Betörték a kirakatot

· Kék hírek · Szabadidő

Ismeretlen tettes pénteken betörte Andornaktályán a Takarékszövetkezet kirakatát.

Rongálás miatt indított eljárást a rendőrség a kirakat betörése kapcsán. Úgy tudjuk, az pénzintézet alkalmazottai értesítették a nyomozókat, hogy valaki betörte a kirakatot. A nyomok rögzítésének idejére az alkalmazottaknak is el kellett hagyni a helyiséget, ők is az utcán várakoztak.

Az anyagi kár jelentős.

A rendőrség szakemberei kutya segítségével követték a nyomokat.

Vetélkedtek a Balassiban

· Oktatás · Sport · Szabadidő

Második alkalommal rendezték meg az Amazing Race című versenyt az egri Balassi Bálint iskolában.

A CBS televíziós társaság nagy sikerű világ körüli versenyének mintájára szervezték a feladatokat,  Eger város tematikára. 22 elődöntőbe jutott csapat állt versenyhez, a feladatok nagyszabásúak, látványosak voltak.

A megmérettetés eltér a hagyományos, teremben rendezett, asztalok köré ültetett csapatok versenyétől, akik papíralapon oldanak meg feladatokat. A program izgalmas, pergő akadályverseny volt.

Kigyulladt a borsodnádasdi iskola felső emelete

· Kék hírek · Oktatás

221 diák és 21 iskolai dolgozó menekült: vélhetően elektromos zárlat miatt gyulladt ki az borsodnádasdi Móra Ferenc Általános Iskola felső része.

Az oktatási intézményben az égett szagra és a füstre lettek figyelmesek hétfőn a kora délutáni órákban. Ezután rögtön értesítették a tűzoltókat, az épületet pedig kiürítették. A helyszínre érkezett egységek megfékezték a lángok továbbterjedését, az eset során személyi sérülés nem történt. Sípos Sarolta iskolaigazgató erre a hétre rendkívüli tanítási szünetet rendelt el, mert az oktatás további menetét még meg kell szervezniük.

A kárfelmérés folyamatosan zajlik, szerencsére a tantermek nem rongálódtak, viszont az elektromos hálózatot és az emeleti folyosót mindenféleképp fel kell újítani, az elektromos berendezés azonban olyannyira károsodott a tűzben, hogy a diákok tanítása “egy időre nem biztosított az épületben”.

A Móra Ferenc Általános Iskola öt esztendővel ezelőtt esett át a rekonstrukción, korábban a régi épületben semmilyen hasonló probléma nem merült föl. Kormos Krisztián, Borsodnádasd polgármestere elmondta: az iskola biztosítva volt, a kárrendezés kapcsán az önkormányzat már felvette a kapcsolatot az illetékes biztosítóval.

Forrás: boon.hu

Gázrobbanás Tarnamérán

· Kék hírek

A sütőben összegyűlt gáz berobbant egy melléképületben Tarnamérán hétfőn délután.

A sütőben összegyűlt gáz berobbant egy ház melléképületében Tarnamérán hétfőn délután. A gerenda meggyulladt, amelynek tüzét a hevesi katasztrófavédelmi őrs tűzoltóinak kiérkezése előtt a szomszédok eloltottak - tájékoztatott a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság honlapján.

Az épület megsérült, mennyezete megrepedezett, tetejéről elmozdultak a cserepek. A tűzoltó egység a veszélyesen elmozdult cserepeket szedte le a tetőről.

Szerencsére nem történt személyi sérülés, az épületben tartózkodó tulajdonosnak csak a haja perzselődött meg.

Frontálisan ütközött a busszal

· Kék hírek

Egy ember meghalt, 10 megsérült abban a balesetben, ami szombaton este történt a Hatvant Csánnyal összekötő úton.

Nem sokkal este 9 óra után, eddig tisztázatlan körülmények között egy Csány felé haladó személygépkocsi frontálisan ütközött egy munkásokat szállító busszal. A személygépkocsi vezetője a helyszínen meghalt, holttestét a tűzoltók vágták ki a roncsból. Úgy tudjuk, az elhunyt férfinél nem találtak iratokat.

A többi sérült, 5 férfi és 5 nő az autóbuszon utazott.

