• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Moderálási alapelvek
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Category Archives: Politika

Vita a tettekről – szavakkal

Posted on 2010. december 14. kedd by agria

Sajtóközleményben reagált Habis László polgármester az MSZP múlt hét pénteki sajtótájékoztatóján elhangzottakra. Úgy véli, hogy a tényekkel szemben állnak dr. Sós Tamás, az MSZPmegyei elnökének szavai. A válasz sem maradt el, amely újabb közlemény formájában érkezett szerkesztőségünkbe.

„Az MSZP megyei elnökének megnyilvánulásai a parlamentben, illetve sajtótájékoztatóin szöges ellentétben állnak a tényekkel. A parlamentben betegjogokról papol, miután ő játszotta át a megyei kórházat a Hospinvestnek. Egy olyan cégnek, amelyik azt állította: a kórház működtetése 90%-ban gazdasági kérdés és 10%-ban gyógyítás.

Azt állítja: a Bajnai kormány rendben adta át az országot, miközben az a tény, hogy az első öt hónapban a teljes éves költségvetési hiányt „teljesítették”. Így az új kormánynak az egyensúly érdekében takarékossági intézkedések mellett külön adók bevezetéséről kellett döntenie.

Most az Egert az M3-as autópályával összekötő út építéséről nyilatkozik, de szeretném emlékeztetni rá: több mint 8 éve ígérte meg Medgyessy Péter: az MSZP kormány első intézkedései között   szerepel majd a beruházás. Két választási ciklus kevésnek bizonyult az ígéret teljesítéséhez.

E megnyilatkozások kapcsán hangsúlyozom: a tettek beszédesebbek a szavaknál…

Habis László

A polgármester szavaira válaszolt dr. Sós Tamás, aki az alábbi közleményt juttatta el szerkesztőségünkhöz:

Valóban, a szavak súlyát a tettek adják…

Az elmúlt esztendőkben a szocialista vezetés időszakában Eger kiemelt fejlesztésekhez jutott. Kiemelt projektek többek között a Líceum – fejlesztés, előkészítéssel ott van a vári projekt, az Érseki Palota felújítása, a kórházi rekonstrukció, megvalósult a Török Fürdő –és Reuma Kórházi beruházás, csak néhány a sok közül.

Az utóbbi fél évben megtört ezen fejlesztések folytatásának üteme.
Az önkormányzatok nehezebb helyzetbe kerültek, a FIDESZ a kampányban tett ígéreteit úgy tűnik, hogy nem tudja megvalósítani, sőt ellentétesen cselekszik. Ami az utakat illeti, Eger bevezető útra a Bajnai kormány időszakában 2,6 milliárd forint elkülönítésre került. A Füzesabony – Maklárig tartó szakasz építését csak meg kellene kezdeni.
Itt a lehetőség, hogy a jövő heti költségvetési  szavazáskor a Heves megye úthálózata fejlesztésével kapcsolatos módosító javaslatokat megszavazzák a fideszes képviselők is.

A kórházra való 4,5 milliárdos összeg rendelkezésre áll.  Amikor a szavak súlyáról beszélünk, akkor szeretném felhívni a figyelmet arra is, hogy az Egri Önkormányzat az egri betegeket is ellátó kórházi beruházás 500 milliós önrészéből nem vállalt egy fillért sem!

Dr. Sós Tamás

Posted in Politika |

Az LMP Egerben sem tétlenkedik

Posted on 2010. december 11. szombat by agria

A Lehet Más a Politika az önkormányzati választások óta eltelt időben sem dőlt hátra kényelmesen, számolt be keddi tájékoztatóján dr. Csarnó Ákos, a párt önkormányzati képviselője, a Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság elnöke .

A képviselő on-line fogadóórát tart, a párt tagjai és szimpatizánsai pedig előadásokat szerveznek, a folyamatosan frissülő tartalmú internetes oldalukon pedig a városban történő eseményekről és véleményükről tájékoztatják az olvasókat. A párt folytatja elkezdett munkáját, több tervet és elképzelést is szeretnének megvalósítani a közeljövőben.

