• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Moderálási alapelvek
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

A táncosokért írtak – Levél Habis Lászlónak

Posted on 2011. május 2. hétfő by agria

A „nemlétező közönség” nevében egri civilek egy csoportja a tánc világnapján levelet írt Habis László polgármesternek.  A levelet Rázsi Botond alpolgármester úr vette át. A levél nyílt, ahhoz aláíróként bárki csatlakozhat, aki egyetért tartalmával.

Tisztelt Polgármester Úr!

A nem létezőnek vélt közönség nevében írunk önnek levelet. „Nem létező”, írjuk, hiszen az elmúlt hetek, hónapok diskurzusai alapján egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy egyesek számára kifejezetten kellemetlen velünk számolni, egyszerűbb tehát nem létezőnek, de legalábbis láthatatlanak és némának elkönyvelni minket. Ezért is szeretnénk jelezni, hogy igenis élünk, lélegzünk és hangot tudunk adni véleményünknek.

Mi eddig is – pontosan fogalmazva, eddig bizonyosan – ott ültünk a nézőtéren, és vártuk a csodát, ami nem pártolt el tőlünk ­­- valamilyen módon mindig megmutatkozott számunkra. Hol katarzis, hol meghökkenés, hol temérdek kérdés formájában, melyekről órákig, napokig, akár hetekig lehetett gondolkodni, vitatkozni, beszélgetni. Mindezek hatására valóban azt érezhettük, hogy többek lettünk, hiszen tanulhattunk önmagunkról, a világról, a színház  kicsit felnyitotta a szemünket.

Akkor válik igazán belsővé és biztossá egy meggyőződés, egy érték ha azt személyes átdolgozás előzi meg, és a felnőtt és felelős identitásnak ezek is részét képezik. Ha már egyszer felelős honpolgárokat akarnak belőlünk nevelni (mert ugye azt akarnak?), legalább legyenek következetesek!

A készre gyártott, instant válaszok, amiket a torkunkon próbálnak letuszkolni, kissé megfekszik a gyomrunkat. Ezért éreztük azt, hogy valamit cselekednünk kell.

Színészeink egy csoportja, történjen bármi is, távozik Egerből. Nehéz szívvel, de elengedjük őket, tudván azt, bárhol is legyenek, lélekben – egyesek akár fizikaliag is – velük lesznek egy-egy előadásukon.

De, hogy a táncosokkal is ugyanez történjen? Ebbe képtelenek vagyunk beletörődni!

Önök előtt sem titok, hogy Egerben egy igencsak színvonalas és pezsgő műhely kezdett kialakulni: Barta Dóra és társulata, előadásról előadásra kalauzolt minket a kortárs és egyetemes tánc –  néhányunk számára eddig még ismeretlen – világába. Aki ott ült a nézőtéren, az megtapasztalhatta, hogy minden darabbal valami újat és izgalmasat mutattak meg nekünk, a művészet élvezetének egy egészen más aspektusát tárták fel előttünk. Ráébredhettünk, hogy nem csak szavakkal fejezhetőek ki olyan dolgok, melyek körül vesznek minket. Rettentő fájó lenne, ha ennek a szellemi és művészeti kalandnak is vége szakadna itt.

Hatalmas könnyelműségnek tartanánk a város részéről azt, hogy ennyi elismert táncművészt, akik számos díjjal rendelkeznek, akikhez nemzetközileg elismert koreográfusok jöttek el, hogy velük dolgozhassanak, csak úgy elengedne. Tudomásunk van azokról az anyagiakról, amiket a város hajlandó lett volna folyósítani, hogy a tagozatot eredeti felállásban továbbra is a színház falain belül tudja. Tisztában vagyunk vele, hogy az önkormányzatok jelenlegi anyagi körülményei között a vállalás nem csekély: a gesztust értékeljük. Mégis, arra kérjük a polgármester urat és a városvezetőket, hogy ne érezzék e felajnálással az ügyet elintézettnek! A pénzügyi ajánlat mellett aktívan is lépjenek fel, hogy Eger friss, nyiladozó kulturális életét megmentsék, helyet és lehetőséget adva a tánctagozatnak.

