• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Tag Archives: Szabó Róbert

Fidesz: nyílt levél – MSZP: koncepciós a szándék

Posted on 2013. február 14. csütörtök by agria

Tisztelt Mesterházy Attila Pártelnök Úr!

Az elmúlt napok során számos országos sajtóorgánum által értesülhetett a hírről, miszerint jogerősen is bűnösnek találták a Heves Megyei Közgyűlés szocialista frakciójának vezetőjét, Eger volt polgármesterét, dr. Nagy Imrét. A Balassagyarmati Törvényszék helybenhagyta az Egri Városi Bíróság elsőfokú ítéletét, amelyben jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének bűntettében bűnösnek mondta ki a közgyűlés szocialista frakciójának vezetőjét.

Dr. Nagy Imrét nem a Heves Megyei Közgyűlés, vagy annak képviselője jelentette fel, nem is a megyei testülettel kapcsolatos bűncselekménye kapcsán állapították meg jogerősen bűnösségét. Éppen ezért nekem, a Heves Megyei Közgyűlés elnökeként nem tisztem a büntetőeljárás részleteibe mélyedve az ügyet taglalni. Az általam vezetett testület ülései során az ártatlanság vélelmét tiszteletben tartva, eddig egyszer sem foglalkozott a köztudomású büntetőeljárással. Most azonban a törvényszék jogerősen meghozta ítéletét, mely etikailag új helyzetet teremt.

Az elítélt szocialista képviselő jelenleg a Heves Megyei Közgyűlés Pénzügyi és Ellenőrző Bizottságának elnöke. A közgyűlés bizottságai között ez az egyik legnagyobb felelősséget kívánó testület, amely olyan pénzügyi, költségvetési, vagyongazdálkodási kérdésekben hoz döntéseket és végez gazdasági ellenőrzéseket, amely a Heves Megyei Önkormányzat összes tevékenységét meghatározza.

Álláspontom szerint dr. Nagy Imre jogerősen megállapított bűnössége és betöltött tisztségei etikailag olyan összeférhetetlen helyzetet teremtenek, amelyben a Magyar Szocialista Pártnak értékítéletet kell hoznia. Éppen Ön beszélt a párt kongresszusán arról, hogy „az MSZP immunrendszere korábban nem volt kellően erős ahhoz, hogy a tisztességtelen, nyerészkedő politikusokat idejében kivesse magából”. Tisztelt Mesterházy úr, éppen Ön jelentette ki, hogy az MSZP tisztességes emberekből áll.

Amennyiben az MSZP valóban megfogadja az elnöke által lefektetett etikai alapelveket, és értékrendjével ütközik az a tény, hogy egy gazdasági bűncselekmény miatt jogerősen elítélt politikus képviselje szavazóikat, akkor ez a helyzet erkölcsi és etikai döntést kíván.

Álláspontom szerint egy jogosulatlan gazdasági előny megszerzésében jogerősen elítélt politikus méltatlan a megyei közgyűlés Pénzügyi és Ellenőrző Bizottságának elnöki tisztségére, de magára a megyei közgyűlési tagságra is.

A jogerős ítélet megszületése óta eltelt napok alatt sem dr. Nagy Imre, sem az MSZP megyei elnöke, dr. Sós Tamás nem érezte etikai vagy erkölcsi súlyát a kialakult helyzetnek, nem jelezték felénk a képviselő lemondási szándékát.

Ezért kérem Önt, a Magyar Szocialista Párt elnökét, hogy kinyilvánított szándékához hűen, tegye meg a szükséges lépéseket pártja megtisztulása útján, hívja vissza dr. Nagy Imrét a Heves Megyei Közgyűlésben és annak bizottságában betöltött tisztségeiből.

 

Eger, 2013.02.14.

 

Válaszára várva, tisztelettel:

 

Szabó Róbert

 

Dr. Nagy Imre nyilatkozata:

„Sem a 6 éve folyó eljárás során, sem a bírósági tárgyalásokon egyetlen egyszer sem merült fel az, hogy nem a célnak megfelelően használta fel a kistérség az igényelt normatívát vagy bárki egyetlen forintot is saját célra fordított volna. Sőt a bíróság indoklásában kiemelte, hogy a vállalás a hátrányos helyzetű gyerekek logopédiai ellátását célozta, az igényelt normatívát erre a célra használtuk fel, a fel nem használt 102.000 Ft-ot pedig visszautaltuk.

