• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Category Archives: Politika

Polgárok Házát nyitott a Fidesz Egerben

Posted on 2012. november 19. hétfő by agria

Polgárok Háza elnevezéssel ügyfélszolgálati irodát és szolgáltatóközpontot nyitott a Fidesz Egerben. Azt mondják, elsősorban sajátjaikkal akarnak az új helyen „eszmecserét folytatni”, de jogi és pályázati tanácsokat is osztanak majd.  A Polgárok Háza ad otthont a párt egri szervezetének is.

Eddig hiányozott egy olyan, rendezvényeket is befogadni képes tér Egerben, ahol a Fidesz elsősorban a saját tagjaival és szimpatizánsaival eszmecserét folytathat a politikai folyamatokról. Márpedig 2014-ben is abban lesz a párt ereje, hogy „értjük egymást, egy nyelvet beszélünk és egységes akaratot képviselünk” – jelentette ki a Polgárok Háza avatásakor Horváth László, a Heves Megyei Kormányhivatal vezetője, a Fidesz országgyűlési képviselője.

Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő, választókerületi elnök azt hangsúlyozta, hogy a Fidesz mindig is szolgáltató párt volt. Ezért a Polgárok Házában a többi között jogi és pályázati tanácsadást is nyújtanak az érdeklődőknek. Ugyanakkor otthont kívánnak biztosítani a szövetségeseik, a KDNP, a Nemzeti Fórum, a Magosz, a Fidelitas és a Vállalkozók Pártja által szervezett rendezvényeknek is.

Szabó Zsolt, a párt megyei elnöke úgy vélekedett, hogy a Polgárok Háza méltó környezetet teremt a jobboldali gondolkodásnak. A városi pártszervezetnek is otthont biztosító szolgáltató központ az északi városrészben, a város legnagyobb lakótelepén kapott helyet. A bérleti jogot a városi önkormányzat döntése alapján nyerte el a párt.

MTI

Posted in Politika | Tags: Fidesz |

Orbán Viktor egy rossz feleség

Posted on 2012. november 10. szombat by agria

Róna Péter professzor volt az egri Köztársasági Szalon vendége a minap. A zsúfolásig megtelt teremben az érdeklődő publikum érdekes gondolatokkal gazdagodhatott. Róna szerint a regnáló hatalom a nemzeti érzést arra használja fel, hogy megmondja ki a magyar, és ezzel is megosszon, kirekesszen. A multik meg cselédsorba taszították a népet.

 A beszélgetés első felében Szalóczi Géza kérdésére, amelynek lényege az volt, hogy ha Magyarország révbe ért, hiszen a legerősebb katonai, a legjelentősebb politikai és egy nagyon erős gazdasági szövetségi rendszer részei lettünk, akkor mégis mi a baj, Róna Péter lakonikusan csak annyit válaszolt, hogy a gond az, hogy ez nem igaz.

Magyarország, az előadó szerint, korántsem egyenrangú félként vesz részt ebben a szövetségben. Az elmúl évtizedek kormányai kivétel nélkül egyetértettek abban, hogy az ország útja az olcsó munkaerő, a külföldi tőke és tudás találkozása mentén kell, hogy haladjon. Ennek azonban az lett az eredménye, hogy nem jöhetett létre nemzeti tőke, a használható tudással rendelkező magyarok elhagyják az országot, a multiknak adott adókedvezmények pedig versenyképtelenné tették a hazai ipart és szolgáltatásokat. Ma a gazdaság szerkezete abnormális. 2.8 millió ember tart el 10 milliót, ami a világ legrosszabb ilyen jellegű mutatója, fejtette ki a vendég.

Arra a kérdésre, hogy akkor mégis mi a teendő, azt mondta, hogy Orbánnak nem egy sértett, perlekedő rossz feleség módjára kellett volna viselkedni az EU-ban, hanem azt kérni, hogy találjanak olyan megoldást a felzárkóztatásra, amely nem a leszakadást gyorsítja, mint a jelenlegi kohéziós politika, hanem valóban integráns részévé teheti Magyarországot Európának. Róna elmondta, hogy az Európai Unió feltétlen híve, de az Eurót nagyon rossz, átgondolatlan pénznek tartja.1. Róna Péter a Köztársasági Szalonban

