• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Category Archives: Politika

Heves viták Hevesen – csődben a város

Posted on 2012. augusztus 28. kedd by agria

Vádak össztüzében a hevesi polgármester és a képviselőtestület. Csáki Zsigmond polgármester (független) elmondta, a rendszerváltás óta rossz a költségvetésük kialakítása. A településnek alacsony az állami normatívája, így folyamatos hiányokkal küzdenek évek óta. Most érkeztek el arra a pontra, hogy a kasszából elfogyott az amúgy is kevéske apanázs, ezért  válságköltségvetést fogadtak el a feloszlatásuk helyett. Megoldhatónak látja a feladatokat és nem érti miért gondolja ezt máshogy, az ugyanazon testületben dolgozó képviselő, aki feljelentést tett ellene hűtlen kezelés miatt.

A polgármester segítséget kért a Belügyminisztériumtól, hogy az adott helyzetben a 125 milliós támogatásukat engedjék el és egy 40 milliós tétellel segítsék a várost.
A testületi ülésen az alpolgármester sem fedezett fel különleges eseményt, mert az önkormányzati üléseknek a vitákról és érdekek ütköztetéséről kell szólniuk. Képesnek tartja magukat a helyzet megoldására és reméli , hogy ezt mindenki így is gondolja.

A felröppent hírekkel ellentétben nem lopta el a gyermekek étkeztetésére befizetett összegeket, a normatívával  el tud számolni. Az ebédet szállító céggel nem bontottak szerződést, kisebb késésekkel eddig mindig átutalták nekik az összegeket. Az iskolakezdésre mint tankönyvekkel , mint pedig ebéddel el lesznek látva a városban élő diákok.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

 

2012. augusztus 27.

SAJTÓKÖZLEMÉNY

 

 

MÉG AZ EBÉDPÉNZ IS ELTŰNT HEVES VÁROSÁBAN

A FIDESZ FELJELENTÉST TESZ AZ ÜGYBEN

 

Csáki Zsigmond polgármester felelőtlen gazdálkodása azzal fenyeget, hogy leállnak az alapszolgáltatások a jövő héttől a csődben lévő Heves városában. A felelőtlen gazdálkodás „iskolapéldája” a közétkeztetés. A város még a szülőket is megkárosította. A mostani összesítések szerint több mint 200 millió forinttal tartozik Heves városa a közéétkeztető cégeknek, holott az iskolákban, az óvodákban és a bölcsődékben beszedték az ebédpénzt. Ez azonban mégsem jutott el azokhoz, akik az ételt szállítják, csakúgy mint az állami normatíva, pedig azt is minden hónapban elutalja az államkincstár Hevesnek!

 

Az ügy azonnali beavatkozást kívánna, hiszen kezdődik a tanév, a gyerekeknek pedig enniük kell napközben. Nem tudjuk, mire ment el a pénz, kinek a zsebébe vándorolt törvénytelenül a szülők befizetése és az állami támogatás! Itt bűncselekmény gyanúja is felmerülhet, ezért feljelentést teszünk az ügyben!

 

A polgármester, aki csődbe vitte a tízezer fős települést, évek óta tisztában van azzal, hogy az általa folytatott gazdálkodás fenntarthatatlan. Csáki most sem tesz semmit a helyzet rendezésére, a válságköltségvetés nem alkalmas a problémák kezelésére, csupán a képviselőtestületre és a kormányra próbálja hárítani a felelősséget a történtekért. Most ismét külső segítségre várna, de félő, hogy az újabb állami pénzeket is csak elherdálná. Csáki Zsigmond felélte a város vagyonát, majd hiteleket vett fel, de ezekkel is felelőtlenül gazdálkodott, s mára Heves, a 3,1 milliárd Ft-os hitelek kamatait sem képes kifizetni! Senki sem hisz már a polgármesternek.

 

 

Heves, 2012-08-27

 

Sveiczer Sándor

a Fidesz Heves városi elnöke

 

 

 

SAJTÓKÖZLEMÉNY

Heves, 2012. augusztus 30.

