat.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság, valamint a Hatvani Rendőrkapitányság nyomozói és a Készenléti Rendőrség Különleges Szolgálatok Igazgatóságának munkatársai 2014. június 19-én a délutáni órákban Apc közelében elfogtak három személyt, akik a gyanú szerint kábítószer-kereskedelemmel foglalkoznak.

Az elsődleges rendőri intézkedésekben a Nógrád és a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Rendőr-főkapitányságok munkatársai is részt vettek.

Az elfogást követő gépjármű átvizsgálások és a nyolc különböző helyszínen (Budapesten, Zagyvaszántón, Apcon, Pásztón és Jászberényben), kábítószer-kereső kutya segítségével  tartott házkutatások során - az elsődleges szakértői vélemény alapján -  amfetamin tartalmú fehér port és új pszichoaktív szert, a kábítószer-kereskedelemhez használt eszközöket, nagy mennyiségű készpénzt és ékszereket találtak a rendőrök.

Lefoglaltak továbbá két luxusautót, nagy értékű műszaki cikkeket, valamint 12 kilogramm – feltehetőleg a kábítószer csomagolásához használt – simítózáras, üres nylontasakot is.

B. Ödön 22 éves apci lakos ellen kábítószer-kereskedelem bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a Hatvani Rendőrkapitányság.

Társai, F. István 28, D. Aranka 55 és J. Enikő 22 éves apci lakosok, valamint L. Zoltán 21 éves pásztói lakos ellen szintén kábítószer-kereskedelem bűntette, K. Attila 39 éves jászberényi lakos ellen kábítószer birtoklás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

F. István, K. Attila és L. Zoltán bűnügyi őrizetbe vételéről is határozott a nyomozó hatóság, és egyben kezdeményezte előzetes letartóztatásuk elrendelését.

A bíróság 2014. június 22-én F. István és L.Zoltán előzetes letartótatását elrendelte, harmadik társuk szabadlábon védekezhet az eljárásban.

Az adácsi horgásztónál bujkált a két rabló

· Kék hírek

A Terrorelhárítási Központ műveleti egysége fogta el a férfiakat az adácsi horgásztónál.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságán információ merült fel két, bírósági elfogatóparancs alapján körözött személy tartózkodási helyére vonatkozóan.

A két férfit jogerősen börtönbüntetésre ítélte a bíróság, egy 2007 márciusában elkövetett rablás bűntett miatt, amely során fegyvernek látszó tárggyal megfenyegették és bántalmazták egy jobbágyi benzinkút alkalmazottjait.

A férfiak a kiszabott szabadságvesztés büntetés letöltésére nem vonultak be Büntetés-végrehajtási Intézetbe, hanem Adács település külterületi részén bujkáltak a hatóságok elől.

Tekintettel az általuk elkövetett bűncselekmény súlyára, valamint arra, hogy lehetett számítani a férfiak agresszív magatartására, - a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság felkérésére - a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége 2014. június 19-én a kora esti órákban elfogta J. János 36 és Zs. Zsolt 40 éves jobbágyi lakosokat az adácsi horgásztó közelében.

A Gyöngyösi Rendőrkapitányság járőrei előállították a férfiakat a rendőrkapitányságra, ahol őrizetbe vételükről határoztak, majd a Büntetés-végrehajtási Intézetbe történő szállításukról intézkedtek.

Botulizmusban betegedtek meg - Egerben vizsgálat indult

· Belföld · Egészség · Gazdaság

Alapos a gyanú, hogy egy egri kistermelő készítményeitől betegedtek meg botulizmusban négyen is, földrajzilag különböző helyszíneken, ezért a NÉBIH elővigyázatosságból arra kéri a lakosságot, hogy a hivatal vizsgálatainak lezárásáig ne fogyasszanak e termékekből.

A botulizmus a köznyelvben kolbászmérgezésnek ismert, legsúlyosabb élelmiszermérgezés, amely halállal is végződhet.

