• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Tag Archives: járás

MSZP: csak a bizonytalanság a biztos

Posted on 2012. szeptember 15. szombat by agria

 

A FIDESZ hatalmi céljai és nem a lakosság érdekei dominálnak Heves megyében a járások kialakításánál, a közigazgatás átszervezésénél, az önkormányzatok feladatainak leredukálásánál – kezdte dr. Sós Tamás a dr. Nagy Imrével közösen tartott sajtótájékoztatót pénteken Egerben.

– Folyamatos a pénzkivonás, indokolatlan mértékű államosítás, centralizáció történik. A járások a központi politikai akarat végrehajtói lesznek, politikai kinevezett vezetőkkel, a FIDESZ „kádertemetői” lesznek – fogalmazott dr. Sós Tamás.
Mint elhangzott, vannak olyan szervezeti egységek, például a Heves Megyei Múzeumi Szervezet, melynek harmadik fenntartójánál tart két év alatt. A megyei önkormányzat intézményfenntartó feladatainak felszámolása után, jelenleg az állam a „gazda”, és folyamatban van a városi önkormányzathoz való kerülés. A politikus szerint nem véletlen, hogy ilyen körülmények között két éve húzódik a szocialista kormány időszakában megítélt 1,7 milliárdos egri vári fejlesztés. Hozzátette: egységesen indokolatlan valamennyi, jól működő önkormányzati iskola államosítása.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

A járásokról szólva dr. Nagy Imre, a Heves Megyei Közgyűlés MSZP Frakciójának vezetője elmondta, hogy a kormány „sikerpropagandájaként” elkönyvel járási rendszerben egy „szolgabírói” szintet kíván megvalósítani az Orbán-kormány, amely az önkormányzatiság átalakításának utolsó eleme.
– Megvalósult a centralizáció, a leépítés. Heves megyét is kiürítették, államosították a vagyont, feladatai nincsenek. Azt hangoztatták, hogy területfejlesztési feladatot kap a megye, ám az utóbbi fél évben semmilyen erre vonatkozó feladatot nem valósítottak meg.

A megyei frakcióvezető kiemelte, alapvető problémák vannak a járási rendszer kialakításával: pénzspórolás címszóval az önkormányzatoktól történik forráskivonás, csak a köztisztviselők foglalkoztatásához 10 milliárdos korrekció kellene a költségvetésben. Ebből következik, hogy legalább 10 ezer közszolgálati dolgozót bocsátanak el jövőre, hiszen 600 milliárdos jövő évi költségvetési hiány mellett, nem valósulhat meg ilyen módosítás.
– A megyénként létrehozott úgynevezett kormányablakok sem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, hiszen érdemi ügyeket nem tudnak elintézni az emberek, csupán útbaigazítási funkciót lát el, hogy hova, melyik hivatalhoz mehet a lakosság az aktuális ügyben. A járási hivatalok politikai szervezetek lesznek, pedig közigazgatási funkciót kellene, hogy ellássanak. Élükre politikusokat telepítenek – zárta dr. Nagy Imre.

Posted in Belföld, Politika | Tags: feladat, járás, közigazgatás, MSZP |

Hét járási székhely lesz megyénkben

Posted on 2012. augusztus 15. szerda by agria

 

A kormánynak a járások kialakításáról szóló döntése szerint hét járási székhely lesz Heves megyében. 2013 január elsejétől Bélapátfalván, Egerben, Füzesabonyban, Hatvanban, Hevesen, Gyöngyösön és Pétervásárán működik majd járási kormányhivatal.

A Magyar Közlönyben megjelent a 2013. január elsejétől működő járási hivatalok székhelyét és illetékességi területét tartalmazó lista. A járások kialakításának elveiről és az előkészítés feladatairól tavaly szeptember 1-jén döntött a kormány. 2013 januárjától országszerte 175 járási, a fővárosban pedig 23 kerületi kormányhivatal kezdi meg működését. A nagyobb településeken ügyintézésre a járási hivatalok részeként működő, hétfőtől péntekig 8 órától 20 óráig nyitva tartó kormányablakokban lesz lehetőség. A járások és a járási székhelyek kialakításának alapelve az volt, hogy a megyék határaihoz igazodva az állampolgárok számára biztosítsa az államigazgatási szolgáltatásokhoz való gyors és könnyű hozzáférést, és a jelenleg létező ügyintézési helyszínek lehetőség szerint maradjanak meg – olvasható a Heves Megyei Kormányhivatal közleményében.