A fáma szerint, annak idején még a császár jóváhagyásától is függött, hogy Mozart egy operája hány előadást érhetett meg. Peter Schaffer híres Amadeusában, a Figaro házassága bemutatóján egy „felséges ásítás” megpecsételte a darab aktuális sorsát. Az utókor nem a császárt igazolta. Több, mint 250 év telt el azóta. Döbbenten szemléljük, hogy ma, a saját városunkban szakértő hatalmasok személyes ízlésbeli preferenciáján múlik egy művészi alkotás, vagy együttes léte. Ezt mi nem vagyunk hajlandóak elfogadni!

Ha a város valóban szeretné itt tartani a fiataljait, sőt másokat is idevonzani, akkor igenis vegyék figyelembe azok művészeti és szellemi igényeit is! Ne lehetetlenítsék el Barta Dóráék társulatát, hanem tegyenek maradásukért!

 

Aláírható a következő címen.

 

Facebook oldalak:

Az egri táncért

Barta Dóra és társulata kell EGERNEK

 

Posted in Kultúra, Politika, Szabadidő |

Ebugatta szúrós szomszéd

Posted on 2011. május 1. vasárnap by agria

Egy egri férfi feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, aki az elmúlt nap folyamán, az utcán leparkolt személygépkocsijának egyik kereke alá helyezett egy kb. 10 cm hosszúságú szöget, melybe a sértett beletolatott, és ennek következtében a gépkocsi gumija defektet kapott. A rongálással okozott kár: 22.000 Ft. Az ismeretlen személy egy másik ott parkoló személygépkocsi kereke alá is helyezett egy szöget, de abban kár nem keletkezett.

A helyszíni szemle során alkalmazott nyomkövető kutya segítségével egy közeli lakásban élő férfit előállítottak az Egri Rendőrkapitányság munkatársai, ellene rongálás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

Posted in Kék hírek |

Majális Egerben – 2011.

Posted on 2011. május 1. vasárnap by agria

1890. óta ünnepelnek a szervezett dolgozók május elsején. Az MSZOSZ azt tartja: ma már május 1. a harc békés eszköze.

Az egri Szépasszony-völgyben szakszervezetek, pártok, baráti társaságok gyűltek össze, hogy a borongós idő ellenére együtt ünnepeljenek.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Posted in Belföld, Szabadidő |

Bormajális- aranyérmes borok kóstolója

Posted on 2011. április 30. szombat by agria

Három napon keresztül kóstolhatnak borkülönlegességeket Egerben a borkedvelők. Egri Borcsillagok az EU-napokon a Bormajális hangzatos neve, amit ötödik alkalommal rendeznek meg az idén, melyen bemutatták és megízlelhették a Bordeuax-ban megrendezett Challenge International du Vin versenyen, Demeter Csaba aranyérmet szerzett borát is. A borok Olimpiáján már nem először vesz részt a Demeter pincészet és nem is az első aranyérem, amit leszüretelhetett. Ha az ember kellő alázattal fordul a természethez, az viszonzásul megteremti számára a harmóniát, ami a borok íz világán is érezhető.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Tarsoly József elmondta, az egri borvidék 7 borásza, 14 érmet szerzett a megmérettetésen. Reméli, hogy a tavaszi bormustrán kellemes hangulatban, jó zenék mellett fogyaszthatják el a hegy levét az odalátogató érdeklődők. Már készülnek a XV. Bikavér ünnepére, amelyet új helyszínen az Érsekkertben rendeznek meg.  Jó alkalom mindkét rendezvény arra, hogy Eger új borát az Egri Csillag fantázia néven megjelentetett bort népszerűsítsék és felzárkóztassák a Bikavér mellé.