 

CSÁKI ZSIGMOND ELISMERTE TÖRVÉNYTELENÜL HASZNÁLTÁK FEL AZ EBÉDBEFIZETÉSEKET

Úgy tűnik, elfelejtettek egyeztetni nyilatkozataik előtt az egymást mosdató hevesi politikusok

 

Elismerte a hevesi polgármester, hogy másra költötték el a szülők ebédbefizetését és az állami normatívát. Csáki Zsigmond a megyei napilapnak úgy nyilatkozott, hogy ez a pénz „nincsen fölcímkézve” ezért fordult elő, hogy másra is költöttek belőle. A városvezetés nincs tisztában a törvényi kötelmekkel. Az ismeretek hiánya azonban nem mentesít a felelősség alól. Sajnálatos, hogy ügy vesztesei nem az egymást mosdató városi politikusok, hanem azok a hevesi bölcsődés, óvodás és iskolás gyermekek, akik jövő héttől nem jutnak ebédhez a város közintézményeiben.

 

Csáki Zsigmond polgármester a Heves Megyei Hírlap augusztus 29-i számában megjelent cikkben úgy fogalmazott „…A befolyó [ebéd]pénz egyébként nincsen fölcímkézve. Az intézmények által beszedett pénz sincs, ezért fordul elő, hogy másra is költenek. Az állami normatíva is csak arra elég, hogy az intézmények dolgozóinak kifizessük a bérét”.

A polgármester állítása nem igaz! A 2012 évi költségvetési törvény ugyanis egyértelműen fogalmaz a kérdésben. A jogszabály 31. § (2) bekezdése szerint a 8. számú melléklet rendelkezik a települési önkormányzatok számára nyújtott állami étkezési támogatásokról. Ezeket normatív, de kötött felhasználású támogatásként szabályozza a jogalkotó. A törvény világosan szól, az étkezési támogatások másra nem fordíthatók, azaz a támogatási céltól eltérő felhasználásuk jogellenes.

A szülői ebédbefizetések esetén sem más a helyzet, mert a családok kifejezetten gyermekétkezetés címén fizetik be ezeket az összegeket az önkormányzati intézményekben.  Ezért az ebédpénz nem szolgálhat az érintett közfeladatot ellátó szerv kiadásának a fedezetéül.

 

A város polgármesterének és alpolgármesterének amennyiben az elherdált ebédpénzek kapcsán csupán annyira telik, hogy a sajtóban mosakodjanak, úgy inkább mondjanak le pozíciójukról!

 

 

       Sveiczer Sándor

önkormányzati képviselő

a Fidesz Heves városi elnöke

Posted in Belföld, Politika | Tags: csőd, feljelentés, Heves, pénz |

Hét járási székhely lesz megyénkben

Posted on 2012. augusztus 15. szerda by agria

 

A kormánynak a járások kialakításáról szóló döntése szerint hét járási székhely lesz Heves megyében. 2013 január elsejétől Bélapátfalván, Egerben, Füzesabonyban, Hatvanban, Hevesen, Gyöngyösön és Pétervásárán működik majd járási kormányhivatal.

A Magyar Közlönyben megjelent a 2013. január elsejétől működő járási hivatalok székhelyét és illetékességi területét tartalmazó lista. A járások kialakításának elveiről és az előkészítés feladatairól tavaly szeptember 1-jén döntött a kormány. 2013 januárjától országszerte 175 járási, a fővárosban pedig 23 kerületi kormányhivatal kezdi meg működését. A nagyobb településeken ügyintézésre a járási hivatalok részeként működő, hétfőtől péntekig 8 órától 20 óráig nyitva tartó kormányablakokban lesz lehetőség. A járások és a járási székhelyek kialakításának alapelve az volt, hogy a megyék határaihoz igazodva az állampolgárok számára biztosítsa az államigazgatási szolgáltatásokhoz való gyors és könnyű hozzáférést, és a jelenleg létező ügyintézési helyszínek lehetőség szerint maradjanak meg – olvasható a Heves Megyei Kormányhivatal közleményében.