Dr. Csarnó Ákos szerint fontos időszak előtt áll a Közgyűlés, mert közeleg a következő év költségvetési koncepciójának tárgyalása.
Az LMP a választási programjával összhangban a költségvetéssel kapcsolatos elképzeléseit határozottan képviseli. Tény, hogy a város költségvetésében vannak lyukak, ezek befoltozására rövid távú megoldásként csak a hitelek és a kötvénykibocsátás használható. Azonban az így nyert pénzek felhasználásakor arra kell törekedni, hogy ne látványberuházásokra, látványelemekre és működési költségekre menjenek el összegek, hanem olyan beruházásokra, amikre a ráfordított pénzek előbb-utóbb megtérülnek: vállalkozás-fejlesztésre, oktatásra, munkahely-teremtés elősegítésére. Kiemelt jelentősségűnek tartja a párt, hogy a Civil Alap forrása magasabb legyen, mert nemcsak az előző négy évben, de azelőtt sem nőtt a civil szervezetek támogatása, és az is fontos, hogy annak felhasználásáról továbbra is a helyi civilek döntsenek és ne működésre, hanem programtámogatásokra lehessen fordítani a forrásokat.

Az Lehet Más a Politika egri képviselője elmondta: a város életét befolyásoló döntések meghozatala előtt folyamatosan konzultálnak szakemberekkel és civil szervezetekkel, azonban fontosnak tartják, hogy a szélesebb közönséghez, a városban élőkhöz is eljusson minden információ. A nyilvánosság és az átláthatóság követelményének megfelelően szeretnék elérni, hogy a Közgyűlés mellett működő bizottságok külsős tagjainak önéletrajza is megismerhető legyen, hiszen a szakemberek szakmai ismereteiket tartalmazó információk legalább olyan fontosak, mint a képviselő tagok önéletrajzai.

Az LMP képviselője említette, hogy mind ő, mind a párt kihasználja az internet nyújtotta lehetőségeket. A http://www.facebook.com/pages/Csarno-Akos-kepviselo/167356306620183 és a http://lmpeger.blog.hu/ címen blogbejegyzésekben, cikkekben követhetők a vélemények és állásfoglalások az városban és az országban történő eseményekről, legyen szó a közgyűlésen történtekről, a civil kezdeményezések támogatásáról, a patakszennyezésről, az éghajlatvédelmi stratégiáról, a biomassza fűtőműről vagy a kerékpárutakról. Végezetül kitért arra is a képviselő, hogy a város képviselői közül elsőként ő tart folyamatos, on-line „fogadóórát”, ahol várja az érdeklődők véleményét és kérdéseit.

Posted in Politika |

Veszélyben Heves megye úthálózatának fejlődése

Posted on 2010. december 10. péntek by agria

Az MSZP Heves megyei Területi Szövetsége mai sajtótájékoztatóján a 2011. évi költségvetéssel járó legfontosabb első negyedévi feladatok feltérképezésről szólt. Dr. Sós Tamás szerint veszélyben van a megyei úthálózat fejlődése is.

Dr. Sós Tamás országgyűlési képviselő, az MSZP megyei elnöke szerint a Bajnai kormány rendben adta át a költségvetést, de ebben az évben már felmerültek a gondok. A bizonytalanság, a kiszámíthatatlanság és a káosz jellemzi a jövő évi költségvetést.

A megyei elnök elmondta, hogy 9 módosítót is beadott, többek között a Heves megyei úthálózat továbbfejlesztése érdekében, de még az Eger Bevezető utat sem szavazták meg a Heves megyei országgyűlési képviselők. Dr. Nagy Imre, a Heves Megyei Közgyűlés MSZP Frakciójának elnöke szerint 2003-ban a 15 éves fejlesztési tervbe beillesztették ezt a bekötő utat, s bár voltak csúszások, 2009 novemberében a Bajnai-kormány több mint 2 milliárd forintot tett be az útalapba. Megtörtént az előkészítés is, már csak maga az építés lenne hátra. Dr. Sós Tamás ígéretet tett, hogy bead kapcsolt módosítókat, s reméli, hogy megváltoztatják a hozzáállásukat a FIDESZ-KDNP Heves megyei képviselői.