A per mindvégig arról szólt, hogy az igénylés során jól értelmeztük-e ennek valamennyi adminisztratív szabályát. A bíróság úgy ítélte meg, hogy ebben követtünk el hibát- ezt én a mai napig vitatom. De mivel a független bíróság másképp értelmezte az akkor érvényes jogszabályokat, mint mi és a kistérség akkori elnökeként ezt az igénylést én írtam alá, ennek felelősségét nem kívánom másra hárítani és a pénzbüntetést befizetem.

Örülök a Nógrád Megyei Törvényszék döntésének abból a szempontból, hogy lezárta ezt a 8 éve húzódó ügyet és ítéletével jogerősen mentesített minden további hátrányos jogkövetkezménytől.

Külön örülök annak, hogy az egész vádaskodást elindító magánokirat-hamisítás vádja megdőlt, maga a vádemelő ügyészség látta be a vád tarthatatlanságát és vonta vissza indítványát.

Fontosnak tartom, hogy az elsőfokú bíróság is azt állapította meg, hogy a normatíva felhasználása szabályos volt, a másodfok pedig úgy fogalmazott indoklásában, hogy a pénzt társadalmilag hasznos célra fordították.

Ugyanakkor ma is vallom, hogy én, a polgármester társaim és a kistérségi iroda munkatársai is a legnagyobb jószándékkal és az akkori jogszabályok szerint végeztük a munkánkat. Az ügyben nincs semmi takargatni valóm, ezért annak teljes anyagát hamarosan az interneten elérhetővé teszem.”

 

mszp

Sajtóközlemény

Az egész ügyről már a feljelentés pillanatában lerítt a koncepciós szándék, ami végigkíséri a FIDESZ teljes hatalomgyakorlását.

Nem versengeni akar politikai ellenfeleivel, hanem bármi áron el akarja távolítani őket.

Még inkább kilógott a lóláb, amikor az ügyben folyó vizsgálatba 2 év után vonták be Nagy Imrét. A szándék mindvégig nyilvánvaló volt: mindegy mivel, csak lejáratni a megyei szocialisták egyik legfelkészültebb, legsikeresebb volt egri polgármesterét.

Bár eredeti céljukat, hogy jogilag megbélyegezve zárják ki a későbbi politikai küzdelemből, nem sikerült elérni, hiszen továbbra is büntetlen előélettel végezheti munkáját. Ez persze nem akadályozza őket abban, hogy a jogszabályi útvesztőkből kicsiholt pénzbüntetést, mint főbenjáró bűnt állítsák be, és ezzel próbálják őt lejáratni.

A megyei MSZP kiáll az igaztalanul vádolt politikusai mellett!

Dr. Nagy Imre az egri kistérségi többcélú társulás vezetőjeként nyolc évvel ezelőtt egy oktatásfejlesztési normatíva igénylését írta alá, amiben a bíróság szerint hibáztak.

Nagy Imre, – ahogyan azt a bíróság az indoklásban is megállapította – egyetlen forintot sem fordított saját célra az adófizetők pénzéből, a Kistérség kizárólag gyermekek logopédiai, gyógypedagógiai ellátására költötte a felhasznált összeget, amellyel pontosan, határidőre, az utolsó fillérig elszámolt.

Az elsőfokú bíróság is azt állapította meg, hogy szabályosan és a fenti célokra használták fel a 8 millió forintot. A másodfok pedig indoklásában kiemelte, hogy társadalmilag hasznos célra fordították a normatívát. Azzal azonban mindmáig adós maradt a vizsgálat, hogy ki jutott az ügyben jogosulatlan gazdasági előnyhöz.

Akkor mi is a „bűne” Nagy Imrének?

Úgy gondolom, hogy ma már senki nem lepődik meg azon, hogy a FIDESZ sorozatos baklövéseit, politikusai felkészületlenségét a közélet kriminalizálásával igyekszik leplezni. Ez az ügy is beleillik a megyében és országszerte is folyó koncepciós eljárások sorába.

 

Eger, 2013.február 14.