A Heves megyei járási hivatalok székhelye és illetékességi területe:

1/ Bélapátfalvai Járási Hivatal
Székhely: Bélapátfalva
Települések:
Balaton
Bekölce
Bélapátfalva
Bükkszentmárton
Mikófalva
Mónosbél
Nagyvisnyó
Szilvásvárad

2/ Egri Járási Hivatal
Székhely: Eger
Települések:
Andornaktálya
Bátor
Demjén
Eger
Egerbakta
Egerbocs
Egercsehi
Egerszalók
Egerszólát
Feldebrő
Felsőtárkány
Hevesaranyos
Kerecsend
Maklár
Nagytálya
Noszvaj
Novaj
Ostoros
Szarvaskő
Szúcs
Tarnaszentmária
Verpelét

3/ Füzesabonyi Járási Hivatal
Székhely: Füzesabony
Települések:
Aldebrő
Besenyőtelek
Dormánd
Egerfarmos
Füzesabony
Kál
Kápolna
Kompolt Mezőszemere
Mezőtárkány
Nagyút
Poroszló
Sarud
Szihalom
Tófalu
Újlőrincfalva

4/ Gyöngyösi Járási Hivatal

Székhely: Gyöngyös
Települések:
Abasár
Adács
Atkár
Detk
Domoszló
Gyöngyös
Gyöngyöshalász
Gyöngyösoroszi
Gyöngyöspata
Gyöngyössolymos
Gyöngyöstarján
Halmajugra
Karácsond
Kisnána
Ludas
Markaz
Mátraszentimre
Nagyfüged
Nagyréde
Pálosvörösmart
Szűcsi
Vámosgyörk
Vécs
Visonta
Visznek

5/ Hatvani Járási Hivatal
Székhely: Hatvan
Települések:
Apc
Boldog
Csány
Ecséd
Hatvan
Heréd
Hort
Kerekharaszt
Lőrinci
Nagykökényes
Petőfibánya
Rózsaszentmárton
Zagyvaszántó

6/ Hevesi Járási Hivatal
Székhely: Heves
Települések:
Átány
Boconád
Erdőtelek
Erk
Heves
Hevesvezekény
Kisköre
Kömlő
Pély
Tarnabod
Tarnaméra
Tarnaörs
Tarnaszentmiklós
Tarnazsadány
Tenk
Tiszanána
Zaránk

7/ Pétervásárai Járási Hivatal
Székhely: Pétervására
Települések:
Bodony
Bükkszenterzsébet
Bükkszék
Erdőkövesd
Fedémes
Istenmezeje
Ivád
Kisfüzes
Mátraballa
Mátraderecske
Parád
Parádsasvár
Pétervására
Recsk
Sirok
Szajla
Szentdomonkos
Tarnalelesz
Terpes
Váraszó

Posted in Belföld, Politika | Tags: járás, központ |

„Éhen fogunk fagyni” -közmunka éhbérért

Posted on 2012. augusztus 14. kedd by agria

Két hete  alakult meg a Munkát kenyeret, tisztességes béreket Egyesület és már közel ezer ember gondolta úgy, tagja kíván lenni.
Ma Magyarországon közel 200 ezer ember él kiszolgáltatva közmunkából, havi szinten 47 ezer forintból. Ez 13 ezer forinttal kevesebb mint 2010-ben volt. Vannak falvak ahol a munkanélküliek száma eléri a 60-80 %-ot. Az egyesület természetes szövetségeseket keres a polgármesterekben, mivel a települések vezetői olyan munkát szeretnének adni a lakosaiknak amiből kenyeret lehet venni és eltartani egy családot.
December 31-ig kérésként, január 1-től mint követelést viszik az országház elé azt a három pontot ami a közmunkában dolgozókat súlyosan érinti.
-Állítsák vissza a havi fizetési rendszert, mivel a heti bérekből nem lehet közüzemi számlákat befizetni.
-Hatástanulmány készítését és bemutatását a közmunka programról.
-Minden családban legyen egy ember, aki ebben a programban részt vesz és munkához jut.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Kordás László elmondta: nagyon sok ember van aki a létminimum alatt él és napi kenyér gondokkal küzd , de még most jön a tél, amikor nem csak enni kellene. A közmunka a valós problémákat csak átmenetileg oldja meg, a semmitől jobb, de a munkahelyek hiányát nem pótolja és tisztességes bérhez nem juttatja a dolgozni akaró embereket.

Posted in Belföld, Politika | Tags: egyesület, közmunka, megélhetés, munka, tél |

Tarnabod: a segélyeket nem tudják kifizetni

Posted on 2012. augusztus 11. szombat by agria

Emberek éheznek Tarnabodon.

A segélyezetteket hívta össze a falu első embere pénteken Tarnabodon. A 800 lelkes településen közel 600 ember él segélyből, melyet egy inkasszó miatt nem tudnak kifizetni. A polgármester elmondta: 44 napja járja a hivatalokat, politikusokat, hogy megoldást találjanak, de ígéreteken kívül mást nem kapott legfelsőbb szinteken sem.