Dr. Katona Tamás, az MSZP pénzügyi szakpolitikusa, a Magyar Nemzeti Bank Felügyelőbizottságának tagja, egyetemi tanár, volt pénzügyi államtitkár elmondta, hogy országosan sem fordítanak pénzt az úthálózatra, pedig az utóbbi 8 évben már jól felzárkózott Magyarország Nyugat-Európához. Említette azt is, hogy a benzinár 8 forinttal emelkedett szerdán, a világpiac pedig csak részben indokol ekkora drágulást. Az előző ciklusban a kormány igyekezett kordában tartani a benzin árát. A szakpolitikus azt a kérdést is feltette, hogy csak a szocialista kormányon múlik a benzinár? Véleménye szerint a jövedéki adó csökkentése jelenthet megoldást.

A volt pénzügyi államtitkár szerint az egykulcsos adórendszer is igazságtalan, mert amit elvesz a szegényektől, azt a gazdagoknak és a tehetőseknek adják. Az MSZP azt javasolja, hogy maradjon meg a jelenlegi kétkulcsos adórendszer. Jövőre legalább 4,5%-os infláció várható, s még a foglalkoztatást sem támogatja a jelenlegi kormány; jó példa erre az „Út a munkához” program szétverése. A közgyógyellátás kerete is 30%-kal csökken, valamint az adójóváírás 20%-kal. Dr. Katona Tamás elmondta, hogy javasoltak alternatív költségvetést, melyben többek között az is szerepel, hogy a nyugdíj emelése érje el az inflációt.

Dr. Nagy Imre nagyon aggasztónak tartja, hogy június óta havi 100 millió forinttal kevesebb bevétele van a megyének az új kormány intézkedései miatt. Ebből nehéz finanszírozni az iskolákat, a kórházakat és a többi közintézményt.

Forrás: Egriszín

Posted in Politika |

A lakosoké volt a főszerep

Posted on 2010. december 9. csütörtök by agria

A lakosoké volt a főszerepKözmeghallgatást rendezett az egri közgyűlés csütörtökön délután a Városházán. A több mint harminc felszólaló fejenként két témában, maximum 10 percben fordulhatott a testülethez. Többen a közbiztonság kapcsán ragadtak mikrofont: szóba került, hogy az éjszakai szórakozóhelyekről hazafelé közlekedő vandálok jelentős károkat okoznak a lakóknak és a városnak is egyaránt, illetve többen jelezték a rendőrség képviselőinek azokat a kellemetlenségeket, amelyeket a piac környékén megszaporodott lopások okoznak.

Több sportvezető is szót kért a meghallgatáson. Bíró Csaba, a Heves Megyei Diáksport Tanács elnöke megköszönte az önkormányzatnak, hogy figyelik és megbecsülik a város diáksportolóinak eredményeit. Az Egri FC Kft. ügyvezetője, Kocsis Zoltán az NB III-as labdarúgócsapat  nevében fejezte ki háláját a képviselők felé azért, hogy bíztak a csapatban és támogatták őket. Míg Kovács Géza, az Egri Városi Sportiskola vezetője egy kisfilmet is levetített, amelyben a korábbi évek kiemelkedő eredményeit mutatta be. Az ő prezentációjából sem maradt ki az őszinte köszönetnyilvánítás.

A hozzászólók közül többen is kérték a testületet, hogy segítsék a közlekedési feltételek javítását a Nagylaposi úton, mivel jelenleg szinte lehetetlen biztonságosan haladni az utcában. Habis László polgármester elmondta: megvizsgálják a terep rendezésének lehetőségeit.
A városi közgyűlések és politikai események állandó lakossági szemlélője és kommentálója, Hamza Etelka kérte Eger lakóit: ahelyett, hogy a kákán is csomót keresnének, mindenki inkább álljon be a testület mögé és tolják együtt a város szekerét.
A délután egyik felszólalója, Fábián Mária kérte az önkormányzat képviselőit: tiltsák meg a fiatalok számára a dohányzást a város közterületein, ugyanis a cigarettafüst is káros az egészségre.