Dr. Sós Tamás

Megyei elnök

MSZP

 

 

 

 

 

Posted in Belföld, Politika | Tags: Fidesz, MSZP, Nagy Imre, Szabó Róbert |

Sós Tamás pert nyert, a fideszes képviselőt elégtételre kötelezték

Posted on 2013. február 1. péntek by agria

bíróság

A Fővárosi Ítélőtábla jogerős döntése értelmében személyiségi jogi pert nyert Sós Tamás, az MSZP Heves megyei elnöke a megyei önkormányzat egy fideszes bizottsági elnökével szemben – közölte pénteken a párt Heves megyei médiareferense. A bíróság ugyanakkor nem marasztalta el a Heves Megyei Önkormányzat jelenlegi fideszes vezetőjét.

Az ítélet szerint Sveiczer Sándor Heves megyei önkormányzati képviselő megsértette Sós Tamás személyiségi jogait azon állításával, hogy Sós Tamás még 2010 elején a közgyűlés tudta és hozzájárulása nélkül, elnöki jogkörét messze túllépve utaltatott 160 millió forintot az egri Markhot Ferenc Kórháznak – közölte Magyar Gina.
Az ítélőtábla ezért Sveiczert eltiltotta a további jogsértéstől, elégtétel szolgáltatására és a perköltség megfizetésére kötelezte – tette hozzá.

Arról is beszámolt, hogy az ítélőtábla ugyanakkor nem marasztalta el Szabó Róbertet, a Heves Megyei Önkormányzat jelenlegi, fideszes vezetőjét. A bíróság szerint ugyanis Szabó Róbert név szerint nem vádolta Sós Tamást azzal, hogy köze volna egy informatikai cég 280 millió forintos követeléséhez.

Szabó Róbert a megyei önkormányzat jelenlegi fideszes elnöke az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy reagált: bebizonyosodott, hogy a „Sós-korszakra” vonatkozó korábbi kijelentése megállja a helyét.
Hozzátette ugyanakkor, az ítélet nem teszi elégedetté, mert bebizonyosodott, hogy a megye egy olyan tevékenységért fizetett ki az informatikai cégnek 280 millió forintot, amelynek tényleges értéke ennek töredéke volt.

„A mérleg egyik nyelvén Sós Tamás sértetlen hírneve, a másikon 280 millió forint kifizetett közpénz áll, melynek jó részéért nem dolgoztak meg” – fogalmazott a közleményben a politikus.

A Heves Megyei Bíróság 2011 májusában a budapesti HVL INVEST Kft. kezdeményezésére rendelt el adósságrendezési eljárást a megyei önkormányzattal szemben, 280 millió forintos kiegyenlítetlen tartozás miatt.

Forrás: MTI

Posted in Belföld, Politika | Tags: per, Sós Tamás, Sveiczer Sándor, Szabó Róbert |

Szabó Róbert: A jó hírnevet nem a szavak rombolják, hanem a tettek

Posted on 2012. április 18. szerda by agria

Szabó Róbert, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke közleményben reagált az Egri Törvényszék keddi ítéletére, mely szerint 400.000 forint kártérítést köteles megfizetni dr. Sós Tamás javára.

Szabó Róbert közleménye:

„A döntés ellen fellebbezést nyújtok be. A jövőben is vállalok minden procedúrát, ha ez az ára annak, hogy a múltbéli károkozások vélelmezett felelőseit megnevezhessük, a Heves megyei embereket kárpótoljuk.

Ez a becsületsértési polgári per mindössze Sós Tamás hiúságát szolgálja. Az emberek számára lényegtelen kérdéseket feszeget: konkrétan azt, hogy ki kit hogyan sértett meg, és ezért hogyan kérjen elnézést a nyilvánosság előtt. Véleményem szerint a jó hírnevet nem a szavak építik vagy rombolják, hanem a tettek.”

Szabó Róbert mellett Sveiczer Sándor is fellebbezést nyújt be a döntés ellen.

Posted in Belföld, Politika | Tags: közgyűlés, per, Sós Tamás, Szabó Róbert |

Kártérítés dr. Sós Tamás részére

Posted on 2012. április 17. kedd by agria

 

Az Egri Törvényszék kedd délelőtt kihirdetett ítéletével arra kötelezte Szabó Róbertet, a Heves Megyei Közgyűlés elnökét, hogy Dr. Sós Tamás Országgyűlési Képviselő, a Heves Megyei Közgyűlés korábbi elnöke javára fizessen meg 400.000 Ft kártérítést. Sveiczer Sándort, a Heves Megyei Közgyűlés tagját ugyancsak Dr. Sós Tamás javára megfizetendő 400.000 Ft kártérítésben marasztalta a Bíróság.