Eközben a tarnabodiak már éheznek, hiszen sokaknak a segély az egyetlen bevételi forrása. Sokaknál már kikapcsolták a villanyt, a vizet, az internetet.

A polgármester beszámolóját sokan nem is hallgatták meg, szerintük a falu vezetése ellopta a pénzt.

Vannak persze olyanok is, akik nem a segélyre várnak: saját kezükbe vették sorsukat és paprikát termelnek.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Posted in Belföld, Gazdaság, Politika | Tags: falu, hátrányos, hivatal, inkasszó, pénz, segály, Tarnabod | 2 hozzászólás |

MSZP: A pályakezdők alig találnak munkát Heves megyében

Posted on 2012. augusztus 10. péntek by agria

AZ MSZP sajtóközleménye:

„A fiatal felnőttek, pályakezdők közül sokan kilátástalannak látják a helyzetüket Heves megyében. Nem tudnak elhelyezkedni, nincs új munkahely, sőt a már meglévők számát is jelentősen csökkentették – hangzott el az MSZP Heves Megyei Területi Szövetség székházában tartott pénteki sajtótájékoztatón, ahol Török Zsolt az MSZP szóvivője és dr. Sós Tamás országgyűlési képviselő tájékoztatta a sajtó képviselőit a Heves megyében is aggasztó helyzetről.

–          A munkahelyteremtés hiánya leginkább a pályakezdőket érinti. Heves megyében – ahogy az ország többi részén is – a 18-29 éves korosztály közel fele gondolkodik azon, hogy külföldön vállalna munkát, ott telepedne le. Az elmúlt húsz év során sosem volt ilyen magas a kivándorlást tervezők száma – kezdte dr. Sós Tamás.

Nem csoda a fenti statisztika. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint Heves megyében az elmúlt év azonos időszakához képest 15 százalékkal nőtt a munkanélküliek száma, amely így eléri a 14,8 százalékot, messze túlszárnyalva az országos átlagot. A megye lakossága egyébként is folyamatosan csökken a magas halálozási szám miatt, ám az innen elvándorló fiatalok aránya is igen magas.

–          Heves megyében ez év tavaszán több mint 2 ezer pályakezdő állástalan embert tartottak nyilván, ez 5,5 százalékkal magasabb arány, mint 2011-ben. Az Orbán-kormány két dolgot ajánl a fiataloknak: vándorbotot vagy koldusbotot. Előbbinek köszönhető az igen magas elvándorlási szám, utóbbival esetben pedig a szakma nélkül itthon maradt fiatalokat sújtja a FIDESZ-KDNP- kormány – ecsetelte Török Zsolt. Hozzátette, látszik, hogy ma csupán a fideszes politikusok gyermekeinek nyílik lehetőség a „zsíros” állások elnyerésére, közpénzekhez való hozzáférésre.

A szakképzett, kvalifikált fiatalok közül növekszik azoknak a száma, akik külföldön könnyebben találnak állást, jóval magasabb fizetésért. Főbb területek az egészségügy, ezen belül az orvosok, a kereskedelem, vendéglátás, turizmus-idegenforgalom, mezőgazdaság. A legtöbb magyar ezeken a területeken helyezkedik el külföldön. Főként Németországban, Ausztriában, Hollandiában, Spanyolországban, Svédországban, Olaszországban. Nem ritka, hogy a kiszolgáltatottságot vállalva a fiatalok nem hivatalos keretek között dolgoznak ezekben az országokban. Az elmúlt időszakban 40-50 ezer honfitársunk hagyta el az országot, arra pedig nincs megfelelő adat, hogy közülük mennyien térnek vissza.

Az MSZP egy élhetőbb Magyarországot szeretne a fiataloknak kínálni, tanulási, előrelépési lehetőséggel, ennek érdekében felszólítja a megyei és országos fideszes politikusokat, hogy készítsenek cselekvési tervet. Az MSZP pedig kidolgozza a Gyere Haza! programot az elvándorolt fiatalok „visszacsábításának” érdekében.”

