• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Moderálási alapelvek
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Virágokat ültet a polgármester a kátyúkba

Posted on 2013. április 18. csütörtök by agria

0418bukkszek_virag_vBükkszék polgármestere úgy határozott, saját kezével ültet muskátlikat azokba a kátyúkba, amelyek megkeserítik a településre érkező autós turisták életét.

Zagyva Ferencné így hívja fel a figyelmet arra: akár négyszáz virágot is kiültethetnének a kátyúkba azon a nyolc kilométeres szakaszon, amely a kis üdülő falut köti össze az Egerbe vezető főútvonallal.

A polgármester azért határozta el magát a rendhagyó kertészkedésre, mert a decemberben, másfél milliárd forint megépült új fürdő vendégei sokat panaszkodnak, hogy rosszak a településre vezető utak. Véleménye szerint elsősorban a külföldiek nehezményezik ezt, a magyarok „már megszokták”, hogy autóikra veszélyes a közlekedés az egész Mátra-környékén. Az új fürdőben a hétvégén ingyenesen kapnak nyugtató-, gyógyteát azok a vendégek, akik  autóval  érkeznek Bükkszékre. Ezzel szeretnék együttérzésükről biztosítani a településre érkező „ideges” turistákat.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Idén a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nek 10,4 kilométernyi közút rekonstrukciójára van lehetősége Hevesben, erre 1,35 milliárd forint a keret.

A jóváhagyott program szerint ez év végéig megújul a Verpelét-Sirok összekötő út 2,6 kilométere, amely a nagyközség határától Tarnaszentmáriáig vezet. A szintén rendkívül kátyús, Bükkszékre vezető rész kimarad. Fölújítják ezen kívül a Gyöngyös-Verpelét-Eger összekötő út két szakaszát – a 3-as főúttól Abasárig tartó pár kilométert, s a Verpelétről Egerbe vezető útszakasz egy részét –, összesen 7,8 kilométer hosszon.

A közútkezelő szerint törekednek a leromlott állapotú útszakaszok minél szélesebb körű felújítására, de ezt csak a rendelkezésre álló keretig tudják megvalósítani. Az év végéig futó uniós pályázati forrásokat már lekötötték, újabb utakat nem tudnak rendbe tenni.

Forrás: HEOL

Posted in Belföld, Szabadidő | Tags: Bükkszék, kátyú, polgármester, virág |

SMS-t küldött Tisza, a fiatal jeladós gólya

Posted on 2013. április 17. szerda by agria

 

Április 14-én újra küldött adatokat az eltűntnek hitt fiatal fehér gólya jeladója. 2012. október 7. óta nem tudtak róla semmit a Magyar Madártani Egyesület (MME) munkatársai, akik a „Madárvédelem és kutatás határok nélkül” projekt keretében 12 fehér gólyát jelöltek meg új típusú jeladókkal 2012 nyarán.

Ezek a jeladók, a korábbi típusokkal szemben már GSM hálózatokon keresztül küldik a GPS-el rögzített koordinátákat, így a méretük és élettartamuk jelentősen csökkenthető. Azonban ha a madarak olyan helyen tartózkodnak, ahol nincs megfelelő térerő, akkor nem tudják elküldeni a rögzített adatokat.A Tisza névre keresztelt madár a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rakamazról származik, s miután kalandos módon, október elején megérkezett Szudánba, többé nem kaptak róla hírt az MME munkatársai. Miután néhány hétig nem érkeztek adatok, sejthették, hogy a madarak a mobiltelefon hálózattal gyengén lefedett területeken lehetnek, ahogy történt ez a Nógrád megyéből származó Patak esetében is, amikor Csádból egy hónapon keresztül nem küldött jeleket magáról. Tisza esetében is reménykedtek a madarászok, hogy előbb vagy utóbb csak előkerül, de 2-3 hónap után már nem számítottak arra, hogy ez megtörténik.

Az április 14-én újra bejelentkező Tisza jeladója elmentette a madár téli tartózkodásának koordinátáit, így visszamenőlegesen is tudjuk, hogy a tél nagy részét a 2011 júliusában függetlenné váló Dél-Szudánban töltötte, ahol napjainkban is polgárháborús konfliktusok zajlanak. Valószínűleg az ország jelentős részén nem lehet túl jó a GSM hálózat lefedettsége, így talán nem meglepő, hogy Tisza jeladója nem küldött SMS-eket, csak azután, amikor elindult északi irányba és Egyiptomba érkezett. Augusztusi indulása óta mintegy 13-14 ezer kilométert tett meg, s lehet, hogy hamarosan itthon üdvözölhetjük. (A fiatal fehér gólyák csak 3-4 éves korukban kezdenek fészkelésbe, s jelentős részük első éves korában elpusztul. Az első telelés után kóborolnak, s nagy részük nem jön még vissza a majdani költőterületére.)

Külön érdekessége Tisza történetének, hogy az Afrikát elérő három fiatal jeladós gólya közül ő az egyetlen, amelyik elindult északi irányba és elhagyta Afrikát. Igaz Patakról és a Szlovákiában jelölt Oliverről régóta nincsenek friss adatok, de remélhetően valamikor az ő jeladójuk is újra bejelentkezik.