Az ítélet szerint Szabó Róbert megsértette Dr. Sós Tamás személyiségi jogait, amikor Sós nevét alaptalanul összefüggésbe hozta a Markhot Ferenc Kórház és a Heves Megyei Önkormányzat 260 millió forintos tartozásával. Sveiczer Sándort pedig azért marasztalta az  Egri Törvényszék, mert egy 2011. évi sajtótájékoztatón szintén  megalapozatlanul azt állította, hogy Dr. Sós Tamás még közgyűlési Elnökként jogosulatlanul hagyta jóvá 160 millió Ft kórház részére történő átutalását – adott tájékoztatást Dr. Novák Rudolf ügyvéd.

Posted in Belföld, Kék hírek, Politika | Tags: bíróság, kártérítés, per, Sós Tamás, Sveiczer Sándor, Szabó Róbert |

Az elítélt Nagy Imre szűrét kitenné a közgyűlés elnöke

Posted on 2012. április 11. szerda by agria

A megyei közgyűlés elnöke szerint az első fokon elítélt Nagy Imrét vissza kellene hívni közgyűlési tisztségéből a Magyar Szocialista Pártnak. Szabó Róbert úgy látja: ha az ítélet jogerőre emelkedik, „a szocialista képviselő méltatlanná válik a megyei közgyűlés Pénzügyi Ellenőrző Bizottságának elnöki tisztségére, de magára a közgyűlési tagságra is”. A szocialisták reagáltak: „Szabóék a közéletet kriminalizálják”.

– A Heves Megyei Közgyűlés egyik szocialista képviselője kapcsán kérem megtisztelő figyelmüket. Tájékoztatómban egyszer sem fogom nevesíteni a képviselőt. Ezáltal azt szeretném kifejezni, hogy jelen ügyben nem a szocialista képviselő személyén, hanem a szocialista értékrenden van a hangsúly – kezdte mai sajtótájékoztatóját Szabó Róbert, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Szavai szerint a tegnapi napon a legtöbb országos média közölte a hírt, hogy első fokon bűnösnek találták a Heves megyei közgyűlés egyik szocialista képviselőjét. Az Egri Városi Bíróság kedden hirdetett ítéletet a büntetőperben, s jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének bűntettében bűnösnek mondta ki a közgyűlés szocialista frakcióvezetőjét. Az elsőfokú ítélet szerint a szocialista képviselőre a bíróság 300 nap börtönnek megfelelő 900 ezer forint pénzbüntetést szabott ki.

– A szocialista frakcióvezetőt nem a megyei közgyűlés, vagy annak bármely tagja jelentette fel, nem is a megyei közgyűléssel kapcsolatos tevékenységében állapították meg bűnösségét. Éppen ezért nekem a Heves Megyei Közgyűlés elnökeként nem tisztem a büntetőeljárás részleteibe mélyedve taglalni az ügyet. A bíróság ítéletét azonban tudomásul veszem és tiszteletben tartom – fogalmazott Szabó Róbert. – Eddig sem foglalkoztunk a megyei közgyűlés ülései során a köztudomású büntetőeljárással, azonban ha a törvényszék jogerősen is bűnösnek talál egy szocialista képviselőt, az már a közgyűlésben betöltött tisztségeire is hatással lesz. Ezen tény mellett nem lehet szótlanul elmenni.

Az elítélt szocialista képviselő jelenleg a megyei közgyűlés Pénzügyi és Ellenőrző Bizottságának elnöke. A közgyűlés bizottságai között ez az egyik legnagyobb felelősséget kívánó testület, amely olyan pénzügyi, költségvetési, vagyongazdálkodási kérdésekben hoz döntéseket és végez gazdasági ellenőrzéseket, amelyek a Heves Megyei Önkormányzat minden egyes tevékenységét meghatározzák.
Ez egy olyan helyzet, amelyben a Magyar Szocialista Pártnak értékítéletet kell hoznia – folytatta az elnök. – Éppen Mesterházy Attila beszélt a párt kongresszusán arról, hogy az MSZP immunrendszere korábban nem volt kellően erős ahhoz, hogy a tisztességtelen, nyerészkedő szocialista politikusokat idejében kivesse magából. Éppen Mesterházy Attila jelentette ki, hogy az MSZP tisztességes emberekből áll.