Posted in Belföld, Kultúra, Szabadidő |

Előzetesben a gyöngyöspatai gyanúsítottak

Posted on 2011. április 29. péntek by agria

Előzetes letartóztatásba helyezte az Egri Városi Bíróság azt a 3 főt, akiket április 26-án az esti órákban Gyöngyöspatán történt verekedés kapcsán vettek őrizetbe, csoportosan, és a köznyugalmat súlyosan megzavarva, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt. A bíróság úgy látta: megalapozottan feltételezhető, hogy a gyanúsítottak szabadlábon hagyásuk esetén megnehezítenék a az eljárás eredményes lefolytatását, illetve tartani lehet a bűnismétléstől is.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Posted in Kék hírek |

Mélygarázs az Érsekkert mellett

Posted on 2011. április 28. csütörtök by agria

A képviselők, köztük Martonné Adler Ildikó (balról), mellette Gál Judit, mögötte Csákvári Antal és Orosz Lászlóné is támogatta a belváros parkolási helyzetének javítását. Fotó: Gál GáborMódosulnak a megyeszékhelyen a parkolási feltételek. A csütörtöki közgyűlésen elfogadott rendelet-tervezet alapján több lesz a fizető parkolóhelyek száma a belvárosban és környékén.

Az ülés kezdete előtt tíz diáknak adta át Habis László (Fidesz-KDNP) polgármester az Eger Város Ösztöndíjasa címet és az ezzel járó tanulmányi ösztöndíjról szóló támogatási szerződést.
A napirendi pontok tárgyalását megelőzően Császár Zoltán (független) az Egri Rendőrkapitányság vezetőjéhez intézett kérdésével érdeklődött, hogy vajon Egerben is történhetnek-e a gyöngyöspataihoz hasonló események. Petrovics András r.ezredes válaszában kijelentette: Egerre nem jellemzőek az etnikai összetűzések, és biztos benne, hogy a rendőrség nem is hagyná a hasonló esetek előfordulását.

A bírósági ülnökök megválasztását követően a városatyák döntöttek arról, hogy az Érsekkert és a Hotel Eger & Park között található, mintegy 2620 négyzetméteres önkormányzati ingatlant eladják a szálloda üzemeltetőjének. Az említett terület alatt az elképzelések szerint az Eger-Park Hotel Kft. egy körülbelül 400 állásos parkolóház építését tervezi. Csathó Csaba (Fidesz-KDNP) képviselő a rendelet-tervezet kapcsán hangsúlyozta: a mélygarázs kialakításával jelentősen javulnának a belváros parkolási lehetőségei úgy, hogy az értékesíteni kívánt zöld felületen a megegyezések szerint a továbbiakban is fák és növények segítenék a város levegőjének tisztaságát.

A parkolási gondok további megoldásáért bővítik a fizető parkolóhelyek számát Eger belvárosában, továbbá a kiemeltek kivételével módosítják a várakozóhelyek övezeteinek díjszabását amellett, hogy a bérletárak változatlanok maradnak. A Petőfi Sándor tér és Fürdő utca területét egész évben működő, illetve a Servita utca, Szaicz Leó utca (Templom előtti tér) és a Bartók Béla tér-Neumayer utca övezetét fizető várakozóhellyé minősítik. A napirendi pont tárgyalása során Sós István (Fidesz-KDNP) alpolgármester kiemelte: az EVAT Zrt. még idén kidolgozza 3 évre előrevetítve a fizető várakozóhelyek üzemeltetési, fejlesztési stratégiáját is.

Az újabb partfalomlás következtében az önkormányzat vis maior pályázatot ad be a Bárány és a Csurgó utca határán lévő támfal helyreállítási munkáinak finanszírozásához. Az elnyerhető 6 millió forintos támogatáshoz egy két és fél milliós önerő biztosításáról is döntöttek. Emellett a képviselők többek között módosították az Éghajlatvédelmi Stratégiai Terv elkészítésének időpontját, és határoztak az egyesületek 2011. évi uszodahasználatára fordítandó pénzügyi keret felosztásáról is.

Forrás: HEOL

Posted in Politika |
« Előző oldal
Következő oldal »

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK emberölés eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár Kékestető kés kórház M3 mentő motoros Mátra nyomozás program rablás rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2026. július
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
« jún