A Heves megyei járási hivatalok székhelye és illetékességi területe:

1/ Bélapátfalvai Járási Hivatal
Székhely: Bélapátfalva
Települések:
Balaton
Bekölce
Bélapátfalva
Bükkszentmárton
Mikófalva
Mónosbél
Nagyvisnyó
Szilvásvárad

2/ Egri Járási Hivatal
Székhely: Eger
Települések:
Andornaktálya
Bátor
Demjén
Eger
Egerbakta
Egerbocs
Egercsehi
Egerszalók
Egerszólát
Feldebrő
Felsőtárkány
Hevesaranyos
Kerecsend
Maklár
Nagytálya
Noszvaj
Novaj
Ostoros
Szarvaskő
Szúcs
Tarnaszentmária
Verpelét

3/ Füzesabonyi Járási Hivatal
Székhely: Füzesabony
Települések:
Aldebrő
Besenyőtelek
Dormánd
Egerfarmos
Füzesabony
Kál
Kápolna
Kompolt Mezőszemere
Mezőtárkány
Nagyút
Poroszló
Sarud
Szihalom
Tófalu
Újlőrincfalva

4/ Gyöngyösi Járási Hivatal

Székhely: Gyöngyös
Települések:
Abasár
Adács
Atkár
Detk
Domoszló
Gyöngyös
Gyöngyöshalász
Gyöngyösoroszi
Gyöngyöspata
Gyöngyössolymos
Gyöngyöstarján
Halmajugra
Karácsond
Kisnána
Ludas
Markaz
Mátraszentimre
Nagyfüged
Nagyréde
Pálosvörösmart
Szűcsi
Vámosgyörk
Vécs
Visonta
Visznek

5/ Hatvani Járási Hivatal
Székhely: Hatvan
Települések:
Apc
Boldog
Csány
Ecséd
Hatvan
Heréd
Hort
Kerekharaszt
Lőrinci
Nagykökényes
Petőfibánya
Rózsaszentmárton
Zagyvaszántó

6/ Hevesi Járási Hivatal
Székhely: Heves
Települések:
Átány
Boconád
Erdőtelek
Erk
Heves
Hevesvezekény
Kisköre
Kömlő
Pély
Tarnabod
Tarnaméra
Tarnaörs
Tarnaszentmiklós
Tarnazsadány
Tenk
Tiszanána
Zaránk

7/ Pétervásárai Járási Hivatal
Székhely: Pétervására
Települések:
Bodony
Bükkszenterzsébet
Bükkszék
Erdőkövesd
Fedémes
Istenmezeje
Ivád
Kisfüzes
Mátraballa
Mátraderecske
Parád
Parádsasvár
Pétervására
Recsk
Sirok
Szajla
Szentdomonkos
Tarnalelesz
Terpes
Váraszó

Posted in Belföld, Politika | Tags: járás, központ |

MSZP: Az önkormányzatiság további csökkentése, állami centralizáció

Posted on 2012. május 30. szerda by agria

A politikai alapokra helyezett, központosított vezetés a célja a járási rendszer kialakításának, hangzott el az MSZP Heves Megyei Területi Szövetség mai sajtótájékoztatóján.

Az elmúlt 20-22 esztendő legnagyobb vívmányát, az önkormányzatok saját sorsukról való döntési jogág veszi el a járási rendszer január 1-től, jelentette ki dr. Sós Tamás szocialista országgyűlési képviselő mai tájékoztatóján, melyen erősen bírálta az új közigazgatási forma 2013 elejére tervezett bevezetését. A képviselő szerint látszatintézkedések, látszatfolyamatok lesznek az önkormányzatok kezében, ténylegesen minden lényeges kérdést központilag fognak megmondani. Sós tamás szerint indokolatlan mértékű államosítást, centralizációt és pénzkivonást jelent a járások kialakítása, ami példátlan Európában, visszalépés. A járások létrehozása 30 milliárd forintba kerül, miközben nagyságrendi pénzeket vesznek el az önkormányzatoktól a jövő évi költségvetésben. Nincs tisztázva az alapvető kérdés, hogy mitől lesz jobb a lakosság számára a rendszer, fogalmazott a képviselő.

