
Kutyájával együtt égett halálra egy egyedül élő, középkorú férfi Boconádon, Heves vármegyében. Hétfőn hajnalban gyulladt ki a házában a konyha, a tűz pedig olyan gyorsan terjedt, hogy rövid idő alatt több szoba és az egész tető lángokban állt. Az áldozat valószínűleg épp főzött, ott felejthette az ételt a tűzhelyen, ami kigyulladt, ez okozhatta a tragédiát. Úgy tudjuk, a férfi olyan súlyosan összeégett, hogy esély sem volt újraéleszteni.
Egy salgótarjáni iskola műhelye mellett esett össze egy 60 év körüli férfi szerdán. Újraélesztését a kollégái kezdték meg, amint meglátták, hogy baj van. Végül a mentők tudták visszahozni az életbe a férfit, miután csaknem egy órán keresztül küzdöttek érte, majd mentőhelikopterrel kórházba vitték. Az igazgató szerint kollégája sosem volt beteges, váratlanul ért mindenkit a szívmegállás.
Meghalt a kórházban az a férfi, aki a vasárnap reggeli nagyfügedi horrorbalesetben a figyelmetlenül sávot váltó autót vezette. Ő a harmadik áldozata a brutális balesetnek, két családapa halt meg mellette. A 24 éves férfit életveszélyes állapotban vitték kórházba, azonban már csak gépek tartották életben. Szülei ugyan látták még a fiúkat, de beszélni már nem tudtak vele. A család összetört a tragédiában, a gyászoló apa megtörve nyilatkozott a Tényeknek.
A sofőr és rokona még vasárnap, a helyszínen meghalt, a harmadik férfi, akit kórházba vittek a mikrobuszos ütközés után az M3-ason hétfőn vesztette életét. A Heves megyei Átányon éltek, a polgármester pénzzel segített a gyászoló családoknak.
Konyhakéssel ölte meg az élettársát egy 20 éves nő Gyöngyösön. A pár bulizni volt, majd hangosan veszekedtek a gyilkosság előtt, amit a szomszédok is hallottak. Négy hónapos gyerekük a szomszéd szobában aludt, amikor a nő szerint a párja rátámadt, ő pedig önvédelemből szúrt. A rendőrség emberölés miatt nyomoz, az áldozat szülei azt mondják, képtelenek felfogni, hogy a fiuk nincs többé.
Egy fiatalasszony ölhette meg párját – erről beszéltek helyiek, miután vasárnap egy negyedik emeleti lakásban rátaláltak a férfi holttestére. Úgy tudjuk, a pár közös gyerekét a nagyszülők nevelik egy ideje. A rendőrség egyelőre csak annyit árult el, hogy emberölés gyanúja miatt nyomoznak. Azt sem közölték, őrizetbe vettek-e valakit.
Felvette egy térfigyelő kamera, ahogy két fiatal szexelt a salgótarjáni Kálvárián fényes nappal, szombat délelőtt. Az sem érdekelte őket, hogy arrafelé mindig sokan kirándulnak, családok is. Forgatásunkkor is éppen érkezett egy túrázó csoport, vezetőjük azt mondta, korábban is láttak már hasonlót kirándulás közben. Közterületen szexelni szabálysértés, 150 ezer forint büntetést is kaphat, aki mégis megteszi. Ennek ellenére pár éve például Győrben egy szökőkútban hempergett egy pár.