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

 

Szabó Róbert sajtóközleménye:

A szocialisták még hátba is verték a koldusbottal a magyarokat

 

– A szocialista kormány „el lehet innen menni” elnevezésű foglalkoztatáspolitikai programja során olyan koldusbotokat osztogatott, mellyel még jól hátba is verte a magyarokat. 2002-ben 5,8 százalék volt a munkanélküliségi ráta, ezt 2010-re az MSZP-kormányok megduplázták 11,4 százalékra, éppen a pályakezdőket sújtva. A Fidesz a gyökereknél kezelve a problémát, most ezért alakítja át a szakképzés és a közfoglalkoztatás rendszerét. Fontos tény, hogy a kormányváltás óta 80 000 fővel nőtt a foglalkoztatás. A vándorbotot eredményei elismeréseként Sós Tamásnak ajánlották a Heves megyeiek – hangsúlyozta az MSZP mai sajtótájékoztatóján elhangzottak kapcsán Szabó Róbert, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke.

Posted in Belföld, Politika | Tags: fiatal, Fidesz, kormány, MSZP, munaknélküli |

MSZP: A roma lakosságot érintően milyen intézkedések indokoltak Heves megyében?

Posted on 2012. augusztus 6. hétfő by agria

Nagyon sok kudarca van az elmúlt húsz évnek a többség, kisebbség, a roma lakosság integrációját érintően.

A hétköznapi kormányzati közöny félreérthetetlen és logikus, ezért is különösen veszélyes, ám nem elfogadható következménye a jelenlegi társadalmi helyzetnek.

Nagyon sok a kibeszéletlen kérdés, a rasszizmus és fajgyűlölet a jobboldali politika kezében van.

Közös felelősségünk, hogy meg tudunk-e valósítani olyan nemzeti programokat, amelyek a magyarországi romák oktatási, foglalkoztatási, egészségügyi, lakás körülményeik javításával, a mindennapos biztonságot, a nemzeti megbékélést segíti. Ezek különösen nehéz kérdések.

Konkrétan, következetesen, a társadalom egészének érzékenységére tekintettel kell lenni.

A problémákat szűkebb és tágabb körben kell kezelni, türelem és idő kérdése. Látszat intézkedéseket nem lehet szőnyeg alá söpörni. Az MSZP részéről a Kelet-magyarországi Program keretében feszültségcsökkentő komplex programokat sürgetünk az etnikai konfliktusok és a robbanásokkal fenyegető szociális problémák kezelésére.

Javaslataink:

–          A rend, a biztonság

–          Az oktatás tényleges ingyenességének bevezetése

–          A többség-kisebbség együttélésére irányulnak

–          A felsőoktatásban a felnőttek számára tanulmányi ösztöndíjak kiírása

–          A gyermekeknek tanulmányi ösztöndíj a pedagógusoknak pedig mentori ösztöndíj biztosítása

Pozitív példákra van szükség. A Bajnai-kormány időszakában Sirok és térségében elindított szervezett „Telepeken és telepszerű lakókörnyezetben élők komplex, integrációs programja”, amely kézzelfogható eredményeket hozott, több mint 100 ember életében.

Sajtótájékoztató keretében Teleki László kiemelte, hogy a roma integráció legfontosabb elemének az oktatást tartja, hiszen hosszabb távon ez vezethet a romák foglalkoztatásának bővüléséhez. Másik elengedhetetlen momentumként – szintén az oktatáshoz kapcsolódóan – a romák értelmiségi körökben történő nagyobb számú megjelenését tartja Teleki, hiszen a valódi integráció itt kezdődhez el.

Elhangzott továbbá, hogy a kormány közmunkaprogramja nem jelent megoldást a romák számára sem, hiszen akiket korábban nyolc órában foglalkoztattak, azok nagy számban ma már csak négy-hat órában tudnak dolgozni, így bérük tovább csökkent.

Teleki László Heves megyén kívül több megyébe ellátogat, feltérképezve az Orbán-kormány elmúlt két évét követően a roma lakosság tapasztalatait, roma vezetőkkel konzultálva, bemutatva az MSZP két programját, az Ajánlat Magyarországnak címűt, valamint a Kelet-Magyarország Programot.

 

                        Teleki László                                     Dr. Sós Tamás

                             Országos Elnökségi tag                     Országgyűlési képviselő

                                        MSZP                                                  MSZP

Posted in Belföld, Politika | Tags: felelősség, intézkedés. közöny, MSZP, roma |
« Előző oldal
Következő oldal »

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK emberölés eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár kés kórház M3 mentő motoros MSZP Mátra nyomozás program rablás rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2025. július
h K s c p s v
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031  
« jún