Forrás: Heol

Posted in Politika |

Heves Megyei Közgyűlés percről percre

Posted on 2010. december 8. szerda by agria

A ma délután három órakor kezdődő soron kívüli Heves Megyei Közgyűlésen választják meg az új megyei főjegyzőt. Az eseményt élőben követhetik portálunkon percről-percre.

15.11 13 képviselő jelentkezett be, a Közgyűlés határozatképes.

15.12 Deé András (FIDESZ-KDNP) a Kékestetőn zajlott adventi rendezvényről szólt, kiemelte az összefogás fontosságát. Szeretné, ha a jövőben szélesebb körbe is kiterjesztenék az eseményt, a határainkon túlra.

15.19 4 pályázat érkezett a megyei főjegyzői pozícióra. Ebből egyet érvénytelennek nyilvánítottak.

15.23 Dr. Barta Viktor szóbeli kiegészítést tesz a pályázatához. 11 és fél éves gyakorlata van a közigazgatásban, 9. éve vezetői gyakorlata. Úgy gondolja, hogy el tudja látni a megyei főjegyzői feladatokat.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.
A szakmaiságra kíván fókuszálni. Fontosnak tartja a nyugodt légkört, aminek egyfajta kiszámíthatóságot kell takarnia. Ő sem hordozza a zsebében a Bölcsek Kövét, de mindent megtenne a törvényesség érdekében.

15.29 Dr. Scheirich Gyula főjegyző-jelölt kiegészítő levelét olvassa fel Horváth László. Ő jelenleg Békéscsabán tartózkodik, nem tud jelen lenni a közgyűlésen.

15.31 Dr. Tóth László teszi meg kiegészítő beszédét. Reméli, hogy megfontolt döntést hoz a közgyűlés.

15.39 Dr. Tóth László hosszúra nyúlt mondandója miatt a közönség már zúgolódik, Horváth László arra kéri a jelenlévőket, hogy figyeljenek.

15.43 Szabó Gyula (MSZP) feltette a kérdést, hogy törvényes-e a mostani ülés. Az elnök szerinte nem indokolta meg a rendkívüli közgyűlés okát, s későn kapták mg az anyagot. Felhívja a figyelmet, hogy a harmadik főjegyző-jelölt is arra hivatkozott, hogy későn kapta meg az anyagot, azért nem tud most jelen lenni. A képviselő szerint a saját szabályaikat nem tartják be. Szeretné, ha kinőné már a gyermekbetegségeit az új közgyűlés.

15.48 Horváth László hangsúlyozza, hogy időben postázták a levelet, valószínűleg a posta késlekedett.

15.49 Oroján Sándor (FIDESZ-KDNP) szerint már az előző közgyűlésen tudni lehetett a mai időpontról.

15.52 Horváth László kéri, hogy vegyék figyelembe, hogy egy napirendi pont tárgyalása közben vannak, itt pedig egy ügyrendi vita kezd kialakulni.

15.53 Szabó Gyula (FIDESZ-KDNP) fájlalja, hogy az elnöknek tett fel kérdést, de nem ő válaszolta meg. Kíváncsi lett volna a véleményére.

15.55 Bekiabálás a közönségből: „A pályázókat hallgassuk meg, azért jöttünk!”

15.57 Dr. Tóth Lászlót a helyére küldi az elnök.

15.59 A megyei főjegyző pozícióra kiírt pályázatokat az alábbi módon rangsorolták: 1. dr. Barta Viktor, 2. dr. Tóth Lászó, 3. dr. Scheirich Gyula.

16.02 Szabó Gyula azt szeretné, ha külön bontanák a szavazást a főjegyző személyéről és a főjegyző illetményéről. Nem találja indokoltnak a havi 900 000 forint bért.

16.04 A titkos szavazás annyira titkos, hogy Horváth László sem látja az eredményt. Kéri, hogy zabolázzák meg a technikát.