Az állam karja

Dr. Nagy Imre, az MSZP megyei közgyűlési frakcióvezetője szerint ami történik államosítás, centralizáció, az önkormányzatiság megszüntetése megspékelve egy kis személyi kérdésmegoldással, a holdudvar építésével.
Véleménye szerint az elmúlt két évtized nagy vívmányát, az önkormányzatiságot most leépítik. A megyéket gyakorlatilag felszámolták, ma már csak testület és jól fizetett funkcionáriusok vannak, érdemi tevékenység nem folyik. Nincs érdemi hatáskör, nincs érdemleges területfejlesztés sem, hangsúlyozta a frakcióvezető.
„Míg a kistérség gondolata az önkormányzatiságra, a közigazgatásra és az önkormányzati feladatellátásra épülő társulásokról szól, addig a járás nem más, mint a megyei kormányhivatalok meghosszabbított, alsószintű hivatali karja. Szó nincs arról, hogy az önkormányzatiságot erősítené, kimondottan állami feladatot épít a járási hivatalra.
Itt is egyértelműen megjelenik a centralizáció, ahogy a megyénél, még erősebben megjelenik az államosítás. Az önkormányzatok vagyonát január 1-től államosítják.” – fogalmazott az MSZP megyei frakcióvezetője.
Nagy Imre szerint teljesen átgondolatlan a rendszer, a települési hivatalok megszűnésével a lakosoknak a járási hivatalokhoz kell menni az ügyeket intézni. Így történik az anyakönyvek kezelésével is.
Komoly problémákat jelent a munkamegosztás, a rendszer nem tisztázza a jegyzők munkakörét sem. Hasonlóan bizonytalan a helyzet az intézmények tekintetében . Több önkormányzat társulásos formában látja el feladatát, nem tudni mi lesz ezekkel, ha a társulásokat megszüntetik. A szakmaiság vesztésre áll és úgy néz ki, hogy politikai kinevezettek lesznek a járási hivatalok vezetői, jelentette ki Nagy Imre.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Hét járás Hevesben

A járási rendszer kialakítása egyetlen olyan előnnyel sem jár, amely akár a lakosság, akár a munkavállalók érdekeit szolgálná, kizárólag a kormány részére nyújt központilag irányítható „játékteret”. Ráadásul az összevontság a jelenlegi önkormányzatoknál dolgozók nagyszámú elbocsátásával is járhat, ami beláthatatlan társadalmi, szociális következményeket vonhat maga után. – áll az MSZP Heves Megyei Területi Szövetség közleményében.

Heves megyében 7 (egri, pétervásárai, hatvani, füzesabonyi, bélapátfalvai, gyöngyösi, hevesi) járás kialakítását tervezi a kormány, országosan 168-at. Előfordulhat, hogy egyes települések nem ugyanabba a járási körzetbe tartoznak majd, mint amelyik választókerületbe kerültek az új besorolás szerint.

Az MSZP álláspontja szerint a járási rendszer kialakítása indokolatlanul felerősíti az állam és a politika szerepét, kiüresíti a mostanra „kirablás” alatt álló önkormányzatokat, szétverik a kisebb hibákkal ugyan, de az elmúlt 20 év alatt jól működő önkormányzati rendszert.

Heves megyében is a falusi, kistérségi polgármesterek részéről fogalmazódik meg a legtöbb aggodalom a járások kapcsán. Az elmúlt két évben súlyos mértékben növekedtek az üzemanyagárak, drámaian csökkent a közösségi közlekedés színvonala és kapacitása. Már ezek is lényegesen nagyobb terhet raknak az emberek vállára, ha ügyintézés céljából be kell utazniuk a járási székhelyekre olyan ügyben is, amit korábban helyben elintézhettek.

Forrás: Holló Miklós/ Egriügyek

Posted in Belföld, Politika | Tags: elbocsátás, járás, önkormányzat |

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK emberölés eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár kés kórház M3 mentő motoros MSZP Mátra nyomozás program rablás rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2025. június
h K s c p s v
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30  
« máj