– Ha a szocialista párt valóban komolyan gondolja az elnöke által lefektetett etikai alapelveket, és értékrendjükkel ütközik az a tény, hogy egy gazdasági bűncselekményben büntetett politikus képviselje szavazóikat, akkor erkölcsi kötelességük lesz megtenni a szükséges lépéseket. Amennyiben az ítélet jogerőre emelkedik, akkor a szocialista képviselő méltatlanná válik a megyei közgyűlés Pénzügyi Ellenőrző Bizottságának elnöki tisztségére, de magára a közgyűlési tagságra is. A mai sajtótájékoztató nyilvánossága előtt szólítom fel a Magyar Szocialista Pártot, hogy elhangzott ígéretükhöz hűen, tegyék meg a szükséges lépéseket a megtisztulás útján. A Heves Megyei Közgyűlés szocialista frakciója esetében mind a lépés, mind annak szükségessége világos és egyértelmű – hangsúlyozta Szabó Róbert.

Reagáltak a szocialisták

„Az egri kistérségben az igényelt közpénzt az oktatási tevékenység színvonalasabb ellátására fordították, és azt szabályosan, törvényesen használták fel. Tizenhét Eger környékén lévő település különböző pártállású polgármesterének döntése arra irányult, hogy mindegyik községben elérhető legyen a gyógypedagógiai, logopédiai szakszolgálat.

Nagy Imre, Eger volt polgármestere a kistérség vezetője ennek a döntésnek megfelelően írta alá a normatíva igénylést.  Öt éve húzódó ügyről van szó, melyben nem jogerős ítélet született. Nagy Imre fellebbezett.  Érdekes véletlen, hogy Nagy Imre korábban tanúként szerepelt, majd 2010 novemberében a megyei szocialista frakció vezetője lett, ezt követően kezdték újra beidézni a nyomozó hatóságok a tanúkat, és Nagy Imre szerepét vizsgálni.  Mindez illeszkedik abba a folyamatba, amit a Heves megyei szocialista politikusok ellen a Fidesz folytat.

Szabó Róbert, a megyei közgyűlés elnöke vélhetően számára kiadott politikai feladatot hajtott végre, mostani sajtótájékoztatójával – mintegy felépített koncepciós folyamat részeként – a közélet kriminalizálását szolgálja. Munkájuk hiányosságairól kívánják elterelni a figyelmet.”

A volt egri polgármester peréről IDE kattintva olvashatnak.

Forrás: Egriügyek

Posted in Belföld, Politika | Tags: közgyűlés, kriminalizált, Nagy Imre, per, Szabó Róbert |

Félhavi plusz a szociális és gyermekvédelmi intézmények dolgozóinak

Posted on 2011. december 10. szombat by agria

 

A Heves Megyei Önkormányzat által fenntartott intézmények igazgatói, pénzügyi-gazdasági vezetői számára a napokban szakmai értekezletet rendeztek a Magyar Államkincstár Heves Megyei Igazgatóságánál, ahol Szabó Róbert, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke bejelentette, hogy a szociális és a gyermekvédelmi intézmények dolgozói részére a jogszabály által biztosított lehetőségekkel élve a megye ki tudja fizetni a két százalékos kereset-kiegészítést.

Szabó Róbert közgyűlési elnök az értekezleten elmondta, hogy komoly feladat az önkormányzat és a kormányhivatal közötti intézményi átadás-átvétel lebonyolítása, mind az új, mind a régi fenntartónak.

Az elnök örömmel jelentette be, hogy a szociális és a gyermekvédelmi intézmények dolgozói részére a jogszabály által biztosított lehetőségekkel élve a megye ki tudja fizetni a két százalékos kereset-kiegészítést, összesen 37 millió 395 ezer forint értékben. Az érintett intézmények munkatársai szintén megkapják a szociális továbbképzés után járó, de 2008 óta elmaradt illetményüket, ami 4 millió 966 ezer forint. Mindezt még decemberben kifizeti a megyei önkormányzat, az összeg átlagosan félhavi bért jelent az intézmények dolgozóinak.

Szabó Róbert hangsúlyozta: a megyei önkormányzat úgy szeretne búcsúzni az intézményeitől, hogy a dolgozókkal szemben valamennyi elmaradását pótolja, így azokat is, amelyek az előző vezetés tevékenysége során halmozódtak fel.

Posted in Politika | Tags: kormányhivatal, közgyűlés, önkormányzat, Szabó Róbert |
Következő oldal »

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár Kékestető kés kórház M3 mentő motoros MSZP Mátra nyomozás program rablás rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2025. május
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  
« ápr