16.06 Az volt a probléma, hogy Horváth László nem mondta ki, hogy „A szavazást befejeztük”, így nem szólalt meg a gong. Végül sikerült megoldani.

16.07 Dr. Barta Viktor december 8-tól azonnali hatállyal a megyei főjegyző lett határozatlan ideig. Illetménye havi 900 000 forint. 9 igen, 3 tartózkodás született. Horváth László gratulál, megkezdődik az eskütétel.

16.14 A 2. napirendi pont következik. Az Észak-Magyarországi Regionális Tanács Heves megyei képviseletével dr. Pósa Józsefet bíznák meg.

16.16 10 igennel és 4 tartózkodással megszavazták, hogy dr. Pósa Józsefet delegálják a RET-be. 2014. december 31-ig töltheti be ezt a pozíciót.

16.17 Keresetkiegészítés megállapításáról szavaznak a Vak Bottyán János Műszaki Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium intézményvezető feladatainak átmeneti ellátásáért. 14 igennel megszavazták Váradi István 60.000 forintos keresetkiegészítését.

16.20 A Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló rendeletet módosítanák. A jövőben az osztályvezetőket távollétükban helyettesítenék a kijelölt köztisztviselők, valamint ezután lenne egy aljegyző is az osztályvezető mellett. Eddig a jogi irodát az aljegyző vezette.

16.26 11 igen, 2 nem és 1 tartózkodás mellett elfogadták a módosításokat.

16.28 Az Önkormányzat vagyonáról és vagyongazdálkodásának szabályairól szavaznak. 12 igennel, 2 tartózkodással elfogadták a rendelet módosítását.

16.32 Heves Megye Közoktatás Feladat-ellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Tervének módosítását egyhangúlag szavazták meg.

16.34 „Az egri vár és erődrendszer turisztikai attrakcióinak fejlesztésére” című projekt konzorciumi szerződését módosítanák. A múzeumi szervezet gondoskodna ezután a programokról az Egri Históriás Nonprofit Kft. helyett. 20 millió forintért vállalták volna el a programszervezést, s eszközökre 12 millió forintot kértek volna. A múzeumi szervezet mindkét részért 7-7 millió forintot kér csak.

16.40 Dr. Nagy Imre (MSZP) sajnálatát fejezi ki a Kft. miatt, mert a Vitézlő Oskola tagjai alapították. De abban is biztos, hogy a vármúzeum is jól végzi majd a dolgát.

16.44 Horváth László is hangsúlyozza, mennyire örül minden újításnak a Várban, ahova 110 ezer új látogatót várnak.

16.46 14 igennek egyhangúlag elfogadták a határozati javaslatot.

16.47 A megyei aljegyzői pályázat elbírálása és kinevezés következik. 2 pályázó van jelen: dr. Kovács Csaba és dr. Molnár Gábor.

16.48 Horváth László ismerteti, hogy 4 pályázat érkezett a megyei aljegyzői pozícióra.

16.51 Dr. Kovács Csaba nem kíván szóbeli kiegészítést tenni, ellenben Dr. Molnár Gábor igen.

16.52 Dr. Molnár Gábor a szakmai vezetés felelősségéről és a politikai függetlenségről beszél. Elmondja, hogy az egész pályafutását a közigazgatási munkára tette fel, szenvedélyesen szereti, bár nagyon veszélyesnek is tartja.

16.58 Az aljegyzői pályázatokat az alábbi módon rangsorolták:1. dr. Kovács Csaba, 2. dr. Molnár Gábor, 3. dr. Mátyás István. A 4. jelölt, Barta Jácint pályázatát érvénytelennek nyilvánították.

17.01 A frissen megválasztott dr. Barta Viktor is javaslatot tesz az aljegyző személyére. Ő is dr. Kovács Csabát javasolja. A leendő aljegyző illetménye havi 800 000 forint.

17.05 Horváth László kiemeli, hogy a jövőben is számít dr. Sas Barna Attila nívós munkájára, s megköszöni eddigi tevékenységét.

17.10 7 igen, 2 nem, 4 tartózkodás mellett nem szavazták meg dr. Kovács Csabát megyei aljegyzőnek.