A helyszínelés idejére a rendőrség lezárta az utat.

Brutális tűz Felnémet mellett

· Kék hírek

Az égő száraz fű a házakat is veszélyeztette.

10-15 hektáron égett szombat délután a száraz fű Eger mellett Felnémet közelében. A szél miatt a lángok gyorsan terjedtek. A terep miatt a tűzoltók csak gyalogosan közelíthették meg a területet. Kézi szerszámokkal próbálták meg eloltani a lángokat, de erősítést kellett kérniük a hatalmas tűz miatt.

A füstöt és a forró pernyét a szél a közeli házak felé vitte, félő volt hogy akár lakóépületekben is kár keletkezhet.

Leégett egy család háza Gyöngyösorosziban

· Kék hírek

Nagy erőkkel vonultak a gyöngyösi tűzoltók Gyöngyösorosziba csütörtökön kora hajnalban.

Csütörtökön kora hajnalban egy családi ház tetőszerkezete kapott lángra Gyöngyösorosziban. Még a tűzoltók kiérkezése előtt a tulajdonos egy gázpalackot kihozott az égő épületből. A gyöngyösi hivatásos tűzoltók nagy erőkkel vonultak a helyszínre, a tüzet négy sugár segítségével több, mint egy óra alatt oltották el.

A családi ház a tűzben teljesen leégett. A tulajdonostól úgy tudjuk, az épületben hét ember lakott, őket rokonoknál szállásolták el.

Otthonában verték össze - életveszélyesen megsérült

· Kék hírek

Bántalmaztak, majd kiraboltak egy idős férfit Tófalun kedden kora délután. A rendőrök elfogták az elkövetőket.

 A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást indított életveszélyt okozó testi sértés bűntette, valamint rablás bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen.

A rendelkezésre álló adatok alapján az ismeretlenek kedden a kora délutáni órákban Tófalun egy 64 éves férfi otthonába bementek, ahol bántalmazták, valamint pénz átadására szólították fel a férfit. Az elkövetők az értékszerzést követően elmenekültek a helyszínről.

A minden részletre kiterjedő nyomozásnak köszönhetően a nyomozók rövid időn belül elfogták L. Ernő 31 éves és Sz. Attila 20 éves tófalui lakosokat, akik megalapozottan gyanúsíthatóak a bűncselekmény elkövetésével.

A két férfit a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság őrizetbe vette, továbbá kezdeményezte előzetes letartóztatásuk elrendelését.

Úgy tudjuk, az egyik gyanúsított többször volt már börtönben.

Az utcában lakók szerint a ház tulajdonosát nagyon megverték: úgy tudják, hogy betörték a fejét és eltörték a kezét is, csak a gyors orvosi beavatkozásnak köszönheti életét.

Porvihar a 3-ason

· Belföld · Egészség

Egy hidegfront nyomában szerdán többfelé ismét szelesre fordult az idő.

Szerdán egy hidegfront érintette az országot, amelynek hatására ismét szelesre fordult az idő. Az Időkép munkatársai délelőtt Budapesten, a Széchenyi hegyen 104 km/órás szelet mértek. Észlelőik északkeleten pedig több helyről is jégesőt jelentettek.

A 3-as számú főutat Kápolnánál pedig hatalmas porvihar keresztezte.

Kamion az árokban

· Kék hírek

Árokba borult egy kamion - egy ember megsérült.

Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt Kerecsend és Füzesabony között szerdán délután.

Árokba borult egy kavicsot szállító kamion a 3-as számú főút 121-es kilométerszelvényénél, Kerecsend és Füzesabony között szerdán délután. A balesetben a kamion sofőrje sérült meg könnyebben, őt kórházba szállították a mentők.

A helyszínre az egri hivatásos tűzoltók vonultak, áramtalanították a járművet, a kifolyt akkumulátorsavat pedig homokkal felitatták.

A rendőség tájékoztatása szerint az érintett útszakaszon a helyszínelés idejére félpályás útzár van érvényben.

Úgy tudjuk, a felborult kamiont egy másik akarta megelőzni még a záróvonal előtt, de hirtelen vágott be a manőver után, így a megelőzött autó az árokba hajtott, majd rakományával felborult.