
A Fővárosi Ítélőtábla jogerős döntése értelmében személyiségi jogi pert nyert Sós Tamás, az MSZP Heves megyei elnöke a megyei önkormányzat egy fideszes bizottsági elnökével szemben – közölte pénteken a párt Heves megyei médiareferense. A bíróság ugyanakkor nem marasztalta el a Heves Megyei Önkormányzat jelenlegi fideszes vezetőjét.
Az ítélet szerint Sveiczer Sándor Heves megyei önkormányzati képviselő megsértette Sós Tamás személyiségi jogait azon állításával, hogy Sós Tamás még 2010 elején a közgyűlés tudta és hozzájárulása nélkül, elnöki jogkörét messze túllépve utaltatott 160 millió forintot az egri Markhot Ferenc Kórháznak – közölte Magyar Gina.
Az ítélőtábla ezért Sveiczert eltiltotta a további jogsértéstől, elégtétel szolgáltatására és a perköltség megfizetésére kötelezte – tette hozzá.
Arról is beszámolt, hogy az ítélőtábla ugyanakkor nem marasztalta el Szabó Róbertet, a Heves Megyei Önkormányzat jelenlegi, fideszes vezetőjét. A bíróság szerint ugyanis Szabó Róbert név szerint nem vádolta Sós Tamást azzal, hogy köze volna egy informatikai cég 280 millió forintos követeléséhez.
Szabó Róbert a megyei önkormányzat jelenlegi fideszes elnöke az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy reagált: bebizonyosodott, hogy a „Sós-korszakra” vonatkozó korábbi kijelentése megállja a helyét.
Hozzátette ugyanakkor, az ítélet nem teszi elégedetté, mert bebizonyosodott, hogy a megye egy olyan tevékenységért fizetett ki az informatikai cégnek 280 millió forintot, amelynek tényleges értéke ennek töredéke volt.
„A mérleg egyik nyelvén Sós Tamás sértetlen hírneve, a másikon 280 millió forint kifizetett közpénz áll, melynek jó részéért nem dolgoztak meg” – fogalmazott a közleményben a politikus.
A Heves Megyei Bíróság 2011 májusában a budapesti HVL INVEST Kft. kezdeményezésére rendelt el adósságrendezési eljárást a megyei önkormányzattal szemben, 280 millió forintos kiegyenlítetlen tartozás miatt.
Forrás: MTI


A Lehet Más a Politikai Heves Megyei Területi Szervezetének nyílt levele Mirkóczki Ádámnak, a Jobbik országgyűlési képviselőjének:
Rendkívül sajnálatosnak tartjuk, hogy közleményünkre agresszív és kioktató hangnemben kaptunk kitérő választ. Megértjük, hogy nehéz beismerni, hogy százötven millió forintért épít a város egy kerékpárutat és kotor patakmedret, miközben létezik sokkal egyszerűbb és takarékosabb megoldás.
A petíció kezdeményezője nyilván nem gondolhatja komolyan, hogy a tiltakozást – bármilyen ügyben – a szerződéskötést követően, sőt, egy héttel a munkálatok megkezdése után kellene elindítani. Vagy ha igen, nem ismeri az uniós projektek lebonyolításának rendjét. Mindent a maga idejében – tartja a mondás, s ez a lépés nagyon elkésett, a belvárosi rehabilitációs program elindult, a részleteit a 2011. december végén aláírt Támogatási Szerződés rögzíti! Számos kivitelezői szerződéssel rendelkezünk már, s a többi projekt ügyében is javában zajlik a közbeszerzési eljárások előkészítése.