Arra a kérdésre, hogy kell-e, lesz-e IMF megállapodás, a professzor egy nagyon világos és érthető válasszal szolgált. Kifejtette, hogy az IMF funkciójával kell először tisztában lennünk. Ez pedig nem más, mint az, hogy, ha egy ország bajba került, és ez a gond a gazdaság szerkezeti problémáira vezethető vissza és az adott ország rendelkezik a szerkezet átalakítását célzó tervvel, de nincs hozzá pénze, na akkor segít az IMF. Magyarország kormánya össze-vissza beszél arról, hogy egyáltalán bajban vagyunk-e. Szerkezeti átalakításokról hallani sem akar. Olyan célra kéri a pénzt, ami nem feladata a Valuta Alapnak, például a védőháló szövögetés, vagy a piacinál olcsóbb finanszírozás biztosítása. Róna Péter elmondta, hogy jelenleg az IMF 83 tagországa is magasabb piaci kamatokkal veszi fel a pénzt, és mégsem fordul az IMF-hez segítségért. Szerinte egyáltalán nem lesz megállapodás, ő egyébként ezt mondja már egy éve is, mert Orbán Viktor csak belpolitikai célokra, ellenségkép kreálásra használta az IMF-et is. Ezt erősíti meg az a tény, hogy az IMF delegáció lemondta magyarországi tárgyalásait.

A Köztársasági Szalon következő vendége Gyurcsány Ferenc lesz december 6-án, mikuláskor, a Hotel Park fehér termében este 18 órától. A belépés díjtalan, minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők.

Forrás: Egriszín

Posted in Gazdaság, Politika | Tags: gazdaság, IMF, szalon |

Megyei adok-kapok: a sokadik fejezet

Posted on 2012. november 9. péntek by agria

Eredményesnek mondható-e a feloszlatott megyei „ad hoc bizottság” munkája?

 Mint ismert a Heves Megyei Közgyűlés – akkor még teljes feladatkörrel ellátva – 2011-ben „házon belül” létrehozta az ún. Előző Ciklus Tisztázatlan Ügyeit Vizsgáló Eseti Bizottságát.

Az ad hoc bizottság néven elhíresült grémium idén, az első őszi közgyűlésen a Szervezeti Működési Szabályzat (SZMSZ) módosításának nyomán vetett véget munkájának, melynek során gyakorlatilag 10 „ügyet” göngyölítettek fel, többnyire eredmény nélkül.

A Bizottság működéséről tartott sajtótájékoztatót pénteken, az egri Megyeháza udvarán dr. Nagy Imre, a Heves Megyei Közgyűlés szocialista frakcióvezetője.

–          Az immár kiüresített feladatkörrel működő Heves Megyei Közgyűlés részéről Gondos István úgy vélte: nem az a lényeg, hogy milyen eredménnyel zárultak az ügyek, hanem, hogy meg kellett vizsgálni, történt-e visszaélés ezekben. Ezzel alapvetően egyet is értettünk. A probléma azonban ott van, hogy több tíz millió forintra tehető az az összeg, amelyet az önkormányzat és a kórház fizetett a különböző vizsgálatokért, az ügyvédi irodától – akinek képviselője az Eseti Bizottság egyik ülésén elismerte, hogy megbízatása kifejezetten a hibák keresésére szól – az átvilágító cégeken keresztül – ecsetelte dr. Nagy Imre.

Az ad hoc bizottság munkája során végig érzékelhető volt a célzatosság, az ügyek média felé való színes tálalása, ezzel együtt a lakosság felé történő valódi bajok takargatása, a saját hibáik elfedése.

–          A fideszes megyei vezetés nagyrészt annak érdekében költött milliókat az adófizetők pénzéből, hogy aztán kiállhasson ezekben az ügyekben sajtótájékoztatót tartani és megvádolják az előző szocialista vezetést, személy szerint pedig dr. Sós Tamást – folytatta dr. Nagy.

Nem született eredmény a Buttler Ház, a Baktai úti raktárbázis, az üzemanyag norma, a Mátra Múzeum, a Gárdonyi Géza Színház vizsgálatainál sem.

–          Ezt a fajta eredményességet tulajdonképpen meg kell köszönni a megyei fideszes vezetésnek – zárta a szocialista politikus.

MSZP

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

 

Reagálás dr. Nagy Imre sajtótájékoztatójára

 

A bizottsági feljelentések egy részét lezárták, de a jegyzőkönyvek indoklásai ezen esetekben is utalnak hibákra, szabálytalanságokra a gazdálkodásban. Nem boszorkányüldözés zajlott tehát, hanem alapos vizsgálódás. Ha mindössze a gazdálkodási hibákra derült volna fény, akkor is eredményesnek tartanám a bizottság – hangsúlyozottan juttatás nélkül végzett – munkáját. Ám sajnos messze nem erről van szó.