A kistermelő készítményei (szarvasgombás pesto, humusz, különböző szarvasgombás zöldségkészítmények és zöldséglekvárok) kis üvegekben „guormand company” márkajelzéssel, bio piacokon, delikátesz boltokban, bio üzletekben, fesztiválokon, vagy internetes megrendeléssel kerültek forgalomba. Az egyik beteg az egy hete rendezett Hegyalja fesztiválon vásárolta - írja közleményében a Nemzeti Élelmiszelánc-biztonsági Hivatal.

Keksz Zsolt kistermelő, a készítmények gyártója elmondta kameránk előtt: reméli, hogy nem Gourmand Company termékek tehetnek a fertőzésről. Gyógyulást kívánt a betegeknek.

"Az egri kistermelő szarvasgomba termékeivel kapcsolatban botulizmus-gyanú merült föl. A baktérium, és az általa termelt toxin főként rosszul elkészített húskészítményekben fordul elő, de földdel is a szervezetbe kerülhet. Régebben főként a házi disznóvágások után fordult elő a kolbászmérgezés, de akár egy rosszul megmosott sárgarépától is elkaphatja bárki.

Megszólaltattuk az érintett Keksz Zsoltot is, aki megdöbbent az eseten, és sajnálatát fejezte ki a kórházba került betegek felé. Mint mondta, bízik abban, hogy nem az ő termékük okozta a megbetegedést, de az már szinte biztos, hogy a vállalkozás tönkremegy miatta.

- Öt év alatt építettük föl a brandet, de soha, semmilyen gond nem volt vele. Ráadásul a botulizmus főként húskészítményeket fogyasztóknál fordulhat elő, a mi termékeink pedig nem tartalmaznak húst, jómagam is 25 éve vegetáriánus vagyok. Ráadásul a baktérium a forralás hatására 10 perc alatt elpusztul, nálunk viszont a gombákat két óra hosszáig hőkezeljük - kezdte a kistermelő, aki, mint elmondta, folyamatosan ügyelt a tisztaságra, üzemében is automata töltősor működik, az elmúlt öt év hasznát visszaforgatták a fejlesztésekbe. A sors iróniája, hogy jövő hétre várta a NÉBIH szakembereit, hogy átvegyék a HACCP és ISO szabványnak megfelelő, új üzemet. Az építkezés miatt egyébként fél éve nem is folyt gyártás, a raktárkészletet árusították 20 viszonteladójukkal egyetemben.

- Úgy tudom, hogy legelőször Franciaországban lett beteg egy fogyasztó, aki magyar rokonaitól kapta a szarvasgombás pestot. A francia hatóságok értesítették a magyarokat - mondta el az egri vállalkozó.
A vizsgálat eredményét hétfőn tudja meg a NÉBIH-től, de értesítést nem kap róla, be kell mennie és csak betekintést kaphat az iratokba.
- Addig is azt javaslom, termékeinket ne fogyasszák. A betegség négy napon belül jelentkezik, tehát aki a korábbi hónapokban evett belőlük, nem kaphatta el a betegséget, emiatt eddig rengeteg hívást kaptam - számolt be a mai nap hívásairól a kistermelő.

- Azt hiszem, ezzel vége a vállalkozásnak akkor is, ha bebizonyosodik, nem mi hibáztunk. A készletünket megsemmisítik akkor is, ha az évente készülő 200-300 üvegből egyben volt benne a baktérium. Ha ártatlanok vagyunk is, már nemigen bíznak meg a brandben, ha újat alapítunk, akkor is mondhatja bárki, hogy köze van a Gourmand Companyhez és mondhatja, nem szabad megvenni, ahogyan az már a közösségi oldalakon terjed is - mondta el Keksz Zsolt.

Az üzem megkaphatja a minősítést, újra gyárthatnának is. A projektbe sok időt, energiát és pénzt tettek, pályázati forrás helyett hitelből építették az üzemet. Ez az eset a megbetegedetteken túl 6-7 ember életére is kihat. Keksz Zsolt reméli, hogy a betegek - akár az ő termékeik a ludasak, akár nem - mihamarabb meggyógyulnak."

Szöveg :HEOL