17.12 A titkos szavazás korábbi technikai problémáira hivatkozva Horváth László a szavazás megismétlését javasolja.

17.13 Nagy Imre (MSZP) furcsállná, ha megismételnék a szavazás, mert ez nem történt meg a főjegyzőre való szavazásakor sem.

17.15 A fideszes képviselők állítják, hogy mindannyian igennel szavaztak, ezért mindenképpen a szavazórendszerrel lehet a probléma. Javasolják, hogy papír-alapon ismételjék meg a szavazást.

17.24 Dr. Nagy Imre (MSZP) biztos benne, hogy a gép nem hazudik.

17.25 A titkos szavazásról kialakult vitához Horváth László is csatlakozik. Felhívja a figyelmet, hogy korábban azért nem ismételtette meg a szavazást, mert egyértelmű volt a döntést, most azonban nem erről van szó.

17.27 8 igen, 3 nem és 1 tartózkodással megszavazták az újbóli voksolást szavazólappal.

17.34 A szavazás előtt szünetet rendelt el az elnök.

17.47 Szavazással folytatódik a közgyűlés. A szavazás idejére technikai szünetet rendelt el az elnök.

17.55 8 érvényes és 6 érvénytelen szavazattal megszavazták dr. Kovács Csabát megyei aljegyzőnek. Már le is tette esküjét.

18.00 Dudás Csaba (Jobbik) a mátraházi Idősek otthonával kapcsolatos fejleményekről érdeklődik.

18.03. Horváth László elmondta, hogy a folyamatosan tartja a kapcsolatot az illetékes szervekkel, de már nem áll fenn az a veszély, ami korábban volt. A következő Közgyűlésen valószínűleg újra napirenden lesz.

18.05. Véget ért a Közgyűlés.

Forrás: Egriszín

Posted in Politika |

Előadás az elnökségről

Posted on 2010. december 7. kedd by agria

„A magyar EU elnökség küszöbén” címmel tartott előadást Dr. Urkuti György, a Külügyminisztérium EU Elnökségi Kommunikációs Főosztályának vezetője tegnap délután, a Megyeházán.

Az uniós ismeretek gyarapítását, bővítését, valamint a témában való szélesebb körű tájékozottságot célozza a Heves Megyei Europe Direct Információs Pont rendezvénysorozata, mely során szakemberek előadásain keresztül ismerkedhetnek meg az érdeklődők a ma már minden polgárt érintő kérdésekkel.
A Europe Direct Információs Pont, a Közgazdasági Társasággal együttműködve rendezett tájékoztatót tegnap délután a Megyeházám, melyen Dr. Urkuti György, a Külügyminisztérium EU Elnökségi Kommunikációs Főosztályának vezetője beszélt Magyarország küszöbön álló eus elnökségének kérdéseiről.
Az uniós elnökség egyedülálló lehetőséget jelent Magyarország számára, hiszen a közel 250 program felhívja a nemzetközi figyelmet az országra, javítja az imázsunkat, hangsúlyozta Urkuti György.
Az előadáson elhangzott, hogy hazánk a közepes méretű államok közé tartozik Európában. Az ország számára különleges lehetőség az elnökség a bemutatkozásra, jó alkalom megmutatni az értékeit Európának és azt, hogy képes vezető pozíciót betölteni az Unióban.
Az EU elnökség 80 millió euróba kerül. Az elnökség ideje alatt mintegy 250 esemény zajlik, és a feladatok miatt több száz fővel nő az államigazgatásban dolgozók száma. 17 informális miniszteri találkozót tartanak különbözőző helyszíneken.
Urkuti György kitért arra is, hogy a városok és a megyék kulturális bemutatkozásra, az üzenetek eljuttatására is jó lehetőség a ciklus. Az eseményhez kapcsolódóan akár Eger is lehet konferencia helyszíne az elnökség kapcsán.

Forrás: Egriszín

Posted in Politika |
« Előző oldal
Következő oldal »

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK emberölés eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár kés kórház M3 mentő motoros MSZP Mátra nyomozás program rablás rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2025. december
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031  
« nov