Több ügyben a nyomozás jelenleg is folyamatban van, iratbekérések zajlanak. Kiemelem, hogy a bizottság által feltárt visszásságok alapján különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt már eljárás is indult.

Azt gondolom, érthető, ha a tisztelt képviselő úr neheztel ránk az alapos vizsgálódás miatt, hiszen ne feledjük: az Egri Városi Bíróság pár hónapja hirdetett ítéletet büntetőperében, s jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének bűntettében bűnösnek mondta ki a szocialista dr. Nagy Imrét. Az elsőfokú ítélet szerint a bíróság 300 nap börtönnek megfelelő 900 ezer forint pénzbüntetést szabott ki rá.

 

Sveiczer Sándor Péter

a volt eseti bizottság elnöke

Posted in Politika | Tags: bizottság, Fidesz, közgyűlés, MSZP |

Jogsi és forgalmi nélkül a tilosban a képviselő

Posted on 2012. november 8. csütörtök by agria

A rendőrség sajtószóvivője lapunknak elmondta, hogy a képviselő a helyszínen nem nyilatkozott arról, hogy kíván-e élni a mentelmi jogával.

 Jogosítvány nélkül, lejárt műszaki engedéllyel vezette autóját Eger belvárosában Zagyva Gyula (Jobbik) – tudta meg a Blikk. A rendőrök ráadásul egy olyan utcában állították meg az országgyűlési képviselőt, amelyikbe mindkét irányból tilos behajtani. Információik szerint kedd este fél tizenegykor a Széchenyi István utcában intették le az Egerben élő politikust, aki egy Chrysler volánjánál ült. Sem jogosítványt, sem forgalmit nem tudott nekik mutatni, és a nyilvántartásból lekért adatokból kiderült, hogy a kocsi műszakija 2011 márciusában lejárt.

„Van érvényes jogosítványom, csak nem volt nálam” – reagált a lap megkeresésére a képviselő. A Népszabadság ezzel szemben úgy tudja, Zagyva elveszítette a jogosítványát, és még nem csináltatott újat, illetve hogy személyi igazolványa sem volt, és egy képviselői igazolvánnyal próbálta igazolni magát. „Az utcába pedig rutinból hajtottam be: 20 éve arra járok, most zárták le. A kocsinak meg valóban nincs érvényes műszakija, mert nem szoktam használni” – magyarázta a Blikknek.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Zagyva elismeri a vétségeket, és ki fogja fizetni a bírságot, abból sem csinált ugyanis titkot, hogy egyszer már megbüntették.

Friss:

A rendőrség az esettel kapcsolatban megkeresésünkre annyit közölt, hogy valóban megállították az Egri Rendőrkapitányság járőrei november hatodikát az esti órákban Zagyva Gyula képviselőt, és igazoltatták. Soltész Bálint sajtószóvivő lapunknak elmondta még, hogy a képviselő a helyszínen nem nyilatokozott arról, hogy kíván-e élni a mentelmi jogával. Ennél többet azonban a rendőrség hivatalosan nem közölhet. A szóvivő annyit tett még hozzá, hogy az Egri Rendőrkapitányság megteszi a szükséges intézkedéseket, de azt nem erősítette meg és nem is cáfolta, hogy eljárás indult volna szabálysértés miatt a honatya ellen.

Forrás: HEOL, BLIKK

Posted in Belföld, Kék hírek, Politika | Tags: Jobbik, jogosítvány, rendőrség, tilos, Zagyva György |

MSZP: Lakbéremelés Fidesz módra Egerben

Posted on 2012. október 16. kedd by agria

Az elmúlt két év kormányzati intézkedései megmutatták milyen a Fidesz gazdaság- és társadalompolitikája. A lényege, hogy a tehetősebb réteget részesítik előnyben, a szegényebbeket pedig még inkább sújtják, a leszakadást gyorsítják és nem a felzárkózást.

Ami nagyban történik az országban, az történik kicsiben a városban is. Jól mutatja ezt, a legutóbbi közgyűlésen elfogadott a bérlakások díjairól szóló rendelet. A rendelet 2009-ben, hosszas, kiérlelt vitában alakult ki, harmadik előterjesztésre fogadta el a közgyűlés, ami mutatja, hogy minden oldal fontosnak érezte a jó rendelet megalkotását, és komolyan is vette.

Mára a rendelet előnyei kezdenek eltűnni, a folyamatos módosítások következtében.