(MME)
Fotó: Nagy Károly

Posted in Belföld, Szabadidő | Tags: gólya, jeladó, madár, MME, Tisza |

Maklár új sportöltözője

Posted on 2013. április 16. kedd by agria

Ha most élne, egész biztos nagyon büszke lenne Adler Sándor. Tehetné ezt joggal a Makláron élő fiatalok sportolását 1935-ben hivatalos keretbe foglaló egylet alapítója, akinek nevét 2005. augusztus 20-a óta viseli a helyi sporttelep. A létesítmény ugyanis olyan vadonatúj öltözőépülettel gazdagodott, amellyel régi álmuk vált valóra a klub sportolóinak, és a futballt szerető közönségnek. A 85 éves, eredetileg bikaistállónak készült építmény több mint negyven éve szolgált öltözőként a focistáknak, míg az EMVA – LEADER pályázaton nyert 13,3 milliós támogatásból, és az önkormányzat mintegy 8 milliós saját forrásából felhúzott klubház kizárólag a sport céljait szolgálja, benne korszerű vizesblokkokkal, szertárral és irodával is.

– Csak az elismerés hangján szólhatok az önkormányzat pozitív hozzáállásról, a Maklár Sportegyesület labdarúgó szakosztályának vezetőiről, így Vojtekovszki Csaba és Misz György munkájáról, akiknek a kezdeményezése megértő fülekre talált. Mindenhol kellenek a hozzájuk hasonló, örökmozgó társadalmi megbízatású személyek – mondta az átadó ünnepségen Várkonyi Ferenc, az MLSZ megyei igazgatója.
A további fejlesztésekről Vojtekovszki Csaba azt árulta el, hogy a labdarúgó szövetség által kiírt pályázatok segítségével például mintegy 500 m-es kerítésrendszert, játékos kijárót és új kispadokat is építenek.

Forrás: www.evk-egyesulet.hu

Posted in Nincs kategorizálva |

Rendőrnap

Posted on 2013. április 16. kedd by agria

Rendornap_plakat2013

Posted in Szabadidő | Tags: rendőr, rendőrnap. |

Szemétszedés 2013 Verpelét

Posted on 2013. április 15. hétfő by agria

Tegyünk együtt útjaink tisztaságáért!

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. kilencedik alkalommal tartja meg hagyományos országos szemétgyűjtő akcióját. A Föld Napján szervezett eseményre ismét jelentkezett önkormányzatunk. A rendezvény az elmúlt években az ország legtöbb önkéntest megmozgató környezetvédelmi mozgalmává nőtte ki magát.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. kilencedik alkalommal szervez országos szemétgyűjtési akciót az általa üzemeltetett 30 ezer kilométeres közúthálózat és környezetének megtisztítására. Idén Verpelét Nagyközség Önkormányzata április 20-án, szombaton tartja meg szokásos tavaszi szemétgyűjtési akcióját.

A Közút egész évben végzett út menti szemétszállítási munkáját az utóbbi időben sajnos szélmalomharc jellemzi, az illegális szemétlerakók nap, mint nap szaporodnak. A társaság évente egy kisebb megyeszékhely éves kommunális hulladékának megfelelő mennyiségű szemetet gyűjt össze az általa üzemeltetett utak mellől. Ebben a küzdelemben szeretne a cég szemléletváltozást elérni. Az eddigi akciók sikerét mi sem bizonyítja jobban, minthogy az elmúlt nyolc alkalommal mintegy 323 ezer önkéntes csaknem 50 ezer köbméternyi szemetet gyűjtött össze országszerte.

A szemétgyűjtési akció célja, hogy a fiatalabb generációnak is természetessé váljon a környezet megóvása.

A közútkezelő főszervezőként, az esemény gazdájaként minden csatlakozó számára térítés nélkül biztosít kesztyűt és láthatósági mellényt, valamint gondoskodik az összegyűjtött hulladék elszállításáról is.

A verpeléti szemétszüret 2013. április 20-án, szombaton lesz.

Gyülekező az Erdészet előtti parkolóban. Indulás a külterületi utakra reggel 8:00-kor.

Várjuk a jó érzésű, környezetükért tenni akaró lakosokat, szülőket, diákokat, tanáraikat, mindenkit, aki érez annyit magában, hogy segítsen egy szebb településkép kialakításában!

Az esemény végén a résztvevőket egy tál főtt ételre várja az önkormányzat.

 

Forrás: www.evk-egyesulet.hu

Posted in Nincs kategorizálva |

Négycsillagos lesz Eger legpatinásabb szállodája, a Hotel Eger & Park

Posted on 2013. április 15. hétfő by agria

Az eddigi háromcsillagos kategória helyett négycsillagos kategóriájú lesz Eger legpatinásabb szállodája, a Hotel Eger & Park, egy 634 millió forintos beruházás nyomán – tudatta az Eger-Park Hotel Kft. ügyvezető igazgatója hétfőn. Szóval, lesz minden, ami vendégnek ingere.

Harmati László elmondta: a társaság 375 millió forintnyi támogatást nyert el az Új Széchenyi Terv keretében a fejlesztéshez.
A beruházás keretében elvégzik a 408 férőhelyes hotel 173 szobájának teljes belsőépítészeti átalakítását, a négycsillagos minőségi színvonal elérése érdekében. Átalakítják, bővítik és akadálymentesítik a wellness területet, cardio- és fitnesz eszközöket szereznek be, a gyermekes családok részére pedig játszóteret létesítenek.

A fejlesztés során szuper-szélessávú internet hálózatot építenek ki, valamint egy évi 75 000 kilowatt/óra megújuló energiát termelő napelem-rendszert telepítenek az épületbe. Mindez egyben 10 új munkahelyet is teremt a hotelben.

A fejlesztéstől azt várják, hogy több mint ötven százalékkal nő a szálloda férőhely-kihasználtsága; a beruházás a tervek szerint 2013 novemberében fejeződik be – közölte Harmati László.

Forrás: MTI

Posted in Belföld, Gazdaság | Tags: Hotel Eger & Park |
« Előző oldal
Következő oldal »

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK emberölés eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár kés kórház M3 mentő motoros MSZP Mátra nyomozás program rablás rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2026. február
h K s c p s v
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
232425262728  
« jan