A közgyűlés szeptemberben 4%-os lakbéremelésről döntött, amely önmagában elfogadható és méltányos, hiszen az infláció mértékénél is kisebb emelésről van szó. Azonban döntött a közgyűlés egy olyan módosításról is, amely már nem elfogadható. A szociális kedvezmények mértékét öt százalékkal csökkentett.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Mit jelent ez? A jobb jövedelmi viszonyokkal rendelkezőknek csak infláció alatt, 4%-al emelkedik a lakbérük, míg azoknak, akik szociálisan rászorultak a jövedelmi helyzetük alapján, nekik 4+5, azaz 9%-al, az infláció felett emelkedik a bérleti díjuk.

A szocialisták nem tudják elfogadni azt az igazságtalanságot, hogy a rászorulók esetében nagyobb legyen az emelés, mint a nem rászorulók esetében. Sajnos, ez már tendencia, hiszen a tavalyi évben is ugyanez történt, akkor is öt százalékkal lettek mérsékelve a szociális kedvezmények. Ez már összesen 10% az eredeti, a közgyűlés kormányzati és ellenzéki képviselőinek 2009-ben közösen elfogadott szociális kedvezményekhez képest.

A kedvezmények megnyirbálása mutatja, hogy az azt elfogadó képviselők teljesen elszakadtak a valóságtól, és fogalmuk sincs arról, hogy milyen körülmények között, mennyiből kell megélniük ezeknek az embereknek. Nem veszik figyelembe, hogy mennyi a rezsi költség, és hogy milyen élelmiszer és egyéb közszolgáltatási díjemelés történt az elmúlt években.

Kezdeményezni fogjuk, hogy állítsák vissza az eredeti kedvezmény mértékeket a szociális bérlakások esetében.

 

Pál György

Mszp Eger, önkormányzati képviselő

Posted in Belföld, Politika | Tags: Fidesz, lakbéremelés |

LMP: Termelői és bolhapiacokat Egerben is!

Posted on 2012. október 9. kedd by agria

Az egri LMP szerint szükség lenne Egerben bolhapiacokra és helyi termelői piacokra egyaránt. Úgy látják, hogy a városvezetés halogatja a piacok ügyét. Indokaik szerint a szegénység elleni küzdelem és az ökológia szempontok a legfontosabbak. Az alábbiakban sajtóközleményüket olvashatják.

„A jelenlegi városvezetés sajnos régóta nem foglalkozik érdemben azzal, hogy Egerben akár bolhapiacok, akár termelői piacok működhessenek, pedig a városban sokan szeretnék látogatni e piacokat. Érthetetlen az ellenkezés és a halogatás akkor, amikor felsőbb szinteken megszorításokról, hiányról beszélnek, az országban szétnézve pedig egyre nagyobb szegénységet tapasztalunk. Ilyenkor lenne helye igazán a takarékoskodásnak, az öngondoskodásnak és nem hátráltatni, ellenezni kellene a törekvéseket, hanem ezek élére állni! A kevés érdemi lépés mellett rengeteg álérvet és mellébeszélést hallottunk a megvalósítás lehetőségeiről, így tisztán látszik, hogy a város a legfontosabb célokat nem veszi figyelembe, és mellőzi a munkahelyteremtés és a bevételnövelés céljait is.

A termelői piacok nagy előnye, hogy olyan termékek kerülnek a pultokra, amelyek nem mennek keresztül multik, nagy üzletláncok kezén, hiszen helyben termesztettek, így azon túl, hogy a helyi termelő munkája többet ér, még a termékre költött pénz is „itthon” marad. A bolhapiacok előnye, hogy a használt, de még jó minőségű tárgyak új gazdára találhatnak jóval olcsóbban, mintha egy üzletben kellene költeni rájuk.

Az LMP továbbra is fenntartja azon véleményét, hogy a döntések halogatása szembemegy a város lakóinak véleményével és úgy véljük, hogy a városvezetés csendben lemondott a piacok megvalósításáról. Kérjük, hogy a városvezetés haladéktalanul vizsgálja felül korábbi álláspontját, illetve gyorsítsa fel a piacok megvalósítást. Szerintünk el kell dönteni végre, hogy a megfelelően szabályozott keretek között működő helyi termelői piacokat és a bolhapiacokat támogatja-e az önkormányzati többség Egerben vagy pedig nagyvonalúan ezeket a lehetőségeket is eldobja.

Eger, 2012. október 7.

dr. Csarnó Ákos

tanácsnok”

Posted in Belföld, Politika | Tags: Eger, LMP, piac |
« Előző oldal
Következő oldal »

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK emberölés eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár kés kórház M3 mentő motoros MSZP Mátra nyomozás program rablás rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2025. július
h K s c p s v
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031  
« jún